Szent Klára művei és életének forrásai

Előszó

Assisi Szent Klára születésének nyolcszázadik évfordulója alkalmából a Ferences Források sorozatában udvariasan "előre engedjük" ezt a gyűjteményt. A források keletkezésének időrendjében talán nem a harmadik helyre illene. Sőt, legelőször azt kell igazolnunk, hogy egyáltalán helyet kaphatott a sorozatban, hiszen elsősorban nem Ferencről esik szó ezeken a lapokon.
Klára elválaszthatatlan Ferenctől: olyan mély lelki közösség fűzi össze őket, hogy a ferences lelkiség ismerete elképzelhetetlen Klára megismerése nélkül. Az itt közölt írások - Klára saját művei és a róla szóló dokumentumok - mind annak a hatásnak a történetét mondják el, amely Klárát Ferenc részéről érte. Ez a hatás valószínűleg nem a megismerkedés műve volt, hiszen egy városban nőttek föl, hanem inkább a pillanat műve, amelyben Klára felfogta, mit is akar Ferenc. Ezt a szándékot - a szegény Krisztus követését - Klára úgy fogta fel, mint Istentől neki kijelölt utat.
De ha el is fogadjuk, hogy Klára helye valóban a Ferences Forrásokban, Ferenc közvetlen közelében van, mégis figyelmeztetni szeretnénk valamire. Klára nem csupán hasonmás kiadása, női megfelelője a Poverellónak, mint ahogy Rendje sem az Első Rend női változata csupán. Eredeti, önálló, határozott személyiséggel van dolgunk. Ferenc szándékának nagyon mély ismerete és átélése képessé tette őt arra, hogy egészen egyéni módon gondolja tovább a tőle kapott élettervet. Bízunk abban, hogy sokan olyan mélységig megértik Klárát, hogy önálló döntésében is követni tudják.
A Ferences Források sorozat részben még mindig Balanyi György munkásságából él. Ő lefordította Celanói Tamás Szent Kláráról írt életrajzát, a szentté avatási Bullát, és Klárának Prágai Ágneshez írt négy levelét. Fordítása és jegyzetanyaga ezúttal is - bizonyos javításokkal - nagy segítségünkre volt. Több művet azonban újonnan kellett latinból lefordítani. Az ebben való közreműködésért köszönetünket szeretnénk kifejezni fr. Barotai Urbánnak, fr. Barsi Balázsnak, fr. Jáki Ákosnak, fr. Tóth Vencelnek és Berhidai Lajosnak.
Ez a kötet valamiképpen egyesíti a Ferences Források 1. és 2. kötetének jellegét: Klára saját művei mellett a róla szóló legfontosabb életrajzokat és dokumentumokat tartalmazza. Ezért a tematikus elrendezés mellett döntöttünk. Celanói Tamás életrajza mindenképpen a legelső helyre kívánkozott. Ezt követik a szentté avatás dokumentumai: a Per jegyzőkönyve és a Bulla. Klára művei szintén nem időrendi sorrendbe állítva szerepelnek, hanem a Ferenc-kötetből ismert életszabályok / levelek / imádságok sorrendben. Az összeállítást a Szegénység privilégiumai és a Szent Klárához, illetve a klarisszákhoz írt levelek zárják. A művek versekre és kisebb szakaszokra bontása a francia, néhol a spanyol kiadást követi.
Eltekintettünk a terjedelmes, szövegtörténeti bevezetőtől, inkább az egyes művek elé illesztettük a keletkezésre és a tartalomra vonatkozó legfontosabb tudnivalókat. A lábjegyzeteket az irodalomjegyzékben szereplő kiadványok alapján állítottuk össze.
Legyen ez a kötet jubileumi ajándék Szent Klára születésének 800. évfordulóján a magyar olvasók kezébe.

fr. Hidász Ferenc OFM
fr. Várnai Jakab OFM

Szent Klára életének időrendi táblázata

I. rész Szent Klára életrajzi dokumentumok

Szűz Szent Klára életírása

A pápának szóló ajánló levél Szűz Szent Klára életírásához

Egy elaggott, halódó világban, melyben a hit szeme elhomályosult, az erkölcsi magatartás bizonytalanná vált, a férfias tetterő megbénult, és hozzá olyan időben, mikor a szenny és a gonoszság benső frigyre léptek egymással, tetszett a jó Isten emberszeretetének kegyessége titokzatos mélyéből merőben új szerzetesrendeket életre hívni, és azok segítségével megtámasztani az Egyházat, és megújítani az erkölcsi rendet. Ezeket az új atyákat^[1] és lélek szerinti követőiket joggal nevezhetném a világ világosságainak s az élet útmutatóinak és tanítómestereinek. Bennük az immár esti homályra hajló világ ismét déli verőfényre fordult, hogy a sötétségben botorkáló is meglássa a világosságot.^[2]
Ámde semmiképpen sem illett volna, ha a gyöngébb nemnek nélkülöznie kellett volna ezt a segítséget, holott a bűnök örvényében való vergődésében a vétek kívánása őt is sarkallja, gyöngesége pedig még inkább vétekre ösztönzi. Ezért támasztotta a jóságos Isten a minden tiszteletre méltó Klára szüzet, és állította benne az asszonyi nem elé a legfényesebben világító fényforrást; olyan fényeset, hogy te is, Szentséges Atyám, siettél azt tartóra helyezni, hogy világítson a ház minden lakójának^[3] és csodáinak lenyűgöző hatása alatt a szentek sorába iktattad őt.
Ezen rendek atyját benned tiszteljük, táplálóját tebenned ismerjük, oltalmazóját tebenned szeretjük, urának téged vallunk. Mert ámbár az óriási hajó kormányzása nagy mértékben igénybe vesz, ez nem akadályoz abban, hogy a kicsiny sajkának is különös gondját viseld.^[4]
Szentséged csekélységemet volt kegyes megbízni azzal a feladattal, hogy a Szent Klárára vonatkozó adatokat összegyűjtsem és életrajzzá formáljam; ez olyan feladat, melytől az irodalomban való teljes járatlanságom érzetében minden bizonnyal visszariadtam volna, ha Szentséged több ízben nem hangoztatta volna előttem parancsát. Ezért hát rászántam magamat a parancs teljesítésére. Mivel azonban nem tartottam célravezetőnek, hogy kizárólag a magam hiányos olvasmányai után induljak, felvilágosításért fordultam boldogságos Ferenc társaihoz,^[5] úgyszintén a Krisztusnak szentelt szüzek társaságához.^[6] Újra meg újra fontolóra vettem ugyanis, hogy hajdanában csak azoknak volt szabad történelmet írniuk, akik szemtanúi voltak az eseményeknek, vagy legalább szemtanúktól szerezték értesüléseiket. Én hát - ezt nyomatékosan hangsúlyozom - az igazság útmutatása nyomán és az Úr félelmével eltelten ilyen források igénybevételével jutottam az anyag bővebb ismeretére. Utána az összegyűjtött adatokat, miután sokat kiválogattam, még többet kiselejteztem közülük, egyenletes előadásban formába öntöttem, és hogy a szüzek fennakadás nélkül és gyönyörűséggel tudják olvasni a Szűz nagy tetteit, gondosan vigyáztam rá, hogy a szavak áradása együgyűbb lelkek előtt homályba ne vonja az igazi értelmet. A férfiak tehát kövessék a férfiakat, a megtestesült Ige tanítványait, az asszonyok pedig utánozzák Klárának, az Isten Anyja hű másának és az asszonyi nem új vezérének példáját.
Neked pedig, Szentséges Atyám, teljes jogod van ebben az életírásban javítgatni, törölni és hozzátenni. Én mindenben alávetem magamat akaratodnak, és mindenben azonosítani kívánom vele magamat. Az Úr Jézus Krisztus árasszon el boldogsággal most és mindörökké. Ámen.

Első könyv

Kezdődik Szűz Szent Klára életírása
Először származásáról

¹ Klára, ez a nevében és erényeiben egyaránt csodálatos nő,^[7] Assisi városában született, előkelő családból származott. Így boldogságos Ferencnek itt a földön polgártársa volt, ott fent a magas mennyországban pedig uralkodótársa lett. Atyja lovag volt, és egész rokonsága a lovagi rendhez tartozott.^[8] Szülői háza bővelkedett földi javakban, és a helyi viszonyokhoz képest nagy kiterjedésű birtokokkal rendelkezett. Anyját Hortulanának hívták. Ő mint olyan asszony, aki az Egyház kertjében bő terméssel kecsegtető hajtást^[9] készült a világra hozni, maga is bővelkedett jó gyümölcsökben.^[10] Mert ámbár házassági kötelékben élt, és bár a családi élet gondjai sokféleképpen ránehezedtek, vallási kötelességeinek mégis iparkodott tehetségéhez képest eleget tenni, és szorgalmasan gyakorolta az irgalmas szeretet műveit. Sőt buzgó áhítatában más zarándokok társaságában a tengeren is átkelt,^[11] és sorra látogatta mindazokat a helyeket, melyeket az Istenember szent lábnyomaival megszentelt. Utána örömmel eltelten tért vissza otthonába. Szent Mihály arkangyal szentélyét is több ízben fölkereste, hogy ott imádkozzék.^[12] Hasonló buzgósággal látogatott el az apostolfejedelmek sírjához is.
² Mit mondjak még? A fát gyümölcséről ismerjük meg,^[13] és fordítva, a gyümölcsöt fája ajánlja. Az égi ajándék bősége már a gyökéren megmutatkozott, hogy a hajtáson a szentség túláradó gazdagsága kövesse. Az áldott állapotban levő és a szüléshez már egészen közel álló asszony, mikor egyszer a templomban a feszület előtt különös áhítattal könyörgött a Keresztrefeszítetthez, hogy szerencsésen segítse át a szülés veszedelmén, ezt a szózatot hallotta: ,,Ne félj, asszony, mert szerencsésen olyan fényt fogsz szülni, mely még a nap fényének ragyogását is homályba vonja.'' Ezen isteni biztatásra úgy rendelkezett, hogy újszülött kisdedét, mikor a szent keresztségben újjászületik, a Klára névre kereszteljék. Biztosra vette ugyanis, hogy a kilátásba helyezett fény ragyogása az isteni akarat tetszése szerint valamilyen formában fel fog tündökleni.

Az atyai házban való forgolódásáról

³ A kis Klára, alighogy a világra jött, fényével máris kezdte beragyogni a világ homályát, és erényeinek szépségével már zsenge éveit fényözönbe vonta. Anyja ajkáról tanulékony lélekkel leste el a hit alaptételeit, s a lélek benső éltető és alakító erejének hatása alatt valóban a kegyelem tisztaságos edénye lett. Szívesen nyitotta meg kezét a szegényeknek,^[14] és háza bőségéből sokak ínségén segített.^[15] És hogy áldozata kedvesebb legyen Isten előtt, tulajdon testétől vonta meg a finomabb falatokat, és közvetítők útján, titokban a szűkölködők lelkének felvidítására használta azokat. Így a könyörületesség gyermekségétől együtt növekedett vele,^[16] és együttérző szívével mindig készen állott, hogy a könyörületre szorulókon könyörüljön.^[17]
4 Az imádságnak nagy barátja volt. Imádság közben gyakran kellemes illat lengte körül. Idővel valóságos mennyei^[18] életre tért. Mivel nem volt zsinórja, melynek csomóival számon tarthatta volna a miatyánkokat, egy halom apró kavicsot gyűjtött, és azok segítségével számolta a végzett imádságokat. Mikor a szent szeretet első biztatását kezdte érezni, kötelességének tartotta a világi hiúság változékony tarkaságának megvetését, és a lélek kenetével megtanulta, hogy az értéktelen dolgokat csakugyan értéktelennek is tartsa. Díszes és lágy ruhái alatt titokban vezeklő inget hordott, s mialatt kifelé virágzó fiatalnak mutatta magát, befelé már Krisztusba öltözött.^[19] Mikor pedig hozzátartozói előkelő házasság kötésére akarták kényszeríteni, ő határozottan elutasította ezt magától, és azzal az ürüggyel, hogy a földi házasságot későbbre halasztja, az Úrnak ajánlotta szüzességét.
Íme már az atyai házban ilyen magas fokra jutott az erényben és az áldozatvállalásban, ilyen dúsan sarjadtak lelkének első zsengéi,^[20] és ilyen formában hangzott fel életszentségének előjátéka. Miként az illatszerek egyelőre még zárt tárházából,^[21] olyan bőven áradtak belőle a kenetek illatai, hogy szerteömlésükkel azon nyomban elárulták jelenlétét. A szomszédok, bár sejtelme sem volt róla, dicsérően kezdtek róla beszélni; és mialatt a hír napvilágra hozta gondosan titkolt tetteit, a nép körében egyre jobban terjedt jóságának híre.

Boldogságos Ferenccel való megismerkedése és bensőséges barátsága

⁵ Klárának, midőn az akkor már nagy hírben álló Ferencről hallotta, hogy a tökéletességnek világszerte feledésbe merült ösvényét új ember módjára új erényekkel újból járhatóvá tette, nagy vágya támadt, hogy lássa és hallja őt. Maga a lelkek Atyja^[22] sugalmazta ezt neki, akinek kezéből már mind a ketten megkapták az első ajándékot, bár nem egyenlő mértékben. Ferenc, akihez szintén eljutott a kedves lányka híre, nem kevésbé kívánta őt látni és beszélni vele, hogy megkísérelje bármi áron kiragadni ezt a becses zsákmányt a gonosz világ hatalmából^[23] és Ura számára lefoglalni. Hiszen ő azért jött és azért lihegett annyira a zsákmányszomjtól, hogy e világ birodalmát megfossza lakóitól. Ezért tehát több ízben kölcsönösen meglátogatták egymást. A látogatások idejét olyan óvatosan választották meg, hogy szent foglalatosságukat^[24] sem az emberek nem vették tudomásul, sem a pletyka nem vette szájára. A leányt ugyanis, mikor átlépte az atyai ház küszöbét, mindössze egy rokonasszony kísérte.^[25] Így teljesen titokban jött össze Isten emberével, kinek lángoló szavai és tettei már akkor emberfölöttieknek tűntek neki.
Ferenc atya pedig szüntelenül a világ megvetésére buzdította őt. Élénk szavakkal ecsetelte előtte, milyen balga a földiekbe vetett remény, milyen csalóka a külső látszat; másrészt nem győzte eleget magasztalni a krisztusi jegyesség édességét, és meggyőzte őt arról, hogy szűzi tisztaságának drága gyöngyét annak a Jegyesnek kell felajánlania, aki szeretetből emberré lett érettünk.
⁶ De minek vesztegessem tovább a szót? A szűz a szent atya hathatós ösztönzésére és hűséges vőfélyre emlékeztető buzgó sürgetésére nem késett beleegyezését adni. És abban a pillanatban megnyílt előtte az örökké tartó örömök látványa. Láttukra a világ nyomban elveszítette szemében minden értékét; szinte felolvadt az utánuk való sóvárgásban, és az irántuk való szeretetből olthatatlan vágy támadt lelkében az égi menyegző után. Az égi tűztől felgyúlva annyira semmibe vette a földi hiúságot, hogy a világ tetszésének keresése már egyáltalán nem hatott rá. A test kísértéseitől is borzalommal fordult el, és már ekkor feltette magában, hogy bűnös ágyat nem fog ismerni.^[26] Testéből kizárólag Istennek kívánt templomot emelni, és erősen eltökélte magában, hogy erényességével méltóvá teszi magát a nagy Király jegyességére.
Egészen Ferenc útmutatására bízta magát, és Isten után őt választotta életútja irányítójának. Ezentúl teljes lelkével az ő szent intelmein csüggött, és amit ő a jó Jézusról lelke mélyéből beszédeivel felszínre hozott, azt lángoló készséggel követte. A világ dísze s pompája már terhére volt, és szemétnek tekintett mindent, ami a világnak tetszik, csakhogy Krisztust megnyerje magának.^[27]

Hogyan tért meg boldogságos Ferenc segítségével, és hogyan vonult a világból szerzetbe

⁷ A kegyes atya sietett kivonni Klárát a zűrzavaros világból, nehogy a föld pora homályba vonja érintetlen lelkének tiszta ragyogását, vagy a világi élet mételyező hatása megrontsa zsenge fiatalságát.
Ezalatt elközelgett Virágvasárnap ünnepe. A leány szent hévtől lángolva kisietett Isten emberéhez, hogy megtudakolja tőle, megtérésével kapcsolatban mit és hogyan kell tennie. Ferenc atya azt az utasítást adta neki, hogy az ünnepnapon illően kiöltözve és felékesítve a többi hívővel együtt vegyen részt a barkaszentelésen,^[28] és csak az utána következő éjszaka menjen a táboron kívülre,^[29] és fordítsa világias örömét az Úr kínszenvedése fölött érzett gyászra.
Mikor tehát felvirradt az ünnep napja, Klára a többiekkel együtt bevonult a templomba, és ragyogó ünnepi öltözékében elfoglalta a helyét az asszonyok között. Ekkor különös eset történt. Mialatt ugyanis a többiek a megszentelt ágakért tolongtak, ő szemérmes tartózkodásból mozdulatlanul a helyén maradt. Erre a püspök^[30] lement a lépcsőkön, egészen közel ment hozzá és személyesen adta kezébe a pálmaágat. A rákövetkező éjszaka azután a szent parancsának megfelelően gondosan felkészült, és illő kísérettel^[31] megpróbálkozott a hőn óhajtott meneküléssel. Mivel a szokott ajtón átallott kimenni, csodálatos erővel saját kezűleg bontott ki egy másik kaput, mely gerendákkal és kődarabokkal gondosan el volt reteszelve.^[32]
8 Miután így kiszakította magát a szülői házból, szülővárosából és rokonságából, egyenesen a Sancta Maria de Portiuncula templomához sietett. Itt a testvérek, akik az Úr oltára körül szent őrséget állottak, lobogó fáklyákkal fogadták őt. Ő pedig, miután lehányta magáról Babilon szennyét, válólevelet adott a világnak^[33]: a testvérekkel levágatta haját, és lemondott a világ sokféle pompájáról. Úgy illett ugyanis, hogy a szüzek Rendje az alkonyat felé siető világban Annak hajlékában virágozzék ki, aki első és legméltóbb volt az asszonyok között, és aki egyedül volt anya és szűz. Mert tudnunk kell, hogy a szegények új lovagserege, Ferenccel mint vezérrel az élen, ugyanerről a helyről vágott neki nagy bátran a világnak. Ebből világosan kitűnjék: az irgalmasság Anyja mind a két rendet saját oltalmában akarta világra hozni. Szent Ferenc, miután az alázatos hajadon Szűz Mária oltára előtt magára öltötte a szent bűnbánat ruháját és ha szabad így mondanunk, ugyanazon Szűz nyoszolyája előtt eljegyezte magát Krisztussal, azon nyomban San Paolo templomához^[34] vezette őt azzal a meghagyással, hogy mindaddig ott maradjon, amíg a Magasságbeli másként nem rendelkezik felőle.

Rendületlen kitartásával hogyan állott ellen rokonai ostromának

⁹ Rokonai, mikor eljutott hozzájuk a hír, vérző szívvel törtek pálcát a szűz elhatározása és tette fölött. Azon nyomban összeverődtek, a tetthelyre siettek és megpróbálták hatalommal visszaszerezni azt, ami már hatalmukon kívül esett. Próbálkoztak erőszakkal, mérges szidalmakkal, hízelgő ígéretekkel, és mindenáron rá akarták beszélni Klárát, hogy hagyja el ezt a silány helyet, mely semmiképpen sem méltó származásához, és ezen felül egészen magányosan áll a síkságon. Ő azonban az oltárterítőbe fogódzva felfedte lenyírt fejét, így akarván jelezni, hogy semmiképpen sem hajlandó elállani Krisztus szolgálatától.^[35] Rokonai támadó hevének növekedésével az ő bátorsága is nőtt, és az elszenvedett méltánytalanságok arányában növekvő szeretete új erőforrásokat nyitott számára. Így sem ellenálló ereje nem tört meg, sem pedig lelkesedése nem lohadt le. Bár rokonai napokon át igyekeztek eltorlaszolni előtte az Úr útját, és próbálták megakadályozni őt, hogy az életszentség útjára lépjen. De hiába; ő a gyűlölködő szavak özönében addig-addig élesztgette reményét, mígnem rokonai otthagyták, és attól fogva nem háborgatták őt.
¹⁰ Klára néhány nap múlva a San Angelo de Panzo^[36] templomhoz ment át. Mivel azonban lelke itt sem tudott megnyugodni, Szent Ferenc tanácsára utoljára San Damiano templomához költözött át. Itt végre biztos talajba mélyeszthette lelkének horgonyát. Ez volt ugyanis az a templom, amelynek kijavításán Ferenc annak idején olyan csodálatos kitartással dolgozott, és fenntartására papjának jelentős pénzösszeget adományozott. Ez volt az a hely, ahol Ferenc imádság közben a keresztfáról ezt a szózatot hallotta: ,,Ferenc, menj, állítsd helyre hajlékomat, mely, mint látod, összedőléssel fenyeget.'' Mennyei Jegyese szerelméért ennek a parányi monostornak börtönébe zárkózott Klára szűz. Amíg csak élt, itt rejtőzött a világ háborgásai elől, és itt tartotta kemény fegyelemben testét.^[37] Ebben a sziklaodúban fészkelt az ezüstgalamb,^[38] itt szülte világra a szüzek közösségét, itt alapította meg szent monostorát, és itt vetette meg alapját a Szegény Úrnők Szerzetének. A bűnbánat rögös útját járva, itt emésztette fel testi erejét, itt hintette el a tökéletes igazságosság magvait, és bátor előrehaladásával itt mutatott ösvényt az őt követőknek. Negyvenkét esztendőn át ebben a szűk odúban gyötörte alabástromtestét a kemény vezeklés korbácsával azért, hogy az Egyház hajléka a kenetek jó illatával teljék be.^[39] Hogy milyen dicsőséget árasztóan élt itt, az csak akkor lesz nyilvánvalóvá, ha előbb elmondjuk, mily sok és mily nagy lelkek jutottak általa Krisztushoz.

Erényei jóhírének elterjedése

Klára szűz szent életének hamar híre futott azon egész tartományban, és kenetei jóillata^[40] nyomán mindenünnen csak úgy özönlöttek hozzá az asszonyok. Példáján felbuzdulva a szüzek serénykedtek abban az állapotban megőrizni magukat, melyben voltak; a férjes asszonyok igyekeztek még tisztábban élni, a nemes és előkelő nők pedig tágas palotáik semmibevételével szűkös monostorokat építettek maguknak és dicsőségnek tartották, hogy Krisztusért szőrzsákban és hamuban^[41] élhettek. Sőt az ifjak lángoló heve is nemes versenyre kelt, és a gyöngébb nem hősies példáinak láttára a test csábításainak megvetésére buzdult. A házastársak közül sokan kölcsönös megegyezéssel megtartóztatásra kötelezték magukat, s utána a férfiak szerzetbe léptek, a nők pedig monostorba vonultak. Az anya lányát, a lány pedig anyját hívta Krisztus követésére. A nővér nővérét, a nagyanya unokáját édesgette.^[42] Valamennyien égtek a vetélkedő vágytól, hogy Krisztusnak szolgálhassanak: valamennyien részesei akartak lenni annak az angyali életnek, mely Klárában ragyogott fel. Számtalan szűz Klára példáján felbuzdulva, mivel viszonyai nem engedték monostorba vonulni, legalább odahaza, az atyai házban igyekezett úgy berendezni életét, hogy szabályok nélkül is szerzetesmódra élhessen. Klára példájával az üdvösségnek valóban annyi sarját szülte, hogy szóról szóra beteljesedett rajta a próféta szava: ,,Több fia lesz az elhagyottnak, mint akinek férje van.''^[43]

Hogyan jutott el életszentségének híre messze tájakra

¹¹ Hogy pedig ennek a mennyei áldásnak vékony erecskéje, mely a spoletói völgyben fakadt, ne maradjon csupán egy kis területre korlátozva, az isteni Gondviselés rendeléséből folyammá duzzadt, hogy árjával megörvendeztesse Isten városát.^[44] Ezeknek a nagy eseményeknek a híre ugyanis egykettőre szétfutott a világban, és kezdett mindenütt lelkeket hódítani Krisztus számára. Klára annak ellenére, hogy klastromba zárkózott, kezdett az egész világ előtt tündökölni és a magasztalások fényözönében vakítóan ragyogni. Erényeinek hírével betöltötte az előkelő úrasszonyok szobáit, bejutott a hercegnők palotáiba, sőt a királynék lakosztályaiba is behatolt. A nemesség színe-java meghajolt előtte, és nyomdokainak követésére buzdult, és előkelő származásának büszkeségét szent alázatossággal ellensúlyozta. Számos hercegnő és királyleány, akik házasságra voltak kiszemelve, Klára példáján felbuzdulva a szigorú vezeklés útját választotta, és azok közül is, akik már házasságot kötöttek egy-egy hatalmassággal, sokan igyekeztek a maguk módján példáját követni.^[45] Tömérdek város monostorokkal ékesítette magát, sőt még a sík tájakon és a hegyek lejtőin is ilyen égi rendeltetésű épületek emelkedtek. A tisztaság ápolása megsokszorozódott a világban. A Klára vezetésével ismét új életre kelt szűzi Rend az érdeklődés középpontjába került. A Klára által fakasztott gyönyörű virágokkal borul ma maga az Egyház is bódítóan gazdag tavaszi illatárba; ezeken kíván felüdülni, mikor mondja: ,,Üdítsetek virágokkal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtől!''^[46] De most már térjünk vissza témánkhoz, hogy lássuk, milyen volt életmódja.

Szent alázatosságáról

¹² Klára, Rendjének alapköve és nemes fundamentuma, kezdettől fogva azon igyekezett, hogy az összes erények épületét a szent alázatosság alapján emelje fel. Boldogságos Ferencnek engedelmességet fogadott, és ezen fogadalmától soha és semmiben sem tért el. Három évvel megtérése után elutasította magától az apátnői címet és rangot, mert alázatosságában inkább akart alattvaló, mint elöljáró lenni, és Krisztus szolgálói között inkább kívánt nekik szolgálni, mint hogy kiszolgálják őt. Boldogságos Ferenc késztetésére azonban később mégis elvállalta az úrnők vezetését. Ám ezen inkább félelem, mint felfuvalkodottság kelt szívében, és inkább a szolgálatra való készség, semmint a szabadsággal való élés kívánása izmosodott meg benne. Mert minél magasabban áll valaki mások szemében rang tekintetében, annál kevesebbet tart magáról, annál készségesebb a szolgálatra, és annál egyszerűbb életmódjában. Semmiféle szolgai munkát nem restellt. E tekintetben annyira ment, hogy a nővérek kezére rendszerint ő öntötte a vizet, míg mások ültek, ő állt, és étkezésnél ő szolgált fel. Csak kivételesen és kelletlenül parancsolt; lehetőleg maga végzett mindent, mert szívesebben dolgozott, mint parancsolt a nővéreknek. A betegek székeit ő maga mosogatta, nemes lélekkel ő tisztogatta őket, és munkája végzésében semmi szenny vissza nem tartotta, semmi bűz el nem riasztotta. A hazatérő szolgálóknak gyakran lábat mosott és utána lábat csókolt. Egy alkalommal az egyik szolgálónak szintén megmosta a lábát, és éppen készült megcsókolni, mikor ez, nem bírván elviselni ekkora megalázkodást, hirtelen visszarántotta és ezenközben megütötte vele úrnője arcát. Klára azonban szelíden magához vonta lábát és egy cuppanós csókot nyomott talpára.

