ISSN 2559-8260

ISBN 978-615-5273-08-7

Nyomda:

Kapitális Nyomdaipari Kft.

Debrecen

Felelős vezető:

Ifj. Kapusi József

A fordító előszava

2015 januárjában olvashattuk a hírt, hogy Jacques Dalarun, a ferences kutatás kiemelkedő alakja, hamarosan Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc- legendáját publikálja. Még abban a hónapban továbbította Klaniczay Gábor professzor Jaques Dalarun kérdését: van-e valaki Magyarországon, akit érdekel a bejelentés, és hajlandó lenne magyarra fordítani az életrajzot. 2015 februárjában már erről leveleztünk Dalarun professzorral, és most magyar fordításban is átadhatjuk az érdeklődőknek az újonnan felfedezett legendát, Celanói Tamás Boldogságos Ferenc atyánk élete című életrajzát.

*

A Boldogságos Ferenc atyánk élete, vagy másként a Rövidebb Életrajz (RÉ) a hozzákapcsolt Csodajegyzékkel (RÉCs) együtt az egyik legkiemelkedőbb középkori író és költő, Boldog Celanói Tamás (1190 k. – 1260 k.) ferences testvér műve. Ez a Szent Ferencről szóló második legendája, amit 1232 és 1239 között írt, de egyben ez a második legkorábbi életrajz is Szent Ferencről.

Celanói Tamás azonban nem könnyű olvasmány, nagy figyelmet, háttérismeretet és az olvasottak átgondolását igényli. Miért nehéz Celanóit olvasni?

Először is azért, mert Celanói kiváló ismerője a latin nyelvnek, ragyogó stiliszta, és óriási szókinccsel rendelkezik. A Rövidebb Életrajzban sem tagadta meg magát. Biztos, hogy minden szót mérlegelt, és semmit sem véletlenül írt meg úgy, ahogy megírt. Ezért ahol lehetett, és nem volt magyartalan, megtartottam a szöveg eredeti szerkezetét, beleértve a mondatszerkezetet is. Természetesen
a fordításban sok mindent nem tudtam visszaadni, de ha lehetett, egy-egy alliterációt, figura etimologicát igyekeztem magyarul is megjeleníteni. Különös érdekessége
a legendának, hogy egyes fejezeteit kijelentő mód jelen időben mondja el a szerző (pl. 4; 67–69; 93–95, Csodák: 47.). Ez az ókortól kezdve ismert fogás élővé és elevenné teszi a cselekményt, felgyorsítja az elbeszélést, azt sugallva, hogy az író személyesen is jelen volt, s ezzel az olvasónak a személyes jelenlét élményét nyújtja. A kutatók például éppen a grecciói karácsony és a szenttéavatás jelen idejű leírásaiból következtetnek arra, hogy ezeken Celanói Tamás is részt vett. Érdekes a Csodák 47. fejezetének jelen ideje is. Tudjuk, hogy a csodákat hitelesített vallomásként jegyzőkönyvekbe foglalva gyűjtötték össze. Ez a jelen idő itt szinte az írnok jegyzetelését idézi fel, és könnyen lehet, hogy közvetlenül a jegyzőkönyvekből is való! Mindenesetre a jelen idejű leírások nagyban növelik Celanói hitelességét, és ezért is tartottuk meg a fordítás során.

Voltak olyan latin szavak, amelyeket magyarra csak két vagy több szóval tudtam visszaadni. Pl. az 57. fejezet előtti címben a De constantia: „állhatatosságáról és lelki nyugalmáról”. A következő fejezetek ugyanis erről szólnak: állhatatosság a gonosszal való küzdelemben, és lelki nyugalom a prédikálásban. A beatissimus szót boldogságosnak,
a sanctissimust pedig szentségesnek fordítottam mindenütt.

Nem törekedtem a nevek egységesítésére. Azokat a neveket, amelyek már Balanyi fordításaiban is szerepeltek, meghagytam magyaros formában, az eddig még nem fordítottakat viszont a latin szövegben található latinos formában. Így előfordul pl. Péter és Petrus is, de meghagytam Szent Ferenc apjának nevét az ismert Pietro di Bernardone formában.

Celanói azért is nehéz olvasmány, mert a legenda, mint műfaj, nagyon összetett. Megjelenik benne az epika és
a líra, találunk benne novellaszerű részeket és elmélkedésre alkalmas utalásokat. Szereplőiben ott vannak
a legkülönbözőbb érzések, amelyek kifejezése igencsak eltérő lehet: olykor az élőbeszédre jellemző fordulatokat, töredezettséget, következetlenségeket találunk benne (pl. 
a csodákban), máskor emelkedettséget, végiggondolt és tudatosan megszerkesztett beszédet (pl. a szenttéavatás leírásakor). Úgy gondoltam, fontos, hogy mindezt érzékelje a magyar olvasó is. Ezért a különbséget nem összemosni szerettem volna, hanem inkább átadni, hiszen ha minden szokványostól eltérőt lesimítottunk volna, elveszett volna az íróra és a szövegre jellemző stílus, hangulat.

Celanói azért sem könnyű olvasmány, mert nem lehet felületesen olvasni. Ugyanis teljesen átszövik a szentírási és egyéb utalások, idézetek, melyek arra késztetnek bennünket, hogy az olvasottakat a vártnál is nagyobb mélységben gondoljuk át.

A lábjegyzetek legnagyobb része szentírási helyeket jelöl, de ez a több száz bibliai idézet nem egyszerűen díszíti és egyházias szóhasználatúvá teszi a szöveget, hanem annak vázát, lényegét adja. Nemcsak azért kerültek bele, mert akkoriban ezeken tanultak meg írni-olvasni, hanem azért is, mert Ferenc az evangéliumi életet akarta élni, és ezek az idézetek, utalások az evangélium beteljesedett megélését bizonyítják. De nemcsak Ferenc életét helyezik más perspektívába, hanem pl. egy meggyógyult emberét is, akinek helyzetét esetleg egy, a teremtés leírásából vett részlet világítja meg. Hogy mindezt láthatóvá is tegyük
a szövegben, az idézeteket kurziválva hozzuk.

A Szentírás után legtöbbször Sulpicius Severus Szent Már­ton-életrajzából és róla szóló leveleiből idéz Celanói Tamás. Ami Ferenc életében megjelent, számára csak Márton újdonságával mérhető; a hitvalló Márton szentségének minden jele Ferencben is felragyog, a leprás megcsókolásától kezdve egészen haláláig és temetéséig.

Végül Celanói Tamásnak ez a műve azért sem könnyű olvasmány, mert az Első életrajz rövidített változata. Illés testvértől azt a megbízatást kapta, hogy készítsen egy szikár, lényegre törő összefoglalást, és ennek szolgálatába állította minden tudását. Így a legenda rendkívül sűrű, tömör; a latin szöveg tele van mondatrövidítő szerkezetekkel, utalásokkal, minden nagyon átgondolt, és semmi sem véletlenszerű benne. A 83. fejezet előtti címben például azt olvassuk: „Az áldásról, amit neki [ti. Illés testvérnek] adott.” Celanóinak nem jelentett volna gondot, hogy azt írja: „Az Illés testvérnek adott áldásról”, de ha nem ezzel a formával él, akkor annak oka van, mégpedig az Illésnek adott áldás kiemelkedő fontossága.

*

Celanói Tamás két eddig ismert Szent Ferenc-életrajza, és Szent Klára élete magyarul is megjelent Balanyi György javított fordításában. Minthogy Celanói legendái szoros kapcsolatban állnak egymással, a most megtalált életrajznak ilyen értelemben már van magyar szövegtörténeti előzménye is. Ezért a párhuzamos helyeken – már amennyire lehetett – igyekeztem figyelembe venni Balanyi szóhasználatát, és ha alkalmas volt, megpróbáltam ugyanazokkal a magyar szavakkal visszaadni a latin szöveget, mint ő. Ez azonban nem gyakran történt, mert Balanyi György nagyon sokszor elszakadt a szövegtől, és gyönyörű fordítása inkább képszerű.

Az „Előzmények”-től eltérően a magyar kiadásban már vannak lábjegyzetek. Ez annak köszönhető, hogy a legenda felfedezése és első francia kiadása óta eltelt időben Jacques Dalarun elkészítette a magyarázatokat. Ezeket a lábjegyzeteket csak néhány – a magyar fordítás megértéshez nélkülözhetetlen – kiegészítéssel toldottam meg. A szöveg végén rövidítésjegyzéket és összehasonlító táblázatot találunk. A legenda rövidítése a Rövidebb Életrajz alcím nyomán RÉ lesz, míg a csodákat tartalmazó második részé RÉCs. A szentírási rövidítéseket és idézeteket az Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997. kiadásából vettem.

A bevezetőt a legenda első francia nyelvű kiadásából1 fordította a Kanadában élő és dolgozó kiváló középkorkutató, Nagy Piroska. A legenda fordításának alapjául az Analecta Bollandiana 2 lapjain 2015 májusában megjelent latin nyelvű kritikai kiadás szolgált. A magyar szöveget Szebelédi Zsolt vetette össze a latinnal, anyanyelvi lektora pedig Fr. Hidász Ferenc OFM és Kámán Veronika volt. A lábjegyzeteket az Études Franciscaines 3 folyóirat 2015. decemberi számában megjelent francia fordításból vettük át, és Nárai Éva Sr. Ferenc-Mária klarissza nővér tolmácsolásában olvashatjuk, néhány, a magyar olvasó számára szükséges megjegyzéssel kiegészítve.

*

Köszönetet mondok értékes munkájukért fordítótársaimnak, Nagy Piroska professzor asszonynak, Nárai Éva Sr. Ferenc-Mária klarissza nővérnek, a lektoroknak, Szebelédi Zsoltnak, Fr. Hidász Ferenc OFM-nek és Kámán Veronikának, valamint Klaniczay Gábornak, hogy annak idején továbbította Jacques Dalarun megkeresését. Külön köszönöm Dalarun professzornak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a legenda kiadásait, és mindazt a segítséget, amit a fordítás elkészítése során nyújtott. Végezetül kifejezem köszönetemet
a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány vezetőségének is, különösen Fr. Dobszay Benedek miniszter provinciálisnak, aki kezdettől fogva támogatta és lehetővé tette az új Szent Ferenc-életrajz megjelenését.

Budapest, 2016. november 29-én,
a ferences regula jóváhagyásának napján.

Varga Imre Fr. Kapisztrán OFM

Előzmények

Assisi Szent Ferenc az 1226. október 3-áról 4-ére virradó éjszakán hunyt el. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa ünnepélyesen szentté avatta, s azzal a feladattal bízta meg Tamást, az abruzzói Celanóból származó ferences testvért, hogy az új szent biográfiáját összeállítsa. A Boldogságos Ferenc élete című művet
a Szentatya 1229. február 25-én megerősítette. 1244-ben a ferences rend nagykáptalanja és akkori miniszter generálisa, Crescenzio da Jesi felszólította
a ferences testvéreket, hogy gyűjtsék össze az alapítóról fennmaradt emlékeket, s újfent Tamást kérték meg arra, hogy ezeket formába öntse. Tamás 1246 és 1247 között, az Emlékezés a lélek vágyódásában (Memoriale in desiderio animae) című műben el is végezte a feladatot, majd 1250 körül munkáját bőséges csodagyűjteménnyel egészítette ki. Így terjedt el már a 13. századtól kezdve az
a szóhasználat, hogy Celanói Tamás két Szent Ferencről szóló legenda, a Vita prima és a Vita secunda szerzője volt, a középkorban a Poverellónak szentelt több tucat életrajz közül a két legfontosabbé.

2007-ben, különféle kéziratdarabokat egymáshoz illesztgetve rekonstruáltam egy legendát, mely Ferenc életútjának csak az 1224-es alvernai stigmatizációtól porhüvelyének az assisi bazilikába való átviteléig tartó szakaszát tartalmazta, és egy posztumusz csodagyűjteménnyel egészült ki. Jobb ötlet híján az Umbriai legenda címet adtam neki. Stiláris alapon Celanói Tamásnak tulajdonítottam
a szöveget, majd miután több forgatókönyvet végigteszteltem, annál a hipotézisnél állapodtam meg, hogy az Illés testvér kérésére született, abban a periódusban, amikor
ő töltötte be a miniszter generális tisztségét, azaz 1232 és 1239 közt.

Ugyanennek a kutatásnak a során egy különös breviáriumot fedeztem fel a Vatikáni Könyvtárban, amelyből Szent Ferenc zsolozsmájának olvasmányai részben az olvashatatlanságig ki voltak kaparva. Ennek ellenére sikerült megállapítanom, hogy tartalma azonos egy ugyanahhoz a fondhoz tartozó breviárium olvasmányainak tartalmával, melyek Ferenc megtérésének csak
a kezdetéről szóltak. Ezt a liturgikus használatra szánt legendát is Celanói Tamásnak tulajdonítottam. Általában véve hipotéziseim kedvező fogadtatásra találtak.

Ezután eltelt hét év.