A szent és igazi szegénységről

¹³ A lelki szegénységgel, mely egy az igazi alázatossággal, összhangban volt a földi javakban való szegénysége. Így mindjárt megtérése kezdetén áruba bocsátotta atyai örökségét, mely őt jog szerint megillette, és az érte befolyó összegből semmit sem tartott meg magának, hanem az utolsó fillérig a szegényeknek adta. Mikor tehát kívül hagyta a világot, belülről gazdagította lelkét, és minden megterhelés nélkül szegődött Krisztus nyomába. Olyan bensőséges szövetségre lépett a szent szegénységgel és annyira a szerelmese lett, hogy Krisztus Urunkon kívül az égvilágon semmit sem akart birtokolni, és leányainak sem engedte, hogy bármit birtokoljanak.
Meg volt ugyanis győződve, hogy az égi vágyak drágagyöngyének birtoklását,^[47] melyet minden értékének áruba bocsátásával szerzett, semmiképpen sem lehet összeegyeztetni a múló javakért való kínzó aggódással. Ezért gyakran intette nővéreit, hogy együttélésük csak akkor lesz Isten szemében tetsző, ha bővelkedik szegénységben, és tartós fennmaradását csak úgy remélhetik, ha állandóan a fölséges szegénység erős tornyának védelme alatt tartják. Váltig biztatta tehát őket, hogy a szegénység igénytelen fészkében hasonuljanak a szegény Krisztushoz, akit szegény édesanyja annak idején mint kisdedet szegényes jászolba fektetett. Az erre való emlékezéssel, mint valami aranyékszerrel övezte mellét, nehogy a földiekkel való bíbelődés pora férkőzzön lelkéhez.
¹⁴ Hogy szerzetét a szegénység különleges címerével ruházhassa fel, boldogemlékű III. Ince pápától kieszközölte a szegénység kiváltságlevelét.^[48] Ez a nagyszívű férfiú nagyon megörült a szűz lángoló buzgóságának; a maga nemében egészen egyedülállónak mondta kérését, hozzá hasonló kiváltságért még soha senki nem fordult a Szentszékhez. Hogy tehát a szokatlan kérést hasonlóan szokatlan keggyel viszonozza, szertelen felbuzdulásában maga készítette a kért kiváltságlevél első fogalmazványát.
Boldogemlékű Gergely pápa úr, aki amilyen méltó volt a pápai trónra, éppen olyan tiszteletreméltó volt erényeiért, atyai jóságában talán még nagyobb szeretettel övezte szentünket. Egyszer^[49] mindenáron rá akarta beszélni, hogy az idők forgandóságára és a korok változására való tekintettel járuljon hozzá bizonyos birtokok elfogadásához, melyeket szívesen rendelkezésére bocsát. Ő azonban a leghatározottabban ellenállt ennek a tervnek, és semmiképpen sem volt hajlandó hozzájárulni. A pápa közbevetésére: ,,Ha netalán szegénységi fogadalmad miatt félnél elfogadni, ezennel feloldunk alóla'', csak ennyit válaszolt: ,,Szentséges atyám, Krisztus követése alól sosem kívánok feloldoztatni.''
Az alamizsnamaradékokat és a kenyérdarabokat, melyeket az alamizsnagyűjtők hoztak kívülről, mindig nagy örömmel fogadta, az egész kenyéren azonban szomorkodott, és sokkal jobban örült a daraboknak.
De minek mondjuk tovább? Szentünk szüntelenül azon igyekezett, hogy a tökéletes szegénységben a szegény Megfeszítetthez hasonuljon, hogy így a szerelmest semmi mulandó dolog ne válassza el szerelmesétől, és semmi se akadályozza az Úrral való futását. Itt eszembe jut két csoda, melyeket a szegénység szenvedélyes kedvelője volt méltó végbevinni.

A kenyérszaporítás csodája

¹⁵ Az egész monostorban mindössze egy kenyér akadt; pedig már az ebéd ideje küszöbön állott, és a nővérek nagyon éhesek voltak. A szent tehát magához hívatta az ezzel megbízott nővért, meghagyta neki, hogy a kenyeret vágja két részre, s egyik felét küldje el a Testvéreknek,^[50] a másikat pedig tartsa vissza a nővérek részére. Majd utána azt parancsolta neki, hogy a visszamaradt kenyeret a Szegény Úrnők számának megfelelően szeletelje ötven darabra, és tegye eléjük a szegénység asztalára. És amikor a készséges lány erre megkockáztatta azt a megjegyzést, hogy ahhoz, hogy ilyen falatka kenyérből annyi darabot ki lehessen hozni, Krisztus régi csodáinak megújítására volna szükség, ő csak ennyit mondott: ,,Lányom, csak tedd meg, amit mondok neked.'' A lány sietett teljesíteni az anya parancsát, az anya pedig sietett buzgó fohászait leányaiért Krisztus trónusa elé küldeni. És íme, a kicsiny kenyér a szétosztó nővér kezében az isteni gondviselés ajándékából folyvást nagyobbodott, s utoljára a monostor valamennyi lakója megkapta a maga illendő részét.

Az Istentől adott olaj másik csodája

¹⁶ Krisztus szolgálói egy napon tökéletesen kifogytak az olajból, még annyi sem maradt, hogy legalább a betegeknek tudtak volna főzni. Klára úrnő, az alázatosság mesternője, fogta és saját kezűleg kimosta az egyik üresen álló edényt; utána úgy üresen félretette, hogy a kéregető testvérnek keze ügyébe essék. Egyúttal tüstént üzent a testvérnek, hogy haladéktalanul menjen olajat kéregetni. A jámbor testvér, hogy kisegítse őket szorultságukból, rögtön az üres edényért futott. ,,De nem azon múlik, aki erőlködik vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.''^[51] Mert egyedül Isten könyörülő irgalmából telt meg az edény olajjal. Másszóval Szent Klára imádsága a Szegény Úrnők vigasztalására megelőzte a testvér szolgálatkészségét. A jó testvér abban a hiszemben, hogy becsapták, még zúgolódott is magában: ,,Lám, ezek a jámbor asszonyok a bolondját járatják velem - mondotta -, pedig íme, az edény színültig tele van olajjal.''

Önsanyargatásáról

¹⁷ Csodálatos önsanyargatásáról talán jobb volna hallgatni, mint beszélni, mert e téren olyan dolgokat művelt, hogy hallásukra az ember inkább hajlandó csodálkozni, mint megtörténtüket elhinni. Az még nem volt kivételes dolog nála, hogy egyszerű ruhát és durva posztóból készült hitvány köpenyt viselt, mely inkább tagjai befödésére, semmint melegítésére szolgált. Abban sem volt semmi feltűnő, hogy a lábbeli viselését egyáltalán nem ismerte. Sőt azon sem akadhatunk fenn, hogy állandóan böjtölt és vánkos nélküli ágyat használt. Hiszen elvégre a klastromában lakozó nővérek is nagyjából ugyanezt cselekedték. Ezekért tehát nem érdemelt külön dicséretet. De mi köze a disznóbőrből készült ruhának a gyenge szűzi testhez? A szentséges szűz ugyanis disznóbőrből csináltatott magának ruhát, és szúrós sörtéivel befelé fordítva titokban azt hordta ruhája alatt. Máskor meg lószőrből csomózva font kemény vezeklő inget viselt, s azt itt is, ott is durva kötelekkel szorította testéhez. Mikor egyszer nagy könyörgésre átengedte azt az egyik nővérnek és az magára vette, azon nyomban annyira érezte bántó durvaságát, hogy három nap múltával sokkal szívesebben adott rajta túl, mint amilyen örömmel előbb kérte.
Ágyul puszta földet és szőlővenyigét használt, párna helyett pedig fatönköt tett a feje alá. Később azonban, hogy testi ereje fogyatkozni kezdett, gyékényt terített maga alá, és fejének is engedett annyi kényelmet, hogy egy kevéske szalmát tett alája. Mióta pedig kegyetlen szigorúsággal kezelt teste kezdett huzamosabban betegeskedni, boldogságos Ferenc egyenes parancsára a szalmazsák használatára tért át.
¹⁸ Ami pedig a böjtöt illeti, szentünk olyan szigorú önmegtagadást gyakorolt, hogy az a kevés étel, amit magához vett, aligha lett volna elegendő testi életének fenntartásához, ha más erő nem támogatta volna. Egészséges korában ugyanis az egész nagyböjtöt és Szent Márton püspök böjtjét kenyéren és vízen böjtölte végig. Bort, ha ugyan volt, csak vasárnaponként ízlelt. És ha már utánozni nem tudod, nyájas olvasó, legalább csodáld meg: az említett nagyböjtökben a hét három napján: hétfőn, szerdán és pénteken semmiféle eledelt nem vett magához. Így a mérsékelt felüdülés és a keserű önmegtagadás napjai úgy váltakoztak egymással, miként a vigíliát, mely szigorú böjtöt jelent, követi az ünnepnap, melyen legalább a kenyér és víz fogyasztása meg van engedve.
Nem csoda tehát, hogy ez a hosszú időn át követett embertelen szigorúság kikezdte Klára egészségét, felőrölte erőit és elbágyasztotta testi erejét. Hűséges lányai együtt szenvedtek a szent anyával, és bőséges könnyhullatással siratták a sokféle halált, melyet nap-nap után önként magára vállalt. Utoljára boldogságos Ferenc és az assisi püspök határozottan megtiltotta Szent Klárának ezt az egészséget veszélyeztető háromnapos böjtöt és megparancsolták neki, hogy egy napot se engedjen elmúlni maga fölött anélkül, hogy legalább másfél uncia kenyeret magához ne venne táplálékul. És míg másnál a testi gyötrelem rendszerint lelki kínt is okoz, Kláránál egészen más volt a helyzet: minden önsanyargatása ellenére változatlanul megőrizte vidám és derűs arckifejezését, és úgy mutatta, mintha a bajt egyáltalán nem érezné, sőt kinevetné. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a szent vidámság, mely bensejét betöltötte, külsejére is kiáradt, mert a szívbéli szeretet nagymértékben megkönnyíti a testi szenvedések elviselését.

A szent imádság gyakorlásáról

¹⁹ Miként a test számára már jóval a halál előtt meghalt, azonképpen a világtól is egészen elidegenedett, s lélekben állandó imádsággal és isteni dicséretek zengedezésével foglalatoskodott. Benső sóvárgásának izzó tekintetét már az örök fényre irányította, miközben lábbal taposta a múló földi dolgok tarka egyvelegét, szívét annál tágabbra tárta a kegyelem özönének befogadására. A kompletórium^[52] befejezése után még sokáig imádkozott a nővérekkel együtt, s mialatt ő maga a könnyek árját ontotta, a többieket is sírásra késztette. Sőt még azután is, hogy a többiek fáradt testük pihentetésére kemény fekvőhelyeikre tértek, ő éberen és kitartással imádkozott tovább, hogy lopva akkor is meghallja az isteni susogás neszét,^[53] mikor a többiekre mély álom borul. Nagyon sokszor arcra borulva imádkozott s könnyeivel öntözte és csókjaival illette a földet; mintha már állandóan karjában tartotta volna Jézusát: a könnyek és a csókok egyaránt az ő lábainak szóltak.
Mikor egyszer éjszakának évadján megint sírdogált, egyszer csak mellette termett a sötétség angyala egy fekete gyermekecske formájában, és figyelmeztetvén így szólt hozzá: ,,Ne sírj annyit, mert még megvakulsz.''^[54] De ő csak ennyit felelt neki: ,,Aki Istent látja, az nem vakul meg.'' Erre a kísértő megszégyenülve tovább állott. De még ugyanazon éjszakán, mialatt Klára rendes szokása szerint könnyben ázva matutinum^[55] utáni imádságát végezte, a kísértő másodszor is odasomfordált hozzá, és nagy ravaszul így szólt: ,,Ne sírj olyan sokat, nehogy a hosszú idő alatt meglágyult agyvelőd kifolyjék az orrodon és hozzá az orrod is elgörbüljön.'' Ő azonban megint rögtön megfelelt: ,,Aki az Úrnak szolgál, az nem görbül meg,'' és a kísértő egykettőre semmibe foszlott.
²⁰ Hogy mennyi erőt merített a lángoló buzgóság égő kemencéjében végzett imádságból, és hogy élvezésében mennyi édességet árasztott rá az isteni jóság, azt nyilvánvaló jelek mutatták. Mikor ugyanis örömtől áradozva visszatért szent imádságából, az Úr oltárának tüzéből lángoló szavakat hozott magával, és ezekkel a nővérek szívét is lángra gyújtotta. Ezek nem győztek eleget csodálkozni azon, hogy szájából annyi édesség árad, és hogy arca mennyivel fénylőbb a szokottnál. Lám Isten jóságában gondját viselte a szegénynek,^[56] és megengedte, hogy lelke, mely imádság közben igazi fénnyel^[57] telt el, külsőleg testén is visszatükröződjék.
Így ő a változékony világban változatlanul egybeforrott nemes Vőlegényével, és állandóan az égi dolgokban találta gyönyörűségét. Az idő forgandóságában a változatlan erényre támaszkodva és a dicsőség kincsét törékeny edénybe rejtve,^[58] test szerint a földön, de lélek szerint már az égben élt. Szokása volt, hogy a fiatalabb nővéreket megelőzze a matutinumnál, és őket egészen csendben egy kis csengettyűvel^[59] felébressze és az Úr dicséretére szólítsa. Azt is sokszor megtette, hogy mialatt a többiek aludtak, ő meggyújtotta a lámpákat, és számtalanszor a harangot is maga húzta meg. Az ő klastromában, melyben intő szava szüntelenül imádságra és az Úrnak való serény szolgálatra szólított, igazán nem volt helye restségnek és lustálkodásnak.

Az imádságai nyomán kelt csodákról, mindenekelőtt a szaracénok csodás megfutamításáról

²¹ Jólesik itt közbeszőnünk az imádságait kísérő nagy csodadolgokat, nemcsak azért, mert teljességgel igazak, hanem azért is, mert minden tiszteletünket megérdemlik. Azokban a zivataros időkben, melyeket Frigyes császár uralkodása világszerte az Egyház nyakába zúdított, a spoletói völgynek több ízben alkalma volt inni a keserűség kelyhéből.^[60] Itt ugyanis a császár parancsára méhrajok módjára katonai osztagok és szaracén íjászok ereszkedtek le, hogy az erődítményeket szétrombolják, és a városokat megostromolják. Mikor a dühös ellenség egyszer Assisi ellen, ez ellen az Úr különös szeretetét élvező város ellen támadt,^[61] és csapataival már szinte a kapukig hatolt előre, a szaracénok, egy minden gonoszságra kapható fajzat, mely szüntelenül keresztény vérre szomjazik és elvetemültségében semmi gaztettől nem riad vissza, San Damianónál egészen a monostor területéig nyomultak előre, sőt magába a szüzek klastromába is betörtek. A szegény úrnők szinte elaléltak a félelemtől, minden szavukban rettegés vibrált, és sírásukkal menten anyjukhoz menekültek. Ő pedig a félelem legkisebb jele nélkül azon betegen a kapuhoz, az ellenség elé vezettette magát. Maga előtt egy belülről elefántcsonttal kibélelt ezüst szentségtartót vitetett, melyben a Szentek Szentjének testét őrizték nagy áhítattal.^[62]
22 A kapu előtt, miután imádságban tökéletesen alávetette magát az Úrnak, sűrű könnyhullatással így kezdett Krisztusához szólani: ,,Uram, a pogányok kezére akarod-e adni fegyvertelen szolgálóidat, akiket én szerelmeddel tápláltam? Esengve kérlek Uram, oltalmazd meg szolgálóidat, akiket én most képtelen vagyok megoltalmazni.'' És ekkor, mintha az Újszövetség engesztelő helyéről^[63] jött volna, egy gyermekhang ütötte meg fülét: ,,Én mindig megoltalmazlak benneteket.'' ,,De Uram, - mondta a szent -, ha jónak látod, oltalmazd meg ezt a várost is, mely szerelmedért táplál bennünket.'' És Krisztus így válaszolt neki: ,,Nagy szorongattatásokat fog kiállani, de az én segítségemmel megmenekül.'' Erre a szűz fölemelte könnytől ázó arcát, és ily szavakkal bátorította a siránkozó szüzeket: ,,A hit nevében biztosítlak titeket, hogy semmi baj nem ér benneteket, csak bízzatok Krisztusban.'' És a dühös ebeknek vakmerősége egyszerre megjuhászodott, és sietve menekültek a falakon át, melyeket az imént megmásztak. Megfutamította őket az imádkozónak ereje. Klára pedig azoknak, akik hallották az említett szózatot, azonnal szigorúan a lelkükre kötötte: ,,Kedves leányaim, minden tőletek telhető módon legyetek rajta, hogy ez a szózat, amíg én élek, soha szóba ne kerüljön köztetek!''

Egy másik csoda: a város megszabadítása

²³ Más alkalommal Aversai Vital, egy dicsőségre vágyó és harcias ember, a császári sereg élén, melynek kapitánya volt, Assisi ellen vonult. Miután a határban minden fát kivágatott és az egész környéket sivataggá változtatta, a város ostromához látott. Fenyegető szavakkal erősködött, hogy mindaddig nem távozik, míg csak hatalmába nem keríti a várost. És már-már odáig jutott a dolog, hogy a végső veszedelem bármely pillanatban bekövetkezhetett. Krisztus szolgálója, Klára, mikor ezt hallotta, keservesen felsóhajtott, azonnal magához rendelte a nővéreket, és így szólt hozzájuk: ,,Kedves leányaim, mi nap nap után tömérdek jótéteményt nyerünk ettől a várostól. Csúf hálátlanság volna tehát részünkről, ha ebben az adott pillanatban nem sietnénk legjobb tehetségünk szerint segítségére.'' Azonnal hamut hozatott tehát, és a nővéreknek megparancsolta, hogy fejükről vegyék le a fátylat. Utána először a maga födetlen fejét hintette be jó kiadósan hamuval, majd a nővérekével tette ugyanezt. ,,Most pedig - mondta nekik - járuljatok Urunk színe elé, és imádkozzatok teljes odaadással a város megszabadulásáért!'' Minek mondjam tovább a részleteket? Minek idézzem újra a nővérek siránkozását és sürgető kérését? Az irgalmas Isten a következő reggelen a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadta.^[64] Az elbizakodott ember, miután serege feloszlott, kénytelen volt fogadkozása ellenére elvonulni, és nem háborgatta többé a tartományt. Sőt, kevéssel utóbb maga is kard által veszett el.

Imádságának csodálatos szerepe édestestvére megtérésében

²⁴ Imádságáról szóltunkban nem hagyhatjuk említés nélkül azt a csodálatos hatását sem, mellyel mindjárt megtérése kezdetén egy lelket Istenhez térített, és azt megtérése után meg is védte. Volt ugyanis neki egy korban ugyan még serdületlen, de nemességben és tisztaságban már teljesen hozzá hasonló húga.^[65] Ennek megtérését igen áhította. Ezért könyörgéseinek első zsengéi között, melyeket teljes bizalommal tárt Isten színe elé, mindenekelőtt azért esengett, hogy miként a világban egy szív és egy lélek voltak, azonképpen Isten szolgálatában is egy akaratban forrjon össze vele. Nem győzte tehát eleget kérni az irgalmasság Atyját, hogy Ágnes húgával, akit még a szülői házban hagyott, utáltassa meg a világot, ízleltesse meg az isteni édességet, és a földi házasság szándékáról vezérelje át az ő szeretetében való egyesülésre, hogy így, miként ő, örök szüzességben az örök dicsőség Vőlegényével jegyezze el magát. Mivelhogy igen bensőséges szeretet fűzte őket egymáshoz, a váratlanul jött szétválás, bár más és más okból, mindkettőjüket nagyon fájdalmasan érintette. S lám az isteni Fölség sietve teljesítette a kiváltságos kérelmező kérését, és egykettőre megadta neki azt az ajándékot, melyért elsősorban esengett, s melynek megadásában neki magának is legnagyobb kedve telt. Ágnes ugyanis tizenhat nappal Klára megtérése után a Szentlélek sugallatára nénjéhez sietett és feltárta előtte szívének szándékát; kijelentette, hogy ezentúl egyedül az Úrnak kíván szolgálni. Nővére kitörő örömmel ölelte őt magához, és így szólt hozzá: ,,Hálát adok Istennek, édes húgom, hogy érted való aggódásomban meghallgatott.''
²⁵ A csodás megtérésre nemkevésbé csodás harc következett. Mialatt ugyanis a boldogságban úszó nővérek a San Angelo de Panso-templom árnyékában Krisztus nyomdokait követték, és Klára, aki már közelebb jutott az Úrhoz, szorgalmasan oktatgatta újoncát és egyben vérszerinti testvérét, rokonaik újabb támadást készítettek elő a két leány ellen. Arra a hírre ugyanis, hogy Ágnes Kláránál keresett menedéket, tizenkét dühös szándékú férfi mindjárt másnap a tetthelyre sietett; külsőleg azonban semmit sem árultak el gonosz szándékukból, hanem ellenkezőleg, békés látogatást színleltek. Egyenesen Ágneshez fordultak, mert Kláráról már előbb lemondtak. ,,Miért jöttél erre a helyre? - kérdezték tőle. - Azonnal szedd össze magad, és egy percnyi késedelem nélkül térj vissza velünk hajlékodba.'' Mikor azonban Ágnes azt válaszolta, hogy nem akar Klára nénjétől elszakadni, az egyik lovag, nem tudván tovább tűrtőztetni haragját, rávetette magát, ütötte, rúgta, majd hajánál fogva^[66] próbálta őt elhurcolni, mialatt a többiek előre taszigálták, utána pedig karjukba vették. Ekkor a fiatal lány, mintha oroszlánok karmaiba került volna, és azok az Úr kezéből készültek volna őt kiszakítani, kiáltozni kezdett: ,,Segíts rajtam, édes néném, és ne engedd, hogy elszakítsanak Krisztus Urunktól!'' Míg így az elvetemült rablók az ellenszegülő lánykát a hegy lejtőjén lefelé hurcolták, ruháit tépdesték és az utat kitépett hajfürtjeivel hintették be, Klára sűrű könnyhullatás közben imádkozni kezdett. Állhatatosságot kért húga számára s azért könyörgött, hogy az isteni hatalom gyűrje le az emberi erőt.
²⁶ És erre teste, mely már a földön feküdt, egyszerre olyan súlyos lett, hogy több ember egyesült erővel sem volt képes átvinni egy jelentéktelen patakocskán. Pedig később a közeli földekről és szőlőkből is többen odasiettek, hogy segítsenek nekik, de minden erőlködésük ellenére sem tudták a testet felemelni. Tehetetlenségükben gúnyos megjegyzésekkel próbálták a csodát kisebbíteni. ,,Egész éjjel ólmot evett - mondták -, nem csoda tehát, hogy ilyen súlyos lett.'' Nagybátyja, Monaldus úr, éppen halálos csapást készült rá mérni, mikor felemelt karjába hirtelen éles fájdalom hasított bele és azt hosszabb időre lebénította. Klára hosszas habozás után ekkor végre mégis odament a helyszínre, kérlelni kezdte rokonait, hogy álljanak el az áldatlan harctól, és a félholt Ágnest bízzák az ő gondjaira. Mikor ezek dolguk végezetlen és keserű lélekkel csakugyan elkullogtak, Ágnes örvendező szívvel azonnal talpra állott. Most már Krisztus keresztjében örvendezett, akiért ím kiállotta az első harcot és most már örökre elkötelezte magát Isten szolgálatára. Boldogságos Ferenc saját kezűleg vágta le a haját, és ezentúl nénjével együtt oktatta őt az Úr útjára. Mivel azonban életének fönséges tökéletességét bajos volna kevés szóval vázolnunk, térjünk vissza inkább Klárához.

Egy újabb csoda: a gonosz lelkek kiűzése

²⁷ Ne csodálkozzunk rajta, hogy Klára imádsága oly hatékony volt az emberi gonoszsággal szemben, mikor a gonosz lelkeket is zavarba tudta hozni. Egyszer egy jámbor asszony a pisai egyházmegyéből azzal a szándékkal ment Assisibe, hogy ott hálát adjon Istennek és Szent Klárának, amiért érdemeivel öt ördögtől szabadította meg őt. Kiűzésük alkalmával ugyanis maguk az ördögök bevallották, hogy Klára imádsága zajdította fel és kényszerítette őket jogos tulajdonuknak érzett hajlékuk elhagyására. Gergely pápa úr tehát nem ok nélkül bízott olyan határtalanul a Szent imádságában, melynek hatékonyságát több ízben volt alkalma megtapasztalni. Ezért, ha, mint történni szokott, valami ügyes-bajos dolga adódott, már ostiai püspök korában, de azután is, hogy a pápai trónra emelkedett, alázatos hangú levélben^[67] a szűzhöz fordult közbenjárásért, és minden esetben érezte is segítségét. Az eset mindenesetre feltűnő, és a benne megnyilvánuló alázatosságot minden igyekezetünkkel utánoznunk kell: íme, Krisztus helytartója Krisztus szolgálójának segítségét kéri és közbenjárásába ajánlja magát. Minden bizonnyal tudta, mire képes a szeretet, és hogy a tiszta szüzek számára milyen szabad út nyílik az isteni Fölség trónusához. Mert ha az egek Királya magát adja az őt hévvel szeretőknek, mit meg nem ad az őt buzgón imádóknak, feltéve, hogy a javukra válik.

Az Oltáriszentség iránt tanúsított csodálatos áhítatáról

²⁸ Hogy milyen bensőséges áhítattal viseltetett boldog Klára az Oltáriszentség iránt, azt kézzelfogható tények mutatják. Súlyos betegségében ugyanis, mely hosszabb időre ágyhoz szegezte őt, felültette és párnákkal körülbástyáztatta magát, és ilyen ülő helyzetben finom vásznat szőtt, melyből idővel több, mint ötven pár korporálét^[68] készített. Ezeket azután selyem vagy bíbor takaróba helyezve az Assisit környező hegyek és völgyek templomai közt osztotta szét. Mikor pedig az Úr testének vételéhez járult, előbb forró könnyeket ontott, azután szent rettegéssel eltelve odalépett, s közben nem kevésbé félte a szentségben rejtezőt, mint a mennyet és a földet kormányzót.

Egy valóban csodálatos vigasztalásról, melyet betegségében juttatott neki az Úr

²⁹ Miként ő betegségében minden gondolatával Krisztusán csüngött, azonképpen Krisztus is meglátogatta őt szenvedéseiben. Karácsonynak abban a szent órájában, melyben az angyalokkal egyetemben az egész világ az újszülött Kisdednek örvendezett, az úrnők a matutinum elmondására valamennyien a kápolnába vonultak, és súlyosan beteg anyjukat egészen magára hagyták. Mikor tehát a kisded Jézusról kezdett elmélkedni és módfölött sajnálkozott azon, hogy dicsőítéséből nem veheti ki részét, mély sóhajtással így szólt: ,,Uram, Istenem, íme, egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.'' De íme, abban a pillanatban csodaszép ének hangja ütötte meg fülét, mely Szent Ferenc templomából hangzott ki. Tisztán kivehette a zsolozsmázó testvérek ujjongó örömét, nyomon kísérhette az énekesek ajkán felcsendülő harmóniákat, sőt még az orgona búgását is hallotta.
Márpedig a két hely sokkal távolabb van egymástól, semhogy Klára pusztán emberileg véve hallhatta volna az éneket, feltéve, hogy az ünnep nesze Isten különös rendeléséből hatott el hozzá, vagy pedig hallását élesítette meg minden emberi mértéket meghaladó módon.^[69] De még ennél a hangcsodánál is csodálatosabb volt, hogy vele egyidejűleg méltónak találtatott arra is, hogy az Úr jászolát szemlélje.
Mikor tehát másnap reggel leányai köréje gyűltek, boldogságos Klára ezekkel a szavakkal fogadta őket: ,,Áldott legyen az Úr Jézus Krisztus, aki, mialatt ti valamennyien magamra hagytatok, nem hagyott el. Mert íme, Krisztus kegyelméből végigélvezhettem az egész ünnepi istentiszteletet, mely ma éjjel Szent Ferenc templomában végbement.''

A Keresztrefeszített iránti forró szeretetéről

³⁰ Az Úr kínszenvedésének siratása legmeghittebb foglalkozása volt; sebeinek szemléléséből hol keserű érzéseket, hol meg édes örömöket merített. A szenvedő Krisztusért kiontott könnyek valósággal megrészegítették, és gyakran emlékezetébe idézték Azt, akinek képét a szeretet már réges-régen szívébe véste. Kezdő növendékeit^[70] megtanította a keresztrefeszített Krisztus siratására, és amit szóval tanított, azt példaadásával megerősítette. De miközben erre az áhítatgyakorlatra buzdította őket, gyakran megesett, hogy még mielőtt szóra nyithatta volna ajkát, már a könnyek árja borította el.
A sextának és nónának nevezett imaórák közt^[71] a szokottnál is nagyobb fájdalom fogta el, mert a feláldozott Úrral együtt maga is feláldoztatni kívánt. Mikor egyszer a nóna idején cellácskájában imádkozgatott, az ördög olyan erősen ütötte arcon, hogy szemei vérbe borultak, arcán pedig kék folt támadt. Hogy állandóan a Keresztrefeszített szemlélésének gyönyörűségében füröszthesse lelkét, nem győzte eleget ismételgetni az Úr öt sebéről szóló imádságot.^[72] Az Úr kínszenvedésének zsolozsmáját, melyet a kereszt nagy kedvelője, Ferenc szerzett,^[73] kívülről megtanulta, és hasonló beleéléssel ismételgette. Az Üdvözítő sebeire való titkos emlékeztetőül csupasz testét tizenhárom csomóval ellátott kötéllel övezte körül.