2014. szeptember 15-én üzenetet kaptam Vermontból, Sean L. Field barátomtól. Azért írt, hogy tudomásomra hozza: az Enluminures nevű webhelyen megvételre ajánlanak egy kéziratot, mely egy olyan Szent Ferenc- életrajzot tartalmaz, amely magában foglalja a Vatikáni Könyvtár breviáriumának lekcióit és az Umbriai legendát egyaránt. A kézirat kitűnő online leírásában Laura Light hangsúlyozza e szöveg fontosságát. Óvatos konklúziójában felteszi a kérdést: vajon a szöveg ismeretlen szerző műve-e, aki abból a két forrásból merített, melyekről 2007-ben írtam, vagy pedig Celanói Tamás eddig ismeretlen Szent Ferenc-életrajzáról van-e szó? Sietve megvizsgáltam a kézirat interneten reprodukált első oldalát, s nem csekély erőfeszítés árán sikerült is kibetűznöm az ajánlólevelet, mely a következő szavakkal kezdődik:

„A főtisztelendő és tisztelendő atyának, Illés testvérnek, a kisebb testvérek miniszter generálisának. Legdicsőségesebb Ferenc atyánk életrajzát, amelyet Gergely pápa úr parancsára, de a te útmutatásod szerint, atyám, kissé régebben teljesebb műben rendeztem el, tekintettel azokra, akik a szavak sokasága miatt talán joggal panaszkodtak, utasításodra most rövidebb kis munkában fogtam össze, és gondoskodtam arról, hogy – több minden elhagyásával – csak az legyen felkészült beszéddel és röviden megírva, ami lényeges és hasznos. ”

Ettől fogva nem maradt több kétely: a Vita prima alapjaiban átdolgozott, új változatával van dolgunk, melyet maga a szerző, Celanói Tamás rövidített le az akkori miniszter generális, Illés testvér kérésére. 2007-es hipotéziseim hirtelen nem remélt megerősítésre találtak.
A felfedezést jeleztem Isabelle Le Masne de Cher­mont-nak, a Bibliothèque nationale de France (Francia Nemzeti Könyvtár) kézirattára igazgatójának, aki a könyvtár elnöke, Bruno Racine beleegyezésével a kézirat megvásárlása mellett döntött.

Ez az igen kisméretű (120 x 82 mm-es) kötet, melynek hiányzik a fedele, 122 rossz minőségű, kézírásos lapból áll. Nagy valószínűséggel az 1230-as évtizedben másolták Assisi környékén egy ferences testvér számára, és külalakja meglehetősen viharvert. Gyűrött, szamárfüles, elhasznált, foltos: állapota a ferencesek egyszerűségéről, szegénységéről árulkodik. S ugyanakkor ismeretlen szövegek kincseit zárja magába.

Az elkövetkezendő években a Bibliothèque nationale de France kézirattára és a CNRS-hez (Centre national de la recherche scientifique, azaz Nemzeti Tudományos Kutatóközpont) tartozó Institut de recherches d’histoire des textes (Szövegtörténeti és Szövegkutató Intézet) közös kutatás alá fogja venni a szöveget, amint erről a két illetékes igazgató, Isabelle Le Masne de Chermont és François Bougard megállapodott. Koncentráljunk tehát most a még kiadatlan ferences legendára.

A felfedezést 2015. január 16-án jelentettem be
a Francia Akadémia (Académie des inscriptions et belles lettres [Nyelv- és Történettudományi Akadémia]) ülésén, Isabelle Le Masne de Chermont és Bruno Racine jelenlétében. A hír jóval a tudós körökön túl is nem csekély izgalmat keltett. A L’Osservatore Romano címlapjára került „Az újra felfedezett Szent Ferenc”. Tény, hogy ilyen váratlan szerencse ritkán fordul elő. A legutóbbi hasonló eset a javarészt Leó testvér emlékeit tartalmazó Assisi kompiláció feltárása volt 1922-ben. Sajnálatos módon az az általánosan elfogadott nézet, hogy a ferences legendák korpusza lezárt, az új leletek ideje már a múlté. Ma ennek nyilvánvaló cáfolatát tartjuk kezünkben.

Lássuk először is az új szöveg kvantitatív hozadékát. Korábbi rekonstrukcióm a szöveg 40%-ára terjedt ki. Teljességében tehát az új Boldogságos Ferenc atyánk élete – mert ez a címe a kéziratban – 60% kiadatlan anyaggal gazdagít. Mivel ez a Boldogságos Ferenc életének, azaz Celanói Tamás Vita primájának rövidített változata, értelemszerűen rövidebb, mint modellje, ám még mindig több mint fele olyan hosszú. Hosszabb, mint sok más ferences legenda – mint például Iulianus da Spira Szent Ferenc élete, A három társ legendája, vagy Bonaventura Legenda minorja.

Az új kéziratban olvasható részletek segítségével, sőt puszta létezése által, a Boldogságos Ferenc atyánk élete megvilágítja a legendák sokat vitatott genealógiáját, mely a „ferences kérdés” néven ismert, több mint százéves nagy polémia tárgyát képezte. Mostanáig egy olyan mozaikot próbáltunk helyreállítani, amelyből legalább egy meghatározó fontosságú darab hiányzott. Most már az ajánlásból is megtudjuk, hogy bár Celanói Tamás a Boldogságos Ferenc életét IX. Gergely pápa megbízásából alkotta meg, valójában az akkor még nem rendfőnök Illés testvér volt az, aki a hagiográfusnak az információt és az útbaigazítást adta: „Gergely pápa úr parancsára, de a te útmutatásod szerint, atyám” – domino papa Gregorio iubente, sed te, pater, edocente, mondja a latin igen kifejezően (1. §).

Ez a hivatalos kompozíció, melyre Tamás okkal lehetett büszke, ugyanakkor kritikákat váltott ki: túl bőbeszédűnek ítéltetett, ezért le kellett rövidítenie. Ezúttal az utasítás a miniszter generálistól érkezett, nem az egyházfőtől. A kérdés tehát a ferences rend belső ügye volt, mivel valószínűleg a kritikákat is a renden belül terjesztették. Boldogságos Ferenc atyánk élete: e cím nyíltan azt fejezi ki, hogy az új biográfia a szóban forgó atya lelki gyermekei, a ferences rendbeli testvérek számára íratott. De miféle haszna lehet egy „rövid” hagiográfiai „művecskének” egy szerzetesrendben? A válasz evidens: az, hogy gondoskodjék az alapítónak szentelt liturgia kilenc olvasmányáról abban a korban, amikor
a szent ünnepét még nem toldották meg egy nyolcaddal. Mintegy bizonyítékul: az újonnan felfedezett kéziratban a Vita eleje kilenc megszámozott (2–10. §) olvasmányra (lectiones) van feldarabolva.

Ám ha újraolvassuk a prológusként szolgáló levelet (1. §), ott jól érezhető, hogy Celanói Tamás az új feladatot nem szívesen teljesíti. Előző fogalmazványát nem rövidíti le annyira, amennyire kellene: a kilencedik olvasmány végén a történet még épphogy csak az első társak toborzásánál tart! A Vatikáni Könyvtár egyik breviáriuma ugyanennek a célnak próbál megfelelni az olvasmányok egy kissé eltérő felosztásával; de ez a breviárium sem képes arra, hogy teljes képet adjon a szent életéről.

Ezáltal világosodik meg az első, valóban liturgikus használatra szánt, s a ferences rendben ekként is terjesztett szöveg, a Zsolozsmában használt legenda (Legenda ad usum chori) rövid prológusa:

„Megkértél, frater benedicte, hogy Boldogságos Ferenc atyánk legendájából emeljek ki bizonyos elemeket,
s rendezzem őket kilenc olvasmányból álló sorozatba, hogy breviáriumba lehessen őket illeszteni, és rövidségük révén mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.”

Az a legenda, melyből e frater benedictus (vajon egy Benedek nevű testvérről vagy egy áldott testvérről van-e szó?) kérésére a névtelen rövidítőnek kilenc liturgikus használatú olvasmányt kellett kivonatolnia, nem Celanói Tamás Vita primája, mint ahogy eddig gondoltuk, hanem a Tamás által saját kezűleg rövidített változat, mely azonban továbbra is túlságosan bőbeszédű maradt. A három szöveg alapos összehasonlítása bizonyítja: a Legenda ad usum chorinak, vagyis a Zsolozsmában használt legendának semmi szüksége a leghosszabb – az első – vitára hivatkozni, mivel kizárólag a rövidítés rövidítését tartalmazza. Ami pedig
a Iulianus da Spira által írt Szent Ferenc életét illeti, mely kiemelkedő elismertséget élvezett Franciaországban, számomra ma már világos, hogy egyszerre használja Celanói Tamás két verzióját, a hosszabbat és a rövidebbet: a hosszabbat azért, mert több részletet tartalmaz; s a rövidebbet, mivel újabb lévén, olyan információkat is magába foglal – például az 1230-as transzlációt illetően –, melyek az első változatból hiányoztak.

E három szöveg – Celanói Tamástól a Boldogságos Ferenc atyánk élete, a Zsolozsmában használt legenda, valamint a Iulianus da Spira által írt Szent Ferenc élete – szorosan összefügg egymással: mindhárom Illés testvér rendfőnöksége alatt, azaz 1232 és 1239 között született, s ma már egyre inkább azt gondolom, leginkább mandátuma első éveiben. Ám az újonnan felfedezett életrajz értékét akkor éreztetjük igazán, ha kijelentjük (mint ahogyan ma már, úgy gondolom, megtehetem): az Assisi Szent Ferencről írott legendák sorában ez a második.

Illés testvér 1239-es durva lemondatásának – aki ekkor ki volt téve a renden belül az egyetemi, tudós testvérek ellenzékének, és IX. Gergely pápa is megvonta tőle
a támogatását – az lett a következménye, hogy a Boldogságos Ferenc atyánk élete, megrendelőjének elátkozott emlékével együtt, eltűnt a süllyesztőben. Ennek ellenére új érdeklődésre tett szert, mikor 1244-ben a ferences rend liturgikus reformja egy nyolcnapos ünnep, oktáva ünneplését intézményesítette a Szent Ferenc október 4-i ünnepét követő héten: ettől fogva nem kilenc, hanem hatvanhárom olvasmányt kellett produkálni. Mindazonáltal az eléggé le nem rövidített szöveg – terjedelme miatt – tiszavirág-életűnek bizonyult. Azok a részletek, melyek majdnem kivétel nélkül breviáriumokban találhatók, s melyeket Umbriai legenda címmel fűztem össze, ebből a periódusból származnak.

Az a kevés, ami ezután még a Boldogságos Ferenc atyánk életéből forgalomban maradt, nagyjából végleg eltűnt 1266-ban, amikor a párizsi generális káptalan, amin Bonaventura, a rend miniszter generálisa elnökölt, elrendelte a korábbi liturgikus legendák megsemmisítését azt követően, hogy ő maga állított össze egy új legendát, a Legenda minort, hogy a rendben dúló viszálynak véget vessen. A Vatikáni Könyvtárban található breviárium, amelyből kikaparták az olvasmányokat, ezen döntés áldozata. A testvérek nem akartak egy ilyen értékes kötetet megsemmisíteni, de a divatjamúlt Vita részleteit olvashatatlanná tették. Minden lehetséges szempontból nézve csodával határos tehát, hogy az újonnan felfedezett kézirat fennmaradt: egy magángyűjteményből előásva jutott el az árverésig, mely most felszínre hozta.
S hogy megértsük, hogyan is volt ez lehetséges, meg kell próbálnunk rekonstruálni történetét, az 1230-as évektől napjainkig, bár a nyomok ritkák és haloványak.

A Boldogságos Ferenc atyánk élete mindennek ellenére közvetlen hatást gyakorolt A három társ legendájára, s főleg a Celanói Tamás által 1246 és 1250 közt szerkesztett Memorialéra. Ezzel az utolsó kompilációval – melynek általánosan használt neve helytelenül Vita secunda – Ferenc élettörténetének már a harmadik változatánál tartott Tamás. A Memoriale csodagyűjteményének utolsó szavait, melyek egyben az egész mű zárszavát alkotják, sokáig úgy interpretálták, mint Tamás húzódozását a csodás történetek elbeszélésétől. Ez
a feltételezés abszurd és teljesen anakronisztikus: a hagiográfus, akinek nincs ínyére a csodaleírás, olyan lenne, mint a zongoraművész, aki nem akar Chopint játszani, vagy
a pék, akinek nem fűlik a foga a kenyérsütéshez. Olvassuk csak el újra e konklúziót, Celanói Tamás fáradságos hagiográfiai munkásságának immáron teljes ismeretében:

„Nem tudunk mindennap új dolgokat kitalálni,
a négyszöget nem tudjuk körré változtatni, s az idők és kívánságok változatos sokféleségét nem tudjuk egyetlen munkában kielégíteni. Nem azért fogtunk e könyv megírásába, hogy hiúságunkat elégítsük ki vele, és nem a magunk tetszéséből merültünk bele az adatok gazdag sokaságába, hanem elsősorban esengő testvéreink türelmetlen sürgetésére és elöljáróink parancsára.”

Most, hogy ismerjük a Boldogságos Ferenc atyánk élete prológus-ajánlólevelét, mely tizenöt évvel korábbról ered, nem ugyanaz a kiábrándultság süt-e át a két szövegen, mely e konklúzióban végtelen keserűséggé fokozódik? Mintha Tamás azt mondaná: valójában mit is rótok fel első életrajzom hibájául, hiszen abba minden művészetemet, szívemet és lelkemet belefektettem. „Ugyanis, jóllehet egyesek valamit talán másként szeretnének elmondani, mint ahogy az el van mondva”– csikorgatta fogait már a második verzió kezdetén (1. §).
A megsebzett szerző duzzog és ujjal mutogat a kellemetlenkedőkre, akiknek ugyanakkor hálásak lehetünk, hogy Tamást arra kényszerítették, hogy újra meg újra kezébe vegye a tollat: noha berzenkedett, minden újraírásnál új részletekkel szolgált.