Az Úr kínszenvedésének emléke

³¹ Az egyik esztendőben elérkezett a legméltóságosabb Oltáriszentség szerzésének napja, melyen az Úr mindvégig szerette övéit.^[74] Klára jó későn, mikor már elközelgett az Úr agóniájának ideje, mély gyászba és szomorúságba temetkezve cellájába zárkózott. Mialatt itt imádságával nyomon kísérte az imádkozó Urat, és mindhalálig szomorú lelke^[75] az iránta érzett bánatban vergődött, az elfogatására és meghurcoltatására való emlékezéstől mintegy önkívületbe esve ágyára dőlt. Azon egész éjszaka és a rákövetkező nap így elragadtatva önkívületi állapotban maradt; mozdulatlan szemei állandóan egy irányba tekintettek; úgy tűnt, mintha Krisztussal őt is a keresztre szegezték volna, és teljesen érzéketlen volna. Egyik bizalmas lánya többször benézett hozzá, nincs-e valamire szüksége, de mindig egyazon állapotban találta. Végre, mikor nagyszombat éjszakája is közelgőben volt, a buzgólkodó lány gyertyát gyújtott, és szavak helyett ezzel a jellel hozta anyja emlékezetébe Szent Ferenc parancsát. A szent ugyanis szigorúan megparancsolta neki, hogy egy napot se engedjen elmúlni maga fölött étkezés nélkül. Klára, mintha másvilágból jött volna, ezzel a kérdéssel fordult az előtte álló nővérhez: ,,Mi szükség van gyertyára? Hát nem nappal van most?'' ,,Anyám, felelte az neki, az éjszaka elmúlt, sőt az utána következő nap is elmúlt és most a második éjszaka köszöntött reánk.'' Erre Klára így szólt: ,,Áldott legyen, édes lányom, ez az álom! Régóta esengtem utána, és íme, most megadatott. De vigyázz, hogy amíg én halandó testben élek, senkinek ne beszélj álmomról.''

Különböző csodákról, melyeket a kereszt jelével és a kereszt erejében vitt végbe

³² A drágalátos Keresztrefeszített szeretettel fizet vissza az Őt szeretőknek, és azt, aki oly nagy szeretettől lángolt a kereszt titka iránt, a kereszt hatalmának jegyében jelekkel és csodákkal tüntette ki. Miközben ugyanis az életfakasztó kereszt jelét rajzolta a betegekre, csodálatos módon kiűzte belőlük a betegségeket. A sok közül röviden érintek néhány esetet. Boldogságos Ferenc egyszer egy István nevű testvért - akinek elméje megháborodott - azzal a meghagyással küldte Klára úrnő elé, hogy jelölje meg őt a legszentebb kereszt jelével. Tudván tudta ugyanis, hogy nagy tökéletesség lakozik benne, és csodatevő erejéért nagy tisztelettel viseltetett iránta. Az engedelmesség lánya - az atya parancsának megfelelően - keresztet vetett a testvérre s utána megengedte neki, hogy egyet szundítson azon a helyen, ahol ő maga imádkozni szokott. És íme, a testvér rövid szendergés után egészségesen ébredt fel, és elmebajától megszabadultan tért vissza atyjához
³³ Egyszer egy Mátyás nevű három éves spoletói gyermek játékból egy kis kövecskét dugott az orrába. Utána azonban sem mások nem tudták kihúzni, sem maga nem tudta kifújni a követ. Övéi nagy szorongásukban és aggódásukban Klára úrnő elé vitték a fiút, s mihelyt megjelölte őt a kereszt jelével, a kő abban a pillanatban kiesett, és a gyermek megszabadult tőle.
Egy másik, perugiai származású fiút, akinek szemét hályog vonta be, szintén Isten szolgálója elé vezettek. Ő, miután a kereszt jelét rányomta a gyermek szemére, így szólt: ,,Vezessétek őt anyámhoz, hogy ő is megjelölje a kereszt jelével.'' Anyja ugyanis, már mint Hortulana úrnő, követte zsenge palántájának példáját, lánya után belépett a Szerzetbe, és a bezárt kertben^[76] a szüzek mellett mint özvegy szolgált az Úrnak. És lám, a tőle kapott keresztvetésre a gyermek szeme ott helyben egészen megtisztult a hályogtól, úgyhogy megint tisztán és világosan látott. Klára tehát váltig azt állította, hogy a gyermek anyja érdeméért gyógyult meg; anyja viszont őrá hárította vissza a dicsőséget. S magáról azt állította, hogy teljességgel méltatlan ilyen nagy kitüntetésre.
³⁴ Egy Benvenuta nevű nővérnek csaknem tizenkét esztendeig egyik hóna alatt tályoga volt, melyből öt nyíláson át folyt a genny. Isten szüze, Klára, részvétre gyulladt iránta, s ezért az üdvösséghozó kereszt ,,csodaflastromát'' alkalmazta rá. És lám, alig hogy megjelölte a kereszt jelével, azon nyomban kigyógyult évek óta hordozott sebéből.
Egy másik, Amata nevű nővér már tizenhárom hónap óta vízkórban szenvedett; ezenfelül láz, makacs köhögés és oldalfájás is gyötörte. Klára úrnő őt is megszánta, és ismert gyógyító művészetének sokszorosan kipróbált eszközéhez folyamodott: Krisztus nevében megjelölte őt a kereszt jelével, s ezzel abban a pillanatban visszaadta neki tökéletes egészségét.
³⁵ Krisztus egy másik, perugiai származású szolgálója két esztendőre olyan tökéletesen elveszítette hangját, hogy alig tudott értelmes szót kimondani. Mivel a Nagyasszonyunk mennybevitelét megelőző éjszaka látomásban tudomására jutott, hogy Klára úrnő fogja őt megszabadítani bajától, várva várta az ünnep beköszöntét. Mihelyt tehát megvirradt, pillanatnyi késedelem nélkül odasietett az Anyához és kérte, hogy jelölje meg őt a kereszt jelével; és lám, alighogy megjelölte, rögtön visszanyerte beszélőképességét.
Egy Christiana nevű nővér egyik fülére hosszú idő óta egészen süket volt. Baja ellen mindenféle orvossággal próbálkozott, de eredménytelenül. Klára úrnő jóságosan keresztet vetett fejére, megérintette fülét s íme, azonnal visszanyerte régi hallását.
A monostorban igen nagy volt a különböző nyavalyákban szenvedő nővérek száma. Klára szokásos gyógyszerével felszerelve belépett a betegszobába, ötször keresztet vetett és íme, öt nővér azonnal meggyógyultan kelt fel betegségéből. Ebből kitűnik, hogy a kereszt fája mély gyökeret eresztett a szűz szívében, s míg egyrészt gyümölcseivel felüdítette lelkét, másrészt kifelé orvosságként ható leveleket hajtott.

A nővérek mindennapos oktatásáról

³⁶ Klára talán éppen azért, mert mintegy a nagy király palotájában oktatója volt a tudatlanoknak és elöljárója a szüzeknek, olyan szigorú fegyelem alatt tartotta és olyan szeretettel bátorította őket a jámborságban való előrehaladásra, hogy nincs emberi nyelv, mely ezt méltó módon ki tudná fejezni. Így mindenekelőtt rávezette őket, hogy szívük hajlékából zárjanak ki minden világi zajt, hogy egyedül Isten titkaival foglalatoskodjanak. Azután ránevelte őket arra is, hogy ne ragaszkodjanak vér szerinti rokonaik szeretetéhez, és Krisztus tetszésének elnyeréséért tanulják meg elfelejteni az atyai házat. Továbbá buzdította őket, hogy vegyék semmibe a törékeny test követeléseit, és a hús szánalmas kicsinységeit rendeljék alá az ész uralmának. Meggyőzően utalt rá, hogy az alattomos ellenség rejtett tőröket tartogat a tiszta lelkek megejtésére, és hogy más módon közelíti meg a szenteket, és ismét más módon a világias érzületűeket. Végül megkívánta tőlük, hogy a napnak bizonyos óráiban úgy foglalkozzanak kézi munkával, hogy mindjárt utána - az Alapító kívánsága szerint - az imádság gyakorlásával lángra gyúljanak,^[77] és elhagyva minden lanyhaságot, a szent szeretet tüzében levetkőzzék az áhítat ellenségét, a hideg közönyt. A csend szigorúbb megtartása s a szépnek és jónak többre értékelése és odaadóbb megvalósítása sehol az égvilágon nem volt található. Itt ingatag lélek nem folytatott csacska beszédet, sem üres fecsegés nem árult el könnyelmű gondolkodást. De hiszen maga a mesternő is takarékos volt a szóban, és az elme csapongását a beszéd szűk korlátai közé szorította.^[78]

A szent prédikáció hallgatásában tanúsított buzgóságáról

³⁷ Klárának volt rá gondja, hogy lányainak buzgó prédikátorok révén megfelelő táplálékot juttasson Isten igéjéből; ő maga is alaposan kivette belőle a részét. Mert a szent prédikáció hallgatása közben oly nagy örömmel telt el, és a Jézusára való emlékezéstől olyan elragadtatásba esett, hogy egy alkalommal Adriai Fülöp testvér^[79] szónoklatának hallgatása közben egy kedves arcú kisfiú tűnt fel mellette, és az a prédikáció nagy része alatt kedveskedéseivel gyönyörködtette őt. Ennek láttára az a nővér, akinek megadatott, hogy ilyesmit is észrevegyen anyjánál, kibeszélhetetlen édességet érzett magában
Bár irodalmi kiképzésben nem részesült,^[80] szívesen hallgatta a tudósok^[81] beszédét is, mert azt tartotta, hogy a szavak héjában valami magnak kell rejtőznie; azon volt tehát, hogy a maghoz minél közelebb férkőzzék, és azt minél ínycsiklandóbban ízlelje. Nagyszerűen értett hozzá, hogy a szónok beszédéből azt ragadja ki, ami leginkább javára válik lelkének. Jól tudta, hogy nem kisebb okosság jele, ha valaki a vad tüskebokorról virágot tud szakítani, mint ha a nemes fáról gyümölcsöt tud enni.
Mikor egyszer Gergely pápa megtiltotta, hogy bárki a Kisebb Testvérek közül az ő kifejezett engedélye nélkül betegye lábát az úrnők monostorába,^[82] a jámbor anya módfölött bánkódva azon, hogy leányai ezentúl ritkábban fognak a szent tanítás kenyeréhez jutni, mély sóhajtással így szólt: ,,Hát csak vegye el tőlünk a többi testvéreket is, ha már az életet adó táplálék szolgáltatóit elvette.'' És csakugyan azonnal visszaküldte a generalishoz az összes alamizsnagyűjtő testvért, mert nem akarta megtartani azokat, akik a testi táplálékról gondoskodnak, miután a lelki táplálékot szolgáltató alamizsnás testvérekről le kellett mondania. Gergely pápa, mikor ezt meghallotta, az engedély megadását ismét a minister generalis kezébe tette le.

A nővérek iránt tanúsított szeretetéről

³⁸ Ez a tiszteletreméltó apátnő nemcsak lelkét szerette leányainak, hanem testükről is csodálatos gyöngédséggel gondoskodott. Hideg éjszakákon gyakran saját kezűleg takarta be az alvókat, és akiket alkalmatlanoknak ítélt a kemény közösségi élet megtartására, azokat késztette, hogy érjék be mérsékeltebb követelések támasztásával. Ha valamelyiküket kísértés környékezte vagy, ami szintén meg szokott történni, szomorúság szállotta meg, azt titokban magához hívta és könnyek közt vigasztalgatta. Sőt az is megtörtént, hogy odavetette magát a szomorkodó elé, és hízelgő anyai szavakkal igyekezett tompítani fájdalmának élét.
A nővérek természetesen hálásak voltak kedveskedéseiért és a legteljesebb odaadással ragaszkodtak hozzá. Az anyában viszonozták a szeretetet, a mesternőben tisztelték a szellemi hivatás magasabbrendűségét, a nevelőben követték az általa mutatott helyes ösvényt, és végül Krisztus jegyesében csodálták a tökéletes életszentség kiválóságát.

Betegségeiről és ereje állandó fogyatkozásáról

³⁹ Klára negyven esztendeje futotta már a fölséges szegénység pályáját;^[83] nem csoda tehát, hogy sokféle őrlődés után erősen közeledett mennyei hivatása pályabérének elnyeréséhez.^[84] Mivel a kezdő évek szigorú vezeklése egészen felemésztette életerejét, a későbbi időben súlyos betegség szakadt rá. Így ami kincset egészséges korában munkája érdemével szerzett, azt beteg korában a szenvedések elviselésének érdemével pótolta. Hiszen az Írás szava szerint az erő a gyöngeségben lesz teljessé.^[85] Hogy milyen tökéletes volt csodálatos kitartása, azt legjobban bizonyítja, hogy huszonnyolc esztendeig tartó betegeskedése alatt egyetlen zúgolódó vagy panaszos szót ki nem ejtett,^[86] hanem ellenkezőleg, mindig jámbor beszéd és szüntelen hálaadás kelt az ajkán. Bár betegségének állandó súlyosbodása miatt attól lehetett tartani, hogy rohamosan közeledik a vég, Istennek mégis tetszett olyan időre tolni ki halálát, melyben a római Egyház, melynek ő különleges teremtménye és leánya volt, méltó tisztelettel adózhatott neki. Mialatt ugyanis a pápa a bíborosokkal Lyonban időzött,^[87]. Klára a szokottnál is súlyosabban megbetegedett. Emiatt lányainak szívét roppant fájdalom tőre járta át.
⁴⁰ Kevéssel rá Krisztus egyik szolgálójának, a bencésrendű San Paolo monostor^[88] egyik istenfélő szüzének a következő látomása volt: Úgy tűnt neki, mintha társnőivel együtt San Damiano monostorában Klára betegágyánál állott volna, és Klára egy drága mívű ágyban feküdt volna. Mialatt ott sírdogáltak és sűrű könnyhullatással várták boldogságos Klára közeli kimúlását, az ágy fejénél egy szépséges asszony jelent meg, és így szólott hozzájuk: ,,Ne sirassátok, leányaim, azt, aki győzelemnek megy eléje. Mert lám mindaddig nem halhat meg, míg csak az Úr el nem jön hozzá tanítványaival.''
És íme, kevés idő múlva a római Kúria Ostiába érkezett.^[89] Az ostiai úr, mihelyt értesült betegségének súlyosbodásáról, azonnal sietett meglátogatni Krisztus jegyesét, akinek hivatása szerint atyja, gondja szerint táplálója és tisztaságos szeretettel mindig hűséges barátja volt. A beteget táplálta az Úr testének szentségével, de a többieket is jól tartotta biztató és üdvös gondolatokat fakasztó szavaival.
Klára csak azt az egyet kérte könnyek között a jóságos atyától, hogy legyen gondja az ő és a többi úrnő lelkére; főleg pedig arra kérte, hogy eszközölje ki a pápa úrtól és a bíborosoktól a szegénység kiváltságlevelének^[90] megerősítését. Ezt a Rend hűséges támasza nemcsak szóval ígérte meg, hanem tettel is beváltotta.
Egy év múltával a pápa úr a bíborosokkal egyetemben Perugiából Assisibe költözött át, hogy ily módon beteljesülésre segítse a szent kimúlására vonatkozó látomást. Mert hiszen a pápa, aki több mint ember, s közvetlenül az Úr előtt áll, magának az Úrnak a személyét képviseli, a bíboros urak pedig hűséges tanítványok módjára ragaszkodnak hozzá a küzdő Egyház hajlékában.

Hogyan látogatta meg őt betegágyán Ince pápa úr, hogyan oldozta fel, és hogyan áldotta meg

⁴¹ Az isteni Gondviselés most már sietett Klárára vonatkozó szándékát betölteni; Krisztus sietett a szegény földi zarándokot mennyei birodalmának palotájába emelni. De ő maga is kívánt és esengve óhajtott már megszabadulni a halálra szánt testtől,^[91] és ott fent a mennyei hajlékban meglátni az uralkodó Krisztust, kinek szegénységét teljes odaadással és tökéletes szegénységben utánozta itt a földön. Miután előző betegsége már valamennyi szent tagját használhatatlanná tette, most újabb betegség tört rá, mely egyfelől jelezte, hogy az Úr színe elé szólítása közvetlenül küszöbön áll, másfelől pedig az örökkétartó egészség útját egyengette számára.
Boldog emlékű IV. Ince pápa úr - bíborosai kíséretében - sietett meglátogatni Krisztus szolgálóját, és nem habozott pápai jelenlétével emlékezetessé tenni annak kimúlását, akinek életét korunk minden asszonyáénál többre tartotta. Alighogy belépett a monostorba, azonnal a betegágyhoz sietett és csókra nyújtotta kezét az ágyon fekvőnek. Ő nagy hálával fogadta ezt, és egyúttal engedélyt kért arra, hogy a lábát is megcsókolhassa a Szentatyának. Erre a kíséret egyik tagja teljes tisztelettel egy zsámolyra helyezte a pápa lábát, és Klára tisztelettel lehajtva fejét alulról és felülről csókot nyomott rá.
⁴² Utána angyali arccal összes bűnei alól feloldozást kért a pápától. Ő azonban így kiáltott fel: ,,Ó, bárcsak én se szorulnék több bocsánatra!'' De mégis megadta neki a teljes feloldozást, és egyúttal bőséges áldásában részesítette őt.
Mikor aztán valamennyien visszavonultak, Klára, aki aznap éppen a minister provincialis^[92] kezéből vette az Oltáriszentséget, égre emelt szemekkel és imára kulcsolt kezekkel sűrű könnyhullatás közben így szólt a nővérekhez: ,,Dicsérjétek, leányaim, az Urat, mert Krisztus akkora jótéteményben volt kegyes részesíteni ma engem, hogy sem az ég, sem a föld nem tudna megfelelő viszonzást nyújtani helyette. Mert íme, magamhoz vettem a Legfölségesebbet, és ezenfelül méltónak találtattam helyettesének meglátására.''

Hogyan válaszolt siránkozó húgának

⁴³ A lányok, akiket már csak egy hajszál választott el az árvaságtól, körülállották anyjuk betegágyát. Lelküket a fájdalom tőre járta át.^[93] Sem az álom nem tudta őket elcsalni, sem az éhség elszakítani; hanem az alvásról és az evésről megfeledkezve éjjel-nappal szüntelenül jajveszékeltek. Közöttük állott Ágnes, a jámbor szűz is, és a keserű könnyek árjától szinte megrészegülve váltig kérlelte nénjét, ne menjen el, és ne hagyja őt magára. Klára azonban így válaszolt neki: ,,Édes húgom, az Isten akarata, hogy elmenjek. De hagyd abba a sírást, mert utánam te is hamarosan az Úr elé járulsz. Különben is, mielőtt eltávoznék tőled, az Úr nagy vigasztalásban fog részesíteni.''^[94]

Végleges elköltözéséről és a vele kapcsolatban történt és látott dolgokról

⁴⁴ Az utolsó napokban, melyekben pedig az emberek áhítata és tisztelete állandóan nőtt iránta, jelek szerint nagyon sokat szenvedett a szent. A bíborosok és főpapok, mint igazi szentet, naponként több ízben is látogatásukkal tüntették ki. A legcsodálatosabb azonban az volt a dologban, hogy, bár tizenhét napon át semmiféle ételt nem tudott magához venni, az Úr mégis akkora erőt adott neki, hogy az eléje járulókat még ő erősítgette Krisztus szolgálatában. Így a jó Rainaldus testvérnek, aki sokféle betegsége hosszú martíriumának láttára türelemre intette őt, teljes nyíltsággal így felelt: ,,Kedves testvér, mióta szolgája, Ferenc révén megismertem az én Uramnak, Jézus Krisztusnak kegyelmét, semmi gyötrelmet terhesnek, semmi vezeklést súlyosnak, semmi betegséget nyomasztónak nem találtam.''
⁴⁵ Mikor pedig az Úr közelebb járult hozzá, és már szinte az ajtóban állt, Klára azt kívánta, hogy papok és spirituális testvérek gyűljenek köréje, és olvassák neki az Úr kínszenvedésének történetét és szent igéit. Mikor pedig ezen utóbbiak közt feltűnt Juniperus testvér, az Úr szavának kiváló hirdetője, aki gyakorta tüzes beszédeket mondott az Úrról, egészen felvidult és megkérdezte tőle, nincs-e kéznél valami újabb mondanivalója az Úrról. Erre a testvér megnyitotta száját, s izzó szívének tüzes kemencéjéből parázs módjára égető igéket hozott elő, és Isten szüze nagy vigasztalást merített példázataiból.
Ezután a siránkozó nővérekhez fordult; lelkükre kötötte az Úr szegénységét, és egyúttal emlékeztette őket a nyert isteni jótéteményekre. Végül megáldotta a testvéreket és nővéreket, és a szegényes monostorok összes úrnőire, a jelenvalókra és az eljövendőkre bőséges áldást kért.
De ki tudná sírás nélkül tovább folytatni az elbeszélést? Ott állott többek közt boldogságos Ferenc két áldott kísérője is; egyikük Angelus testvér, bár maga is mélyen le volt sújtva, váltig vigasztalta a szomorkodókat, másikuk pedig Leó testvér, a haldoklónak ágyát csókolgatta. Az árvaságra jutott lányok siratták jámbor anyjuk halálát, és könnyeikkel kísérték annak elválását, akit ebben az életben nem fognak többé látni. Keservesen bánkódtak, hogy benne elveszítik legfőbb vigasztalásukat, és hogy nem lesz többé mesternőjük, aki itt a siralom völgyében^[95] megvigasztalná őket.
Kezüket csak a szégyenérzet tartotta vissza testük marcangolásától; az a körülmény azonban, hogy gyászuk külsőleg nem nyilvánulhatott meg, csak fokozta fájdalmuk égő hevét. A monostori fegyelem hallgatást parancsolt, a fájdalom heve viszont sóhajokat és zokogást préselt ki belőlük. Arcuk megduzzadt a sírástól, és bánatos szívükből szünet nélkül újabb és újabb árja szakadt fel a könnyeknek.
⁴⁶ A szentséges szűz ekkor magába fordulva halkan így kezdte biztatni lelkét: ,,Indulj csak nyugodtan, mert jó útitársaságod lesz. Indulj hát - folytatta -, mert aki téged teremtett, meg is szentelt; szüntelenül úgy vigyázott rád, mint az anya vigyáz gyermekére, és soha sem szűnt meg gyöngéd szeretettel szeretni. Áldott légy, Uram - fűzte hozzá -, aki engem megteremtettél.''
Mikor pedig az egyik nővér megkérdezte tőle, kivel beszél, ezt válaszolta: ,,Az én áldott lelkemmel beszélgetek.'' Bizonyára a mennyei kíséret is erősen közeledett már hozzá, mert az egyik nővérhez fordulva ezt kérdezte tőle: ,,Látod-e, ó, leányom, a dicsőség Királyát, akit én látok?'' Ugyanakkor egy másik nővéren is rajta lőn az Úr keze.^[96] Bár erősen sírt, testi szemei elé mégis boldogító látvány tárult. Mialatt ugyanis mélységes fájdalom tőre járta át szívét, a ház kapuja felé fordította tekintetét, és íme, egy sereg fehér ruhába öltözött szüzet látott belépni rajta; mindegyik aranykoronát viselt a fején. Egy közülük valamennyinél nagyobb fényben tündökölt; koronájából, mely felülről áttört tömjéntartóra emlékeztetett, olyan fény áradt, hogy az éjszaka sötétjét a házban nappali fényre változtatta. A tündöklő alak odament az ágyhoz, melyben Fiának jegyese feküdt, szeretettel lehajolt hozzá, és édességes szeretettel magához ölelte. A szüzek ekkor egy csodálatos szépségű köpenyt hoztak elé, és szolgáló készségben versenyre kelve egymással felöltöztették Klára testét, és felékesítették menyegzős ágyát.
Szentséges lelke a Szent Lőrinc ünnepét követő napon^[97] távozott, hogy elnyerje égi jutalmát. Testének temploma romba dőlt, lelke pedig szerencsésen az égi hazába szárnyalt. Legyen áldott a siralom völgyéből való távozása, mely nála egyet jelentett az örök hazába való belépéssel. Hitvány földi táplálék élvezése helyett már a mennyei polgárok asztalánál vigad, és ott fenn az örök hazában semmivé foszló földi ruhák helyett az örök dicsőség stólájába öltözik.

Hogyan gyűlt össze a római Kúria és vele nagyszámú népsokaság a szűz temetésére

⁴⁷ A szűz elköltözésének híre feltartóztathatatlan gyorsasággal terjedt tova, és hihetetlen mértékben megrendítette a város lakosságát. Azonnal odasereglettek a férfiak, az asszonyok, és a helyet akkora embertömeg lepte el, mintha a várost egészen kiürítették volna. Mindenki szentnek, Isten előtt kedvesnek tartotta és igen sokan a dicsőítő énekek zengedezése közben zokogásra fakadtak. Odasietett a podesta is egy csomó katonával és fegyveres polgárok nagy sokaságával, és azon az este és a rákövetkező egész éjszaka éberen őrködött, nehogy a drága kincset, mely ott pihent közöttük, valami károsodás érje.^[98]
Másnap azután megmozdult az egész pápai udvar: Krisztus helytartója bíborosai kíséretében odavonult a helyszínre, s vele egyidejűleg az egész város San Damiano monostora felé igyekezett. Megkezdődött az ünnepi szertartás. A testvérek elkezdték a halotti zsolozsmát. A pápa úr azonban hirtelen közbevágott, hogy most nem a halottakról, hanem a szüzekről szóló zsolozsmát kell mondani, s ezzel olyan látszatot adott a dolognak, mintha még teste elföldelése előtt szentté akarná őt avatni. Az ostiai eminenciás úr megjegyzésére azonban, hogy ilyen dolgokat nem szabad elhamarkodni, mégis a halottakról szóló misét mondták el.
Utána az ostiai püspök, a pápa, a bíborosok és főpapok színe előtt a ,,hiúságok hiúsága''^[99] igéből kiindulva elragadó beszédben magasztalta a földi hiúságok nemes megvetőjét.
⁴⁸ Mise után az áldozópap bíborosok azonnal körülvették a szent koporsóját, és illő tisztelettel elvégezték a szűz tetemének kijáró szertartásokat. Utána pedig, mivel sem biztonságosnak, sem illendőnek nem tartották, hogy ilyen drága zálog olyan messze essék a várostól, felemelték, és himnuszok és dicsőítő énekek zengedezése közben s trombitaharsogás és örömujjongás mellett a legnagyobb tisztelettel a Szent György-templomba szállították. Ez volt ugyanis az a hely, ahol Szent Ferenc atya testét először eltemették. Illett tehát, hogy aki az élő számára az élet útját egyengette, bizonyos előérzettel a halottnak is helyet készítsen.^[100]
Ezt követőleg hatalmas népáradat özönlött a szűz sírjához, és váltig dicsérte az Urat, egyre csak azt mondogatván: ,,Valóban szent, valóban dicsőségesen uralkodik az angyalokkal az, aki itt a földön az emberek részéről ilyen nagy kitüntetésben részesült. Járj közben értünk Krisztusnál, te, a Szegény Úrnők feje, aki annyi embert térítettél bűnbánatra és vezettél az örök életre.''
Kevés nappal rá Ágnes is meghívót kapott a Bárány menyegzőjére, és követte Klára nénjét az örök boldogság hazájába. Ott Sion két leánya, akik nemcsak születésüknél fogva, hanem a kegyelem és kormányzás dolgában is édestestvérek voltak, örökkön-örökké dicsérik Istent.
Így nyerte el Ágnes azt a vigasztalást, melyet Klára kimúlása előtt kilátásba helyezett neki. Mert amiként nénje útmutatásával emelkedett a világból a keresztre, azonképpen azután sietett a múló fény honából Istenhez térni, mikor Klára már jelekkel és csodákkal tündökölt a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelméből, aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Második könyv

Szent Klára csodáiról, melyeket e világból való kimúlása után művelt

⁴⁹ A szentek csodái között azok az igazi csodajelek, és a csodák bizonyítékai közül azok érdemelnek különös tiszteletet, melyek az életszentségen és a cselekedetek tökéletességén alapulnak. Lám, János egyetlen csodát sem művelt,^[101] és mégis azok közül, akik csodákat műveltek, egy sem szentebb nála.^[102] Így Szent Klára esetében is szentségének bizonyítására untig elegendő volna tökéletesnél tökéletesebb életének hirdetése, ha egyrészt az emberek közömbössége, másrészt a népek áhítata mást nem kívánna. Ezért amíg Klára élt, érdemekben tündökölt, amióta pedig az örök fény honába távozott, a világ minden részén csodák fényében dicsőül meg. A kétségtelen és esküvel erősített igazság azt kívánja, hogy minél többet írjunk, viszont az anyag bősége arra késztet, hogy sok mindent hallgatással mellőzzünk.

A megszállottak meggyógyításáról

⁵⁰ Egy Jacobinus nevű perugiai fiú nem annyira beteg volt, mint inkább gonosz szellemtől megszállottnak látszott. Kétségbeesésében egyszer tűzbe vetette, máskor földhöz verte magát, majd egészen fogai kitöréséig köveket harapdált. Azt is megtette, hogy borzalmasan összeverte fejét, és vérrel szennyezte be magát. Száját eltorzította, nyelvét kilógatta és olyan könnyen összegöngyölítette testét, hogy lábát gyakran a nyakába rakta. Napjában kétszer is elővette a megszállás. Két ember sem tudta őt megakadályozni abban, hogy tulajdon ruháit el ne égesse. Természetesen próbálkoztak gyakorlott orvosokkal is, de olyat egyet sem találtak, aki segíteni tudott volna a bajon.
Atyja, Guidolotus, miután semmi emberi segítséget nem talált a szörnyű baj ellen, Szent Klára érdemeibe vetette reményét. ,,Ó, szentséges szűz - így imádkozott hozzá -, ó, világszerte méltán tisztelt Klára, a te oltalmadba ajánlom szerencsétlen gyermekemet, tőled kérem teljes odaadással gyógyulását.'' Ettől a hittől indítva odalépett a szent sírjához, s magával vitt gyermekét rátette; és íme, mialatt közbenjárását kérte, meghallgatást nyert. A gyermek tudniillik pillanatok alatt megszabadult betegségétől, s azontúl soha hasonló baj nem gyötörte.

Más csoda

⁵¹ Egy Alexandrina nevű nőt, aki a perugiai egyházmegyében fekvő Frattában^[103] született, egy módfölött gonosz szellem gyötört. Ez az ártó szellem annyira hatalmába kerítette, hogy egy magas szikla tetején, mely egy folyó partján meredezett, madár módjára ide-oda ugrált; máskor meg egy fa vékony ágán, mely a Tiberis folyó fölé nyúlt ki, egész a víz széléig leereszkedett, és ott merő játékból himbálta magát. Mikor bűnei következtében baloldalára egészen megbénult, karja pedig összezsugorodott, megpróbált mindenféle orvosságot, de semmire sem ment velük.
Ekkor töredelmes szívvel odajárult dicsőséges Klára szűz sírjához, s mialatt közbenjárását kérte, megtalálta hármas bajának egyetlen orvosságát. Mert lám, összezsugorodott keze kiegyenesedett, oldalfájása megszűnt, és a megszállottságtól is megszabadult.
Ugyanabból a helységből még egy másik asszony is megszabadult megszállottságától és a vele kapcsolatos sokféle gyötrődéstől. Gyógyulása ugyanabban az időben és ugyancsak a szent sírjánál ment végbe.

Egy elmebajos meggyógyulása

⁵² Egy francia ifjú, aki a pápai udvarban időzött,^[104] megháborodott elméjében, s ennek következtében nemcsak beszélőképességét veszítette el, hanem egész lényén valami természetellenes nyugtalanság hatalmasodott el. Így semmi áron nem tűrte, hogy valaki megfogja, és ha valaki mégis megpróbálta őt megfogni, kétségbeesett kapálózást vitt végbe kezei között. Honfitársai egyszer kötelekkel egy hordágyra kötözték és akarata ellenére Szent Klára templomába vitték; ott a sírja elé helyezték, és íme, hitük jutalmául abban a pillanatban meggyógyult.

Egy epilepsziás meggyógyításáról

Spellói Bálint olyan súlyos epilepsziában szenvedett, hogy naponkint, ahol éppen rájött a baj, hatszor is összeesett. Mivel ezenfelül egyik lábszára össze volt zsugorodva, járni sem igen tudott. Ezért szamárhátra ültették, és úgy vitték Szent Klára sírjához. Itt két napon és három éjszakán át feküdt. Végül a harmadik napon lábszára, bár senki sem érintette, egy nagyot reccsent, mintha eltört volna, és abban a szempillantásban mindkét bajától megszabadult.

Egy vak meggyógyításáról

Egy spoletói asszonynak Jacobellus nevű fia, mivel tizenkét éves korában megvakult, állandó vezetésre szorult. Kísérő nélkül egyáltalán nem tudott járni, illetve csak a maga kárára. Így történt, hogy midőn egy alkalommal kísérője rövid időre magára hagyta, lezuhant, s esés közben karját törte és fején is súlyosan megsérült.
Egy éjszaka, melyet a narni hídnál aludt át, álmában egy úrnő jelent meg neki, és így szólt hozzá: ,,Jacobellus, miért nem jössz hozzám Assisibe? Ott biztosan meggyógyulsz.'' Jacobellus reggelre kelve izgalomtól remegve mondta el látomását két vak társának. Azok pedig így feleltek neki: ,,Csak a minap hallottuk, hogy Assisi városában meghalt egy úrnő, és hogy az Úr keze gyógyulásokkal és tömérdek csodával tünteti ki sírját.''
Ennek hallatára az ifjú azonnal útnak eredt. Útközben Spoleto közelében éjszakázott, és álmában ugyanaz a látomás tűnt eléje. Most még gyorsabban indult útnak, sőt a világosság utáni sóvárgásában valósággal futni kezdett.
⁵³ Mire azonban Assisibe érkezett, a szűz sírjánál a világ minden tája felől összeverődött embereknek akkora sokaságát találta, hogy semmi módon nem tudott hozzáférni. Bár fájlalta, hogy nem tudott bejutni, a bejárattal szemben mégis egy követ tett a feje alá, és szívében rendületlen hittel hamarosan álomba merült. És íme, harmadszor is hallotta a hangot: ,,Meglásd, Jakab, hogy az Úr jótéteményben fog részesíteni, ha be tudsz jutni.''
Mikor tehát felébredt, könnyekkel szemében hangos szóval és kérését újra meg újra megismételve unszolta az embereket, hogy az Isten szerelméért engedjenek neki utat. És midőn az út megnyílott előtte, lehúzta saruját, lehányta ruháit, nyakába kötelet vetett, és így megalázkodva járult a sírhoz, ahol nyomban mély álomba is merült. ,,Kelj fel - mondta neki boldogságos Klára -, kelj fel, mert íme megszabadultál.'' Rögtön talpra ugrott. Vaksága csakugyan megszűnt, és szeméről eltűnt minden homály. Klára érdemeiért világosan látta a fény ragyogását. Dicsérettel magasztalta Istent, és ilyen csodálatosan nagy jótétemény fejében az Úr magasztalására hívta fel az egész világot.

Egy összezúzott kéz meggyógyításáról

⁵⁴ A perugiai Martini Jó János egyszer polgártársaival együtt a folignóiak ellen vonult.^[105] Mikor mindkét oldalról kezdetét vette a harc, egy feléje dobott súlyos kő éles fájdalommal összezúzta karját. Utána rengeteg pénzt költött orvosokra, mert mindenáron egészséges akart lenni. De semmiféle orvosi ügyeskedéssel nem tudta annyira vinni, hogy karjának épségét és használhatóságát vissza tudta volna szerezni. Módfölött bántotta, hogy jobbjának semmi hasznát nem tudja venni, és mintha nem is az ő tagja volna, merő holtsúlyként kénytelen magával cipelni. Ezért számtalanszor azt kívánta, bárcsak egészen levágták volna.
Mikor azonban hallott róla, hogy az Úr Klára szolgálója kedvéért milyen nagy dolgokat volt kegyes művelni, azonnal fogadalmat tett, haladéktalanul odasietett a szent sírjához, ott felajánlotta jobbjának viaszból megformált képét, és azt Szent Klára sírjára helyezte. És íme, azon nyomban, még mielőtt a templomot elhagyta volna, tökéletesen meggyógyult.

A bénák meggyógyításáról

⁵⁵ Bizonyos Petriolus (Petruccio) nevű ifjút Bettona városából három éven át igen kínos betegség gyötört. Szervezete a hosszas sínylődéssel járó sorvadás következtében egészen kiaszott. Betegségének legsúlyosabb következménye azonban csípőjének megbénulása volt. Emiatt csak meggörnyedve és mindig lefelé hajolva, és még így is csak botra támaszkodva tudott nagy üggyel-bajjal járni.
Atyja számos orvoshoz fordult tanácsért, különösen olyanokhoz, akik a csonttörések kezelésében nagyobb gyakorlattal rendelkeztek. Kész volt egész vagyonát rááldozni, csakhogy visszaszerezze fiának egészségét. Végül, mikor minden oldalról azt a felvilágosítást kapta, hogy fia betegségén semmiféle mesterkedéssel nem lehet segíteni, az új szenthez fordult közbenjárásért, akinek csodáiról már hallott valamit. Odavitte tehát gyermekét, ahol a szűz drága hamvai nyugodtak. És íme, a gyermek a sír előtt való rövid fekvés után elnyerte a tökéletes gyógyulás kegyelmét. Teljesen kiegyenesedve és gyógyultan állt fel, s ide-oda járkálva és ugrándozva dicsérte az Urat,^[106] az odasiető tömeget pedig Szent Klára magasztalására buzdította.
⁵⁶ Egy tízéves gyermek az assisi egyházmegyében fekvő San Quirico nevű majorságból anyja méhétől fogva béna volt.^[107] Lábszárai feltűnően satnyák voltak, és járás közben lábait keresztbe rakta. Emiatt csak összevissza kaszálva tudott járni; ha pedig elesett, kínkeservesen tudott megint talpra állni. Anyja több ízben Szent Ferenc oltalmába ajánlotta őt, de semmi javulás nem mutatkozott nála.
Mikor tehát hallott róla, hogy boldogságos Klára új csodák fényében tündöklik, azonnal sírjához vitte gyermekét. És lám, néhány napi ott-időzés után a fiú lábszárai egyet reccsentek, és tagjai visszanyerték természetes helyzetüket. Amit tehát Szent Ferenc sok kérésre sem adott meg, azt Isten kegyelméből megadta tanítványa, Klára.
⁵⁷ Egy Francói Jakab nevű gubbiói polgárnak volt egy ötéves fiacskája, aki lábai gyöngesége miatt sohasem járt, sőt egyáltalán nem is tudott járni. Jakab háza szégyenének és családja gyalázatának érezte a fiút, és sokat búsult miatta. A gyermek nem tudott mást, mint a padlón feküdni és a homokban henteregni; ha néha botra támaszkodva mégis próbált lábra állni, sohasem sikerült neki. Mert a természet beléje oltotta ugyan a járás vágyát, de a képességet megtagadta tőle.
Ezért szülei Szent Klára pártfogásába ajánlották őt, sőt, saját szavaikkal élve, egyenesen azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy fiuk abban az esetben, ha a szent közbenjárására meggyógyul, egészen az ő gyermeke legyen. És alig hangzott el a fogadalom, Krisztus szüze abban a pillanatban meggyógyította a gyermeket, és a neki szentelt fiúnak visszaadta az egyenes járás képességét. A szülők azonnal a szűz sírjához vitték fiukat, és miközben vidáman ugrándozott és örült az Úrban, felajánlották őt neki.
⁵⁸ Egy Plenaria nevű bevagnai asszony már régóta csipőbénulásban szenvedett, és emiatt csak botra támaszkodva tudott járni. De a bot segítségével sem tudta kiegyenesíteni görnyedt testét, és csak bizonytalan lépésekkel vonszolta magát.
Egyszer egy pénteki napon odavitette magát Szent Klára sírjához. És lám, mialatt buzgón imádkozott, hirtelen elnyerte azt, amiért olyan kitartóan könyörgött. A rákövetkező szombaton ugyanis, miután teljesen visszanyerte egészségét, már saját lábán tért vissza otthonába, holott előbb mások hozták.

Torokdaganatok meggyógyításáról

Egy perugiai lány már hosszabb idő óta igen fájdalmas torokdaganatban szenvedett, melyet közönségesen scrofulusnak^[108] neveznek. Nem kevesebb, mint húsz daganatot számláltak torkában, úgyhogy nyaka emiatt vastagabbnak látszott a fejénél. Anyja gyakran elvezette őt Klára szűz sírjához, és ott bensőséges áhítattal kérte a szent segítségét. Mikor azután az egyik alkalommal egész éjszakán át a sír előtt feküdt a lány, egyszer csak izzadtság verte ki, s a daganatai kezdtek megpuhulni és fokozatosan felszívódni. Idővel Szent Klára érdemeiért olyan tökéletesen elmúltak, hogy még nyomuk sem maradt.
⁵⁹ Még Klára szűz életében hasonló torokbajban szenvedett egy Andrea nevű nővér. Valóban különös dolog, hogy annyi tüzes lélek^[109] közt egy ennyire hideg lélek is megbújt, és hogy az okos szüzek sorában egy ennyire balga^[110] űzte oktalan játékait. A kérdéses nővér ugyanis egy éjszaka egészen megfulladásig összeszorította torkát, hogy a daganatot száján keresztül kiszorítsa. Ily módon akarta a rá mért isteni végzést megkerülni.
Klára azonban isteni felvilágosításból azonnal átlátta a helyzetet. ,,Siess csak - mondotta az egyik nővérnek -, siess rögtön a földszintre és a ferrarai Andrea nővérnek adj egy lágy tojást szürcsölésre; utána pedig vele együtt jöjj fel hozzám.''
A nővér habozás nélkül lesietett, és Andrea nővért már beszédre képtelen állapotban és a megfulladáshoz közel találta. Amennyire tudott, mindjárt segített rajta, s azután odavezette őt közös anyjukhoz. Isten szolgálója ilyen szavakkal támadt rá: ,,Te szerencsétlen, rögtön valld meg az Úrnak bűnös gondolataidat, melyeket én is jól ismerek. Íme, amiből ki akartad magadat gyógyítani, abból kigyógyít majd Jézus Krisztus. De jobbítsd meg életedet, mert következő betegségedből, amibe esel, már nem fogsz meggyógyulni.'' E szavakra a lelkiismeretfurdalás szelleme szállta meg Andrea nővért, és szemmel láthatólag megjavította életét. De kevéssel azután, hogy scrofulusából kigyógyult, egy más betegségben elhunyt.

A farkasveszedelemtől megszabadultakról

⁶⁰ A vérengző farkasok vad kegyetlensége rémülettel töltötte el a vidéket, mert nemcsak hogy megtámadták az embereket, hanem akárhányszor emberhússal csillapították éhségüket. Egy Bona nevű asszonynak - az assisi egyházmegyében fekvő Monte Galganóból - két fia volt. És íme, jóformán még be sem fejezte egyik fiának elsiratását, akit a farkasok ragadtak el, máris a másik ellen acsarkodtak hasonló vérszomjjal. Mialatt ugyanis az anya bent a házban tett-vett és valami házi munkával pepecselt, egy farkas kint futkározó fiának tarkójába mélyesztette fogát és utána, amilyen gyorsan csak tehette, zsákmányával az erdő felé iramodott.
A szőlőhegyen dolgozó emberek azonban meghallották a gyermek jajveszékelését, és rögtön bekiáltottak az anyának: ,,Nézz csak utána - mondották -, megvan-e még a fiad? Mert az imént egészen különös jajveszékelést hallottunk.''
Az anya, mikor meghallotta, hogy fiát elragadta a farkas, hangos zokogásba tört ki, és jajgatásával betöltötte a levegőeget. Mindegyre csak Szent Klárát szólítgatta: ,,Szent és dicsőséges Klára - ismételgette -, add vissza szerencsétlen gyermekemet! Add, ó add vissza nekem, szerencsétlen anyának édes szülöttemet! Mert ha nem teszed meg ezt, vízbe ölöm magamat.''
Erre a szomszédok üldözőbe vették a farkast, és az erdőben hamarosan rátaláltak a gyermekre, akit a fenevad időközben letett; mellette egy kutyát találtak, mely sebeit nyalogatta. A kegyetlen bestia először tarkójába harapott, később, hogy könnyebben vigye zsákmányát, veséi táján fogta fogai közé, és mindkét helyen súlyos harapások nyomait hagyta.
Az asszony, mihelyt teljesítette fogadalmát, szomszédai kíséretében mennyei pártfogójához sietett, és ott, miközben a látni vágyóknak fia különböző sebhelyeit mutogatta, bőséges hálát adott Istennek és az ő szentjének.
⁶¹ Egyszer egy cannarai leány fényes nappal kint üldögélt a határban; ölében egy asszony pihentette fejét. De íme, egy emberpusztító farkas biztos zsákmány reményében lopakodott feléje. A leány látta ugyan, de mivel kutyának nézte, nem ijedt meg tőle. Mire pedig jobban szemügyre vette szőrzetét, a vérengző fenevad máris rávetette magát, és fejét tágra nyitott szájába kapva, zsákmányával az erdőbe rohant. A megrémült asszony azonnal talpra ugrott, és Szent Klárára gondolva kiáltozni kezdett: ,,Segíts, Szent Klára, segíts! Íme, ezennel neked ajánlom ezt a lánykát.'' A lány pedig, ó csodák csodája, bár a farkas fogai között vergődött, mégis bátran a fenevad ellen támadt, és így kiáltott rá: ,,Ó, te rabló, te akarsz engem tovább hurcolni, akit oly hatalmas szűz oltalmába ajánlottak?'' Erre a támadásra a farkas egészen megzavarodott, és abban a pillanatban szép finoman a földre tette a gyermeket, maga pedig tetten ért tolvaj módjára tüstént elinalt.

Szűz Szent Klára szentté avatásáról

⁶² Mikor Szent Péter székében IV. Sándor, a kegyes fejedelem és úr, minden szentség kedvelője, a szerzetesek hatalmas védelmezője és a szerzetesrendek tartóoszlopa ült, mindeme csodák az emberek tudomására jutottak, és a szűz szent életének híre napról-napra messzebbre szárnyalt. A nagyhatalmú szűz szentté avatását most már az egész világ várva várta. Végre a nevezett pápa a csodák ily nagy tömegétől mintegy rendkívüli eljárásra indíttatva, bíborosaival tárgyalni kezdte a szentté avatás ügyét.
A csodák kivizsgálására egy előkelő és hozzáértő személyekből álló bizottságot küldött ki, s ugyanerre bízták élete kiemelkedő eseményeinek megvitatását is. A bizottság úgy találta, hogy Klára életében minden erény gyakorlásában jeleskedett, holta után pedig valódi és esküvel bizonyított csodákkal tündökölt.
Mikor ezután elérkezett a kitűzött nap,^[111] s a bíborosok testülete, az érsekek és a püspökök gyülekezete, a világi és szerzetespapság tömege s a bölcsek és a hatalmasok megszámlálhatatlan sokasága egybesereglett, a pápa előterjesztette a fontos és üdvösséges ügyet, és véleménynyilvánításra szólította fel a prelátusokat. Ezek valamennyien a legnagyobb készséggel járultak hozzá és kijelentették, hogy Klárát, akit már Isten ott fent a mennyben megdicsőített, itt a földön is meg kell dicsőíteni.
Ilyen előzmények után virradt fel az Úrhoz költözésének második évfordulója. Ekkor boldog Sándor pápa, akinek az Úr külön fenntartotta ezt a kegyelmet, az ünnepi beszéd elhangzása után az összes főpapok és az egész papság jelenlétében Klárát a legünnepélyesebb formák közt és alázatos tisztelettel a szentek sorába iktatta, és elrendelte, hogy ünnepét az egész Egyházban mindenütt megüljék. Elsőnek mindjárt ő maga ünnepelte az elképzelhető legnagyobb fénnyel és egész udvara jelenlétében.
Történt pedig mindez az anagni székesegyházban, az Úr megtestesülésének 1255. esztendejében, Sándor pápaságának első évében; a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

Vége

Szent Klára szentté avatási pere

A mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Én, Bertalan, Spoleto püspöke, megkaptam a Szentatya, IV. Ince Pápa úr levelét, mely így szól^[1]:
¹ ,,Ince püspök, Isten szolgáinak szolgája, tisztelendő testvérének, Bertalannak, Spoleto püspökének, üdvözletét és apostoli áldását küldi.
² Dicsőséges az Isten^[2] az ő szentjeiben, aki egyedül művel nagy csodákat; híveit, akiket az égi dicsőség jutalmára és a mennyei boldogság elnyerésére rendelt, ezen élet lefolyása és elmúlása után bámulatra méltó jelekkel és csodákkal tünteti ki; hogy jelek, csodák, ily nagy és ekkora csodatételek bizonysága által, melyek csak a háromságban egy és az egységben hármas Isten hatalmából lehetségesek, kitűnjék mintegy látható módon a Magasságbeli ereje. Nagyobb tisztelettel imádják a földön az ő hatalmas és csodálatos nevét, kinek hatalma örökké megmarad, és fönsége csodaképpen mennydörög a magasságban.
³ És amint ezen kívánatos jutalmaktól rabul ejtett boldog emlékű Klára, az assisibéli San Damianóban élő szegény szerzetesnők apátnője, ügyelt ama prófétai szóra: ,,Halljad, leányom, és figyelj és hajtsd ide füledet; felejtsd el népedet és atyádnak házát, mert megkívánta a Király a te szépségedet''; s az esendő és mulandó dolgoknak hátat fordított. Nekifeszülvén annak, ami előtte van, teljesen megfeledkezett arról, amit maga mögött hagyott, és készséggel hajolt meg a szent jövendölés szavai előtt.
Egy csöppet sem késlekedett; habozás nélkül követte azt, aminek hallgatása gyönyörűséggel töltötte el őt. Majd azután lemondva önmagáról, övéiről és minden vagyonáról, a már királyi hajadon a szegény Krisztusba, a királyok Királyába mint Jegyesébe belészeretett. Alázatos lélekkel, szívvel és testtel egészen neki adta magát. Különösen ezt a két adományát - szegénységét és szűzi tisztaságát - mintegy eljegyzési ajándékul ajánlotta fel neki.
S így a szemérmes szüzet a szűzi Jegyes vágyva vágyott öleléssel magához vonta. S a sértetlen szüzesség nászházából mindeneknek csodálatára bőven termő, tiszta sarj támadt, mely az ő szent példájának illatától és szent életének szeretetétől mennyei ültetvényként majdnem az egész világ tartományaiba eljutva, az Istennek bőséges gyümölcsöt hoz.
⁴ Ez az ,,eljegyzett menyasszony'', amíg itt élt, mintegy a világnak meghalva élt. Erénye, valamint üdvös cselekedetekre hajló akarata, szándéka és törekvése annyira megnyerte a Magasságbeli tetszését, hogy boldog halála után, sőt még mielőtt megvált volna a földi élettől, a mindenható Isten jótetteket vitt végbe kegyesen azokon, akik dicső Szent Klárához segítségért folyamodtak; sokakkal sokféle csoda történt az ő közbenjárására. Hiszen Isten - minden jónak Adományozója - kegyessége a kérők jutalmát és kívánságait messze felülmúlja, hogy nevét felmagasztalja, mely örökké dicsőséges.
⁵ Mivel ez kiváló és kitűnő alkalom, hogy a küzdő Egyházban őt - aki az isteni kegyességet ilyen kegyelmi adományokkal, illő csodákkal a hívőknek mint tiszteletre méltót kinyilatkoztatta, - tiszteljék, apostoli levelünkkel megbízunk téged, Testvér, hogy életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről^[3] valamint fent említett csodáiról s azoknak minden körülményéről derítsd ki szorgalmasan és gondosan az igazságot azon kérdőív alapján, melyet a Bullához csatoltan megküldünk számodra.
És amit ezen fent említett dolgokról találsz, azt gondosan, közjegyzővel hitelesítve, pecséteddel ellátva igyekezz Nekünk eljuttatni; mert akinek lelkéről hisszük, hogy már a halhatatlanság ruhájában örvendezik a mennyben, azt az igazak jámbor serege méltó dicséretekkel kísérje.
⁶ Kelt Lateránban, október havának 18. napján, pápaságunk 11. évében.''
⁷ Én, a fent említett Bertalan, személyesen elmenvén San Damiano monostorába, megkaptam Klára úrnő, az assisibéli San Damiano monostor apátnője életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről és csodáiról szóló tanúságtételeket. A tanúságtevők nevei és szavai az alábbiakban olvashatók.
November havának 24. napján San Damiano kerengőjében
az első tanú az assisibéli Pacifica de Guelfuccio úrnő;
a második a perugiai Benvenuta úrnő;
a harmadik Leonardo de Gislerio úr Filippa nevű leánya;
a negyedik Martino de Corozano úr Amata nevű leánya;^[4]
az ötödik Christiano de Parisse úr Christiana nevű leánya;
a hatodik Bernardo da Suppo Christiana nevű leánya;
a hetedik Oportulo de Alessandro Benvenuta nevű leánya;
a nyolcadik Capitaneo da Coldimezzo úr Franciska nevű leánya;
a kilencedik az assisibéli Favarone úr Beatrix nevű leánya, vagyis Szent Klára húga;
a tizedik a spellói Cecília úrnő;
a tizenegyedik a corozanói Martino úr Balvina nevű leánya;
a tizenkettedik Oportulo úr Ágnes nevű leánya;
és tizenharmadik a római Lúcia.
Mindnyájan az említett San Damiano monostor szerzetesnői; megesküdtek, hogy az igazságot mondják a fent említett Szent Klára életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről és csodáiról.
Ezen tanúk jelenlétében, azaz:
Leonardo úr, Spoleto fődiakónusa,
Jakab úr, Trévi esperese,
Leó, Angelus és Márk kisebb testvérek,
Martino úr, jegyző
és tiszteletreméltó Bertalan atya, spoletói püspök úr jelenlétében.

I. TANÚ

Szent Klára élete az atyai házban

¹ AZ ASSISIBÉLI PACIFICA DE GUELFUCCIO nővér^[5], San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy ő ismerte Szent Klárát, mikor még a világban élt atyjának házában; és hogy mindazok előtt, akik őt ismerték, nagy tiszteletben állt nagyon jó élete miatt; buzgó volt és jámbor cselekedetekkel foglalkozott.

Megtéréséről

² És azt mondta, hogy Szent Klára Szent Ferenc intésére lépett a Rendbe, mely most San Damianóban van, és hogy ő oda szűzként lépett be, és szűz maradt mindenkor.
- A kérdésre, honnan tudott az említett dolgokról, azt felelte, hogy ők, mikor még a világban éltek, szomszédok és rokonok voltak, úgyhogy az ő háza és Klára szűzék háza között nem volt semmi más, csak a tér,^[6] és hogy a tanú gyakran beszélt vele.
³ És mondta, hogy Klára úrnő nagyon szerette a szegényeket, s hogy példás élete miatt minden városlakó nagy tisztelettel övezte.
- A kérdésre, mikor történt az, hogy Klára szűz elhagyta a világot, azt mondta, hogy kb. 42 éve.^[7]
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt felelte, hogy ő vele együtt lépett be a Szerzetbe, s a nappal és éjszaka legnagyobb részében őt szolgálta.
⁴ Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő nemesi származású volt, becsületes apától és anyától, s apja lovag volt, és Favarone úrnak hívták, akit a tanú nem látott életében, de az anyját igen, és őt Hortulana úrnőnek hívták; ez a Hortulana úrnő elment a tengeren túlra, hogy buzgón imádkozzék.^[8] És ez a tanú hozzá hasonlóan imádság végett elment vele a tengeren túlra, és hogy együtt mentek San Angelo^[9] szentélyébe, Rómába. És mondta, hogy ő szívesen látogatta a szegényeket.
- A kérdésre, honnan tudta az említett dolgokat, azt felelte, hogy ő szomszédja volt és vele élt, amint az előbb mondotta.
⁵ Azt is mondta, hogy Hortulana úrnő később belépett ugyanebbe a Szerzetbe, melybe az ő szent leánykája, Klára,^[10] és ott élt a többi nővérrel nagy alázatban; s jámbor és szent cselekedetekkel ékesítve múlt ki ebből a világból.
⁶ Az a tanú azt is mondta, hogy három évvel azután, hogy az említett Klára úrnő már a Szerzetben élt, Szent Ferenc könyörgésére és sürgető kérésére - aki őt majdnem kényszerítette - elfogadta a nővérek irányítását és kormányzását.^[11]
- A megkérdezett onnan tudta ezt, hogy ott jelen volt.

Szerzetesi élete a monostorban

⁷ Az a tanú azt is mondta, hogy az a boldogságos Anya oly sokat virrasztott éjszaka imádságban, annyi önmegtagadást vállalt, hogy ezt a nővérek fájlalták, és emiatt panaszkodtak; s azt mondta, hogy emiatt Klára néhányszor sírt.
- A kérdésre, honnan tudja ezeket, azt válaszolta, mert látta, mikor Klára úrnő a földön feküdt, és feje alatt egy folyami kő volt; s hallotta őt, mikor imádságát végezte.
⁸ És mondta, hogy az étkezése annyira szűkre szabott volt, hogy a nővérek csodálkoztak, hogyan élhet még az ő teste. Mondta azt is, hogy a fent említett boldogságos Klára a hét három napján semmit nem evett, azaz hétfőn, szerdán és pénteken; és mondta, hogy a többi napon annyira böjtölt, hogy nagy betegségbe esett, ami miatt Szent Ferenc Assisi püspökével együtt megparancsolta neki, hogy azon a három napon naponta egyen legalább egy fél cipót,^[12] mely kb. másfél uncia lehetett.
⁹ Azt is mondta, hogy a boldogságos Anya buzgó volt az imában, hosszasan és alázatosan a földre borulva maradt. S mikor visszatért az imádságból, intette és erősítette a nővéreket, mindig Istenről beszélt, és mindig az ő neve volt ajkán; sohasem akart hiúságokról beszélni, sem azokat hallgatni. S mikor visszatért az imádságból, a nővérek örvendeztek, mert ő olyan volt, mintha az égből jött volna.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt felelte, hogy vele lakott.
¹⁰ Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő, mikor parancsolt a nővéreknek, hogy tegyenek meg valamit, nagy félelemmel és alázattal parancsolt, és legtöbbször inkább ő akarta megtenni, minthogy parancsoljon másoknak.
¹¹ Azt is mondta, hogy miután annyira beteg lett, hogy nem tudott felülni az ágyban, felsegíttette magát és körülbástyáztatta néhány ruhával, azért, hogy az általa font anyagból korporálékat csináltasson és küldjön belőle az Assisi hegyén és völgyében épült templomok számára.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta őt fonás közben, és hogy maga csinálta a szövetet, s miután a nővérek megvarrták, szétküldték a testvérekkel a fent említett templomokba; illetve átadták azoknak a papoknak, akik odajöttek.^[13]
12 Azt is mondta, hogy a boldogságos Anya nővérei iránt alázatos, jóságos és szeretetreméltó volt, és együttérző a betegekkel; s amíg ő egészséges volt, szolgálta őket, megmosta a lábukat és vizet öntött a kezükre; néhányszor megmosta a betegek székeit.
- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ő ezt többször is látta.
¹³ Azt is mondta, hogy különleges módon szerette a szegénységet, azonban sohasem lehetett őt rávenni arra, hogy valamit is ki akarjon sajátítani, vagy elfogadjon birtokot akár önmaga, akár a monostor számára.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy ő látta és hallotta, amint boldog emlékű Gergely pápa úr sok dolgot akart neki adni, és javadalmakat vásárolni a monostor számára, de Klára soha nem akart beleegyezni.^[14]
14 Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő úgy igyekezett megtartani Rendjének obszervanciáját és nővéreit gondosan kormányozni, ahogy bárki az emberek közül igyekszik megőrizni mulandó kincseit.
És ezeket a dolgokat onnan tudta, mert mindig vele volt kb. 40 éven át és még tovább is, kivéve egy esztendőt, melyet a boldogságos Anya engedélyével a spellói Vallis Gloria monostorában töltött, hogy meghonosítsa az obszervanciát^[15] azon hely nővérei között.