Mi újjal járul mindez hozzá Assisi Szent Ferenc ismeretéhez? Valószínűleg ez az a kérdés, melyet – jogosan – a leggyakrabban feltettek nekem, amióta bejelentettem a Boldogságos Ferenc atyánk élete felfedezését. Lehet-e még újat mondani a Poverellóról, a középkor egyik legjobban dokumentált személyiségéről, akiről megszámlálhatatlan biográfiával rendelkezünk? A feladat nem csekély. Félek, csalódást kell okoznom a szenzációk kedvelőinek és az összeesküvés-elméletek híveinek:
Assisi Szent Ferenc nem volt kripto-eretnek, s nem lázadt a római egyház ellen; Illés testvér nem fúrt lyukakat a leendő szent holttestének kezébe és lábába, hogy stigmákat láttasson. Azoknak viszont, akik megelégszenek a történelmi valósággal, szeretnék a lehető legpontosabban válaszolni, mégpedig úgy, hogy se alá ne becsüljem, se túl ne értékeljem a felfedezés jelentőségét.

Mit értünk „új” alatt? Avagy pontosabban, mihez képest új az új? Azt értjük-e újdonság alatt, amit a felfedezett szöveg hozzátesz az Umbriai legenda címen publikált rekonstrukciós kísérlethez? Vagy azt, amit az egyetlen korábbi ferences biográfiához, a szintén Celanói Tamás által írott Boldogságos Ferenc életéhez ad hozzá? Kapunk-e eddig ismeretlen információkat mindahhoz képest, amit életrajzainak teljes anyagából már tudtunk Ferencről?

Vegyük a posztumusz csodák példáját. Ezekből az Umbriai legendában harminckilencet gyűjtöttem össze. Az újonnan felfedezett biográfia hetvenegyet tartalmaz: harminckettőt nyertünk tehát, mondhatnám. De amikor Tamás ezt az új gyűjteményt közölte, valójában harminchárom, a Vita prima által ismeretlen csodát tett közzé. Így a hozadék egy további csodával gyarapodik. Sajnos azonban, mivel Tamás az 1230-as évek összes új csodáját belefoglalta 1250 körül a Memorialéba, az abszolút hozadék a semmivel egyenlő. Ez persze logikus: hiszen a második ferences legenda a mai napig az utolsó a felfedezettek sorában, ezért jogosan várhatjuk, hogy hozadékának legnagyobb része már ismert a későbbi verziókból, melyek többek közt belőle táplálkoztak.

Ugyanakkor nem érdektelen például megtudni, hogy egy olyan információt, melyről eddig azt hittük, 1250 felé bukkant fel először az emlékezetben, valójában tizenöt évvel korábban már leírtak. S ha egy epizódnak a Boldogságos Ferenc atyánk élete nyújtja az első verzióját, minden esély megvan rá, hogy fogalmazása pontosabb legyen,
s részletei közelebb álljanak a múltbéli realitáshoz, mint a későbbi verziókéi, ahol egyik átdolgozástól a másikig
a szöveg csak egyre inkább átalakul és megszépül.

Ám az újonnan felfedezett biográfia nem csupán egy rövidített verzió, hanem modelljének, a Vita primának egyfajta aktualizációja is. Így a szent porhüvelyének 1230. május 25-i átszállítása a Szent György-templomból az új Szent Ferenc-bazilikába, mely belekerült a Boldogságos Ferenc atyánk élete című munkába (96. §), még nem lehetett benne a Boldogságos Ferenc életében, hiszen azzal szerzője 1229 elején már elkészült. Ugyanígy, az első biográfia nem nevezhette Raynald kardinálist,
a leendő IV. Sándor pápát Ostia püspökének, mivel csak 1231-ben nevezték ki (80. §); nem tartalmazhatott utalást Páduai Szent Antal kanonizációjára, mely 1231. május 30-án folyt le (25. §); s nem tartalmazhatta Johannes
a Parenti búcsúztatóját, mert ő 1227-től 1232-ig volt
a rend miniszter generálisa (55. §).

Az újonnan felfedezett életírás legfontosabb aktualizációja a harminchárom posztumusz csoda. Minden,
a szent halála után az ő „közbenjárásával” történt csoda bizonyítja szentségének aktualitását: azt, hogy a fama sanctitatis ellenáll az idő vasfogának, hogy ereje mindig jelenvaló, aktív és hatékony. Jól tudom, az efféle beszédet nehéz manapság meghallani. A csodák nem érdekelnek senkit: élő tapasztalatot akarunk, nem fantasztikus mesét! Sőt, az efféle diskurzus kínos érzést is okoz. A hívők attól tartanak, hogy naiv hiszékenység gyanújába keverednek, ha érdeklődést mutatnak a csodák iránt; a többiek pedig nem tudják, mit is kezdjenek a természetfelettivel, melyről a középkori források ugyanolyan formális garanciával tanúskodnak, mint egy csata kimenetelét vagy a fizetendő cenzus összegét illetően. Valójában a csodák kérdését mindenki fenntartással fogadja.

Ennek ellenére fordítsunk rá egy kis időt, hogy elolvassuk ezeket a mikro-történeteket, melyek egy szempillantás alatt számtalan picinyke, szívszorító élettörténetet elevenítenek meg. Érezzük át például a szülők fájdalmát, amikor fiuk a Volturnóba fullad (40. §), vagy Sessa Auruncában egy összeomló ház romjai alá temettetik (41. §), vagy Szicíliában egy borprés zúz halálra; majd képzeljük el boldogságukat, mikor a gyermek újra életre kel. Ugyanígy, hallgassuk meg annak az embernek a történetét, akit Rómában eretnekséggel gyanúsítottak, s ezért Tivoli püspökének őrizetére bízták, azonban nehéz láncai ellenére mégis sikerült megszöknie, mire a püspök ijedtében elájult (71. §). Ez utóbbi epizódot egész pontosan 1231-ből lehet datálni, külső dokumentumokkal való összevetés alapján. Figyeljük meg a cellájában élő római apácát, aki Ferencet életében jól ismerte, s aki, miután cellájában a földre zuhan, nem tud felkelni, s attól tartván, ott hal meg segítség nélkül, nála keres oltalmat (73. §). Ezekben az izgalmas történetecskékben sehol semmi speciális effektus nincs, csupán az élet és a halál, a félelem és a reménység, a kétely és a hit közötti extrém feszültség érezhető. S Ferenc, aki hirtelen megjelenik valakinek az álmában, arról biztosít, hogy nem mindig következik be a legrosszabb; és azt tanítja, mint
a „bundás” testvér epizódjában, hogy a lélek és a szív megtérése sokkal többet számít, mint a test gyógyulása, mely az előbbinek csupán a látható jele (70. §).

De térjünk vissza az élő emberhez. Az újonnan felfedezett legendában egy sor epizód fűződik a szegénység témájához. Ezek egyikét a későbbi verziókban soha nem látjuk viszont, s ezáltal abszolút újdonságot képez. Ferenc öltözékéről szól, arról, hogy gondoskodott róla, hogy „mindenben a szegényekhez alkalmazkodjék”: „Magát a tunikát is, amibe öltözött, osztozva velük sorsukban,
a szegények szokása szerint viselve, gyakran nem cérnával, hanem fák vagy növények kérgével-héjával javította meg.” (60. §) Ez a részben növényi eredetű öltözet szorosan összefügg Ferenc lakóhelyeivel, amiket az Assisi kompiláció többször is leír: ezek ágakból és gyékényből összetákolt, könnyen lebontható kunyhók voltak.
A 13. századi olvasó vagy hallgató számára a társadalmi konnotáció mindkét esetben világos. Könnyű felismerni a mezőgazdasági napszámosok, e vándorló idénymunkások jellemző öltözetét és hajlékát, azokét, akik munka után kutatva gyalogolnak faluról falura, s arcuk verejtékének bére épphogy a túléléshez elegendő.

Egy másik, mind az Assisi kompiláció, mind
a Memo­riale által átvett anekdota Ferencet egy remetelakban ábrázolja: felháborodva azon a gondosságon, melyet testvérei „nem a szegények, hanem a gazdagok asztalának” szenteltek, kioson, és színleg idegen koldusként visszatérve kéregetni kezd (28. §). Egy igencsak különleges epizód, amit Celanói Tamás egyedül a Memorialéban ismétel meg, Ferenc találkozásáról szól egy paraszttal, aki – miután megtudta a nevét – megszólítja őt: „Igyekezz, testvér, hogy olyan legyél, amilyennek mondanak az emberek. Mert sokan bíznak benned nagyon. Ezért figyelmeztetlek: soha ne legyen másként, mint ahogy remélik.” E szavakat hallván Ferenc hálától megrendülten leszáll szamaráról, s a paraszt lábához borul (59. §).

A szegénység témáját illetően a legbeszédesebb újdonság valószínűleg egy, a Szent Péter-bazilikában játszódó epizód, amelyet A három társ legendájából már ismertünk, de amely itt sokkal eredetibb, ízesebb és mélyértelműbb verzióban jelenik meg. Ezúttal Ferenc mint „kereskedő
a kereskedőkkel” megy Rómába – s nem mint zarándok, ahogy azt A három társ legendája szeretné majd elhitetni, hogy a megtérés csíráját láttassa e történetben, a szentség felé vezető út egy lépéseként. A valóság ennél jóval nyersebb, mivel Ferenc itt üzleti úton van, még teljesen elmerülve a világ dolgaiban. A megrázkódtatás annál keményebb. Látván a szegényeket, akik a Szent Péter-bazilika mellett koldulnak, meg akarja tapasztalni nyomorúságukat, hogy megtudja, vajon ő elviselné-e mindazt, amit a koldusok elviselnek. Ruhát cserél velük, megosztja velük a koldult elemózsiát, s kijelenti, „hogy sohasem evett nagyobb gyönyörűséggel” (61. §). A latin itt napnál világosabban, egy modernnek tűnő formulát használva írja: miserias experiri. Nem csupán a szegények megszánásáról, vagy terhük enyhítéséről van itt szó, hanem valós helyzetük megosztásáról, fizikai megtapasztalásáról.

Meggyőződésem, hogy az ilyen, eddig ismeretlen epizódok nem véletlenül bukkannak elő Celanói Tamás tollából 1232 után, amikor a rendbe egyre több klerikus és az egyetemekhez tartozó testvér lép be. A hagiográfus – minden bizonnyal a miniszter generális Illés testvérrel és az eredeti testvériséghez tartozó, közeli társak egy részével egyetértésben – arra akar itt emlékeztetni, hogy a ferences szegénység nem afféle spirituális póz vagy szimbolikus gesztus, ahogyan azt az egyre kényelmesebb kolostorokban élő értelmiségi testvérek gondolják, akiket minden materiális gondtól megszabadítanak az őket szolgáló laikus testvérek, s akik olyan könyvek seregével veszik magukat körül, melyek ugyan nem képezik saját tulajdonukat, de a valódi szegények szemével nézve egy-egy kisebb vagyont érnek. Ez az emlékeztető politikai célzattal bír. Hasonlóképp meggyőződésem az is, hogy ezek az epizódok történetileg hitelesek, tehát Ferenc valóban átélte őket; s hogy társai nem véletlenül idézik fel, mesélik el Celanói Tamásnak, mivel az ő szemükkel nézve a rend aktuális fejlődési iránya mesterük üzenete elárulásának tűnik, nem csupán a szavak, hanem még inkább a cselekedetek terén.

Ugyanígy, amikor a hagiográfus a Boldogságos Ferenc atyánk életéből kihagyja a Vita prima egyik legbravúrosabb epizódját, ahol Pietro di Bernardone fia meztelenre vetkőzik Assisi püspöke előtt, az nem azért történik, mintha hirtelen gyanúja támadt volna a történet hitelességét illetően, hanem sokkal inkább azért, mert ez ügyben nem látja szükségesnek az emlékezet felelevenítését. Egyáltalán nem azért, mintha szemérmesen el kívánná fedni a nyilvánosság előtt meztelenre vetkőző fiatalember látványát, hanem mert
a következő pillanatot szeretné elfeledtetni, amikor a püspök Ferencet betakarja „a palásttal, melyet maga viselt”. Tudnivaló ugyanis, hogy a püspöki gesztust nem a szánalom vagy
a szemérem diktálja, hanem ismert jogi aktust képez: a bűnbánót ezzel kiemeli a város polgári joghatósága alól, és az őt befogadó főpap intézkedési körébe utalja. Márpedig sem Illés testvér, sem IX. Gergely nem kívánt ez idő tájt annak alátámasztására szolgáló érveket nyújtani a püspököknek, hogy a ferences testvéreknek alá kellene vetniük magukat az egyházmegyék papságának, ahogyan azt alapítójuk tette
a kezdetek kezdetén. Mind a miniszter generális, mind
a pápa ragaszkodtak ahhoz, hogy a rend kizárólag a Szentszékhez tartozzék, méghozzá bármiféle közvetítő nélkül: bölcsebb dolognak látszott tehát átadni a feledésnek mindazt, ami e közös stratégia ellen felhozható volt.

Még egy utolsó pont van, amit illetően az újonnan felfedezett biográfia, ha nem is hoz új tényeket, de legalábbis hangsúlyozza jelentőségét, új fényt vetve rá. Amikor a Vita primát írta, Celanói Tamás, aki sosem élt Ferenc közelségében, mint Illés vagy Leó testvér, Ferenc Naphimnuszát, ezt a csodálatos, umbriai dialektusban írott verset tartotta szeme előtt, mely a teremtmények testvériségét énekli meg a Fölséges dicséretében – s mely valójában az olasz irodalom kezdetét is jelenti. Ennek az egyetlen szövegnek olvastán képzeli el Tamás Ferencet, amint „a Teremtő teremtményeiben megtestesülő bölcsességén, hatalmán és jóságán” elmélkedik, ahogy a napot, a holdat, a csillagokat, az égboltot, a gilisztákat, a méheket, a virágokat, a termést, a szőlőt, a köveket, az erdőket, a szökőkutak vizét, a kertek zöldjét, a földet és a tüzet, a levegőt és a szelet szemléli. Természetesen nem felejti el aláhúzni, hogy a szent „minden teremtményt testvér néven nevezett”.