Az olajcsodáról

¹⁵ Azt is mondta az a tanú, hogy a fent említett boldogságos Klára élete tele volt csodákkal. Mivel egyszer a monostorban úgy elfogyott az olaj, hogy egy csepp sem volt belőle, a boldogságos Anya hívott egy kisebb testvért, aki számukra az alamizsnát gyűjtötte,^[16] név szerint Bentevengha testvért, és azt mondta neki, hogy menjen olajat kéregetni, és ő azt válaszolta, hogy készítsék elő az olajoskorsót. Akkor Klára úrnő vette a korsót, saját kezűleg kimosta, és a ház kijáratánál lévő kis párkányra állította, hogy a fent említett testvér elvehesse. Ott is állt a korsó egy szűk óráig, és Bentevengha testvér elmenvén érte, azt olajjal színültig megtelve találta. S bár szorgosan kutatta, de nem derült ki, hogy a korsót ki töltötte meg.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy mivel abban a házban tartózkodott, látta, hogy az úrnő kivitte az üres korsót és tele hozta vissza. És azt mondta, hogy nem tudja, ki töltötte azt tele, sem pedig, hogy miként töltetett meg. És Bentevengha testvér ugyanezt mondta.
- A kérdésre, mikor történt ez, azt válaszolta, hogy kb. a második esztendőben, miután San Damiano monostorába jöttek lakni.
- A kérdésre, melyik hónap volt ez és melyik nap, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá.
- A kérdésre, hogy nyár volt-e, vagy tél, azt mondta, hogy nyár volt.^[17]
- A kérdésre, ki volt akkor jelen a nővérek közül, azt mondta, hogy Ágnes nővér, Szent Klára húga, aki kevéssel ezelőtt távozott az élők sorából;^[18] Balvina nővér, aki Vallis Gloria monostorának volt az apátnője, s aki szintén elhunyt; és perugiai Benvenuta nővér, aki még életben van.
- És megesküdött a fentebb mondott dolgokra, és ez a tanú azt is mondta, hogy nem tudná elsorolni nyelvével a csodákat és erényeket, melyeket az Úr boldogságos Klára által művelt.

Miként szabadított meg Szent Klára öt beteg nővért a kereszt jelével

¹⁶ Ez a tanú azt is mondta, hogy egyszer a monostorban öt nővér betegeskedett. Szent Klára kezével a kereszt jelét rajzolta rájuk, és mindannyian azonnal meggyógyultak. És gyakran, mikor a nővérek közül némelyiknek valamije fájt, akár a feje, akár más testrésze, a boldogságos Anya megszabadította őket a kereszt jelével.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ő ott jelen volt.
- A kérdésre, ki volt az az öt nővér, azt válaszolta, hogy ő, a tanú volt az egyik közülük, és néhányan már meghaltak, néhányan még élnek, de hogy kik voltak, arra már nem emlékszik.
- A kérdésre, hogy előtte a tanú meddig volt beteg, azt válaszolta, hogy sokáig.
- A kérdésre, hogy milyen betegsége volt, azt válaszolta, hogy olyan betegsége, mely sikoltozásra késztette, nagy lázzal járt és remegéssel.
- A kérdésre, hogy a többiek közül, akik megszabadultak,^[19] előtte mennyi ideig voltak betegek, azt válaszolta, hogy nem emlékszik a többiekre, mint ahogy önmagára sem.
- A kérdésre, mikor történt, hogy a fent említett nővérek meggyógyultak, azt felelte, azelőtt, hogy az úrnő (Klára) felépült.
¹⁷ A kérdésre, mikor kezdődött Szent Kláránál az a hosszú betegség, azt válaszolta, hogy úgy gondolja, 29 éve.^[20]
18 És azt is mondta, hogy annak a tanúnak és a többi nővérnek a gyógyszere gyógyulásukkor az volt, hogy az ő szent Anyjuk föléjük rajzolta a kereszt jelét.
- A kérdésre, milyen szavakat mondott Klára úrnő, mikor a kereszt jelét rajzolta, azt válaszolta, hogy azt nem értették, mivel nagyon halkan mondta.
¹⁹ A kérdésre, hogy mely hónapban és napon történt, mikor a tanú és a többi nővér meggyógyultak, azt válaszolta, hogy nem emlékszik.
- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, mikor a betegségtől megszabadultak, azt válaszolta, hogy több nővér is ott volt, de hogy mennyien és kik voltak azok, arra nem emlékszik.

II. TANÚ

¹ A PERUGIAI BENVENUTA nővér,^[21] San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy Klára úrnő a már említett San Damiano monostorának apátnője csodálatos alázatosságú volt, és annyira megvetette önmagát, hogy azokat a munkákat, melyek hitványabbak voltak, maga végezte. A beteg nővérek székeit is ő tisztogatta saját kezével.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ő ugyanabban az évben lépett a Szerzetbe, mikor Klára; ugyanis ő nagyhétfőn lépett be, az a tanú pedig szeptember havában.
² A kérdésre, mennyi idős volt Szent Klára, mikor belépett a Szerzetbe, azt válaszolta, hogy az elmondás szerint kb. 18 éves volt; szűznek tartották őt lélekben és testben, és nagy tisztelettel vették körül mindazok, akik ismerték, mielőtt belépett volna a Szerzetbe; s mindez az ő nagy tisztessége, jósága és alázatossága miatt volt.
- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú ismerte őt, mielőtt belépett volna a Szerzetbe, mert egy házban élt vele. És azután, hogy belépett a Szerzetbe, vele volt egészen a haláláig, azaz mintegy negyvenkét esztendőn keresztül, kivéve az említett időt, vagyis nagyhétfőtől szeptember végéig.

Szent Klára szerzetesi élete a monostorban

³ És mondta az a tanú, hogy miután Szent Klára Anya belépett a Szerzetbe, olyan nagyon alázatos volt, hogy ő mosta a nővérek lábát. Így egyszer, mikor meg akarta mosni az egyik szolgáló nővér^[22] lábát, meghajolván meg akarta azt csókolni, és az a szolgáló nővér elhúzva a lábát, a boldogságos Anya száját vigyázatlanul megrúgta. Ezen kívül boldogságos Klára vizet öntött a nővérek kezére, és éjszaka a hideg ellen betakarta őket.
⁴ És olyan szigorú volt testével szemben, hogy beérte egy félgyapjú tunikával és egy köpennyel. S ha olykor észrevette, hogy a nővérek tunikája hitványabb volt, mint az, amit ő hordott, elkérte azt a maga számára, és annak a nővérnek adta a sajátját.
⁵ Az a tanú azt is mondta, hogy az említett boldogságos Klára egyszer csináltatott magának egy disznóbőr ruhafélét, és szőrével és megnyírt sörtéjével befelé fordítva viselte; s ezt titokban hordta a félgyapjú tunika alatt. Hasonlóképpen egy más alkalommal csináltatott magának egy másik ruhát lószőrből, s abból azután köteleket is csináltatott, amivel körbevette testét, s így a mondott vezeklő ruhák^[23] sanyargatták az ő szűzi testét. És mondta, hogy abból az öltözékből ez az egyetlen volt a monostorban.
⁶ Azt is mondta, hogy bár ő maga ilyen durva vezeklő ruhákat használt, mégis nagyon irgalmas volt azon nővérek iránt, akik nem tudták elviselni ezeket a durva önsanyargatásokat, és szívesen vigasztalta őket.
⁷ A kérdésre, honnan tud ezekről az öltözékekről, azt válaszolta, hogy látta ezeket, mivel ő (Klára) néhányszor kölcsön adta egyes nővéreknek, de a bőr vezeklő ruhára nem emlékezett, hogy látta volna, viszont tudott róla testvérhúgától (Ágnestől vagy Beatrixtől), aki mondogatta, hogy látta azt. Ugyanis ő azt, saját szavai szerint, titokban hordta, hogy ne vehessék föl a nővérek. De miután Klára úrnő megbetegedett, a nővérek elvették tőle ezeket a durva ruhákat.
⁸ Azt is mondta, hogy a fent említett boldogságos Klára Anya, mielőtt megbetegedett volna, oly nagy böjtöléseket végzett, hogy a Nagyböjt alkalmával és Szent Márton böjtjekor^[24] mindig kenyéren és vízen élt, kivéve vasárnapot, mikor ivott egy kis bort, feltéve ha volt. És a hét három napján, azaz hétfőn, szerdán és pénteken nem evett semmit egészen addig, amíg Szent Ferenc meg nem parancsolta neki, hogy mindenképpen mindennap egyen egy keveset; és akkor, hogy az engedelmesség szerint járjon el, evett egy kis kenyeret, és ivott egy kis vizet.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt mondta, látta azt, és jelen volt, mikor Szent Ferenc kiadta neki ezt a parancsot.
⁹ Azt is mondta ez a tanú, hogy a fent említett Klára Anya nagyon kitartó volt az imádságban nappal és éjszaka; és éjfél körül a nővéreket csendben felébresztette egy kis csengettyűvel,^[25] hogy dicsérjék Istent. Meggyújtotta a mécseseket a templomban, és gyakran meghúzta a matutinumra hívó harangot; és azokat a nővéreket, akik nem keltek föl a harang hangjára, ő hívta kis csengettyűjével.
¹⁰ Azt is mondta, hogy az ő beszéde mindig Isten dolgairól szólt, és nem akart beszélni világias dolgokról, és azt sem akarta, hogy a nővérek ilyeneket emlegessenek. S ha olykor megesett, hogy valamely világias személy valamit Isten ellen tett, csodálatosan sírt, buzdította őt és gondosan prédikált neki, hogy tartson penitenciát.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele volt, és látta a mondott dolgokat.
¹¹ És mondta, hogy ez a Klára úrnő gyakran gyónt, és nagy áhítattal és remegéssel vette magához a mi Urunk Jézus Krisztus Testének Szentségét, olyannyira, hogy mikor magához vette, egész testében remegett.
¹² A kézi szövéssel készített korporálékról ugyanazt mondotta, amit korábban Pacifica nővér, a fentebbi tanú mondott, de hozzátette, hogy ő (Klára) papír tokokat is csináltatott, (hogy abban tartsák őket), s azokat selyemmel béleltette ki és megáldatta a püspökkel.

Miként szabadított meg egy nővért, aki elveszítette a hangját

¹³ Azt is mondta, hogy az a tanú annyira elveszítette a hangját, hogy alig tudott halkan beszélni. Szűz Mária mennybevitelének éjszakáján látomásban látta, hogy a fent említett Klára úrnő kezével rárajzolta a kereszt jelét, és megszabadította őt bajától. S így is történt, mivel ugyanazon a napon szabadult meg, mikor megjelöltetett a kereszt jelével. És azt mondta, hogy ez a betegség mintegy két éven át tartott.
- A kérdésre, mikor történt, hogy a mondott nővér kigyógyult bajából, azt válaszolta, hogy nem emlékszik.
- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy az említett Pacifica nővér, a fentebbi tanú, és néhány másik nővér, akik már meghaltak.
¹⁴ Az olajos korsóról is ugyanazt mondta, mint amit Pacifica nővér, azzal a különbséggel, hogy nem emlékezett arra, vajon Szent Klára mosta-e ki a korsót, vagy más valakivel mosatta ki.

Miként szabadított meg egy testvért az őrültségtől

¹⁵ Azt is mondta az említett tanú, hogy a Kisebb Testvérek Rendjéből egy bizonyos - névszerint István^[26] - testvér az őrültség betegségébe esett. Szent Ferenc San Damiano monostorához küldte azzal a meghagyással, hogy Szent Klára jelölje meg őt a kereszt jelével. Miután ez megtörtént, a testvér aludt egy keveset azon a helyen, ahol a boldogságos szent Anya szokott imádkozni, és azután felébredvén evett egy kicsit, és gyógyultan távozott.
- A kérdésre, hogy ki volt jelen ennél az eseménynél, azt válaszolta, hogy a monostor nővérei, akik közül néhányan még élnek, néhányan már meghaltak.
- A kérdésre, vajon ismerte-e korábban azt a testvért, és hány nappal előtte látta őt betegen, és hány nappal utána látta őt egészségesen, és hogy melyik helyről származott; ő mindezekre azt válaszolta, hogy a testvért nem ismerte, mert bezárva élt. Ez az István testvér, miután megszabadult bajától, ment tovább a maga útján.

Hogyan szabadított meg egy nővért tályog sebétől

¹⁶ Azt is mondta az a tanú, hogy az említett monostor egyik nővére, akit diambrai Benvenuta úrnőnek neveztek, súlyos beteg volt, és nagy fájdalmai voltak egy súlyos sebtől, melyet a hóna alatt viselt. Mikor ezt irgalmas Szent Klára Anya megtudta, nagy részvétet tanúsított iránta, és imádkozni kezdett érte. S azután megjelölte őt a kereszt jelével, és teljesen kigyógyult bajából.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy ő látta korábban a sebet, s azután látta őt meggyógyulva.
- A kérdésre, vajon jelen volt-e, mikor megjelölte a kereszt jelével, azt mondta, hogy nem, de hallotta, hogy ez így történt.
- A kérdésre, mikor történt ez, azt mondta, hogy nem emlékszik sem a napra, sem a hónapra, sem pedig hogy hány nappal előtte, vagy hány nappal utána, de látta őt gyógyultan azután a nap után, mikor mondogatták, hogy Szent Klára megjelölte őt a kereszt jelével.
¹⁷ Azt is mondta ez a tanú, hogy azon a helyen, ahol Klára úrnő be szokott lépni imádkozni, látott fölötte egy nagy ragyogást, akkorát, hogy azt hitte, valóságos tűz lángja az.
- A kérdésre, hogy ki látta még azt rajta kívül, azt válaszolta, hogy akkor csak egyedül ő látta.
- A kérdésre, hogy mennyi idővel ezelőtt történt ez, azt válaszolta, hogy azelőtt volt, hogy az említett úrnő meggyógyult.

Miként szabadíttatott meg egy fiúcska egy kövecskétől

¹⁸ Azt is mondta, hogy egy spoletói Mátyás nevű 3-4 év körüli fiúcska, egy pici kövecskét dugott az orrába úgy, hogy sehogyan sem tudták kiszedni belőle. Látszott, hogy a fiúcska veszélyben forog. Szent Klára elé vezették; ő megjelölte a szent kereszt jelével, mire a kövecske tüstént kipottyant az orrából, és a fiúcska megszabadult tőle.
- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy több nővér is, akik ma már nem élnek.
- A kérdésre, hogy mennyi idővel ezelőtt történt mindez, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá, mivel nem volt jelen, mikor a szent Anya a kereszt jelét rárajzolta. De megerősítette, hogy hallomásból tud róla, és hogy ő látta a meggyógyult fiúcskát azon a napon, vagy másnap, miután megszabadult a kőtől.
¹⁹ Azt is mondta: nem hiszi, hogy akár ő, akár valaki is a nővérek közül teljes egészében el tudná mondani a szent emlékű Klára úrnő szentségét és életének nagyságát, ha a Szentlélek nem jönne segítségére, hogy elmondatná vele. Ő, mikor súlyos beteg volt, soha nem akarta elhagyni szokásos imádságait.

Miként menekült meg Szent Klára imádságára a monostor a szaracénoktól

²⁰ Azt is mondta, hogy egyszer az assisi háború idején bizonyos szaracénok felmásztak a falra, és leereszkedtek San Damiano monostorának belső udvarába. Az említett Klára úrnő, aki akkor súlyos betegen feküdt, felkelt az ágyból és hivatta a nővéreket, megerősítve őket, hogy ne féljenek. Imádságának végeztével az Úr megszabadította az ellenségtől a monostort és a nővéreket. S azok a szaracénok, akik behatoltak, elvonultak.
²¹ Azt is mondta, hogy az erények és kegyelmek alapján, melyeket az Úr neki adott, mindazok, akik őt ismerték, szentnek tartották.
²² Azt is mondta, hogy ő különleges módon szerette a szegénységet, hogy sem Gergely pápa, sem pedig az ostiai püspök^[27] sohasem tudták rávenni, hogy elfogadjon bizonyos birtokot, sőt ez a boldogságos Klára eladatta örökségét, és árát a szegényeknek adta.
- A kérdésre, honnan tudja ezeket a dolgokat, azt válaszolta, hogy ő jelen volt és hallotta, mikor az említett pápa arra kérte őt, hogy fogadjon el javadalmakat; a pápa személyesen is eljött San Damiano monostorába.
²³ Azt is mondta, hogy a fent említett Szent Klára Anya a lélek által megtudta, hogy nővérei közül egy, névszerint Andrea nővér, torokdaganattól szenvedett. Egy éjjel saját kezével elszorította a torkát úgy, hogy elveszítette a hangját; ezért Klára azonnal megparancsolta egy nővérnek, hogy siessen segítségére és támogassa őt.

III. TANÚ

¹ FILIPPA nővér,^[28] LEONARDO DE GISLERIO úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta: négy évvel azután, hogy Szent Ferenc prédikációja hatására Szent Klára eljött a Szerzetbe, az a tanú is belépett ugyanabba a Szerzetbe, mert a fentebb említett szent figyelmébe ajánlotta, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus az emberi nem üdvösségéért vállalta a szenvedést és a kereszthalált. És így az a tanú, magába szállván beleegyezett, hogy a Szerzetben marad, és vele együtt bűnbánatot tart. És a fent említett Klára úrnővel maradt egészen halála napjáig, mintegy harmincnyolc éven keresztül.
² És mondta, hogy oly nagy volt ama boldogságos Anya életszentsége és erkölcseinek becsülete, hogy sem ő, sem másvalaki a nővérek közül azt nem tudná teljes egészében elmondani. Amint az a Klára úrnő szűz volt gyermekségétől fogva, úgy az Úrtól kiválasztott szűz maradt mindvégig. És hogy sem az a tanú, sem más nővérek nem kételkednek életszentségében. Sőt mi több, még mielőtt Szent Klára belépett volna a Szerzetbe, már szentnek tartotta mindenki, aki csak ismerte. S az ő életének ez a nagy becsülete azon sok erénynek és kegyelemnek volt köszönhető, melyeket az Úristen neki ajándékozott.

Szent Klára szerzetesi élete a monostorban

³ Azt is mondta az a tanú, hogy miután Szent Klára belépett a Szerzetbe, az Úr növelte benne az erényeket és kegyelmeket, mivel mindig nagyon alázatos és jámbor volt, jóindulatú, a szegénység nagy szerelmese; részvétet tanúsított a csüggedők iránt. Kitartó volt az imádságban, élete és beszéde mindig Isten dolgairól szólt, olyannyira, hogy sohasem adta oda a nyelvét, sem a fülét világias dolgoknak.
⁴ Testét durva ruhákkal fenyítette, néhányszor olyan ruhákat hordván, melyek lósörényből vagy lófarokból készültek. Egy tunikája volt és egy hitvány félgyapjú köpenye. Ágya szőlővenyigéből volt, és ezekkel huzamosabb ideig beérte.
⁵ Gyötörte is a testét, nem evett semmit a hét három napján, azaz hétfőn, szerdán és pénteken; és a többi napon kenyéren és vízen böjtölt.
⁶ Ugyanakkor mindig vidám volt az Úrban, sohasem látszott zaklatottnak, és élete egészen angyali volt; s oly nagy kegyelmet adott neki az Úr, hogy gyakran, mikor nővérei betegeskedtek, maga boldog Klára kezével a kereszt jelét rajzolva rájuk, megszabadította őket.
⁷ Azt is mondta, hogy az a boldogságos Anya különös módon rendelkezett a könnyek adományával, nagy részvétet tanúsítva a nővérek és a csüggedők iránt, és különösen sok könnyet ontott, mikor magához vette a mi Urunk Jézus Krisztus testét.
⁸ A kérdésre, honnan tudja a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú volt Klára úrnő harmadik nővére, s hogy ismerte őt gyermekkora óta, és a fentebb említett időtől fogva végig vele maradt, és látta a fent említett dolgokat.
⁹ Azt is mondta, hogy oly nagy volt a boldogságos Anya alázatossága, hogy teljesen megvetette önmagát, és a többi nővért maga fölé helyezte, mindegyiknél alávalóbbnak tartva magát; szolgált nekik, vizet öntött a kezükre, saját kezével mosta a beteg nővérek székeit, és megmosta a szolgáló nővérek lábát is. Mikor egyszer egy szolgáló nővér lábait mosta, lábat akart neki csókolni, de az tapintatosan visszahúzván bal lábát, megrúgta a szent Anya száját. Mindazonáltal Szent Klára alázatossága folytán nem neheztelt meg rá, hanem megcsókolta a mondott szolgáló nővér talpát.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat, mivel ő jelen volt.

Miként szabadított meg egy nővért egy tályogtól

¹⁰ A kérdésre, hogy kik voltak azok a nővérek, akiket boldogságos Klára meggyógyított a kereszt jelével, ő azt mondta, hogy Benvenuta nővér, aki tizenkét éven keresztül viselt egy nagy sebet a hóna alatt, melyet tályognak hívnak; a fent említett úrnő rárajzolta a kereszt jelét, és az Úr imádsága, vagyis a Miatyánk mondása közben megszabadult attól a sebtől.
¹¹ Azt is mondta, hogy Amata nővér, az említett monostor szerzetesnője súlyos vízkórban és lázban szenvedett, és hatalmas hasa volt; amint a szent Anyától - kezének érintésével - megkapta a kereszt jelét, a beteg a következő reggel úgy meggyógyult, hogy hasa kicsi lett, mint egy egészséges embernek.
- A kérdésre, hogy ezt honnan tudja, azt felelte, hogy látta, mikor a szent Anya a kereszt jelét rajzolta rá, megérintette őt, és látta, hogy előtte hosszú ideig beteg volt, és a következő napon és azután is őt egészségesnek látta.
¹² A megszabadított István testvérről ugyanazt mondotta, amit korábban a fentebbi tanú, Benvenuta nővér mondott.
¹³ Azt is mondta, hogy oly nagy szerelmese volt a szegénységnek, hogy mikor a monostor alamizsnagyűjtői alamizsnaként egész kenyeret hoztak, megdorgálta őket, mondván: ,,Ki adta nektek ezeket az egész kenyereket?'' És ezt azért mondta, mert alamizsnaként jobban szeretett kenyérdarabokat, mint egészeket kapni.
¹⁴ Sohasem tudta sem a pápa, sem pedig az ostiai püspök rávenni arra, hogy valami javadalmat elfogadjon. S a Szegénység privilégiumát, amelyet megkapott, nagy tiszteletben és becsben tartotta, jól és serényen őrizte, félvén, nehogy elveszítse.

Miként szabadított meg Szent Klára egy fiúcskát a láztól

¹⁵ Azt is mondta a fent említett tanú, hogy egy fiúcska, a nővérek ügyintézőjének,^[29] Giovanni de Maestrónak fiacskája magas lázban szenvedett, akit a fent említett Szent Klára Anyához vezettek; s miután megkapta tőle a kereszt jelét, megszabadult.
A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy jelen volt, amikor a fiúcska jött, és mikor a boldogságos Anya megérintette őt, megjelölve a kereszt jelével.
- A kérdésre, vajon az a fiúcska lázban szenvedett-e akkor, és hogy azután látta-e őt meggyógyulva, azt válaszolta, hogy úgy tűnt, és azt mondogatták, hogy a fiúcska lázban szenvedett, és azután nem látta őt többé, mivel a fiúcska akkor kiment a monostorból. De apja mondta nekik, hogy akkor rögtön meggyógyult.

Miként szabadította meg Andrea nővért torokdaganataitól^[30]

¹⁶ Azt is mondta az a tanú, hogy az egyik nővér, akit ferrarai Andrea nővérnek hívtak, szenvedett a torkában lévő nyirokcsomóktól; a fent említett Klára úrnő a lélek ihletésére megtudta, hogy a beteg nagyon erőlködik, hogy betegségéből kigyógyuljon. Ezért egy éjszaka, mikor Andrea nővér hátul a dormitóriumban volt, oly módon és olyan erősen szorította meg a nyakát kezeivel, hogy elveszítette hangját; és ezt a szent Anya a lélek által tudta meg. Ezért sürgősen hívatta azt a tanút, aki ott aludt nála és mondta neki: ,,Menj le gyorsan a dormitóriumba (hálóterem), mivel Andrea nővér súlyos beteg: főzzél neki egy lágy tojást és add neki oda, hogy megigya; amint visszanyeri hangját, vezesd őt hozzám.'' Így is történt. És ez a Klára úrnő kérdezte Andrea nővért, hogy mi történt vele és mit tett, de Andrea nővér nem akarta neki megmondani, s erre az említett úrnő elmondta neki a kísértését pontról pontja, amint vele történt, és ez elterjedt a nővérek között.

Miként szabadított meg egy nővért a süketségtől és a monostort a szaracénoktól

¹⁷ Azt is mondta ez a tanú, hogy Klára úrnő egy nővért, akit Christiana nővérnek neveztek, megszabadította süketségétől, amiben régóta szenvedett.
¹⁸ Azt is mondta, hogy az assisi háború idején, féltvén nagyon a nővéreket a tatárok és szaracénok, az Isten és az Anyaszentegyház ellenségei jövetelétől, az említett boldogságos Anya kezdte bátorítani őket, mondván: ,,Nővéreim és leánykáim, ne féljetek, mert ha Isten velünk lesz, az ellenség nem árthat nekünk. Bízzatok a mi Urunk Jézus Krisztusban, mivel ő minket meg fog szabadítani, és én a ti biztosítékotok^[31] akarok lenni, hogy semmi rosszat ne okozzanak. És ha ők be fognak jönni, engem állítsatok eléjük.'' Így egy napon ott termett az ellenség Assisi városának feldúlására. Néhány szaracén fölmászott a monostor falára és lemászott a belső udvarba, s ezért a fentebb említett nővérek nagyon féltek. De a szentséges Anya mindnyájukat megerősítette, és azoknak az erejét lekicsinyelte: ,,Ne féljetek, mert nem tudnak ártani nekünk.'' Így szólván a szokott imádság segítségéhez folyamodott, melynek ereje oly nagy volt, hogy az említett ellenséges szaracénok anélkül, hogy valamilyen kárt okoztak volna, elmentek, mintha elűzték volna őket; úgyhogy a házban semmihez sem nyúltak hozzá.
- A kérdésre, honnan tudja a fentebb említett dolgokat, azt válaszolta, hogy ő jelen volt.
- A kérdésre, melyik hónapban és melyik napon történt, azt mondta, hogy nem emlékszik rá.
¹⁹ Azt is mondta, hogy mikor Aversai Vital a császár parancsára nagy sereggel vonult fel Assisi városa ellen, ő nagyon félt, hogy a várost beveszik és veszélybe kerül. Ezt a hírt közölték Klára úrnővel, és nagyon féltek; viszont Vital azt mondta, hogy addig nem vonul el, amíg be nem veszi a várost. Mikor ama úrnő megértette ezen dolgokat, nagyon bízva Isten hatalmában, hivatta az összes nővért, hamut hozatott és azzal beszórta a fejét, melyet korábban lenyíratott. S azután ugyanő az összes nővér fejére hamut hintett és megparancsolta nekik, hogy mindannyian menjenek imádkozni azért, hogy az Úristen szabadítsa meg a fent említett várost. Így is történt, mert a következő nap éjszakáján a mondott Vital elvonult egész hadával.
²⁰ Azt is mondta az a tanú, hogy mikor a fentebb említett szent úrnő és Anya a halál küszöbén állt, azon a péntek éjjelen, melyre az a bizonyos szombat, halálának szombatja következett, a boldogságos Anya elkezdett beszélni, mondván: ,,Indulj csak nyugodtan békében, mert jó kíséreted lesz, mert aki téged megteremtett, meg is szentelt; és miután téged megteremtett, beléd helyezte a Szentlelket; szüntelenül úgy vigyázott reád, mint az anya vigyáz szeretett fiacskájára.'' És hozzáfűzte: ,,Áldott légy, Uram, aki engem megteremtettél.'' A Szentháromságról olyan éles elmével beszélt, hogy a nővérek nem is tudták jól megérteni.
²¹ Egy nővérhez ez a tanú így szólt: ,,Te aki jó emlékezőtehetségű vagy, tartsd jól észben, amit az úrnő mond!'' És az az úrnő meghallotta ezt, és a jelenlévő nővérekhez így szólt: ,,Annyira tartsátok észben ezeket a dolgokat, amiket most mondok, amennyire meg fogja engedni nektek Az, aki velem ezeket mondatja.''
²² Egy nővér is, névszerint Anastasia, megkérdezte azt az úrnőt, hogy kivel, vagy kihez beszélt, mikor a fenti első szavakat mondta? Így válaszolt neki: ,,Én a lelkemhez beszélek.''
²³ És hozzátette az a tanú, hogy egész éjszakán át, melyen ebből az életből kimúlt, prédikálván intette a nővéreket. S végül elvégezte gyónását olyan szépen és jól, hogy az a tanú ilyet korábban sohasem hallott. És ezt a gyónást azért végezte el, mert félt, hogy hátha megsértette valamivel a keresztségben fogadott hitet.
²⁴ És Ince pápa úr eljött meglátogatni őt, mivel súlyos beteg volt. Klára azután így szólt a nővérekhez: ,,Leánykáim, dicsérjétek az Urat, mert hogy az ég és a föld sem lenne képes köszönetet mondani azért a nagy jótéteményért, melyet én Istentől kaptam, mivel ma magamhoz vettem őt a Legfölségesebb Szentségben, és láttam az ő helyettesét is.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat, mert jelen volt.
- A kérdésre, mikor történt ez, vajon Klára úrnő halála előtt-e, a tanú azt válaszolta, hogy néhány nappal előtte.
²⁵ Az említett tanú azt is mondta, hogy az a Klára úrnő oly buzgó volt a szemlélődésben, hogy nagypéntek napján az Úr szenvedése fölött elmélkedve szinte érzéketlenné vált azon egész napon át, és a rákövetkező éjszaka nagy részén.
²⁶ Az olajos korsóról eskü alatt ugyanazt mondotta, mint a fenti tanúk.^[32]
27 Olyan más nővérekről is megkérdezték őt, akik gyógyulást nyertek; azt válaszolta, hogy ilyenek többen is voltak, de már meghaltak.

Az eljövendő dolgok megérzéséről

²⁸ A fenti tanú azt is mondta, hogy az a Klára úrnő elmesélte a nővéreknek: Mikor édesanyja várandós volt, elment a templomba, és a kereszt előtt állva figyelmesen imádkozott, kérve Istent, hogy oltalmazza őt és segítse át a szülés veszedelmén. Hallott egy hangot, mely így szólt hozzá: ,,Fényt fogsz szülni, ami beragyogja a világot?''.^[33]
29 Az a Klára úrnő azt is elmesélte, hogy egyszer látomásban úgy tűnt neki, hogy Szent Ferenchez visz egy melegvizes korsót, egy kéztörlésre alkalmas törlőruhát, és egy magas sziklára lépett fel, de mindez olyan könnyedén ment, mintha sima talajon járna. És odaérkezve Szent Ferenchez, a szent kihúzott a saját kebléből egy emlőt, és azt mondta Klára szűznek: ,,Jöjj, vedd át és szopjad meg!'' S miután megszopta, a szent figyelmeztette őt, hogy szopja meg mégegyszer; és amit ő szívott belőle, az olyan édes és gyönyörűséges volt, hogy sehogyan sem tudná elmagyarázni. S miután szopott, az a kerekség, azaz az emlő nyílása, ahonnan kifolyik a tej, boldogságos Klára ajkai között maradt; és kezével felfogta azt, ami ott maradt a szájában; úgy tűnt neki, hogy olyan fényes és olyan ragyogó aranyból van, hogy teljesen tisztán láthatott benne mindent, mint egy tükörben.^[34]

Szent Klára csodálatos meghallgatásáról

³⁰ Azt is elmesélte a fent említett Klára úrnő, hogy az Úr születésének nemrégiben elmúlt éjszakáján (1252-ben), nem tudván a súlyos betegség miatt fölkelni az ágyból, hogy bemenjen a kápolnába, a nővérek mindannyian elmentek a szokásos módon a matutinumra, magára hagyván őt. Akkor az az úrnő sóhajtozván mondta: ,,Ó, Uram Istenem, íme egyedül maradtam veled ebben a kis hajlékban.'' Akkor hirtelen hallani kezdte az orgonát, a responzóriumokat és a testvérek zsolozsmázását Szent Ferenc templomából, mintha ott lett volna.
³¹ Ezeket és sok más csodát elmondás és hallomás alapján mondott el ez a tanú a fent említett Klára úrnőről, aki San Damiano monostorának első apátnője és Anyja volt, és első volt a Rendben. Nemes volt származása és rokonsága, és gazdag a világ dolgaiban, aki annyira szerette a szegénységet, hogy egész örökségét eladta és szétosztotta a szegényeknek. És oly nagyon szerette azt a Rendet, hogy nem akarta elhagyni a legkisebb dolgot sem a fent említett Rend obszervanciájából, akkor sem, mikor beteg volt.
³² S élete végén, miután összes nővérét egybehívta, igen gondosan figyelmükbe ajánlotta a Szegénység privilégiumát. És nagyon óhajtotta, hogy megkapja a Rend bullás reguláját, s egy napon azt a bullát a szájára helyezhesse, s a másik napon meghaljon. S amint óhajtotta, úgy is történt, mivelhogy jött egy testvér a bullás levéllel, melyet ő tisztelettel megfogván - mert halála már a küszöbön állt -, szájához emelt, hogy megcsókolja. És azután a következő napon a fent említett Klára úrnő ebből az életből kimúlt az Úrhoz.^[35] Valóban makulátlanul fénylő (Chiara-Klára) a bűn sötétsége nélkül, az örök világosság ragyogásában. Ezt a dolgot a tanú, az összes nővér és mindaz, aki ismerte az ő életszentségét, kétség kívül állítják.

IV. TANÚ

¹ AMATA nővér, COCCORANÓI MARTINO úr leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy kb. huszonöt éves volt, mikor belépett ebbe a Szerzetbe; és ismerte Szent Klárát, s a tanú a szent intésére és buzdítására lépett be a Szerzetbe. Gyakran mondta neki, hogy azt a kegyelmet kérte számára Istentől: ne engedje meg, hogy becsapja őt a világ, és ne maradjon a világban. És az a tanú a szent unokahúga volt, és ennélfogva őt anyjának tekintette.
² És ismerte az életét, és hallotta, hogy miként tért meg, és hogy Szent Ferenc buzdítására és prédikációjára lépett be a Szerzetbe, jóllehet mielőtt belépett, mindenki, aki ismerte, szentnek tartotta a sok kegyelem és erény miatt, melyeket Isten adományozott neki, úgy, amint az emberek ajkáról hallotta.
³ És azután, hogy a fenti tanú belépett a Szerzetbe, mindig vele maradt, ezért ismerte életszentségét, mely Isten adományaiban volt, és azokban az erényekben, melyeket Isten neki adott, s ezeket semmiféleképpen nem tudná elmondani, pedig minden erény együtt volt őbenne: a legmagasabb fokú szüzesség, jóság, szelídség s a nővérei és mások iránti együttérzés.
⁴ Az imádságban és szemlélődésben állhatatos volt, s mikor visszatért az imádságból, arca fényesebbnek és szebbnek tűnt, mint a nap. A szavaiból elmondhatatlan édesség áradt olyannyira, hogy egész élete mennyeinek tűnt.
⁵ Az étkezésben való mértékletessége annyira szigorú volt, hogy úgy tűnt, mintha az angyalok táplálnák őt. Ő valóban gyötörte testét, olyannyira, hogy a hét három napján, azaz hétfőn, szerdán és pénteken semmit sem evett, és a többi napokon kenyéren és vízen böjtölt egészen addig az ideig, amíg Szent Ferenc meg nem parancsolta neki, hogy a fentebb említett napokon, mikor nem eszik semmit, egyen valamit. És akkor, hogy az engedelmesség szerint járjon el, evett egy kis kenyeret, és ivott egy kis vizet.
⁶ A ruházat durvaságáról és a fekvőhely keménységéről azt mondta, amit korábban Filippa nővér, a fentebb említett tanú.^[36]

Miként szabadult meg a tanú a láztól, a köhögéstől és a vízkórtól

⁷ Azt is mondta az a tanú, hogy mikor lázas beteg volt, köhögött, vízkór és oldalfájás gyötörte, Szent Klára rárajzolta kezével a kereszt jelét, és rögtön megszabadította őt.
- A kérdésre, milyen szavakat mondott az a szent, azt válaszolta, hogy miután a kezét kitárta fölé, kérte Istent, hogy ha lelkének javára válik, szabadítsa meg őt attól a betegségtől, és így teljesen megszabadult.
- A kérdésre, hogy előtte mennyi ideig volt beteg, azt mondta, hogy tizenhárom hónapon keresztül, de azután többé nem esett a mondott betegségbe. Akkor hatalmasra felfújódott hasa is, oly módon, hogy alig tudta meghajlítani a fejét. S így azon szent érdemeiért az Úr tökéletesen megszabadítva, teljes egészségét visszaadta.

Miként szabadított meg egy nővért a tályogtól

⁸ A mondott Klára úrnő hasonlóképpen megszabadított bizonyos nővéreket betegségeiktől, kezével a kereszt jelét rajzolván rájuk.
- A kérdésre, kik voltak azok a nővérek, azt válaszolta, hogy a diambrai Benvenuta nővér, aki a hóna alatt bizonyos nagy sebeket hordott, melyekre öt flastromot helyeztek, és tizenegy éves vagy akörüli kora óta szenvedett ebben a betegségben. S a fent mondott úrnő megjelölte őt a kereszt jelével, és megszabadult bajától.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy a tályogokról leváltak a flastromok, s azután nem szenvedett többé attól a betegségtől.
- A kérdésre, miféle betegség volt az, azt válaszolta, hogy tályognak hívják.

Miként szabadított meg egy nővért a köhögéstől

⁹ Azt is mondta, hogy egy másik nővér, akit Cecíliának hívtak, erősen köhögött, ami evéskor váratlanul tört rá úgy, hogy majd megfulladt tőle. Ezért a fent mondott Anya egy bizonyos pénteki napon adott neki egy kevéske pogácsát, hogy egye meg. Ő azt nagy félelemmel fogadta el, de a szent Anya parancsára megette, s azután többé nem érzett semmit abból a betegségből.
- A kérdésre, hogy előtte mióta szenvedett a mondott betegségben, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá, de úgy hiszi, hogy sokáig volt ebben a betegségben.

Miként szabadított meg egy nővért fülének süketségétől

¹⁰ Mondta azt is, hogy egy másik, akit Christiana nővérnek hívtak,^[37] egyik fülére régóta süket volt, sőt még mielőtt belépett a monostorba, és azután is. De miután az a Klára úrnő megjelölte a kereszt jelével, megérintette süket fülét, és megszabadult bajától. Azt mondta, hogy más nővérekre nem emlékszik, jóllehet még többet is megszabadított ettől (a betegségtől).

Miként szabadított meg egy fiúcskát a szemén lévő hályogtól

¹¹ Azt is mondta, hogy egy perugiai fiúcska szemén volt egy bizonyos hályog, mely eltakarta egész szemét, ezért elvitték Szent Klárához, aki megérintette a fiúcska szemét, s ezután a kereszt jelét rajzolta rá. S azután így szólt: ,,Vezessétek őt anyámhoz, Hortulana nővérhez (aki San Damiano monostorában volt), és tegye rá a kereszt jelét.'' Miután ezt megtette, a fiúcska megszabadult. Ezért Szent Klára azt állította, hogy anyja szabadította meg a fiút. Az anya pedig ennek ellenkezőjét vallotta, hogy Klára úrnő, az ő leánykája szabadította meg a fiúcskát, s ily módon mind a ketten a másikra hárították ezt a kegyelmet.
- A kérdésre, hogy előtte mikor látta a fiúcskát azzal a hályoggal, azt válaszolta, hogy előtte csak akkor látta őt azzal a hályoggal, mikor behozták a monostorba a mondott Klára úrnőhöz; sem előtte nem látta őt, se azután, hogy meggyógyult, mivelhogy a fiúcska rögtön kiment a monostorból. És az a tanú mindvégig a monostorba zárva maradt a fent említett időszak alatt.
¹² Megkérdezvén őt a fent említett szent alázatosságáról, ugyanazt mondotta, mint amit korábban Filippa nővér eskü alatt mondott.^[38]
13 Azon szentnek a szegénység és az imádság iránti szeretetéről ugyanazt mondotta, mint a fenti Filippa nővér.^[39]
14 Azt is mondta az a tanú, hogy a nővérek, félve a szaracénok, tatárok és egyéb hitetlenek jövetelétől, kérték a szent Anyát, hogy cselekedjen olyat az Úrnál, hogy az ő monostoruk megmeneküljön. És ez a szent Anya nekik ezt válaszolta: ,,Nővérkéim és leánykáim, ne féljetek, mert az Úr titeket meg fog védeni. Én magam akarok a ti biztosítékotok lenni, és ha megtörténne, hogy az ellenség leereszkedik a monostorba, helyezzetek engem őeléjük.'' S így azután a szent Anya sok imádságára a monostor, a nővérek és minden egyéb holmi sértetlen maradt.
¹⁵ Assisi városának ostromáról és megszabadulásáról ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nővér.^[40]
16 Szent Klára édesanyjának csodájáról, Szent Klára látomásáról, a Szent Ferenc által nyújtott emlőről, az Úr születésének éjszakáján történt csodáról, mindezen dolgokról ugyanazt mondotta, mint Filippa nővér. De hozzátette, ő azt is hallotta a fent említett Klára úrnőtől, hogy az Úr születésének azon a bizonyos éjszakáján látta a mi Urunk Jézus Krisztus jászolát is.
¹⁷ Azt is mondta az a tanú, hogy az Úr jó előre meglátta, hogy a legelső abban a Rendben olyan szent lesz, akiben soha nem volt látható semmiféle hiányosság, ellenben együttesen látszódott benne minden erény és kegyelem, úgy hogy még életében szentnek tartották mindazok, akik ismerték. Nemes vérből származott, de sokkal nemesebb volt szent Szerzetének vagyis Rendjének obszervanciájában. Ő még betegsége ideje alatt sem akart elhagyni semmit abból a Rendből, és így életszentségben kormányozta magát és nővéreit mintegy negyvenhárom éven keresztül.
¹⁸ Úgy szerette nővéreit, mint önmagát, és a nővérek életében és halála után is olyan tiszteletet tanúsítanak iránta, mint az egész Rend Anyja és szentje iránt. És azt is mondta, hogy szentsége és jósága szempontjából több volt benne a jó és az erény, mintsem hogy ő el tudná mondani.
¹⁹ Azt is mondta, hogy mivel az említett Klára úrnő közel állt ahhoz, hogy kimúljon ebből az életből, azaz halálát megelőző utolsó pénteken mondta a tanúnak, aki egyedül maradt vele: ,,Látod-e a dicsőség Királyát, akit én látok?'' És ezt többször mondta neki, és néhány nappal később kilehelte lelkét.
²⁰ Azt is mondta, hogy az a tanú hallotta egy Pisana nevű asszonytól, hogy az Úr őt Szent Klára érdemeiből öt ördögtől szabadította meg, és hogy az ördögök megvallották, hogy azon Klára úrnő imádságai gyújtották őket lángra. S emiatt a mondott asszony odajött a monostorhoz, ahhoz a helyhez, ahol beszélni szoktak a nővérekkel, azért hogy hálát adjon mindenekelőtt Istennek.
- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy négy éve vagy valahogy így.

V. TANÚ

¹ CHRISTIANA nővér CHRISTIANO DE PARISSE úr leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője, eskü alatt vallotta, hogy mivel az a tanú hosszú idő óta süket volt egyik fülére, és sok gyógyszerrel próbálkozott, melyek közül egyik sem használt neki soha semmit, utolsóként Szent Klára megérintette fülét, megjelölte fejét a kereszt jelével, és így megnyílt a füle úgy, hogy nagyon jól hallott.
- Megkérdezvén őt a hónap és a nap felől, azt válaszolta, hogy a hónap június vagy július volt, de a napra nem emlékezett.
² Azt is mondta az a tanú, hogy semmiféleképpen sem tudná kifejezni annak a Klára úrnőnek életszentségét, példás erkölcseit. Azzal a dologgal úgy áll, hogy miként a tanú szilárdan hitte, telve volt kegyelemmel, erényekkel és szent cselekedetekkel. És hitte, hogy mindazt, amit a szentség felől mondani lehet Szűz Mária után bármely szent asszonyról, valóban el lehet róla mondani; de ő nem tudja elmondani minden erényét és kegyelmét.
³ Benvenuta nővér sebeinek meggyógyításáról ugyanazt mondotta, amit korábban Amata nővér, a fentebbi tanú mondott.^[41]
4 Azt is mondta, hogy akkor még nem volt hét éve annak, hogy az a tanú belépett a monostorba.
⁵ Azt is mondta, hogy a monostor egyik igen súlyos kijárati kapuja ledőlvén, ráesett a fentebb mondott Klára úrnőre; egy nővér, akit spoletói Angelucciának hívtak, hangosan felkiáltott, attól félve, hogy meghalt, mivel ő magától nem tudta fölemelni azt a kijárati kaput, mely teljes egészében az úrnőre dőlt. Ez okból az a tanú és a többi nővérek összefutottak, és látta az a tanú, hogy a kijárati kapu még rajta van, mely olyan súlyos volt, hogy három testvér alig tudta fölemelni és visszatenni a helyére. Mindazonáltal az az úrnő azt mondta, hogy semmi kárt nem okozott benne, hanem úgy volt rajta az ajtó, mintha csak egy köpeny lett volna.
- A kérdésre, hogy ez mennyi idővel ezelőtt történt, azt válaszolta, hogy két éve vagy valahogy így, július hónapban, Szent Péter ünnepének nyolcadában.

VI. TANÚ

¹ CECÍLIA nővér,^[42] A SPELLÓI CACCIAGUERRA DE GUALTIERI úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnője, eskü alatt vallotta, hogy ő a szent emlékű Klára úrnő szájából, aki valamikor a mondott monostor apátnője volt, hallotta, hogy majdnem 43 éven át a nővérek irányításával foglalkozott. Három évvel később az a tanú belépett a Rendbe, azt követően, hogy a fent említett úrnő Szent Ferenc prédikációjára belépett a Szerzetbe. És az a tanú azon Klára úrnő és boldog emlékű Fülöp testvér buzdítására lépett be oda.^[43] Attól az időtől kezdve negyven éven keresztül folyamatosan a mondott Klára úrnő szent irányítása alatt élt. Az a tanú nem elég ahhoz, hogy kimerítően beszéljen dicséretre méltó és csodálatosan szent szerzetesi életéről.
² Mivel Isten őt választotta a szüzek Anyjául és a Rend első és legfőbb apátnőjéül a nyáj őrzésére, hogy saját példájával megerősítse a szent Szerzet iránti elkötelezettségben^[44] ezen Rend monostorainak többi nővérét. Ő valóban rendkívül szorgos volt a buzdításban és a nővérek őrzése körül, részvéttel volt a beteg nővérek iránt, és gondoskodott szolgálatukról, alávetette magát alázatosan a legkisebb szolgáló nővérnek is, mindig megvetve önmagát.
³ Éber volt az imádságban és a magasztos szemlélődésben olyannyira, hogy néhányszor imádságból visszatérve arca a szokásosnál fényesebbnek tűnt, és szájából egyfajta édesség áradt.
⁴ Imádságát bőséges könnyhullatással kísérte, és a nővérek felé lelki örvendezést mutatott. Soha nem volt zaklatott, de nagy szelídséggel és jóindulattal oktatta a nővéreket; és néhányszor, mikor arra szükség volt, szorgalmasan dorgálta őket.
⁵ Sohasem akart megbocsátani a testének; a pihenésben és az öltözködésben már nagyon hamar túlzottan szigorú volt; az étkezésben és az ivásban rendkívül mértékletes volt, úgyhogy úgy tűnt: angyali életet él, s ily módon életszentsége nyilvánvaló volt mindazok előtt, akik ismerték vagy pedig hallgatták őt.
- A kérdésre, honnan tudta meg a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele tartózkodott mintegy negyven éven keresztül és látta az ő szent életét és szerzetesi életszentségét, ami nem lehetett másként, csak ha az Úr öntötte bele bőségesen a mondott kegyelmeket és a többi egyéb dolgot, melyeket nem tudna megnevezni, s melyekkel ő ékeskedett.
⁶ Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő annyira lánglelkű volt, hogy az Úr iránti szeretetből szívesen elnyerte volna a vértanúságot, és ezt be is bizonyította. Mikor megtudta, hogy Marokkóban néhány Testvér vértanúságot szenvedett, ő azt mondogatta, hogy el akar oda menni, mire ez a tanú sírva fakadt. Ez még azelőtt történt, hogy így megbetegedett volna.
- A kérdésre, ki volt jelen ekkor, azt válaszolta, hogy akik jelen voltak, már meghaltak.
⁷ A fentebb említett Szent alázatosságáról, ágyának és öltözetének durvaságáról, önmegtagadásáról és böjtöléséről ugyanazokat mondotta, mint amiket korábban Filippa nővér.^[45] Azt is hozzáfűzte, hogy kezeivel mosogatta a beteg nővérek székeit, melyekben olykor férgek voltak; és amint az az úrnő mondotta, nem érzett azokból semmilyen bűzt, hanem leginkább jó illat áradt belőlük.
⁸ Azt is mondta, hogy az Úr kegyelméből, kezével a kereszt jelét rajzolván, több nővért is kigyógyított betegségéből, így pl. Amata nővért, Benvenuta nővért, Christiana nővért, Andrea nővért, amint Filippa nővér mondotta, aki fentebb tanúbizonyságot tett.^[46] És ugyancsak megszabadította Cecília nővért, amint Amata nővér mondotta.^[47]
9 És látott másokat is, akiket odahoztak a monostorhoz a fent említett szent Anyához, hogy gyógyítsa meg őket, és ő föléjük rajzolta a kereszt jelét, és megszabadultak. Ennek ellenére nem tudná őket megnevezni, mert sem azután, sem pedig előtte nem látta őket, mivelhogy az a tanú mindig a monostorba zárva élt.
¹⁰ Azon Klára úrnő szegénység iránti szeretetéről, imádságának erejéről, a város és a monostor megszabadításáról ugyanazt mondotta, mint Filippa nővér.^[48]
11 Azt is mondta, hogy valahányszor csak veszély közeledett, a szent Anya parancsára minden nővér az imádság menedékéhez folyamodott.
¹² Azt is mondta az a tanú, hogy ő hallotta Szent Klára anyjától, hogy mikor várandós volt ezzel a leánykával és ott állt a kereszt előtt, kérve az Úr segítségét a szülés veszedelmében, hallott egy hangot, mely azt mondta neki, hogy nagy fényt fog szülni, ami teljesen beragyogja a világot.
- A kérdésre, mikor hallotta ezt tőle, azt válaszolta, hogy az idő tájt, mikor Szent Ferenc kimúlt ebből az életből.
¹³ A Szent Ferenc által nyújtott emlőről szóló látomásról azt mondotta, amit Filippa nővér, azzal a különbséggel, hogy nem emlékezik arra, amit ő az emlő nyílásáról mondott, tudniillik hogy Szent Klára azt a szájában tartotta.
¹⁴ Azt is mondta, hogy az említett Klára úrnő nem akart egy kis időre sem tétlenkedni; még betegsége ideje alatt sem, melynek végén kimúlt ebből a világból, az ágyban felültette magát és szőtt. Ebből azután vékony anyagot, abból pedig korporálét készíttetett és a tárolásukra kis dobozokat, amiket selyemmel vagy kelmével boríttatott. Azután elküldte Assisi püspökéhez, hogy áldja meg, majd így elküldte Assisi városának és a püspökségnek a templomaiba. És tudomása szerint ezeket átadták minden templom számára.
¹⁵ Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő prófétai lelkülettel rendelkezett, mert egy napon Szent Ferenc öt asszonyt küldött hozzá, hogy vegye fel őket a monostorba. Ezután Klára fölkelt, és azokból négyet vett fel, de az ötödikről azt mondta, hogy nem akarja felvenni, mivelhogy nem tartana ki a monostorban, csak ha ott lenne három évig. De azután a sok alkalmatlankodás miatt felvette őt; az említett asszony alig fél évet volt ott.
- A kérdésre, ki volt az az asszony, azt válaszolta, hogy Taccolo leánykája, Gasdia úrnő volt. És ez még Szent Ferenc életében történt.
- A kérdésre, ki volt jelen, mikor Szent Klára ezeket a szavakat mondotta, azt válaszolta, hogy ott volt Ágnes nővér, az ő húga, aki csak kevéssel ezelőtt távozott az élők sorából; más nővérekre nem emlékezett.

A csodálatos étkezésről

¹⁶ Azt is mondta, hogy egy napon, mikor a nővéreknek csak fél kenyere volt, melynek a másik felét előtte a kint álló testvéreknek adták, a fentebb mondott úrnő megparancsolta ennek a tanúnak, hogy ebből a fél kenyérből szeljen ötven szeletet, és adja fel azoknak a nővéreknek, akik asztalhoz telepedtek. Akkor azt mondta ez a tanú a fent említett Klára úrnőnek: ,,Ahhoz, hogy ebből a kenyérből ötven darabot kihozzunk, az Úrnak az öt kenyérrel és a két hallal történt csodájára lesz szükség.'' De az az úrnő azt mondta neki: ,,Menj és tégy úgy, amint mondottam!'' S így az Úr megsokszorozta azt a kenyeret oly módon, hogy abból kihozott ötven szép nagy szeletet, ahogy azt Szent Klára neki megparancsolta.^[49]
17 A kijárati kapuról is, amely ráesett az úrnőre és sértetlen maradt, minden részletében úgy számolt be, ahogy korábban Christiana nővér, mondván, hogy ő azt látta rajta.

VII. TANÚ

¹ BALVINA nővér,^[50] COCCORANÓI MARTINO ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy ez a tanú San Damiano monostorában harminchat évnél valamivel tovább volt szent emlékű Klára úrnő irányítása alatt, aki a fent említett monostor apátnője volt; világi és szerzetesi életét is felékesítette az Úr sok jótéteménnyel és erénnyel, melyeket semmiféle módon nem lehetne felsorolni.
² Tudvalévő, hogy az az úrnő születésétől fogva szűz maradt. Az összes nővér között ő volt a legalázatosabb, és olyan lánglelkű volt, hogy Isten iránti szeretetből szívesen elviselte volna a vértanúságot a hit és Rendjének megvédése érdekében. Még mielőtt megbetegedett volna, szeretett volna elmenni Marokkó azon részeibe, ahol az elmondás szerint a Testvérek vértanúságot szenvedtek.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú végig vele volt a fent említett időben, és látta és hallotta a Rend és a hit iránti szeretetét, mely a fent említett úrnőben megvolt.
³ És azt is mondta, hogy mennyire szorgalmas és serény volt az imádságban, a szemlélődésben és a nővérek buzdításában. E tekintetben teljesen a saját szándéka szerint haladt.
⁴ Alázatosságáról, imádságának erejéről, fekvőhelyének és ruházatának durvaságáról, önmegtagadásáról és böjtjéről ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nővér mondott,^[51] azzal a különbséggel, hogy nem látta a szőlővenyigéből készült ágyat, de tudott arról, mert mondták, hogy egy ideig azt használta. Ugyanakkor látta, hogy egy rendkívül hitvány, fatáblából készült ággyal rendelkezett.
⁵ A beteg nővérek székeinek megmosásáról is ugyanazt mondotta, mint amit korábban Cecília nővér mondott.^[52]
6 Assisi városának felszabadításáról, melyet Aversai Vital vett ostrom alá, és hogy az ő imádságainak köszönhetően szabadult meg a monostor a szaracénoktól és más ellenségtől, ugyanazt mondotta, mint Filippa nővér.^[53]
7 A nővéreivel tett csodákról, a kezével rajzolt kereszt jeléről ugyanazt mondotta, mint a fent említett Filippa nővér.^[54] És hozzátette, hogy hasonlóképpen szabadíttatott meg a perugiai Benvenuta nővér attól a betegségtől, aminek következtében elveszítette hangját, annak a fent említett szentnek köszönhetően, aki őt megjelölte a kereszt jelével.^[55]
- A kérdésre, kitől szerezte ezt az értesülését, azt válaszolta, hogy a meggyógyított nővértől.
⁸ A Szegénység privilégiuma iránti szeretetéről ugyanazt mondotta, mint a fent említett Filippa nővér.^[56]
9 Azt is mondta ez a tanú, hogy ő hallotta a fent említett Klára úrnőtől, hogy az Úr születésének éjszakáján - mely a minap volt - ő mintha jelen lett volna, úgy hallotta a matutinumot, és a többi imaórát, melyet azon az éjszakán végeztek Szent Ferenc templomában. Ezért azt mondogatta nővéreinek: ,,Ti elmenvén matutinumra a kápolnába, engem egyedül hagytatok, de az Úr gondoskodott rólam, annak ellenére, hogy nem tudtam fölkelni az ágyból.''
¹⁰ És azt is mondta, hogy a Szent Ferenc által nyújtott emlőről szóló látomást úgy hallotta a fent említett úrnőtől, ahogy Filippa nővér elmondta.^[57]
11 Azt is mondta az a tanú, hogy saját együgyűsége miatt semmiképpen sem tudná elsorolni a jótéteményeket és erényeket, melyek Klárában megvoltak, vagyis alázatosságát, jóindulatát, türelmét és a többi erényeket, melyekben ő olyannyira bővelkedett. A tanú szilárdan hitte, hogy Szűz Mária óta egészen napjainkig egyetlen asszony sem volt nagyobb érdemmel megáldva, mint az az úrnő.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy sok egyéb szent asszony tökéletességéről legendáikból értesült, de ezen Klára úrnő életszentségét ő maga látta is végig a fent említett időben, kivéve egy év öt hónapot, amíg Klára úrnő parancsára Arezzo monostorában tartózkodott egy asszony társaságában, akit szintén ebbe a monostorba küldött. És ez a tanú, mivel Szent Klára unokahúga volt, figyelmesen tanulmányozta életét és szokásait, mely szemmel láthatólag csodálatosnak tűnt neki.
- A kérdésre, mi tűnt neki csodálatosnak abban az életben, azt válaszolta, hogy a sok önmegtagadás, ami az emberi erő határait túlhaladni látszott; és csodálatos volt a többi, szinte töméntelen mennyiségű csoda is, melyeket Isten őáltala és őbenne vitt végbe úgy, amint erről fentebb szó volt.