Amit viszont Tamás nem tudott – s amit Leó testvér csupán 1244 és 1246 között foglalt írásba, és az Assisi kompiláció révén jutott el hozzánk –, az az, hogy ezt
a látványt Ferenc nem élvezhette, amikor a Naphimnuszát komponálta: a szent ekkor San Damianóban ágyban feküdt, patkányoktól mardosva, vakon, pusztító fájdalmaktól szenvedve. Mikor 1232-ben újra kezébe veszi a tollat, hogy a Boldog Ferenc életét a Boldog Ferenc atyánk életévé rövidítse, Tamás nem rendelkezik több információval, viszont közben elgondolkodott. Mint kovász a tésztában, úgy dolgozott benne a Naphimnusz szövege. Előző fogalmazásában az elragadtatott Ferencet festette meg, s mindent megtett, hogy az olvasót is magával sodorja ebben a festői elragadtatásban.
Fokozatosan értette csak meg, hogy a Poverello minden teremtményt magához ölelő szeretetének van egy mélyebb mozgatórugója, egy olyan teológiai dimenziója, amely felett korábban részben elsiklott.

A rövidített verzióban Tamás átugorhatott volna néhány, az állatokra vonatkozó történetet, hisz oly sok van belőlük, hogy a végén úgy érezzük, ezt vagy azt már olvastuk valahol. Érdekes módon, ha le is rövidít néhányat, egyetlenegyet sem ugrik át (35–40, 63–65 §). S főképp, soha nem felejti le a kommentárt, mely epizódról epizódra, majdhogynem zavaróan ismétlődik. Ferenc a bevagnai madarakat úgy szólítja meg „mint értelmes lényeket”, s úgy dönt, ezentúl „még az élettelen teremtményeket”, „még az értelemtől megfosztott teremtményeket” is lelkesíteni fogja (36. §). Alviano fecskéi elhallgatnak kérésére, „mintha értelem használatára képes lények lennének” (37. §). A vadállatok értik Ferenc feléjük áradó szeretetét, „mintha értelemmel bírnának” (38. §). „Isten embere túlcsordult a szeretet érzésétől, és nemcsak az emberekkel viselkedett jószívűen, hanem
a néma és vadállatokkal, valamint a többi teremtménnyel is.” (63. §) „Sőt az egy ős ok miatt minden teremtményt testvér néven nevezett.” (65. §)

A közös princípium, az egy és az azonos eredet gondolata, mely minden lényt testvérré tesz, nem volt még jelen a Vita primában. Hogy mindannyian fivérek és nővérek, mert mindnyájan ugyanazon Atya gyermekei: ez a piciny logikai előrelépés az új fogalmazásban születik meg. Mondhatnánk azt is, evidens volt. Ám azok, akik azt próbálják elhinni vagy elhitetni, hogy Ferenc a természet szépségét énekli meg, éppen az egyetlen Atyától eredő egyetemes fiúvá fogadás vertikális dimenzióját veszik semmibe – vagy éppenséggel csak elmulasztják észrevenni. Szíve joga mindenkinek, hogy szeresse a természetet. De ebbe a szeretetbe belefoglalni
a Naphimnusz szerzőjét értelmetlen, anakronisztikus.

Hogy meghosszabbítsuk a középkori meditációt,
s mintegy nyolc évszázad távolából saját nyelvünkön aktualizáljuk is, azt mondhatnók: Ferenc diskurzusa – abban a formában, ahogy azt a hagiográfus lassanként megszelídíti – határozottan ellene van a saját identitás mindenféle kizárólagosságának, s mint ilyen, manapság különösen üdvös. Ferenctől mi sem áll távolabb, mint az, hogy hasonlóságba burkolózzék. Pedig neki is voltak vér szerinti testvérei: Pietro di Bernardone másik fia vagy fiai, akiktől szándékosan szakadt el, mielőtt viszonzásképpen azok is megtagadták őt. Voltak neki társai szülővárosában is: Assisi város polgártársai, akikkel osztozott a vad ifjúságban; ezek most kinevették, megdobálták sárral és kővel. Cserébe formálódott viszont Ferenc körül egy meleg, szívből fakadó testvériség, egy vonzalmon alapuló lelki család, amely nemsokára Szent Ferenc kisebb testvéreinek rendjévé alakult. Testvéri érzéseit Ferenc leszűkíthette volna erre a nagyszerű, rongyos népségre, akik paradox sikerének hízelgő képét tükrözték vissza. De fivérei és nővérei az állatok is, akik épp hogy nem egyívásúak vele. Ők azok, akik minden látszat és előítélet ellenére részesülnek az értelemből, s akikhez Ferenc szorosan kötődik azon minden élőlény számára azonos elv alapján, mely az állatoknak is, mint neki magának, életet adott.

Ez a rövid bevezető távolról sem meríti ki a most következő szöveg minden értelmezési lehetőségét, arról azonban – remélem – meggyőzi az olvasót, hogy
a szöveget érdemes elolvasni, újraolvasni. Az Éditions franciscaines igazgatója, Nicolas Morin, abbéli igyekezetében, hogy mihamarabb választ adjon a nemzetközi érdeklődésre, melyet az új Szent Ferenc-biográfia felfedezése kiváltott, felkért, hogy írjam meg róla ezt
a gyors áttekintést. A következő oldalakon a Boldogságos Ferenc atyánk élete fordítását olvashatjuk, minden kritikai apparátustól mentesen.4 A specialisták joggal kívánnak ennél több bizonyítékot, s a ferences források kedvelőinek több kapaszkodóra van szükségük. 2015 májusában az Analecta Bollandiana lapjain már megjelent az életrajz latin nyelvű kritikai kiadása is, amely vázolja a historiográfiai környezetet, tartalmazza a kézirat bemutatását és sztemma szerinti leírását, a variánsok és a források apparátusát. Ezenfelül egy jegyzetekkel ellátott francia fordítás is meg fog jelenni az Études Franciscaines című folyóiratban, az újonnan felfedezett vita és a tizenegy másik ferences legenda közös vonásainak nélkülözhetetlen táblázatával ellátva. Több fordítás is készül, s a szöveg közreadását eszmecsere fogja követni, mely minden valószínűség szerint segít majd sok kérdés tisztázásában.

Ugyan az itt bemutatott új legenda vonzotta magára a reflektorfényt, ennek szövege azonban alig több mint tizedét teszi ki az újonnan megtalált kéziratos kötetnek. Remélhetjük, hogy a kézirat további részei szintén szép meglepetések egész sorát tartalmazzák. Minden kétséget kizárólag ez Szent Ferenc Intelmeinek (Admonitiones) legrégebbi kézirata. A Miatyánk-kommentár, ami ezt követi, szintén nem érdektelen. És az is kérdés, hogy az összes többi – a prédikációk, florilégiumok, traktátusok és bibliai könyvek e látszólagos lomtára, amit még értelmezni kellene – vajon honnan került ebbe a kéziratba, ki másolta őket és milyen használatra? Ki volt az a ferences testvér, aki vándorlásai során csuhája zsebében hordta ezt a használatban elnyűtt első és utolsó fedőlapú vademecumot? Kutatócsoportunk megkísérli majd, hogy minderről minél többet derítsen ki. A kézirat a Bibliothèque nationale de France nyilvános gyűjteményében mindenki számára hozzáférhető. A kaland még csak most kezdődik.

Jacques Dalarun

Nagy Piroska fordítása

Kezdődik a Boldogságos Ferenc
Életrajzáról szóló levél

1 A főtisztelendő és tisztelendő atyának, Illés testvérnek, a kisebb testvérek miniszter generálisának.5

Legdicsőségesebb Ferenc atyánk életrajzát, amelyet Gergely pápa úr6 parancsára, de a te útmutatásod szerint, atyám,7 kissé régebben teljesebb műben8 rendeztem el,9 tekintettel azokra, akik a szavak sokasága miatt talán joggal panaszkodtak,10 utasításodra11 most rövidebb kis munkában fogtam össze, és gondoskodtam arról, hogy – több minden elhagyásával12 – csak az legyen felkészült beszéddel és röviden megírva, ami lényeges és hasznos.13 Ugyanis, jóllehet egyesek valamit talán másként szeretnének elmondani, mint ahogy el van mondva,14 ezekben
a dolgokban mégis egyedül a te véleményed követése nyújt nagyobb biztonságot, akinek Isten szentje jobban feltárta szándékát, mint másoknak, és azokat, amiket tenni kellett, szívesebben bízta rád.15 Tessék tehát, tisztelendő atya, a neked juttatott bölcsesség szerint16 ebből
a műből kivágni és eltávolítani azokat, amik akadályt jelentenek. Tessék benne azokra ügyelni és megőrizni, amik hasznosak. Elnyeri majd, amint remélem, az alázatos engedelmesség a hosszúságban is és a rövidségben is ájtatosságának jutalmát, mivel a történet hűségét és lefolyását követve, mindenütt hű marad az igazság zsinórmértékéhez.17

Kezdődik Boldogságos Ferenc atyánk Életrajza18

Hogyan tért Istenhez.
Hogyan adta el javait.
Hogyan üldözte apja és hogyan
szabadította ki anyja

I. olvasmány

2 Az Isten embereként megjelenő Ferenc, aki a spoletói völgy19 határán fekvő Assisi20 városából származott, ifjúságának legkorábbi évétől kezdve21 a világ hiúságaiban nevelkedvén, szertelenségével tűnt ki.22 Mivel szüleinek korai tanításait feltűnően követte, életének csaknem huszonötödik esztendejéig23 oly hiábavalóan élve töltötte el az idejét, hogy még azok között is, akik a világ nyomorult csábításait követték, hiúbbnak és szertelenebbnek tartották hazájában.24 Mert habár a Jóisten kegyelmével megőrizte azoktól a szörnyű bűnöktől, amelyek révén az emberek leginkább elcsúfítják eredeti állapotukat és saját természet adta méltóságuktól elfajzanak, mégis hiúságokban és jókedvű tréfákban valamennyi kortársát gonoszul felülmúlva25 minden cselekedetében ámulatot keltett. Rendkívül gazdag volt ugyanis, nem fösvény, hanem tékozló, nem pénzhalmozó, hanem a leghivalkodóbb sáfár.26 Mert amíg a kereskedelemnek szolgált, és különböző vidékeket járt be,27 hogy posztóhalmokat hordjon eladni,28 sokan megtapasztalták emberi kedvességét, aminek következtében ő maga minden rendű-rangú ember kitüntető barátságát élvezte.29

II. olvasmány

3 Mivel azonban így rossz úton járt, hogy az Istenhez térés példája legyen az utódoknak, fölötte volt az Isten keze30 és a Magasságbeli jobbjának változása,31 testét hosszantartó betegséggel sújtva, lelkét pedig a Szent Lélek kenetével enyhítve. Hirtelen más emberré lett, és nem tudott a szokott dolgoknak örülni. Mert minden, ami korábban gyönyörködtette, ezután undort keltett benne.32 De mivel a kedvező körülmények felemelik azt, amit a csapások ledöntöttek, miután testi erejét kissé újra összeszedte, még mindig mohón a világ kegyei után vágyódva, feltette magában, hogy egy bizonyos assisi nemeshez társul, aki katonáskodni készült Apuliába.33 Miután pedig teljesen átadta magát annak a gondolatnak, hogy vele együtt elmegy, egy éjszaka látomásban saját házát látta tele katonai fegyverekkel, pedig abban csupán vadászfegyverek szoktak lenni.34 Míg mindezen csodálkozott, álmában hangot hallott, mely azt mondta neki, hogy ezek a fegyverek övéi és katonáié lesznek.35

III. olvasmány

4 Felébredve szándékát illetően elkezdett lehűlni, és váratlan változását nem értve, hallgatagon csodálkozott magában. Mivel már arra törekszik, hogy saját akaratát az isteni akarathoz igazítsa, (és) egy rövid időre visszahúzódva a világias nyüzsgéstől és tevékenységtől mindenképpen azon van, hogy a belső emberben Jézus Krisztust rejtse el. Úgy kívánta, hogy ezekről senki se tudjon, és szent szándékában csak Istenhez folyamodott tanácsért. Egy barátjának talányosan mégis beszélt arról, hogy kincset talált; őt titkosabb helyekre gyakrabban magával csalogatva, egy kriptába ment be egyedül,36 hogy ott rejtekben imádja az Atyát.37 És így isteni örömtől elárasztva, a Lélek tüzét magában tartani nem tudván, visszautasítja, hogy Apuliába menjen, és nyilvánosan kijelenti, hogy saját hazájában tesz majd nagy dolgokat. Amikor pedig azt kérdezték, hogy talán házasodni akar, azt ígérte, hogy hamarosan bölcs és sokkal szebb és szeretetreméltóbb feleséget vesz, mint amilyent valaha is láttak.38