Miként szabadított meg egy nővért fájdalmas lázától és egy keléstől

¹² És hozzátette az a tanú, hogy ő maga beteg lévén, egy éjszaka oly nagyon gyötrődött a csípőjében lévő súlyos fájdalomtól, hogy elkezdett keseregni és panaszkodni. És az az úrnő megkérdezte tőle, hogy mi a baja? Akkor az a tanú megmondta neki fájdalmát, és az az Anya föléje hajolt, közvetlenül a csípőjére, a fájdalom helyére, és azután ráhelyezte a fején lévő fátylat, és a fájdalom rögtön teljesen megszűnt.
- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy tizenkét évvel ezelőtt, vagy egy kicsivel többel.
- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy az a tanú egy cellában volt vele, ahol ő imádsága alatt lenni szokott. A hónapra, napra, vagy az éjszakára nem emlékezett.
¹³ Egy másik alkalommal, a fenti időpont előtt, az a tanú a fent említett Szent Klára által megszabadíttatott állandó lázától és egy keléstől, mely jobb felől a keblén volt, ami alapján a nővérek azt hitték, hogy meghalt. És ennek már húsz esztendeje.
- A kérdésre, mennyi ideig szenvedett ebben a betegségben, azt válaszolta: három napig.
¹⁴ Azt is mondta, hogy az a tanú hallotta egy asszonytól, hogy az Úr öt ördögtől szabadította meg őt a mondott Szent érdemei által.
- A kérdésre, honnan származott az az asszony, azt válaszolta, hogy az asszony elmondása szerint Pisából, ahonnan eljött a monostor beszélőjéhez,^[58] hogy hálát adjon Istennek és a fent említett Szentnek.
- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy kb. négy éve. És mondta az az asszony, hogy az ördögök mondogatták neki: ,,Annak a Szentnek az imádságai tüzelnek föl minket''. (Ti. hogy ne gyötörjék tovább a megszállottat.)

VIII. TANÚ

¹ A RÓMAI LÚCIA nővér, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy már a San Damiano monostorának apátnőjeként Klára úrnő szentsége és jósága oly nagy volt, hogy semmiféleképpen sem tudná azt teljes egészében elmondani.
- A kérdésre, hogy miben nyilvánult meg ez a szentség és jóság, azt válaszolta, hogy nagy alázatosságában, jóindulatában, tisztességében és türelmében.
² A kérdésre, hogy mennyit volt ő a monostorban, azt válaszolta, hogy ami a jócselekedeteket illeti, szerinte keveset, de az időt tekintve neki oly soknak tűnt, hogy arra nem emlékszik, mivel az a Klára úrnő Isten iránti szeretetből fogadta be őt a monostorba, mikor még nagyon kicsi volt, és azt mondta, hogy ő azt a Klára úrnőt mindig nagy életszentségben látta szerzetesi életében.
³ A kérdésre, miben állt ez a szentség, azt válaszolta, hogy testének gyakori sanyargatásában és életének szigorúságában. És amennyire csak tudott, törekedett Isten tetszésére lenni, nővéreit pedig Isten szeretetére oktatta, és nagy részvétet tanúsított irántuk lélekben és testben. És hozzátette az a tanú, hogy ha ő nem rendelkezne a szentekről szóló tudással, nem tudná kifejezni azt a jóságot és szentséget, melyet ő abban a Klára úrnőben látott.
⁴ És mondta, hogy hallotta: az Úr az ő érdemeiért több nővért megszabadított, de ő ezeknél a gyógyulásoknál nem volt jelen, mert beteg volt.

IX. TANÚ

¹ FRANCISKA nővér COL DE MEZZO-I CAPITANEO ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője^[59] eskü alatt vallotta, hogy az a tanú, a mondott monostorban élt huszonegy éven keresztül, - melyet a múlt május hónapban töltött be, - abban az időben, mikor Szent Klára a mondott monostor apátnője volt. És azt mondta: ha akkora bölcsessége lenne, mint amekkora Salamonnak volt; akkora ékesszólása, amekkora Szent Pálnak volt, képtelen volna megfelelő módon elmondani azt a jóságot és azt a szentséget, melyet a fent említett idő alatt látott abban a Klára úrnőben.
² A kérdésre, hogy mit látott benne, azt válaszolta, hogy egyszer, miután behatoltak a szaracénok a mondott monostor belső udvarába, az az úrnő egészen a refektórium (ebédlő) kijáratáig vezettette magát, és maga előtt vitetett egy ládikát, melyben a mi Urunk Jézus Krisztus Testének Szentsége volt.^[60] Ő földre borult és sírva imádkozott, többek között ezeket a szavakat mondva: ,,Uram, oltalmazd meg ezeket a szolgálóidat, mivel én képtelen vagyok őket megoltalmazni.'' Akkor ő egy csodálatosan kellemes hangot hallott, mely azt mondotta: ,,Én téged mindenkor megőrizlek.'' Akkor a fentebb mondott úrnő könyörgött a városért is, mondván: ,,Uram, ha jónak látod, őrizd meg ezt a várost is'', és ugyanez a hang felcsendült, mondván: ,,A város sok veszedelmet fog elszenvedni, de megmenekül.'' És akkor a fentebb mondott úrnő a nővérekhez fordult, és így szólt hozzájuk: ,,Ne féljetek, mivel én vagyok a ti biztosítékotok, hogy semmi rossz nem ér benneteket sem most, sem pedig a jövőben, ha mindig engedelmeskedtek Isten parancsainak.'' És akkor a szaracénok eltávoztak anélkül, hogy ártottak, vagy valamilyen kárt okoztak volna.
- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy nem emlékszik rá.
- Megkérdezvén a tanút a hónap, a nap és az óra felől is, azt válaszolta, hogy szeptemberben történt, és úgy emlékszik, hogy pénteki napon, a tertia órájában.
- A kérdésre, ki volt ott, azt válaszolta: azok a nővérek, akik az imádságon jelen voltak.
- A kérdésre, ki hallotta még a nővérek közül azt a hangot, azt válaszolta, hogy maga a tanú és egy másik nővér, aki már meghalt, ugyanis ők támogatták azt az úrnőt.
- A kérdésre, miből tudja azt, hogy az a másik nővér is hallotta a hangot, azt válaszolta, hogy az illető nővér mondta neki. És Szent Klára azon az estén mindkettőjüket hívatta és megparancsolta nekik, hogy amíg ő él, senkinek se mondják el.
- A kérdésre, hogy hívták az elhunyt nővért, azt válaszolta, hogy pisai Illuminata nővérnek.
³ Azt is mondta, hogy egy másik alkalommal mondta valaki a fentebb említett Klára úrnőnek, hogy Assisi városát minden bizonnyal elárulják. Az az úrnő hívatta nővéreit, és azt mondta nekik: ,,Nagyon sok jótéteményt kaptunk ettől a várostól, és ezért kérnünk kell Istent, hogy azt őrizze meg.'' Ez okból megparancsolta, hogy reggel időben jöjjenek hozzá; s így a nővérek, amint azt ő korábban megparancsolta, jókor reggel elébe járultak. Miután a fenti úrnő hamut hozatott, letette a fátylat a fejéről, és a többi nővérnek is meghagyta, hogy vegyék le a fátylat. S azután vette a hamut, és először a saját fejére - amit nemrég nyíratott le - szórt belőle nagy mennyiségben. Majd meghintette a többi nővér fejét is. Ezt követően megparancsolta, hogy menjenek mindannyian a kápolnába imádkozni. És így történt, hogy a következő napon elvonult a megvert és szétszórt sereg. S attól fogva Assisi városát többé semmiféle hadsereg nem fenyegette. És a nővérek az imádságnak azon a napján önmegtagadást végeztek, kenyéren és vízen böjtölve. Közülük néhányan azon a napon nem ettek semmit.
- A kérdésre, mennyi idővel ezelőtt történt mindez, azt válaszolta, hogy Aversai Vitál idejében.
⁴ Azt is mondta, hogy egyszer május elsején az a tanú látott azon Klára úrnő ölében kebléhez simulva egy csodaszép fiúcskát, oly szépet, hogy azt el sem lehet mondani. És ugyanazon tanú a fiúcska láttán kimondhatatlanul kellemes édességet érzett, és kétségkívül azt hitte, hogy az a fiúcska Isten Fiacskája. Azt is mondta, hogy akkor ő azon Klára úrnő feje fölött látott két szárnyat, mely ragyogott mint a nap, s ezek néhányszor a magasba emelkedtek, és néhányszor a fentebb mondott úrnő fejét eltakarták.
- A kérdésre, ki látta még ezt rajta kívül, azt válaszolta, hogy egyedül csak ő látta, s azt sohasem fedte fel egyetlen személynek sem. Sohasem fedte volna fel, csak az oly szent Anya dicséretére.
- Azt is elmondta az a tanú, miként szabadította meg a fentebb említett Szent Klára a kereszt jelével és imádságaival diambrai Benvenuta nővért a hóna alatt viselt sebétől, és Christiana nővért a fülsüketségtől, amint Filippa nővér föntebb, Christiana nővér pedig magáról mondotta.
⁶ Azt is mondta: egyszer látta, hogy a fentebb mondott szent Klárához viszik az assisibéli Giovanni úr^[61] fiacskáját, akinek láza volt, és az a szent rárajzolta a kereszt jelét, megérintette őt, és így megszabadította.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy hallotta azután, hogy az apja mondta a beszélőnél, hogy mily hirtelenül gyógyult meg. De az a tanú látta őt azelőtt is, hogy Szent Klárához vitték, és kis idővel azután látta őt gyógyultan visszatérni a monostorhoz.
- A kérdésre, hány éves volt a fiúcska, azt válaszolta, hogy 5 éves.
- Megkérdezvén őt a fiúcska nevéről, azt mondta, hogy azt nem tudja.
⁷ Azt is mondta, hogy az a tanú nagyon súlyos betegségben szenvedett, mely erős fejfájással járt, kiáltozásra késztette, s amitől eszméletét is elveszítette. Fogadalmat tett a szent Anyának, mikor az élete végéhez közeledett, és azonnal megszabadult; és azután többé nem érzett semmit abból a betegségből.
- A kérdésre, mennyi ideig szenvedett tőle, azt válaszolta, több mint hat évig.
⁸ Azt is mondta az a tanú, hogy egyszer a fent említett Klára úrnő betegsége miatt nem tudott fölkelni az ágyból és kérte, hogy hozzanak neki egy bizonyos szalvétát, s mivel nem volt, aki elhozza, íme, egy kis cica a monostorból nekiállt húzni és vonszolni azt a szalvétát, hogy odavigye neki. Ekkor az úrnő azt mondta a macskának: ,,Te rosszaság, ha nem tudod idehozni, miért vonszolod a földön?'' Akkor a macska, mintha megértette volna a szót, nekiállt felgöngyölni a szalvétát, hogy ne érintse a földet.
- A kérdésre, honnan tudja a fentebb mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy a fentebb mondott úrnő maga mondta el neki.
⁹ A fonásból készült korporálékról az a tanú is azt mondta, hogy ő abból 50 párat számolt meg, melyet szétosztottak a templomok között, amint a föntebbi tanúságtévő nővérek elmondták.
¹⁰ Azt is mondta, hogy egyszer, mikor a nővérek azt hitték, hogy a boldogságos Anya már egészen a halál küszöbén áll, és a pap a mi Urunk Jézus Krisztus testével megáldoztatta, az a tanú a fentebb mondott Szent Klára Anya feje fölött látott egy nagyon-nagy fényességet, és úgy tűnt neki, hogy az Úr Teste egy kicsiny és nagyon szép fiúcska volt. S azután, hogy a szent Anya nagy áhítattal és könnyekkel magához vette a Szentséget, amint mindig is szokta, ezeket a szavakat mondotta: ,,Oly nagy jótéteményt adott nekem ma az Isten, hogy az ég és a föld nem tudnának azzal felérni.''
- A kérdésre, vajon látta-e ezt valaki a nővérek közül, azt felelte, hogy azt nem tudja, de ő maga biztosan tudja.
- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy Szent Márton ünnepe körül, három évvel ezelőtt.
- A kérdésre, hogy a nap mely órájában történt, azt válaszolta: reggel a mise után.

X. TANÚ

¹ ÁGNES nővér,^[62] az ASSISIBÉLI BERNARDO DE OPORTULO úr leánykája, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy abban az időben, mikor az a tanú nagyon kicsi lány létére belépett a monostorba, Klára úrnő már mint a fent említett monostor apátnője egy csomózatlan lószőrből készült vezeklő ruhát viselt. És mondta, hogy az az úrnő azt kölcsönadta annak a tanúnak három napra, s ezalatt neki oly durvának tűnt, hogy sehogyan sem bírta elviselni.
² És azt is mondta az a tanú, hogy képtelen lenne kifejezni azon Klára úrnő erényeinek és szent életének alázatosságát, jóságát, türelmét és nagyságát, amint azt monostori tartózkodása egész ideje alatt látta. Mivel úgy tűnt, hogy minden jóság megvolt benne, ezért lehetett mindig szentnek tartani; nem volt benne semmi kivetnivaló.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy az ő irányítása alatt tartózkodott a monostorban 33 évig vagy akörül.
³ És azt is mondta, hogy az a Klára úrnő a kompletórium után esténként hosszasan imádkozott, bőséges könnyeket ontva, és éjfél körül újra fölkelt imádkozni, amíg egészséges volt, és csendben megérintve fölébresztette a nővéreket, és azután külön elimádkozta a sexta imaórát, mondván: abban az órában történt a mi Urunk keresztrefeszítése.
⁴ Azt is mondta, hogy a fent említett szent nagyon sok böjttel sanyargatta magát.
- A kérdésre, hogy honnan tudja a fentebb mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy jelen volt.
⁵ Azt is mondta, hogyha a fentebb mondott Klára úrnő olykor látta, hogy valamelyik nővér kísértéstől vagy nagy bajtól szenved, titokban magához hívta és könnyekkel vigasztalta őt, és néhányszor leborult a lábai elé.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta: többször is látta, hogy a szent Anya hívta őket, hogy megvigasztalja. És egyikük azt mondta neki, hogy az az úrnő leborult a lábaik elé.
- Megkérdezvén őt azon nővér nevéről, azt válaszolta, hogy pisai Illuminata nővérnek hívták, aki már meghalt.
⁶ Azt is mondta azon úrnő alázatosságáról, hogy az oly nagy volt, hogy megmosta a nővéreknek és a (monostoron kívül) szolgáló nővéreknek a lábát. Egyszer, mikor a mondott szolgáló nővérek egyikének megmosta a lábát, szokása szerint meg akarta csókolni, de ő akaratlanul is megrúgta lábával a száját, és az úrnő örvendezett, és megcsókolta a talpát.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta.
- A kérdésre, hogy mikor történt ez, azt válaszolta, hogy nagyböjtben.
- A kérdésre, hogy melyik napon, azt válaszolta, hogy az egyik csütörtökön.
⁷ Azt is mondta, hogy az idő legnagyobb részében, melyben az a tanú a monostorban tartózkodott, a fentebb mondott úrnőnek gyékényből volt az ágya, és egy kis szalma a feje alatt, és beérte ezzel az ággyal. S ezt onnan tudja, mert látta. Azt is mondta: hallotta, hogy mielőtt még az a tanú a monostorba került volna, a fentebb említett Klára úrnőnek szőlővenyigéből volt az ágya, de azután, hogy megbetegedett, Szent Ferenc parancsára szalmazsákot használt.
⁸ Azt is mondta az a tanú, hogy a fent említett Klára úrnő nagy gyönyörűségét találta Isten szavának hallgatásában, és bár ő nem végzett magasabb tanulmányokat, mégis szívesen hallgatta a tanult prédikátorok beszédeit; és amikor egy napon Atri Fülöp, a Kisebb Testvérek Rendjéből való szónok prédikált, az a tanú látott Szent Klára mellett egy gyönyörű szép fiúcskát, és úgy tűnt neki, hogy három esztendős volt. És könyörgött szívében az a tanú, hogy Isten ne engedje meg, hogy őt rászedjék vagy becsapják, ezért válaszként szívében a következő szavakat hallotta: ,,Én közöttük vagyok'';^[63] e szavakkal jelezte, hogy a fiúcska Jézus Krisztus volt, aki az igehirdetők és a hallgatók között jelen van, feltéve, ha ez utóbbiak úgy figyelnek, ahogy kell.
- A kérdésre, mikor történt ez, azt válaszolta, hogy kb. 21 éve.
- A kérdésre, hogy milyen időszakban, azt válaszolta, hogy azon a húsvét utáni héten, mikor azt éneklik, hogy ,,Ego sum pastor bonus''.^[64]
- A kérdésre, hogy ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy ott voltak a nővérek.
- A kérdésre, hogy vajon közülük ki látta azt a fiúcskát, azt válaszolta, hogy az egyik nővér azt mondta a tanúnak: ,,Én tudom, hogy te láttál valami?''.
- A kérdésre, hogy mennyit tartózkodott ott az a fiúcska, azt válaszolta, hogy a prédikáció nagy részén; és mondta, hogy akkor úgy tűnt: nagy ragyogás veszi körül a fent említett Klára Anyát, nem anyagi természetű fény, hanem mint valamely csillag ragyogása, és mondta, hogy az a tanú a fentebb említett jelenés alatt kimondhatatlan édességet érzett. S azután látott egy másik ragyogást, nem egészen olyan színűt, mint az előbb említett volt, hanem egészen pirosat, olyanformán, mintha bizonyos tűzszikrák repkednének ki belőle, és ez a ragyogás egészen körbefogta a fent említett szentet és egészen betakarta a fejét. És nem volt biztos az a tanú afelől, amit látott, és azt a választ kapta, nem hangon keresztül, hanem értelmi úton, hogy a Szentlélek száll reád.^[65]
9 Azt is mondta, hogy hitük szerint azon Szent Klára imádságának ereje által szabadult meg a monostor a szaracénok ostromától, s ugyancsak az a tanú látta, hogy a fentebb említett Szent Klára Anya ezért imádkozik könnyek között, nagy alázattal, összekulcsolt kezekkel és égre emelt szemekkel.
¹⁰ Azt is mondta, hogy az a Szent Klára, halála közeledtekor, intette azt a tanút és a többi nővért, hogy tartsanak ki az imádságban, és hogy az a tanú mondja az Úr öt sebéről szóló imádságot, és amennyire fel lehetett fogni, mivelhogy nagyon halkan beszélt, ő ajkával egyfolytában az Úr szenvedését emlegette, és így a mi Urunk Jézus Krisztust nevén szólongatta. S az egyik utolsó szó, amit a szent Anya a fenti tanúnak mondott, ez volt: ,,Drágalátos dolog az Úr szemében az ő szentjeinek halál?'', azaz: ,,Pretiosa in conspectu Domini mors sanctorum eius.''
¹¹ Azt is mondta, hogy egyszer a tanú nagyon sürgető kérésére megengedte neki, hogy megmossa a fent említett Szent Klára Anya lábait; ez a tanú ivott abból a lábvízből, mely neki oly édesnek és ízletesnek tűnt, hogy alig tudja elmondani.
- A kérdésre, vajon a nővérek közül megízlelte-e még valaki azt a vizet, azt válaszolta, hogy nem, mivel a fent említett Szent Klára Anya azt kiöntötte, nehogy többé megízleljék.

XI. TANÚ

¹ Az ASSISIBÉLI DIAMBRAI BENVENUTA nővér San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy az a tanú bizonyos sebeket viselt a hóna alatt és a keblén, melyeket tályognak hívtak, s melyekre öt flastromot tettek, hogy le legyenek fedve. S miután ezt a betegséget 12 évig hordta, egy este elment Szent Klára Anyához, sírva kérve tőle segítséget. Akkor az a jóságos Anya meghatódva szokásos irgalmától, kiszállt az ágyból, és letérdelve imádkozott az Úrhoz. Az imádság befejeztével ahhoz a tanúhoz fordult, és megjelölte a kereszt jelével először önmagát, majd a tanút, és azután elmondta a Miatyánkot, és megérintette sebeit puszta kezével, s így megszabadult azoktól a sebektől, melyek gyógyíthatatlannak tűntek.
- A kérdésre, mindez mikor történt, azt válaszolta, hogy úgy rémlik neki, szeptemberben múlt két éve; és abból a betegségből azóta semmit nem érez.
² Azt is mondta, hogy több mint 29 éve annak, hogy az a tanú a monostorba jött, és azóta folyamatosan Szent Klára úrnő és Anya irányítása alatt állt; és az az úrnő megtanította arra, hogy minden más dolognál jobban szeresse Istent; másodsorban megtanította neki, hogy gyakran és teljes egészében vallja meg vétkeit; harmadsorban oktatta őt, hogy mindig emlékezetében hordozza az Úr szenvedését.

A mennyei udvar csodálatos eljöveteléről Szent Klára boldog elköltözésekor

³ Azt is mondta az a tanú, hogy péntek este, mely arra a szombati napra virradt, mely a harmadik volt boldog emlékezetű Szent Klára úrnő halála előtt, az a tanú több nővérrel könnyezvén oly nagy anyjuk haldoklásán, azon úrnő ágyánál ült, és anélkül, hogy valakihez beszélne, az az úrnő elkezdte Istennek ajánlani lelkét, mondván: ,,Menj békében, mert jó kíséreted lesz, mivel aki téged megteremtett, előtte már megszentelt és azután, hogy téged megteremtett, beléd öntötte a Szentlelket, és aztán megőrzött, mint anya az ő picinyke fiacskáját.'' És megkérdezte egy nővér, akit Anastasia nővérnek hívtak, a fentebb mondott úrnőt: kihez beszél és kinek mondja ezeket a szavakat, az az úrnő azt válaszolta: ,,Én az én áldott lelkemmel beszélgetek''.
⁴ És ekkor az a tanú serényen elkezdett gondolkodni azon Klára úrnő sok és csodálatos szentségéről, és abban a töprengésben neki úgy tűnt, mintha az egész mennyei udvar megmozdulna és felkészülne, hogy tiszteletben részesítse ezt a szentet, és különösképpen a mi dicsőséges Asszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária készített elő saját öltözékeiből, hogy felöltöztesse ezt az új szentet. S miközben az a tanú ezen töprengett és képzelődött, rögtön látta testi szemeivel fehérbe öltözött szüzek nagy sokaságát, akiknek feje körül korona volt, s akik jöttek és beléptek annak a szobának az ajtaján, ahol a fent említett Szent Klára Anya feküdt. A szüzek között volt egy nagyobb, magasabb és hatalmasabb, hogy el sem lehet mondani; mindegyik között a legszebb, aki a fején nagyobb koronát viselt, mint a többiek. A korona fölött egy aranyalmát hordott, mely füstölőhöz hasonlított, s melyből oly nagy fényesség áradt, hogy úgy tűnt: beragyogja az egész házat.
Szüzek is közeledtek a mondott Szent Klára Anya ágyához, és az a szűz, aki legnagyobbnak tűnt, egy rendkívül finom ruhával takarta be őt és az ágyat; oly nagyon finom és átlátszó fátyol volt ez, hogy nagy finomsága miatt az a Klára úrnő, bár be volt vele fedve, mégis látszott.
Azután a szüzek Szüze, amelyik nagyobb volt, arcával a fentebb mondott Szent Klára szűz arcára vagy a keblére borult, ezért az a tanú nem tudta jól megkülönböztetni egyiket a másiktól. Ennek megtörténte után mindnyájan eltűntek.
- A kérdésre, vajon az a tanú akkor virrasztott-e, vagy aludt, azt válaszolta, hogy virrasztott, mégpedig éberen, és az este az éjszakába hajlott, amint ezt korábban mondotta.
- A kérdésre, ki volt ott jelen, azt válaszolta, hogy több nővér ott volt, akik közül néhányan aludtak, néhányan virrasztottak, de nem tudja, vajon azok látták-e ezeket a dolgokat, amiket ő látott, mivel az a tanú nem hozta nyilvánosságra soha senkinek, a mostani alkalmat kivéve.
- A kérdésre, mikor, és mely napon történt ez, azt válaszolta, hogy péntek este, és az a nagyon Szent Klára úrnő a következő hétfőn halt meg.
⁵ Azt is mondta az a tanú, hogy mindaz, amit emlegetnek a fent említett Klára úrnő életének szentségéről, igaz, és ő sem tudna többet mondani, mint ezt: Szent Klára úrnőben az életszentségből nem is lehetett volna több; és nem hiszi, hogy a mi Asszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária óta napjainkig lett volna más, nagyobb életszentségű asszony, mint a fent említett Szent Klára úrnő. Mivel ő szűz volt, alázatos volt, Isten szerelmétől lángolt; az imádságban és az állandó szemlélődésben kitartó, életmódja és öltözködése durvasága ellenére vidám, a böjtökben és a virrasztásokban csodálatos, úgy hogy sokan álmélkodtak azon, hogyan tud meglenni oly kevés étellel. Nagy részvétet tanúsított a csüggedők iránt, jóindulatú volt és nagylelkű minden nővér irányában. És állandóan Isten társaságában élt. A világ dolgairól nem akart beszélni, sem pedig hallani. A monostor és a nővérek irányításában annyira előrelátó és tapintatos volt, hogy el sem lehet azt mondani.
- A kérdésre, honnan tudja ezeket a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy ő is ott élt vele a monostorban a fent említett 29 esztendő alatt, és látta mindezeket a fentebb mondott dolgokat, és ha szükséges lenne, el tudná mondani részletesen is.

XII. TANÚ

¹ BEATRIX nővér, az ASSISIBÉLI FAVARONE ÚR leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy ő a szent emlékezetű Klára úrnő testvérhúga volt; (Klára) szinte gyermekségétől fogva angyali életet élt, mivel szűz volt és mindig megmaradt szüzességben, és serény volt a szent élet cselekedeteinek végzésében, olyannyira, hogy híre elterjedt mindazok között, akik őt ismerték.

Szent Klára megtéréséről

² Azt is mondta, hogy Szent Ferenc, szentsége hírének hallatán, többször is elment hozzá prédikálni, úgy hogy az a Klára szűz beleegyezett az ő prédikációjába, lemondott a világról és minden földi dologról, és elment, amilyen gyorsan csak tudott, hogy Istennek szolgáljon.
³ Ezért eladta egész örökségét és azon tanú örökségének egy részét, és a szegényeknek adta.
⁴ És azután Szent Ferenc levágta a haját a Portiunculának is nevezett Szűz Mária templom oltára előtt, és aztán átvitte őt San Paulo de Abbatissis templomához. S mikor szülei el akarták vinni, az a Klára úrnő fogta az oltárterítőt, és felfedte a fejét, mutatván nekik, hogy le van nyírva, és semmiképpen sem engedett nekik; nem hagyta magát kivenni, sem pedig velük visszamenni.
⁵ Azután Szent Ferenc, Fülöp testvér és Bernát testvér elvezették őt a San Angelo de Panzo templomhoz, ahonnan egy kis idő után átvitték őt San Damiano templomához, ahol az Úr az ő irányítása alá több nővért adott.
- A kérdésre, honnan tudja mindezeket a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy mint testvérhúga, némely dolgokat látott, más dolgokat ugyanazon Klára úrnőtől hallott. Majd arra a kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta, hogy kb. 42 éve.