IIII. olvasmány

5 Egy napon pedig, miután az imádkozó Ferencnek az Úr kinyilatkoztatta, mit kell tennie, nem tudván már uralkodni örömén, értékes kelméket véve magához, hogy eladja, sietősen a Folignónak39 nevezett városba érkezett. Ott, miután szokás szerint eladott mindent,40 amit hozott, megkapva a vételárat, a boldog kereskedő teljesen szokatlanul ott hagyta a lovat is, amin éppen akkor ült. Csodás módon csakhamar teljesen Isten szolgálatára41 térvén, nagyon terhesnek érezve, hogy azt a pénzt már vagy egy órája magánál hordja, sőt annak hasznát42 annyiba véve, mint a homokét,43 egy bizonyos Assisi környéki templomban44 lévő szegény papnak45 adta azt a szegények javára. Mivel a pap, a szüleitől való félelem miatt46 nyugtalanul és a dolgok csodálatos fordulatán meghökkenve, nem akarta elfogadni, a pénz igaz megvetője a pénzt egy ablaknyílásba dobva, oly kevésre becsülte azt, mint a port.47

V. olvasmány

6 Apja48 tehát ezeket hallva, a dolgok nem várt kimenetelén teljesen összezavarodott,49 és arra a helyre menvén, ahol Isten szolgája tartózkodott, kereste [őt], de nem találta. Mert csaknem egy hónapon keresztül állandóan egy gödörben rejtőzködött, ahol minden szükséges dolgot titokban nyújtottak neki.50 Egy napon azonban, amikor hitvány kis posztóba öltözve bement Assisi városába, apja semmi mértéket nem tartva, miután kezet emelt rá, gyalázatosan saját házába vonszolta. És így minden szánalmat megtagadva tőle, több napra egy sötét helyre zárta, a bántó szavakhoz botokat, és bilincseket a botokhoz adva.51 Ő azonban csak még készségesebben és erősebben került ki ebből annak véghezvitelére, amit elkezdett. Kis idő múlva, amikor apja elment otthonról, anyja a bilincsekből feloldozta, és megengedte neki, hogy szabadon elmenjen.52 A polgárok és mindenki, aki ismerte, bolondnak és eszeveszettnek nevezve, az utca sarával 53 és kővel 54 dobálta. Isten szolgája semmiféle sérelemtől meg nem törve vagy meg nem változva, mindezek iránt süketnek mutatkozott.55

Hóba dobva, hogyan szolgálta
ezek után a leprásokat.
Miként újított fel három templomot,
és miután másodszorra is megváltoztatta öltözékét, az evangéliumi tökéletesség útjára lépve miként lettek társai,
és Isten tökéletes lelkét
miként ismerte meg bennük

VI. olvasmány

7 Az atyai üldöztetés megszűnte után56 az, aki egykor értékes ruhákkal élt, immár rongyokba öltözötten, egy napon, amikor az erdőben57 francia nyelven énekelte az Úr dicséretét, rablók kezébe esett.58 Miután ezek gonosz lélekkel megkérdezték, hogy ugyan kicsoda, bátran azt mondta nekik: „A nagy Király 59 hírnöke vagyok.” Mire erősen ütlegelve egy hóval teli árokba lökték: „Nyugodj itt – mondták –, paraszt hírnöke Istennek!” Távozásuk után, a havat leverve magáról, örvendezve ugrott ki az árokból. A monasztikus szerzetesek egy kolostorához érkezve,60 semmire sem becsülik, és azt is csak nehezen engedték meg neki, hogy a konyhában kuktaként segítsen. Végül mivel senki sem szánta meg mezítelenségét, a kényszerűségtől hajtva innét továbbment, és Gubbio61 városában egy régi barátjától szerzett valami kis tunikát. Az előbb mondott szerzetesi közösség priorja, miután a későbbiekben hallotta Isten emberének jó hírét, újból végiggondolván, ami egykor vele megesett, igen fájlalta azt, és eléje járulva, alázatosan bocsánatot kért.62

VII. olvasmány

8 Ezután a teljes alázatosság szerelmese a leprásokhoz költözött,63 akiknek sebeit alázatosan mosogatva, nem borzadt vissza attól, hogy a gennyet letörölgesse róluk. Azelőtt ugyanis, amikor őket vagy lakóhelyeiket messziről megpillantotta, a kezével mindig befogta orrát.64 De Isten kegyelme már akkor meglátogatta, amikor még világi öltözékben járt, és mikor egy napon összetalálkozott egy bizonyos leprással, csodálatos módon legyőzve önmagát, megcsókolta azt.65 Ettől kezdve saját megvetésére még hevesebben felgyulladva, egyre jobban és jobban megvetette önmagát. A világban maradva más szegények szükségén is szokott segíteni, mert úgy vélte, hogy felettébb méltatlan megtagadni valamit attól, aki Istenért kér.66 Megtérésének első évében67 Szent Damjánnak egy régen épített, de már csaknem megsemmisült templomát68 állította buzgón helyre Szent Ferenc. Ez az a hely, ahol a szegény úrnők dicsőséges rendje69 a Szent Ferenc megtérésétől eltelt csaknem hatodik évben70 ugyanattól a boldogságos férfiútól boldog kezdetét vette,71 akiknek szent társaságáról és nagyszerű életéről most azért hallgatunk,72 mert az külön művet és időt kíván.

VIII. olvasmány

9 Azután pedig egy Assisi városa közelében lévő másik romos templomot is73 hasonlóképpen kijavított a Szent Atya. Mikor pedig a Portiunculának mondott helyre költözött,
a Boldogságos Szűz Anya romos és csaknem elpusztult74 templomának újjáépítéséhez fogott, és nem állt el a jó kezdettől egészen addig, amíg mindent véghez nem vitt. Megtérésének ugyanis már harmadik esztendejében járt.75 Ebben az időben csaknem olyan habitust viselt, mint a remeték, bőrövvel övezte magát, kezében botot hordott és saruban járt.76 De amikor egy napon ugyancsak abban a templomban azt az evangéliumi szakaszt olvasták fel, miként küldte az Úr tanítványait prédikálni,77 és Szent Ferenc hallotta és meg is értette, hogy Krisztus tanítványainak nem szabad aranyat, sem ezüstöt, sem pénzt birtokukban tartaniuk,78 az útra sem tarisznyát, sem erszényt, sem kenyeret, sem botot magukkal vinniük, sem sarujuk, sem két tunikájuk nem lehet,79 hanem Isten országát és bűnbánatot kell hirdetniük,80 a Szentlélek kegyelmével csakhamar eltelve81 így szólt: „Ez az, amit akarok. Teljes bensőmből arra vágyom,82 hogy ezt tegyem.” Mindjárt leoldotta lábáról a sarut,83 letette kezéből a botot, és megelégedve egy elég hitvány tunikával,
a bőrövet kötélre cserélte. De amit hallott, az evangéliumi tökéletesség többi részét is, a legnagyobb gondossággal szó szerint igyekezett megtartani, amíg csak élt.84

IX. olvasmány

10 Ettől kezdve tehát nagy lelki hévvel eltelve, bár egyszerű szavakkal, de nemes szívvel elkezdett mindenkinek bűnbánatot prédikálni.85 Valóban, valahányszor Isten igéjét hirdette az egybegyűlteknek úgy, ahogy az Úr kinyilatkoztatta neki, először mindig a békét hirdette, mondván: „Az Úr adjon nektek békét!” 86 Ezt hirdette férfiaknak és asszonyoknak, ezt minden vele szembejövőnek. Ezért sokan, akik a békét és egyszersmind az üdvösséget is gyűlölték,87 az Úr közreműködésével 88 teljes szívükből befogadták a békét és maguk is a békesség fiai 89 és az örök üdvösség sóvárgói lettek.90 Elsőként közülük a béke követségét91 befogadva Bernát testvér92 futott Isten szentje után Assisi városából, aki mindenét eladva és a szegényeknek szétosztva teljesítette a szent evangélium tökéletesebb életre vonatkozó tanácsát:
„Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, add
a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem.” 93 Ezt a példát hat más férfi követte, és Szent Ferencnek társai lettek életmódban és öltözékben.94 Őket a valóban boldog atya teljes éberséggel és gonddal naponta tanította, hogy hogyan ragadják meg az élet lényegét, és arra képezte ki őket, hogy
a szent szegénység és a boldog egyszerűség útját megingathatatlan járással tartsák meg.95

11 Mivel tehát a legnagyobb áhítattal lángolt az Isten iránti szeretetben, és teljes szívvel vágyott fiainak előrehaladására, egy napon az imádság helyére ment, ahogy ezt igen gyakran tenni szokta. Ott, mikor a szent megrendülésben ihletetten sokáig kitartott, és minden rosszat, amit tett, szívének keserűségében 96 újra átgondolt, egy addig általa még nem tapasztalt kimondhatatlan édesség és öröm mindenütt elkezdte szívének szárazságát öntözni, hidegségét lángra gyújtani és homályát megvilágosítani. És így saját magától elszakadva magán túlra ragadtatott, és úgyszólván a fényben teljesen feloldódott. Miután kétségtelenül elnyerte minden bűnének bocsánatát,97 lelke legbelsőbb részének kitágulása révén98 világosan megismerte mindazt, ami történni fog.99 Ezek közül néhány szükséges dolgot akkor elmesélt a testvéreknek, mondván: „Miként most megmutatta nekem az Úr, testvéreim és fiaim, hatalmas tömeggé fog bennünket növelni az Isten, és egészen a világ végéig különféleképpen elterjeszt. Láttam ugyanis a hozzánk jövő emberek nagy 100 sokaságát, akik szent közösségünk habitusában velünk élve, velünk együtt fogják járni ezt az utat, amit mi elkezdtünk. Láttam, hogy csaknem minden népből 101 hatalmas sokaság gyűlik össze erre a vidékre, és hangjuk még most is a fülemben102 cseng. Jönnek franciák, sietnek spanyolok, németek és angolok futnak, és más különböző nyelvű népek jönnek sietve.” Miután a testvérek ezt meghallották, elteltek üdvösséges örömmel,103 vagy a kegyelem miatt, amellyel az Úristen megajándékozta szentjét, vagy mivel a leghevesebben szomjazták felebarátaik lelki hasznát, és kívánták, hogy az üdvösségre rendeltek száma napról napra növekedjék.104

Hogyan küldte a testvéreket kettesével
a világba, és hogyan erősítette meg Ince pápa a regulát, megadva nekik a prédikálásra szóló felhatalmazást, és felüdülve a remeteségben, hogyan határozták el, hogy a szegénységhez ragaszkodnak, és hogy felebarátaiknak hasznára lesznek

12 Ezzel egy időben egy másik férfi csatlakozásával számuk elérte a nyolcat. Ezeket a szent atya kettesével 105 párokat alkotva a béke hirdetésének 106 és a bűnbánat prédikálásának szolgálatára szétküldte a világ különböző részeire. És szorgosan sok mindent előadván nekik az Isten országáról, különösen az alázatot és
a türelmet ajánlotta figyelmükbe. Azok pedig örömmel véve a szent engedelmesség parancsát, alázatosan lábához borultak. Ő meg a lehető legjóságosabban, mint egy anya,107 átölelte őket, és prófétai szóval mindegyiknek ezt mondta: „Mondd el az Úrnak tervedet, és ő majd táplál téged.”108 Mindig ezt az igét szokta mondani, valahányszor a testvéreket az engedelmesség nevében valahová küldte, mert azt akarta, hogy azok minden aggodalmukat az Úrra vessék.109

13 De egy kis idő múlva mindjárt, minthogy az Úr mást nyilatkoztatott ki neki, vágyának megfelelően, váratlanul egyszerre összegyűlt az összes testvér. A boldogságos atya látását nagy örömmel ünnepelve, leginkább azon csodálkoztak, hogy így összegyűltek egy helyen és egy időben. Alázatosan bocsánatot kértek, sértődéssel és
a mindenért való háládatlansággal vádolván magukat.110 Ahogy csak tudták, minden gondolatukat feltárták Isten szentjének.111 Akkor további négy alkalmas férfi csatlakozott hozzájuk, akik teljessé tették a testvérek tizenkettes számát. Ebből mindenesetre nagy szóbeszéd támadt
a nép körében, és Isten emberének híre kezdett mind messzebb elterjedni.112

14 Amikor Szent Ferenc látta, hogy az Úr napról napra gyarapítja 113 a testvérek számát, a maga, valamint jelenlegi és jövendő testvérei számára egyszerűen és kevés szóval életszabályt, azaz regulát írt, főleg a szent evangélium szavait felhasználva,114 melynek tökéletességére leginkább vágyott. Beleillesztett még néhány más dolgot is, amik a szent életmód gyakorlására szükségképpen kívánatosak. Minthogy igazán vágyott arra, hogy amit megírt, azt a pápa115 megerősítse,116 tizenegy akkor meglévő testvérével117 [maga] tizenkettedikként Rómába ment.118 S miután egy bíboros,119 egy körültekintő és istenfélő férfi, bevezette [ti. a pápai udvarba], Ince pápa úrnak kifejtette szándékát, és óhaját alázatosan föltárta. Így Isten kegyelmének közreműködésével, a pápa úr beleegyezését adta, és amit Isten embere kért, a következő cselekedettel teljesítette. Miután Isten szentjének megerősítette
a regulát,120 és biztatásul sok mindent mondott, [Ferenc] testvéreinek megparancsolta, hogy mindenkinek hirdessenek bűnbánatot, megígérve nekik, hogy a jövőben még nagyobb és jelentékenyebb dolgokat fog rájuk bízni.121 Ezeket hallva Szent Ferenc hálát adott Istennek,122 és miután mindkét ember meghajolt,123 vette a pápa áldását, és a szent apostolok sírjainak meglátogatása után124
a várost elhagyva elindult a világba.125

15 Csodálkozott, hogy vágya oly könnyen beteljesült, és folyamatosan gyarapodott az Üdvözítőbe vetett bizalma, aki szentséges kinyilatkoztatásai által korábban mindezt megmutatta neki.126 Ezért Krisztus új tanítványai tüzesen arról beszélgettek egymással,127 hogy az erényekben való növekedés révén hogyan használjanak [másoknak], hogy Isten színe előtt és felebarátaik számára is példaképek tudjanak lenni. Eltelt a nap, és az utazástól kifáradva egy elhagyatott helyre 128 érkeztek. De a nagyon éhes és emberi segítséget nélkülöző [testvéreket] az isteni kegyesség nem hagyta el, kenyeret küldve nekik egy gyorsan érkező, de még gyorsabban eltűnő valaki által. Az így megerősödött és szerfölött csodálkozó [testvérek] Istennek hálát adva 129 megtették a hátralévő utat.130

16 Eljutottak tehát egy helyre Orte városának131 közelében, és ott tartózkodtak néhány napig,132 de mivel semmi földi vigasztalásban nem volt részük, csupán
a szentséges szegénység ölelése gyönyörködtette őket. Szövetséget kötöttek vele, és hogy kedvesebben ragaszkodjanak hozzá, örök érvényű szerződéssel erősítették meg.133 Így miután ezt a helyet elhagyták, az örökkévalók szerelmesei egy időben arról beszélgettek, hogy vajon az emberek között kell-e élniük, vagy magányos helyekre kell költözniük. Isten szentje azonban, aki nem saját igyekezetében bízott, hanem minden tevékenységét szent imádság előzte meg,134 azt választotta, hogy ne csak magának éljen,135 hanem felebarátai lelki hasznára is figyeljen.136

17 Ezért Krisztus vitéz katonája, Ferenc, bejárta a városokat és a falvakat,137 nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaival, hanem tudással és a Lélek erejével 138 hirdetve Isten országát. A ráruházott apostoli tekintély jegyében139 bátran tevékenykedett,140 semmiféle hízelgéssel nem élve utasította el, hogy szavaival megkedveltesse magát. Mert amit másoknak szavakkal tanácsolt, arról előbb maga győződött meg cselekedettel, és nem tartva a visszautasítástól, igen merészen kimondta az igazságot. Beszédjének erejét megcsodálták a legműveltebb férfiak, és mindenki sietett, hogy lássa és hallja azt a mintegy más korszakból való embert,141 akit nem ember tanított.142 Isteni sugallattól ihletve a népből sokan, nemesek és nem nemesek, klerikusok és laikusok elkezdtek Szent Ferenc nyomdokain járni, és miután
a világi gondokat elvetették, elkezdtek az általa szabott fegyelem alatt élni.143

A három rendről, amelyet Szent Ferenc alapított, és arról a szigorú fegyelemről, amit ő és társai tartottak, hogy egy hely elhagyása után hogyan költözött
a Portiunculába, és hogy hogyan tanította
a testvéreket imádkozni

18 Három rendet alapított ez a boldog szent, mindegyiknek életszabályt adva, vagyis valóban megmutatva az üdvösség útját,144 ahogyan ezt – jóllehet ő nem tudta – előre jelezte az a három templom, amit először épített.145 Kétségtelenül ő az a kiváló mesterember,146 akinek példájára, regulájára és tanítására, hírnöki szolgálatot teljesítve,147 Krisztus egyháza mindkét nemben megújul, és az üdvösségre rendeltek hármas hadoszlopa diadalmaskodik.148
De most főként arról a rendről van szó, amelyet habitusa és fogadalma révén szerzett és megőrzött. Hogy melyiket?
Ő a Kisebb Testvérek Rendjét ültette, és tudniillik a következő alkalommal adta neki ezt a nevet. Minthogy a regulában nyilvánvalóan ez van írva „és legyenek kisebbek”,149 amikor ez a kifejezés elhangzott, abban a pillanatban ezt mondta: „Azt akarom, hogy Kisebb Testvérek Rendjének hívják ezt a testvéri közösséget.”150

19 De ki győzné elbeszélni az összes erényeknek azt a lelki épületét, amit ez a szent sikeres tervével önmagában fölépített, és amit fiaiban úgy tettel, mint szóval csodálatosan elindított.151 A tanító kegyelem által tanultan,152 megkísérelte minden erények teljességét elérni, és miközben lelkével a fentebbvalókra figyelt, kicsiny testét a vezeklés igájával gyötörte. A fegyelemben rendíthetetlen, önmaga és fiai őrzésében éber volt 153 minden pillanatban. Mert ha valamikor – amint az meg szokott történni – néha zaklatta a test kísértése, egy jéggel teli árokban, mivel tél volt, megmerítkezett, addig maradva benne, míg a test minden romlottsága el nem távozott. A többiek pedig igen hevesen követték az önmegtagadásnak ezt a hatalmas példáját.154 Arra is tanította őket, hogy ne csak a vétkeket pusztítsák el, és ne csak a test gerjedelmeit nyomják el, hanem a külső érzékeket is, amelyeken keresztül a halál behatol a lélekbe.155

20 A boldog atya fiaival akkoriban Assisi városa mellet élt egy bizonyos helyen, melyet Rivo Tortónak neveznek,156 ahol volt egy másoktól elhagyatott viskó. Olyan rendkívül szűk hely volt, hogy alig tudtak benne leülni vagy aludni. Legtöbbször pedig még a kenyérnek is híján voltak, úgyhogy csak répát ettek, amit szorult helyzetükben itt-ott összekoldultak.157 [Szent Ferenc] fölírta a testvérek nevét a ház gerendáira, hogy mindenki, aki imádkozni, vagy pihenni akar, újra megtalálja saját helyét, és hogy
a hely szűkös kicsinysége miatt támadó szokatlan zaj nehogy megzavarja a lélek csöndjét. Amikor itt laktak, történt, hogy egy nap egy szamarat vezető ember érkezett
a fészerhez, ahol Isten embere társaival tartózkodott. Ez, nehogy visszautasítást kelljen elszenvednie, szamarát
a bemenetelre biztatva ezt mondta: „Menj csak be, ezen
a helyen jól fogjuk magunkat érezni.” Amikor Szent Ferenc ezt meghallotta, rossz néven vette az ember beszédét és szándékát,158 és a viskót csakhamar elhagyva átköltözött arra a helyre, melyet Portiunculának mondanak.159

21 A testvéreknek, abban az időben, amikor kérték, hogy tanítsa őket imádkozni,160 így válaszolt: „Amikor imádkoztok, mondjátok: »Mi Atyánk«161 és »Imádunk téged, Krisztus, (és)162 minden templomodban, amelyek az egész világon vannak, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot.«”163 Ezeket a testvérek igyekeztek szorgalmasan megtartani, és minden helyen, ahol valamilyen templomot észre tudtak venni
a távolban, mindkét ember meghajlásával164 imádkoztak, amint Isten szentje tanította őket.165 Teljesen betöltötte őket a szent egyszerűség, és az élet ártatlansága megtanította őket arra, hogy az egyszerű szót engedelmességet kívánó parancsnak tekintsék.166

22 Akkoriban rendünk testvéreinek nem voltak papjai,167 ezért világi papoknál gyóntak, jóknál és rosszaknál egyaránt. Semmi rosszat nem vizsgáltak bennük, hanem minden tiszteletet és megbecsülést megadtak nekik.168 Hiszen például amikor egy bizonyos pap azt mondta egy testvérnek: „Vigyázz, testvér, nehogy képmutató legyél”,169 a testvér annak szava miatt azt hitte, hogy ő képmutató. Mikor a testvérek észrevették, hogy nagy lelki fájdalom kínozza, és megtudták annak okát, biztatták, hogy ne gondolja így. Ő azonban csak nem hitte el, hogy egy pap hazudhat, és a fájdalmat nem vetette el mindaddig, míg a boldogságos atya a pap szavát ki nem fejtette, és annak szándékát okosan ártatlannak nem nyilvánította. Alig volt olyan, akiben akkora lelki zavarodottság tudott volna lenni, hogy [ti. Szent Ferenc] tüzes ékesszólására 170 szét ne oszlott volna minden felhő, és vissza ne tért volna a derű.171

Hogyan jelent meg elváltozva.
Hogyan nyújtotta csodálatos módon jelenlétét a távollévőknek, és hogyan ismerte meg mások szívének titkait

23 A boldog atya jelenléte édesen vigasztalta fiait, de néha akkor sem kevéssé örvendeztette meg őket, amikor távol volt.172 Amikor ugyanis egy éjszaka testileg távol volt a testvérektől, íme, úgy éjféltájban, amikor
a testvérek némelyike már aludt, mások meg még imádkoztak, a ház kis ajtaján bejőve egy tüzes szekér, egyszer ide, egyszer oda,173 többször megfordult a lakásban, fölötte pedig a mintegy gömb alakban megjelenő napfény bevilágította az éjszaka sötétségeit. Megdöbbenve és nagyon megrettenve kezdték kérdezgetni [a testvérek], hogy mi volt ez.174 De minthogy az ily nagy fényesség kegyelméből az egyik lelkiismerete nyitva állt a másik előtt, megértették, hogy az édességes atya lelke mutatta meg magát, aki [Szent Ferenc lelke] főként a tisztaság kegyelmével és a fiai iránt érzett nagy atyai szeretetéből fakadó gondoskodásával érdemelte ki, hogy az Úrtól ekkora ajándék áldásához jusson.175

24 Azt is megtapasztalták, hogy szívük titkai 176 nem ismeretlenek a szentséges atya előtt, mivel a Szentlélek kinyilatkoztatása révén ismerte a távollévők tetteit, és
a lelkiismeretek rejtélyeit finomam kifürkészve napvilágra hozta. Soha nem tapasztalt dolog! Volt, akiket álmukban figyelmeztetett, akiknek azt is megparancsolta, hogy mit kell tenniük, és azt is megtiltotta, hogy mit nem szabad tenniük. Egyesekkel, akik jóknak tűntek, szomorú végüket tudatta. Másoknak pedig, akik görbe úton jártak, az üdvösség jövendő kegyelmét adta hírül.177

25 Hogy mindenkinek biztosan ismertté váljék, hogy ez a szent miként szolgálta a távollévők lelki vigaszát is, ismét előadok egy történetet, amit Szent Antalnak, Krisztus hitvallójának elbeszéléséből178 ismertem meg. Amikor egyszer a Provence-ban179 élő testvérek miniszterévé kinevezett Firenzei János testvér, ugyancsak abban a provinciában a testvérek káptalanját tartotta, ez a szent, akiről most említést teszünk,180 „a magasból mennydörgő” Antal181 jelen volt ezen a káptalanon, és a szokott módon édes szavakat mondva Jézusról,182 erről a témáról adott elő a testvéreknek [néhány] buzdító szót: A Názáreti Jézus, a zsidók királya.183 S amikor mindnyájan elteltek beszédének édességével, egy Monaldus nevű pap testvér,184 ragyogó hírű, de még ragyogóbb életű férfiú, a szent egyszerűség barátja, hátrafordult és ránézett annak a háznak az ajtajára, amelyben a testvérek egyszerre mind összegyűltek.185 És testi szemével ott látta lebegni a levegőben Szent Ferencet, amint keresztformában186 kitárt karokkal éppen megáldja a testvéreket. Ezt a tanúságtételt
a Szentlélek vigasztalása tette hitelt érdemlővé, mellyel az ott ülők187 egyformán beteltek.188

26 Hogy hogyan ismerte meg mások szívének titkait,
a sok közül hozzunk fel egy esetet. Egy bizonyos Richerius nevű,189 nemes származású, de még nemesebb erkölcsű, Istent szerető, de önmagát megvető testvér annak elérésére vágyott, hogy a boldogságos atya kedvelje, mert azt hitte, akkor lesz méltó az Isten kegyelmére, ha Szent Ferenc őt bensőséges szeretettel szereti, és attól is félt, hogyha ezeket nem lesz képes elérni, akkor Isten haragja zúdul rá.190 Az említett testvér ezeket gyakran forgatta lelkében, de senkinek sem tárta fel teljesen rejtett gondolatát.191 Az így összezavarodott testvér egy napon ahhoz a helyhez közeledett, ahol Isten szentje időzött. Érkezéséről, noha cellácskájában volt, az imádkozó [Ferenc] tudomást szerzett, és azt is átlátta, hogy mit forgatott folyamatosan a lelkében. Ezért rögtön magához hívatta és így szólt hozzá: „Semmi kísértés ne zavarjon téged, fiam, mert nagyon kedves vagy nekem, és a többiek között olyannak ismerlek téged, aki méltó szeretetemre és barátságomra.”192 Boldog volt a testvér, egyszersmind csodálkozott is, és azután ahogy a szent atya kedvességének jóvoltából megbecsülése193 növekedett, úgy kezdett nagyobb bizalmat nyerni Isten irgalmában is.194

A szegénység megőrzéséről és önmegtartóztató életéről, azokról, amiket tenni szokott, hogy magát mindenki közül
a leghitványabbnak mutassa, arról
a tiszteletről, amit a nép tanúsított iránta, és hogy miképpen tanított a papok és az isteni törvény tanítóinak tiszteletére

27 Isten barátja, Ferenc, minden igyekezetével ragaszkodott a szent szegénységhez, megtagadva még a szükségest is, nehogy valamikor az élvezetvágy kielégítésére kényszerüljön. Alig tűrte, hogy a házban valami kis edény maradjon, ha anélkül a szélsőséges nyomorból fakadó szolgaságot el lehetett kerülni. Előrelátó és szorgos mérlegeléssel vizsgálva végig a testvérek cselekedeteit, semmit sem hagyott büntetlenül, és azokba, akik valami helytelent tettek, az önmegfeddés sütővasát nyomta.195