Szent Klára szerzetesi élete a monostorban

⁶ Azt is mondta az a tanú, hogy mivel az a Klára úrnő a mondott monostor apátnője volt, az ő irányítása idején oly szentül és oly okosan viselkedett, és Isten oly sok csodát művelt általa, hogy minden nővér és mindaz, aki ismerte az ő életét, szentnek tartotta, és így is viselkedtek vele, és tisztelték.
- A kérdésre, hogy azon Klára úrnő szentsége miben nyilvánult meg, azt válaszolta, hogy a szüzességben, az alázatosságban, a türelemben és a jóindulatban, a kellő dorgálásban, a nővérek édes megintésében, az imádság és a szemlélődés állhatatosságában, az önmegtagadásban és a böjtökben, a fekvőhelyek és az öltözködés durvaságában, önmegvetésében, Isten iránti szeretetének hevületében, a vértanúság utáni vágyban, és legfőképpen a Szegénység privilégiumának szeretetében.
⁷ A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta, mikor Klára ezeket véghezvitte; s mivel az ő testvérhúga volt, és kb. 24 éven keresztül vele tartózkodott a monostorban, és azelőtt is barátságban élt vele, mint nővérével. És azt mondta, hogy azon Klára úrnő jóságáról emberi szóval nem tudna oly sokat elmondani, amennyi abból benne volt.
⁸ Kérdezték arról is, hogy az Úristen milyen csodákat művelt általa? Azt válaszolta, hogy Isten általa szabadított meg több nővért, a kereszt jelét rajzolván rájuk; és sok egyéb csodát is tett, mert Isten az ő imádságaira védte meg a monostort a szaracénoktól és Assisi városát az ellenség ostromától, amint ezt nyilvánvalóan hiszik.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, mert látta, mikor imádságát végezte s azt is, mikor a szaracénok elvonultak anélkül, hogy bárkinek, akár a monostornak is kárt okoztak volna. Imádsága végeztével a következő napon a hadsereg, mely Assisi városa előtt volt, elvonult.
⁹ A kérdésre, kiket szabadított meg a nővérek közül betegségektől, azt válaszolta, hogy azon Klára úrnő által megszabadult Benvenuta nővér, Christiana nővér és több más nővér.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta őket betegen és nagyon rossz állapotban, olyannyira, hogy végül a szent Anya rájuk rajzolván a kereszt jelét, imádsággal megszabadította őket. S azután őket egészségeseknek látta.

XIII. TANÚ

¹ Az ASSISIBÉLI BERNARDO DA SUPPO ÚR CHRISTIANA nevű leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt ugyanazt mondotta megtéréséről és annak módjáról, amit korábban Beatrix nővér mondott és hozzátette, hogy Isten szüze, Klára csodálatos módon távozott el atyja világi otthonából. Mivel attól félt, hogy akadályt gördítenek útjába, nem a szokásos kijáraton akart kimenni, hanem a ház egy másik kijáratához ment, ahová súlyos gerendákat és egy kőoszlopot támasztottak, hogy ne lehessen kinyitni. Ezeket sok férfi együttesen is alig tudná elmozdítani, de ő egyedül Jézus Krisztus segítségével azokat elmozdította, és kinyitotta a kijáratot. Másnap reggel sokan látták a nyitott ajtót és fölöttébb elcsodálkoztak, hogyan tudta azt kinyitni egy fiatal lányka.
- A kérdésre, honnan tudja azokat a dolgokat, azt válaszolta, hogy az a tanú akkor abban a házban élt, és korábban vele volt és ismerte őt, mert vele lakott Assisiben.
- A kérdésre, mikor történt mindez, azt válaszolta: 42 éve vagy pedig egy kicsivel több.
- A kérdésre, hány éves volt akkor Szent Klára, azt válaszolta, hogy az elmondás szerint 18 éves volt.
² Azt is mondta, hogy akkor az atyai házban őt mindenki becsületesnek és szentnek tartotta; és mondta, hogy május hónapban lesz 34 éve annak, hogy belépett a monostorba és azon Szent Klára úrnő kormányzása és fegyelme alatt állt, akinek életszentsége beragyogta az egész monostort és gyarapította azt minden erénnyel és erkölccsel, melyeket megkívánnak a szent asszonyoktól.
³ Ezen erényekről az a tanú azt mondta, hogy akkor tudna teljességében és igazán válaszolni, ha ő részletesen felkutatná az összes erényt. S ami a legfőbb: az a Klára úrnő teljes egészében az irgalmas szeretettől lángolt és úgy szerette a nővéreit, mint önmagát. S ha olykor olyan dolgot hallott, mely nem tetszene Istennek, nagy részvétet tanúsítva, késedelem nélkül igyekezett azt kijavítani.
S mivel ő ilyen volt, ilyen szent és ennyire erényektől felékesített, Isten azt akarta, hogy ő legyen a Rendben az első Anya és Mesternő. És oly jól őrizte a monostort, a Rendet és önmagát a vétkek minden mételyétől, hogy emlékezetét mindörökre tiszteletben fogják tartani. S a nővérek meg vannak győződve arról, hogy az a szent Anya imádkozik érettük Istenhez a mennyben, aki oly előrelátóan, jóindulatúan és éberen kormányozta őket a földön a Szerzetben és a szegénység melletti elkötelezettségben.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy látta azokat és jelen volt vele a monostorban a fentebb mondott egész idő alatt, és korábban vele lakott és ismerte őt, amint arról fentebb beszámolt.
⁴ A ruházat és a vezeklő ruhák durvaságáról, az önmegtagadásról és az imádságról azt mondta: soha nem hallotta, hogy abban lenne valaki hozzá hasonló a világon, vagy pedig, hogy a fentebb mondott dolgokban őt túlhaladná. És ezeket a dolgokat onnan tudja, mert látta.
⁵ Benvenuta nővér tályogoktól való megszabadításáról mindazt elmondta, amit korábban ugyanaz a Benvenuta nővér mondott, mivel ő ott jelen volt.
⁶ Amata nővér vízkórtól való megszabadításáról azt mondta, amit korábban ugyanaz az Amata nővér mondott, mivel ő ott jelen volt.
⁷ Christiana nővér megszabadításáról ugyanazt mondotta, mint az a Christiana nővér.
⁸ Ferrarai Andrea nővér megszabadításáról ugyanazt mondotta, amit korábban Filippa nővér mondott.
⁹ A monostor szaracénoktól való megvédéséért és megszabadításáért végzett imádságról, és Assisi városának - melyet az ellenség megostromolt - megszabadításáért végzett imádságról ugyanazt mondotta, mint a fentebb említett Filippa nővér, és hozzátette, hogy ugyanazon tanú volt az, aki Szent Klára úrnő parancsára szólt a nővéreknek, hogy imádkozzanak.
¹⁰ Azt is mondotta, hogy a fent említett Klára úrnő abban a betegségben, amelyben elhunyt, nem hagyta abba sohasem Isten dicséretét, intvén a nővéreket a Rend tökéletes obszervanciájára és különösképpen a szegénység szeretetére.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy gyakran ott volt.
¹¹ Örökségének eladásáról azt is mondta az a tanú, hogy Klára úrnő rokonai mindenki másnál több pénzt ígértek neki, de ő nem nekik, hanem másoknak adta el azért, hogy a szegények ne legyenek megkárosítva. S mindazt, amit azon örökség eladásából kapott, szétosztotta a szegényeknek.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta: mert látta és hallotta.

XIV. TANÚ

¹ A SPOLETÓI ANGELEIO ÚR ANGELUCCIA nevű leánya, San Damiano monostorának szerzetesnője eskü alatt vallotta, hogy 28 éves volt, mikor az a tanú San Damiano monostorába került, és ezen monostorban tartózkodásának egész ideje alatt szent emlékezetű Klára úrnő irányítása mellett oly sok és oly nagy jó dolgokat látott tőle, hogy róla valóban el kellene mondani mindazt, amit bármely mennyországi szentről el lehet mondani.
² A kérdésre, hogy miben állt ez a sok jóság, azt válaszolta, hogy abban az időben, mikor az a tanú belépett a monostorba, Klára úrnő beteg volt, de ennek ellenére éjszaka felkelt az ágyán és imádságban virrasztott könnyek sokaságával; és ugyanazt cselekedte reggel és a tercia órája körül.
³ És szilárdan hiszik, hogy egyszer az ő imádságai szabadították meg a monostort a szaracénok támadásától, akik már behatoltak a monostor kerítésén. Egy más alkalommal pedig megszabadította Assisi városát az ellenség ostromától.
⁴ Azt is mondta, hogy oly nagy volt a nővérek iránti alázatossága és jóindulata, oly nagy a türelme és az állhatatossága a megpróbáltatásokban, és oly nagyon szigorú életfelfogása, oly nagy keménységet tanúsított az étkezésben és az öltözködésben, és oly nagy irgalmas szeretetet minden nővér iránt, oly nagy előrelátást és gondoskodást a neki alávetett nővérek buzdításában, olyan nagyon buzgó volt a nővérek megintésében és más jó és szent dolgokban, melyek megvoltak abban a Klára úrnőben, hogy azt emberi szóval semmiképpen sem tudná kifejezni vagy megértetni, mivel az életszentségből nagyon sok volt benne, ezért azt ő sohasem tudja elmondani; és ugyanúgy a szegénység iránti szeretetéről is szólt, mely tökéletes volt benne.
- A kérdésre, honnan tudja a fent mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy vele tartózkodott a fent említett egész idő alatt, és látta életének szentségét, amint arról vallomást tett.
⁵ És a nővérek közül senki nem vonja kétségbe, hogy Isten ne művelt volna általa sok csodát már életében is, amint az fentebb elmondatott.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta, mikor Benvenuta nővér a kereszt jelére, melyet az a Klára úrnő rajzolt rá kezével, rögtön megszabadult sebeitől, és hallotta, hogy még több nővér és idegen megszabadult az említett módon.
⁶ Látta azt is az a tanú, mikor becsukódott az épület kijárati kapu, azaz a monostoré, ráesett Klára úrnőre és azt hitték a nővérek, hogy az halálát okozta. Ez okból nagy sírásban törtek ki, de az az úrnő sértetlen maradt és azt mondta, hogy egyáltalán nem érezte annak a kijárati kapunak a súlyát. Pedig az olyan súlyos volt, hogy három testvér alig tudta visszatenni a helyére.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta azt, mivel ő ott jelen volt.
- Megkérdezvén a napról, azt mondta, hogy Szent Péter nyolcadában történt, vasárnap este, és akkor azon tanú kiáltására gyorsan odajöttek a nővérek és úgy találták, hogy a mondott kapu még rajta volt, mivel az a tanú egyedül nem tudta felemelni.
⁷ Azt is mondta ez a tanú, hogy a fentebb említett Klára úrnő halála csodálatos volt és dicsőséges, mivelhogy halála előtt néhány nappal egy este elkezdett beszélni a Szentháromságról és más szavakat mondani Istenről oly kifinomultan, hogy csak alig néhány tudós vagy tanult ember tudná azokat megérteni; és még más dolgokat is mondott.
- A kérdésre, hogy miféle szavakat mondott még, azt válaszolta, amit korábban a fentebb említett Filippa nővér.
⁸ Az a tanú azt is mondta, hogy egyszer a fentebb mondott szent Anya, Klára úrnő hallotta, hogy azt éneklik húsvét után, hogy: ,,Vidi aquam egredientem de templo a latere dextro'';^[66] ezen annyira megörült és annyira az emlékezetében tartotta, hogy evés után és a kompletórium után mindig kért magának és a nővéreknek szenteltvizet, és azt mondogatta nekik: ,,Nővéreim és leánykáim, mindig emlékeznetek kell és emlékezetetekben tartani azt a szenteltvizet, amely a kereszten függő Urunk Jézus Krisztus jobb oldalából folyt ki.''
⁹ Azt is mondta, hogy mikor az a nagyon szent Anya a szolgáló nővéreket kiküldte a monostorból, figyelmeztette őket, hogy amikor szépen virágzó és lombos fákat látnak, dicsérjék Istent és hasonlóképpen, mikor az embereket és a többi teremtményeket látják, mindig mindenért és mindenben dicsérjék az Istent.^[67]

XV. TANÚ

¹ November havának huszonnyolcadik napján a monostor betegszobájában Márk testvér, Filippa nővér és a többi nővérek jelenlétében BALVINA DA PORZANO nővér, San Damiano monostorának szerzetesnője esküvel erősítette meg Klára úrnő életszentségét és az ő nagy jóságát.
² Azt is mondta, hogy ugyanaz a tanú látta azt a kijárati kaput a mondott Szent Klára Anyán, mely ráesett, mikor azt még nem emelték fel, és azt mondta, hogy Szent Klára elmondása alapján az a kapu semmiféle kárt nem okozott benne. Ellenkezőleg, úgy volt rajta, mint egy köpeny. És mondta az a tanú, hogy az a kapu súlyos volt, és hogy ő Angeluccia nővér kiáltásaira odafutott a többi nővérrel együtt, mivel mindannyian féltek, hogy az halálát okozza.
- Megkérdezvén az időpontról, azt mondta, hogy kb. 7 éve történt.

(A Nővérek közösségének együttes tanúságtétele)

Ugyanazon a napon, november 28-án San Damiano monostorának épületében jelen lévén Don Leonardo, Spoleto fődiakónusa, Jakab atya, Trévi plébánosa, a fentebb említett spoletói Bertalan püspök úrnak és a Kisebb Testvérek Rendjéből való Márk testvérnek - a mondott monostor káplánjának - társaságában, San Damiano monostora világtól elvonult nővéreinek egész közössége jelenlétében. Miután mindnyájan összegyűltek, néhány apáca megesküdött, hogy az igazat mondja, és tanúságot tettek a szent emlékezetű Szent Klára úrnő életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről és a csodákról, melyekről azt állítják, hogy az ő érdemei miatt történtek. Madonna Benedetta nővér, San Damiano fentebb említett monostorának akkori apátnője, többi nővérével egyöntetűen mondották a fentebb említett tiszteletreméltó spoletói püspök úr és atya jelenlétében, hogy mindaz, ami életszentség tekintetében bármely, Szűz Mária után élt szent asszonyban valóban megtalálható, elmondható és tanúsítható, az szent emlékű Klára úrnőről, egykori apátnőjükről és szentséges Anyjukról is igaz. Mindez az ő egész életéből következik, amiért mindannyian készek megesküdni, nyilatkozni és tanúskodni. Mivel ők látták csodálatos megtérését, és abban az időben, mikor vele tartózkodtak a mondott monostorban, látták életének szentségét és az ő angyali szerzetesi életét, amiről emberi szavakkal soha sem tudnának teljes beszámolót nyújtani.

XVI. TANÚ

¹ Ugyanazon a napon az assisibéli San Paulo templomában^[68] a tiszteletreméltó spoletói püspök úr és atya, Andriolo de Bartolo, Vianello del Benvenuto Lucchese és még mások jelenlétében UGOLINO DE PIETRO GIRARDONE,^[69] assisibéli lovag megesküdött, hogy az igazat mondja szent emlékezetű Klára úrnő életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről és érdemeinek tulajdonított csodáiról, és azt mondta, hogy Szent Klára Assisi városának igen nemes sarjából származott, mivelhogy Offreduccio de Bernardino úr volt az ő nagyapja, és ennek az Offreducciónak volt Favarone úr a fiacskája, Szent Klára apja.
² Szent Klára szűz volt, és az atyai házban nagyon példás életű, mindenkihez jóindulatú és kegyes; és amint Szent Ferenc volt a Kisebb Testvérek Rendjében - melyet ő alapított és indított el Isten segítségével - a legelső, úgy ez a Szent Klára szűz Isten akarata szerint a világtól elvonult úrnők Rendjében a legelső volt, és azt a Rendet szentségben és jóságban kormányozta, miként az kitűnik és nyilvánvaló ebből a tanúbizonyságból, s ahogyan ezt mindenki láthatta.
³ Azt is mondta, hogy Szent Ferenc prédikációjára és az ő buzdítására a mondott Szent Klára szűz belépett a Szerzetbe, amint az közismert.
⁴ Azt is mondta, hogy az a tanú elhagyván a feleségét, akit Guiduzia úrnőnek hívtak, visszaküldte őt apja és anyja házába, s így nélküle élt több mint 22 éven keresztül. Soha senki nem tudta őt rávenni arra, hogy fogadja vissza feleségét és tartson ki mellette, jóllehet többször kitartóan kérték őt, még szerzetes személyek is. Végül az egyik napon elmondták neki, hogy Szent Klára úrnőnek látomása volt, s ebben a látomásban azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy Hugolino úr, maga a tanú, haladéktalanul köteles visszavenni feleségét, aki neki egy fiúcskát fog szülni, s akiben nagy öröme és vigasztalása lesz. Ez a hír igen éles fájdalmat okozott neki, de néhány nappal később ellenállhatatlan vonzalmat érzett felesége iránt és visszafogadta őt, akit ő oly régen elhagyott, és azután, miként a fentebb nevezett Szent Klára úrnő látomásban látta, fiút szült neki, aki még most is él, és aki neki nagy örömére és vigasztalására szolgált.
⁵ A kérdésre, vajon látta-e a fent említett Klára úrnőt atyja és anyja házában tartózkodni, amint azt föntebb állította, azt válaszolta, hogy igen; látta, hogy szent és tisztességes életet élt, amint föntebb mondotta.
⁶ A kérdésre, honnan tudja, hogy Isten szüze, Klára Szent Ferenc prédikációja hatására lépett be a Szerzetbe, azt válaszolta, hogy az nyilvános dolog volt és mindenki tudott róla; és ő hallotta, hogy Szent Ferenc Klára haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában vágta le, és miután ő belépett San Damiano monostorába, az ő Rendjében - mint ahogyan ez nyilvánvaló és ismert - oly magas erényre és életszentségre jutott, mint minden más szent asszony a Paradicsomban.

* * *

Ugyanazon órában és helyen Pelciói Angelo úr és Bonamanzia Barbieri jelenlétében, a fent említett püspök úr előtt Bona de Guelfuccio úrnő, Ranieri de Bernardo és Pietro de Damiano megesküdtek, hogy csakis az igazat mondják Szent Klára életéről, megtéréséről, szerzetesi életéről és csodáiról.

XVII. TANÚ

¹ Az ASSISIBÉLI BONA DE GUELFUCCIO úrnő eskü alatt vallotta, hogy ő ismerte Szent Klárát abban az időben, mikor ő atyjának házában élt, mivelhogy együtt éltek a mondott házban. Szent Klára olyan szent életet élt mind szerzetbelépése előtt, mind szerzetbelépése után, hogy a tanú szilárdan hiszi, hogy ő megszenteltetett anyjának méhében, mivel ő az ételeket, melyekre azt mondta, hogy megeszi, elküldte a szegényeknek, és az a tanú tanúsítja, hogy azokat többször elvitte.
² Azon Klára úrnőt mindig mindenki nagyon tisztaságos szűznek tartotta, és lelke buzgalmában mindig Istennek akart szolgálni és az ő tetszésére lenni.
³ Ez okból az a tanú többször elkísérte őt, hogy beszéljen Szent Ferenccel; s ezt mind a ketten titokban tették, nehogy a szülők rajtakapják őket.
- A kérdésre, mit mondott neki Szent Ferenc, Klára azt válaszolta: neki mindig azt prédikálta, hogy térjen meg Jézus Krisztushoz. Fülöp testvér is hasonlóképpen buzdította. És ő szívesen hallgatta őket, és megfogadta mindazon jókat, melyeket neki mondottak.
- A kérdésre, mikor történtek ezek az elmondott dolgok, azt válaszolta, hogy több mint 42 éve, mivelhogy 42 éve annak, hogy Klára belépett a Szerzetbe.
⁴ És mondta, hogy abban az időben, mikor Klára belépett a Szerzetbe, kb. tizennyolc éves, értelmes, lelkileg érett kisasszony volt; mindig otthon tartózkodott és rejtőzködött, mert nem akarta, hogy meglássák azok, akik háza előtt elhaladnak. Nagyon jóindulatú volt, és egyéb jócselekedeteket is végzett.
- A kérdésre, honnan tudja az elmondott dolgokat, azt válaszolta, hogy onnan, mert vele lakott.
⁵ Megkérdezték, hogy Klára úrnő miként tért meg, azt válaszolta, hogy Szent Ferenc levágta a haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában, amint azt egy szemtanútól hallotta, mivel ő nem tudott jelen lenni az eseményen, mert akkor a nagyböjtre Rómába ment.
⁶ Azt is mondta, hogy Klára úrnő, mielőtt levágták volna a haját, elküldte őt, hogy keresse fel Szent Jakab szentélyét,^[70] mivel Klára úrnő sok kegyelemben részesült, és azt akarta, hogy mások is hasonló módon részesüljenek azokból.
⁷ Továbbá azon Klára úrnő, míg a világban volt, adott azon tanúnak áhítatból bizonyos pénzösszeget, és megparancsolta neki, hogy vigye azt a Sancta Maria de Portiuncula mellett dolgozóknak, azért, hogy húst vásárolhassanak.
⁸ Szent Klára szentségéről azt mondta: oly nagy volt, hogy arról a tanú szívében megszámlálhatatlan emléket őrzött, melyeket szavakkal nem lehet elmondani, de amikor Szent Klára Anya beszélt, mindaz, amit mondott, mások épülésére és tanítására szolgált.

XVIII. TANÚ

Az ASSISIBÉLI BERNARDO DE RANIERI úr eskü alatt vallotta, hogy ő nem kételkedik boldog emlékű Szent Klára úrnő szentségében, s abban, hogy ő ne lenne szent az égben. És ha ebben valaki is kételkedne, akkor egyetlen más szentben se kellene hinni. Méginkább nyilvánvalóvá válna, hogy a mi hitünk semmit sem ér. Ez a tanú ismerte a fentebb mondott Klára úrnőt, mikor még kisleány volt atyjának házában. Szűz volt és élete kezdetétől szent dolgokat művelt, mintha már anyja méhében megszentelődött volna.
² Mivel szép arcú volt, szóba került, hogy férjet keresnek neki, ezért rokonai közül sokan kérlelték, hogy egyezzen bele a férjhez menésbe, de ő nem akart beleegyezni. És ugyanez a tanú többször is próbálta meggyőzni őt, hogy egyezzen bele, de Szent Klára meg sem akarta hallgatni, sőt mi több, még ő prédikált neki a világ megvetéséről.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy felesége rokona volt a fent említett Klára úrnőnek, és ezért az a tanú otthonosan mozgott a házukban, és látta a fentebb mondott jócselekedeteket.
³ A kérdésre, hogy milyen jócselekedeteket végzett, azt válaszolta, hogy böjtölt, imádkozott, és szívesen osztott alamizsnát, amikor csak tudott. S mikor a házbeliekkel együtt ült, mindig Isten dolgairól akart beszélni. S mihelyt csak tehette, minél hamarabb levágatta a haját Szent Ferenccel.
S mikor rokonai ki akarták őt venni a San Paulo apátságból és visszahozni Assisibe, semmiképpen sem tudták, mivel ő nem akarta, hanem megmutatta nekik lenyírt fejét, és így ők hagyták, hogy ott maradjon.
⁴ A fentebb mondott Klára úrnő Assisi városának legnemesebbjei közül való volt, apai és anyai részről egyaránt.
- A kérdésre, honnan tudja a fent említett dolgokat, azt válaszolta, hogy közismert volt az egész vidéken.
⁵ Azt is mondta az a tanú, hogy miután a fentebb említett Klára úrnő elment, hogy San Damiano temploma mellett maradjon, mivel ő maga szent volt, arra tanította a leánykáit, hogy szentségben szolgáljanak Istennek, mint ahogy ez ma is látható az ő leányainál.
⁶ És szilárdan hiszi Assisi városának minden polgára, hogy a mondott Szent Klára úrnő imádságaira és érdemeire való tekintettel menekült meg a monostor és szabadult meg a város az ellenségtől.
⁷ A kérdésre, mikor történt Szent Klára szerzetbelépése, azt válaszolta, hogy több, mint negyven éve.

XIX. TANÚ

¹ Az Assisi városából való PIETRO DE DAMIANO eskü alatt vallotta, hogy az a tanú és apja Szent Kláráék háza mellett laktak. Ismerte azt a Klára úrnőt még világi korából, és ismerte az ő apját, Favarone urat, aki nemes volt, nagy volt és a város előkelője, ő és családjának többi tagja is. És az a Klára úrnő nemes volt, nemesi származású és tisztes viselkedésű; és az ő családjából hét lovag került ki, mind nemes és előkelő.
- A kérdésre, honnan tudja ezeket a dolgokat, azt válaszolta, hogy mindezt látta, mivel a szomszédban lakott.
² És akkor a mondott Klára úrnő, aki abban az időben még kisleány volt, lelki módon élt, amint azt róla tartják. És látta, hogy apja, anyja és rokonai nemesi származásához illően férjhez akarják adni, nemes és tehetős férfiakhoz. De ő, aki akkoriban tizenhét éves lány lehetett, sohasem akart beleegyezni, mert szüzességben akart maradni, és szegénységben élni, mint ahogyan azt később bebizonyította, mikor eladta egész örökségét, és árát a szegényeknek adta. És őt mindenki szent életűnek tartotta.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy mivel szomszédja volt, tudta, hogy senkinek sem sikerült rávennie őt arra, hogy a világ dolgaihoz kösse a szívét.

XX. TANÚ

¹ November havának huszonkilencedik napján az assisi San Paulo templomában Leonardo úr, spoletói fődiakónus, Don Jakab, trévi plébános jelenlétében, az assisibéli GIOVANNI DE VENTURA, az említett spoletói püspök úr előtt megesküdött, és azt mondta, hogy az a tanú Klára úrnő házában élt, mikor Klára még atyja házában élt kisleányként és hajadonként, mivel ő a ház testőre volt.^[71]
2 És akkor az a Klára úrnő tizennyolc éves lehetett, atyai és anyai részről Assisi városának legelőkelőbb családjából származott. Atyját Favarone úrnak hívták, és az ő nagyapja Offreduccio de Bernardino úr volt. És akkor az a kislány oly egyenes és erényes volt életében és magatartásában, mintha már régóta a monostorban lett volna.
³ A kérdésre, hogy milyen életet élt, azt válaszolta: házának udvara^[72] a város legnagyobbjaihoz tartozott, és a házában nagy kiadásokat végeztek. Mégis ő az előkelő házban szokásos, evésre felszolgált ételeket elrejtette és félretette, és azután elküldte azokat a szegényeknek.
- A kérdésre, honnan tudja a mondott dolgokat, azt válaszolta, hogy ő a házban élvén, látta azokat és szilárdan hitte, és mások is ezt állították.
⁴ Klára még atyja házában élvén, egy durva anyagból készült fehér ruhát^[73] viselt a többi ruhája alatt.
⁵ Azt is mondta, hogy böjtölt és kitartóan imádkozott, és egyéb jámbor dolgokat cselekedett, ahogyan ő látta, és mindenki meg volt róla győződve, hogy kezdettől fogva a Szentlélek indította őt.
⁶ Azt is mondta, hogy a fent említett Klára úrnő, mikor megtudta, hogy Szent Ferenc a szegénység útját választotta, szívében elhatározta, hogy ő is ugyanazt cselekszi. És így az a Szent Ferenc levágta a haját a Sancta Maria de Portiuncula templomában, vagy a San Paulo templomban. S mikor őt rokonai ki akarták venni San Paulo templomából és visszavinni Assisibe, ő megmutatta nekik lenyírt fejét.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy hallomásból, és hogy közismert tény volt ez.
⁷ S azután elment San Damiano temploma mellé, ahol Szent Damjánról nevezett Rendjének anyjává és mesternőjévé lett, és ott sok fiúcskát és lánykát szült a mi Urunk Jézus Krisztusban, amint az ma is látszik.
⁸ Azt is mondta, hogy szentségében kételkedni nem lehet, hiszen közbenjárására az Úr számtalan csodát művelt, amint ez nyilvánvaló.
⁹ Azt is mondta, hogy abban az esztendőben, a fentebb említett Szent Klára úrnő halála évében látott egy Alpokon-túli dühöngőt, avagy ördögtől megszállottat. Kötelekkel összekötözve vezették őt a mondott Szent Klára úrnő sírjához, és ott helyben megszabadult bajától.
- A kérdésre, honnan tudja ezt, azt válaszolta, hogy látta a mondott betegségben szenvedőt, és hogy ott a mondott Szent Klára sírjánál rögtön megszabadult.
- A kérdésre, mi volt a beteg neve, azt válaszolta, hogy azt nem tudja, mivel nem erről a vidékről származott.
- A kérdésre, hogy mely szent segítségül hívására szabadíttatott meg, azt válaszolta, hogy a mondott Szent Klára úrnő sírjánál, s ez köztudott és közismert.
- A kérdésre: melyik hónapban és napon történt, azt válaszolta, hogy úgy hiszi, most szeptemberben. A napról azt mondta, hogy arra nem emlékszik.
- A kérdésre, hogy ki volt jelen, azt válaszolta, hogy mindazok, akik a téren voltak, látták őt, és vele futottak a fent említett Szent Klára úrnő sírjához.

Vége. Istennek legyen hála! Ámen.

Szent Klára szentté avatási bullája

· tovább ·