28 Hiszen például egy nap a testvérek egy bizonyos remeteségben elég szegényen, de a szokottnál gondosabban terítették meg az asztalt. Amikor meglátta ezt a boldog atya, mélyebbet sóhajtva arról kezdett beszélni, hogy ez az asztal nem a szegények, hanem a gazdagok asztala. S a lakóhely sarkába futva leguggolt, és mint az idegenektől, búsan alamizsnát kért.196

29 Főtt ételt alig, vagy csak ritkán fogadott el. Amit pedig elfogadott, azt vagy hamuval fogyasztotta el,197 vagy hideg vízzel nyomta el ízét. Bort keveset ízlelve, még vizet sem ivott eleget. Amikor az Isten országának evangéliumát prédikálva 198 járt a világban, a világi emberek házaiban az evangélium megtartása miatt,199 ha azt tálaltak föl, a húsból evett egy keveset, ami pedig megmaradt, azt óvatosan letette máshová, nehogy észrevegyék a különbséget.200 A csupasz föld volt az ágya, csupán tunikája volt ráterítve, és legtöbbször ülve aludt, nem pedig másként, fekve, feje alá pedig egy darab fát vagy követ tett.201

30 Egyszer bizony megtörtént, hogy mivel súlyos beteg volt, egy kis csirkehúst evett, de mihelyt összeszedte testi erejét, bement Assisibe. Miután a város kapuihoz 202 ért, megparancsolta egy testvérnek, hogy kössön kötelet a nyakába, és mint egy rablót, vonszolja végig az egész városon, és mint egy kikiáltó mondja: „Íme, nézzétek
a torkost, aki titokban tyúkhúson hizlalta magát!” Sokan, akik odafutottak ehhez a csodálatos látványossághoz, szívükben megrendülve 203 hangosan felkiáltottak: mi szerencsétlenek.204

31 Sok mindenfélét és elég gyakran cselekedett ily módon, azért, hogy magát tökéletesen megvesse, és hogy másokat is rávegyen saját maguk megvetésére.205 Amikor az emberek magasztalták,206 magát a leghitványabbnak tartotta. Hogy az emberi tetszést messze távol tartsa, magához hívott egy testvért, és annak az engedelmességnél fogva kötelességévé tette, hogy az emberek tetszés-kinyilvánítása és a neki illetéktelenül adott dicséretek ellen méltó sértéseket mondjon neki. Amikor pedig az, bár akarata ellenére, de megtette, és parasztnak, korruptnak és haszontalannak nevezte, ez a legszentebb elmosolyodva derűsen válaszolt: „Áldjon meg téged az Úr, 207 kedves fiam, mert a legnagyobb igazságokat mondtad, és Pietro di Bernardone208 fiához az illő, hogy ilyeneket halljon.”209

32 Isten akaratából napról napra nőtt iránta a nép bizalma és tisztelete, és látására mindenki oly nagy vággyal tódult össze, hogy sokszor csaknem összetaposták egymást.210 Még ha mindjárt legalább a ruháját 211 érinthette valaki – a rendkívüli tisztelet miatt –, már az is boldognak tartotta magát. S mert rajta volt az Úr keze,212 az emberek szívét olyannyira bűnbánatra indította, hogy nem egyszer, egy helyen egyszerre harminc férfi vette magára a rend habitusát. Amikor bement egy városba vagy faluba,213
a harangok meghúzásával, többnyire ünnepélyesen fogadták az emberek, és mindnyájan lombos ágakkal mentek ki eléje.214

33 Szentségének bizonyítékai és a csodajelek miatt ugyanis megszégyenült a gonosz eretnekség, és felmagasztosult a katolikus hit.215 Mert mindenkit a Római Egyház hitének megtartására tanított, és azt bizonyította, hogy egyedül ebben van minden üdvösségre rendelt ember üdvössége.216 A papokat és az isteni törtvény tanítóit,217 valamint az egész egyházi rendet különösen nagy szeretettel vette körül, és azt tanította, hogy az embereknek mindenkinél jobban kell tisztelniük őket.218

34 Gyakran vittek neki kenyereket az emberek, hogy áldja meg, és ezeket hosszú ideig megőrizve, megízlelésüktől meggyógyultak különböző betegségekből. Sokszor azonban a hatalmas hitben bizakodó emberek levagdostak
a tunikájából, úgy, hogy néha szinte meztelen maradt.219 De nehogy az ilyen érzések miatt a test valami dicsőséget magának tulajdonítson, nem restellte bűneit a népnek megvallani. Minden lehetséges módon menekült a csodálat elől, nehogy a hiúság bűnébe essék.220

Hogyan prédikált a madaraknak,
és hogyan futottak hozzá és engedelmeskedtek neki a vadállatok,
és a neki borrá változott vízről

35 Ez a férfi kiérdemelte, hogy elérje a tökéletesség legmagasabb csúcsát, amikor a galamb szelídségével teljesen eltelve észrevette, hogy – amint a tapasztalat tanúsítja – a madarak, az állatok és a halak gyakran engedelmeskednek neki.221

36 Amikor ugyanis egyszer a spoletói völgyön haladt át, Bevagna222 közelében egy helyre kanyarodott, ahol különféle fajtájú madarak nagy-nagy sokasága gyűlt össze. Miután Isten szentje meglátta őket, mivel a Teremtő iránti mindenekfölött álló szeretete miatt223 minden teremtményt szeretett, vidáman odafutott, és azokat, mint értelmes lényeket224 a szokásos módon225 üdvözölte. De mivel a madarak nem rebbentek föl, csodálattal eltelve egészen odament hozzájuk. És amint jött-ment közöttük, tunikájával súrolta a fejüket is és a testüket is. Közben örömmel és csodálkozással eltelve, serényen arra intette őket, hogy hallgassák meg Isten igéjét mondván: „Testvéreim, madarak! Nagyon kell dicsérnetek Teremtőtöket, és mindig szeretnetek kell őt, aki puha tollakkal felöltöztetett benneteket, és szárnyat adott a repülésre, és aki az összes teremtmény között szabaddá tett benneteket, és rátok bízta a tiszta levegőt.226 Nem vettek és nem arattok,227 és anélkül kormányoz benneteket,228 hogy gondotok lenne.” Erre a madárkák, a maguk módján nagyon örvendezve, elkezdték nyújtogatni a nyakukat, kiterjeszteni szárnyukat, nyitogatni csőrüket és kezdtek visszatekinteni rá. Nem mozdultak onnan, amíg keresztet vetve rájuk, szabadságot és áldást nem adott nekik. Visszatérve a testvérekhez hanyagsággal kezdte magát vádolni, mert régente nem prédikált a madaraknak. Attól
a naptól kezdve tehát a madarakat és a vadállatokat, de még az élettelen teremtményeket is gondosan biztatta
a Teremtő dicséretére és szeretetére.229

37 Egyszer egy Alviano230 nevű faluba ment prédikálni. Noha összegyűlt a nép, és csend lett, az ott fészkelő és éktelenül csivitelő fecskék miatt egyáltalán nem lehetett hallani. Akkor mindenki füle hallatára szólt hozzájuk, mondván: „Nővéreim, fecskék! Itt az ideje,231 hogy most már én is szóljak, mert ti eddig épp eleget beszéltetek. Hallgassátok Isten igéjét,232 és maradjatok csendben, amíg Isten szava be nem fejeződik.”233 Azok pedig, mintha értelem használatára képes lények lennének,234 azonnal elhallgattak, és nem mozdultak a helyükről mindaddig, amíg az egész prédikáció be nem fejeződött. Akik látták, mind ámulatba esve dicsérték Istent.235

38 Az erdei vadállatok is, mintha értelemmel bírnának, gyakran felismerték Szent Ferenc irántuk érzett jóságát.236 Amikor ugyanis Greccio237 vára mellett tartózkodott, egy tőrbe ejtett, élő kisnyulat vitt oda neki egy testvér. Mivel sajnálatra ébredt a kisnyúl iránt, így szólt a boldogságos férfiú: „Nyuszi testvérem! Gyere ide hozzám! Miért hagytad, hogy így rászedjenek?” Amikor pedig a testvér elengedte, gyorsan a szenthez menekült, és anélkül, hogy bárki kényszerítette volna, annak kebelén 238 megnyugodott. Miután a szent anyáskodó érzéssel megsimogatta, szabadon engedte, hogy visszatérjen a berekbe. De miután letették a földre, mindig vissza akart futni a szent ölébe, míg végül [Szent Ferenc]
a testvérekkel visszavitette a legközelebbi erdőbe. Hasonló történt egy üregi nyúllal, ami pedig nagyon nehezen megszelídíthető állat, amikor egyszer a Trasimenusi-tó szigetén időzött.239

39 Ugyanez a jóságos érzület vezette a halakkal kapcsolatban is, melyeket ha kifogtak, élve visszadobott a vízbe, megparancsolva nekik, hogy vigyázzanak magukra, nehogy újból kihalásszák őket. Amikor ugyanis a Rieti- tónál240 egy csónakban ült, a horgász egy közönségesen compónak nevezett241 nagy halat fogva, tisztelettel Isten szentjének ajándékozta azt. Ő jó szívvel elfogadta, hal testvérnek hívta, és áldva Isten nevét,242 visszaeresztette a vízbe. De amíg a szent imádsága tartott, a hal ott játszott a csónak mellett a vízben, és nem távozott onnan, míg a szent atyától erre szabadságot és áldást nem kapott.243

40 Az így már az engedelmesség útján járó, és az Istennek való alávetettség igáját tökéletesen átölelő dicsőséges atya, Krisztus barátja,244 Isten színe előtt nagy méltóságot ért el abban, hogy a teremtmények engedelmeskedjenek neki.

Ugyanis a víz is borrá245 változott neki, amikor egy más alkalommal San Urbano remeteségében súlyosan betegeskedett.246 Ennek megízlelésétől olyan könnyen helyrejött, hogy senki nem kételkedett abban, hogy ez isteni csoda volt. Az valóban szent, akinek így engedelmeskednek
a teremtmények, és akinek parancsára maguk az elemek másra használhatóvá változnak át.247

Néhány csodáról,
amit életében művelt

41 Istennek Szentje, Ferenc, a csodák fényében ragyogva birtokában volt a gyógyítás kegyelmének, amelyek közül szükségszerűen most csak egy párat mondunk el, mert reméljük, hogy azokat másutt majd bővebben el tudjuk mesélni.248 Toscanella városában249 Szent Ferencet vendégül látta egy katona, akinek egyetlen fia 250 sánta és egész testében nyomorék volt. Jóllehet az elválasztás évein már túljárt, mégis egészen eddig a bölcsőben maradt. [Az apa] a boldog férfiú lábához borult, úgy kérte tőle sírva fiának egészségét. Ő pedig, mivel ekkora kegyelemre méltatlannak érezte és hirdette magát, végül is állhatatos kérésétől meggyőzve, előbb imádkozott, majd a gyermekre keresztet vetett és megáldotta.

Az azonnal mindenki szeme láttára és örömére egészségesen fölállt, és kedve szerint ide-oda járkált.251

42 Máskor meg, miután Narniba252 érkezett, a városnak egy Péter nevű polgára, aki bénán feküdt ágyában,253 hallván, hogy Isten szentje Narniba jött, kérette a város püspökét,254 méltóztassék hozzá elküldeni a fölséges Isten 255 szolgáját, hogy őt meggyógyítsa. Úgy megszűnt minden tagjának életfunkciója, hogy csak nyelvét és szemét tudta úgy-ahogy mozgatni. Szent Ferenc odalépve hozzá a fejétől egészen a lábáig a kereszt jelét rajzolta rá,256 mire csakhamar elhagyta minden betegsége, és visszanyerte korábbi egészségét.257

43 Ugyanabban a városban258 volt egy vaksággal megvert asszony, akinek szemére Szent Ferenc keresztet vetett, és szeme világát azonnal visszaadta neki.259

44 Gubbióban egy asszony, minthogy mindkét keze görcsösen össze volt húzódva, egyáltalán nem tudott velük dolgozni. Mikor megtudta, hogy Isten embere a városba jött, szomorúan és bánkódva rögtön odafutott hozzá, és szánalmat ébresztő arccal mutatta neki béna kezeit. Amikor [Szent Ferenc] meglátta, szánalom ébredt benne, megérintette kezeit, és meggyógyította. Az asszony azonnal hazament, örömében a saját kezeivel készített egy sajtos süteményt, és elvitte azt a szent embernek. Ő pedig az asszony iránti tiszteletből egy keveset elfogadva belőle, megparancsolta neki, hogy a többit a családjával egye meg.260

45 Egy testvért borzalmas betegség kínzott. Ebből eredően gyakran egész teste úgy rázkódott, hogy összes tagja csaknem körré csavarodott. Néha egészen megfeszülve és mereven, fejéig felhúzott lábakkal embermagasságig emelkedett föl, majd hirtelen visszazuhanva a földre, habzó szájjal fetrengett.261 Betegségét a szent atya roppantul szánva, miután imádkozott fölötte, a kereszt jelével úgy meggyógyította, hogy ennek a betegségnek semmiféle kínját nem viselte többé.262

46 San Gemini263 városában, egyszer Isten embere
a mennyek országát hirdetve 264 egy [olyan] istenfélő emberhez 265 ment vendégségbe, akinek feleségét, ahogy ez mindenki előtt ismeretes volt, gonosz lélek zaklatta.266 Amikor Szent Ferencet kérték az érdekében, az emberek tetszésétől tartva hosszú ideig visszautasította, hogy ezt megtegye. Végül sokak kérésétől biztatva, a három vele lévő testvért a ház három sarkába állította, hogy imádkozzanak, a negyedikbe ő maga állt be imádkozni.
Az imádság befejeztével 267 bátran odalépett a szánalomra méltóan gyötrődő asszonyhoz, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében megparancsolva a gonosz léleknek, hogy menjen ki belőle. Az pedig parancsszavára olyan gyorsan és dühvel távozott, hogy Isten embere azt gondolta, hogy kijátszották. Emiatt szégyenkezve távozott arról a helyről. Ezért történt, hogy amikor más alkalommal ment keresztül azon a városon,268 az asszony a kapu előtt az utcán lába nyomát csókolva269 kiabált utána,270 hogy méltóztassék hozzá szólni. Ő pedig akkor sokak révén annak megszabadulásáról megbizonyosodva, sokak könyörgésére megnyugodott, és nagy nehezen végre beszélgetett vele.271

47 Amikor Szent Ferenc Città di Castellóban272 volt, a házhoz, amelyben tartózkodott, odavezettek egy ördögtől megszállott 273 asszonyt. Az kint állva,274 fogait csikorgatva, ugatással fenyegetett mindenkit. Sokan kérték alázatosan a megszabadítását Isten szentjétől, hangosan panaszkodva, hogy dühöngése már hosszú idő óta terhükre van. Szent Ferenc [erre] kiküldte hozzá azt a testvért, aki vele volt, mert ki akarta próbálni, vajon gonosz lélekről vagy csak női furfangról van-e szó. De az, tudva, hogy ez nem Szent Ferenc, kinevette őt és kevésnek tartotta. A szent atya bent volt, és imádkozott. Imádságát befejezve kiment az asszonyhoz. De az, mivel nem volt képes elviselni jelenlétét, a földön fetrengett. Isten szentje az engedelmesség erejénél fogva megparancsolta a gonosz léleknek, hogy menjen ki belőle. Az pedig tüstént távozva, sértetlenül elhagyta az asszonyt.275

48 Ezeket és sok ezekhez hasonlókat művelt Krisztus szolgája testi jelenléte révén, de – ami még csodálatosabb – az emberek különféle szerencsétlenségeinek azokkal
a tárgyakkal is segítségére sietett az Úr, amelyeket tulajdon kezével érintett.276

49 Mikor ugyanis egy várandós asszony Arezzo277 környékén a szülés idejének elérkezésekor hihetetlen fájdalmaktól kínozva több napon át vajúdott, történt, hogy Szent Ferenc éppen az időben – testi betegsége miatt lóháton278 – egy remeteségbe279 ment át. Miközben mindenki arra várt, hogy átmenjen azon a településen, ahol ez az asszony vajúdott, ő már a remeteségben volt, és csak egy testvér280 ment visszafelé a falun keresztül azzal a lóval, amin a szent ült. Hanem amikor a helység lakói megértették, hogy ez nem Szent Ferenc, nagyon elszomorodtak, és egymás közt azt kezdték kérdezgetni,281 hogy nem lehetne-e valami olyan dolgot találni, amit Isten szolgája saját kezével érintett. És megtalálva a zabla kantárját, amit kezében tartott, gyorsan kivették magát
a zablát a ló szájából. Az asszony pedig megérezve, hogy ennek a gyeplője van rátéve, minden veszély elhárulásával, örömmel és egészségben megszült.282

50 A Città delle Pieve-i283 Gualfreduccio, vallásos és istenfélő 284 ember, őrzött magánál otthon egy kis kötelet, amivel valamikor Szent Ferenc övezte magát. Történt pedig azon a vidéken, hogy igen sok férfi és nem kevés asszony különböző betegségekben és lázban szenvedett. Az előbb említett férfi, körbejárva a betegek házait, és kötélkéjének szálaiból egy keveset a vízbe keverve inni adott a szenvedőknek, és így, Isten erejéből, ennek a víznek
a megkóstolása után tökéletesen helyreállt egészségük.285

51 De mivel nem a csodáknak – melyek különben sem teszik a szentséget286 –, hanem rendkívül tiszta viselkedésének elmesélését határoztuk el, ezeket mostantól mellőzve, azokat a cselekedeteket tesszük láthatóvá, melyek az örök üdvösség 287 forrásai.288

A kenyér megszaporításával hogyan szabadította meg a hajósokat a tengeri veszedelemtől, és a vértanúság vágyával Hispániába menve, hogyan járult végül Babilónia szultánjához

52 Megtérésének hatodik esztendejében289 tehát Szent Ferenc a vértanúság vágyától lángolva, Szíria területére290 akart áthajózni, hogy a szaracénoknak Krisztus evangéliumát prédikálja.291 Bár olyan hajóra szállt fel, ami oda tartott, mivel ellenszelek fújtak, Szlavónia területén292 találta magát. Miután szándékában és vágyában is igen csalatkozott, és mivel senkit sem talált, aki Szíriába hajózott,
a hajósok pedig makacsul visszautasították, hogy elvigyék, társával egy olyan hajóra szállt fel titkon, amely Ancona293 kikötőjébe tartott. Isteni gondviselésből megjelent ott akkor valaki, az útra szükséges ennivalót hozva magával, és rábízta azt egy a hajón tartózkodó emberre, hogy segítse ki vele Isten szentjét társával együtt. Így történt, hogy miután a tengeren támadt hosszan tartó rossz idő miatt a hajósok már minden ennivalójukat elfogyasztották, csak a szegény Ferenc élelmét ették, ami isteni végzésből úgy megsokasodott, hogy igen sok napon át, egészen Ancona kikötőjéig mindnyájuk szükségletét kielégítette. Mikor tehát látták
a hajósok, hogy Isten szolgája által halálos veszedelemből menekültek meg, hálát adtak 294 az Üdvözítő kegyességének.295

53 Isten szolgája a tengert elhagyva a földet járja, az ige ekéjével felszántva 296 veti az élet magvát, begyűjtve a termést,297 azaz sokak lelkét, akik akkor őt áhítatosan követték. De
a vértanúság iránt lángoló fennkölt szándék és vágy egyáltalán nem lankadt benne. Kis idő múlva ugyanis Marokkó felé vette útját, hogy Miramomalinnak298 és vele szövetkezett társainak prédikálja Krisztus evangéliumát. Valóban akkora vágy ragadta magával, hogy zarándokságának kísérőjét 299 néha lehagyta, és lelkében megrészegülten sietett szent szándékának végrehajtására. De miután eljutott Hispániáig,300 igen súlyos testi betegségek által, sokak üdvére visszahívta az Úr Itáliába.301

54 Amikor ő is visszatért a Sancta Maria de Portiuncula templomához, bizonyos tanult emberek és bizonyos nemesek léptek be a rendbe.302 Tisztelettel és méltó módon bánt velük, s mivel kiváló megkülönböztető képességgel bíró ember volt, mindegyiknek megadta azt, ami neki kijárt.303

55 Akkor Johannes Parenti testvér vette át kezéből a rendet, aki nyilvánvaló életszentsége és annak bizonyítékai miatt a későbbiekben a rend miniszter generálisa lett.
Ez pedig, amíg csak élt, egész családját Krisztus követésére tanítva, a regula teljes megtartásának és az evangéliumi tökéletességnek304 sem egy vesszejét, sem egy iótáját nem hágta át.305

56 De Isten szentje, Ferenc, azért nem tudott csak úgy belenyugodni abba, hogy pompás elhatározását még tüzesebben végre ne hajtsa. Megtérésének tizenharmadik évében306 ugyanis, amikor a keresztények és a szaracénok307 között mindennapos ádáz csaták dúltak Damiettánál,308 elment Szíria területére, és halált megvető bátorsággal áthatolt a pogány hadműveleti területeken. Miután sok ütlegeléstől kimerülten és bántalmazástól zaklatottan végre a szentségtörő309 kezekből kiszabadult, nem kevésbé rettenthetetlenül a szultánhoz310 ment. De ki lenne képes elmesélni, hogy a lélek mekkora állhatatosságával állt meg színe előtt, és a lélek mekkora erejével hirdette neki Krisztust? Szavain megindult a szultán, és szívesen hallgatva 311 őt, sok és értékes ajándékkal igyekezett megtisztelni. Miután [Szent Ferenc] mindent megvetett, mint a szemetet, megdöbbent a hitetlen, és úgy csodálta, mint akihez nincs hasonló.312 Mindezekben az Úr nem teljesítette vágyát,313 mert úgy határozott, hogy később saját szentséges sebhelyeinek egyedülálló dicsőségével tünteti ki őt.314

Magányos helyeken imádkozva hogyan küzdött meg az ördöggel, állhatatosságáról, lelki nyugalmáról és prédikálásának módjáról,
valamint a szegények iránti alázatáról és együttérzéséről

57 Isten szolgája, Ferenc, minden módon arra törekedett, hogy mindattól szabad legyen, ami a világban van,315 hogy lelke derűjét még akár időlegesen se zavarja meg a világi gondok hatása. Minden külső zajra érzéketlenné tette magát, és külső érzékeit mindenhonnan egészen lelke legmélyébe összeszedve, egyedül Istennek szentelte idejét. Ezért választott ki gyakran magányos helyeket, ahol lelkét egészen Isten felé tudta fordítani, mégsem volt azonban rest, hogy – amikor az időt arra alkalmasnak ítélte – belevesse magát a foglalatosságokba, és felebarátainak üdvére készséggel figyeljen.316 Legbiztosabb kikötője az imádság volt, amire mindig figyelt, még akkor is, amikor teste valamivel foglalatoskodott. Magányos helyeken álló templomokban éjszakázott, hogy ott imádkozzék, melyekben többször sok félelmet és sok,
az ördög által okozott szorongattatást élt át.317 Vele puszta kézzel,318 borzalmas alakban is megküzdött. Az ilyenfajta lelki gyakorlatokban egyre nagyobb ismeretet szerezve megingathatatlanná vált, és a mennyei tudás bőségétől felüdítve, a lélek tisztaságából szerzett magának magabiztosságot a prédikáláshoz. Előzetes készület nélkül csodálatos és nagyhatású dolgokat mondott, de amikor készült, sokszor nem tudta, mit beszéljen. Ilyenkor pironkodás nélkül bevallotta az összegyűlt népnek, és nem szégyellte, hogy mások ismerjék hiányosságait. Valóban csodálatos! Ezért aztán hirtelen akkora ékesszólással telt el, hogy hallgatói lelkét csodálkozásba ejtette. Mert ugyanazzal a lelki nyugalommal beszélt sokaknak, mint keveseknek.319

58 A legnagyobb nyugodtsággal prédikált a bíborosoknak is Honoriusz pápa úr320 jelenlétében. Ők pedig Isten emberének nagy nyugalmát csodálva, szívükben megrendülten 321 érezték meg benne az isteni kegyelem túláradását.322

59 Jóllehet készen állt a többiek figyelmeztetésére – életével inkább, mint beszédével –, de arra, hogy figyelmeztessék és rendreutasítsák, még készségesebb volt. Mikor ugyanis egy napon csacsin utazva egy éppen akkor ott dolgozó bizonyos parasztember földjén ment át,
a paraszt gyorsan odafutott hozzá aggodalmasan megkérdezve, hogy ő-e Ferenc testvér. Amikor azt felelte, „én vagyok,” a paraszt így szólt: „Igyekezz testvér, hogy olyan legyél, amilyennek mondanak az emberek. Mert sokan bíznak benned nagyon. Ezért figyelmeztetlek: soha ne legyen másként, mint ahogy remélik.” Isten szentje, ezeket hallva, levetette magát a szamárról a földre, és a paraszt előtt leborulva megcsókolta annak lábát,323 így köszönve meg 324 neki, hogy méltónak tartotta őt a figyelmeztetésre.325

60 Nagyon alázatos volt, mindenben a szegényekhez326 alkalmazkodva. Magát a tunikát is, amibe öltözött, osztozva velük sorsukban, a szegények szokása szerint viselve, gyakran nem cérnával, hanem fák vagy növények kérgével-héjával javította meg.327 A ruhákat is, amiket a nagy hidegben a gazdagoktól úgy kért, hogy ne kelljen azokat visszaadnia, amint megkapta, odaadta azoknak a szegényeknek, akikkel először találkozott.328

61 Csodálatos dolog! Miután – még a világhoz tartozva – mint kereskedő, más kereskedőkkel329 Rómába érkezett, látta, hogy a Szent Péter bazilika közelében – szokás szerint – sok koldus és szegény tanyázik. Mivel együtt érzett velük, és azok nyomorúságát megtapasztalva330 meg akarta tudni, hogy vajon ő is képes lenne-e ezeket valamikor elviselni, társai tudta nélkül saját ruháját levetette, és a nyomorultak szakadozott, sőt foszladozó ruhájába öltözött. És odament közéjük, letelepedett, és koldulva, derűsen velük evett. Mindenesetre azt szokta mondani, hogy sohasem evett nagyobb gyönyörűséggel.331

62 Az erény szerelmese valósággal megédesítette a test ízlését.332 Terhére volt tehát, valahányszor azt látta, hogy valaki szegénynek okoz sérelmet. Ezért amikor egyszer hallotta, hogy egy testvér ilyen becsmérlő szóval támadt egy szegényre: „Vigyázz, nehogy véletlenül gazdag legyél, a szegénységet meg csak színleld”,333 a szegények patriarchája, Ferenc334 erősen fájlalta, és az ilyeneket mondó, keményen rendre utasított testvértől azt kívánta, hogy a szegény előtt vetkőzzék meztelenre. Az pedig, miután megcsókolta a szegény lábát, bocsánatot kért.335 Azt szokta mondani ugyanis, hogy „aki szegényről beszél rosszat, az Krisztussal szemben követ el jogtalanságot, aki értünk szegénnyé lett ezen a világon”.336 Ezért ha fával vagy más teherrel megrakott szegényekre talált, gyakran tulajdon – jóllehet nagyon is gyönge – vállával sietett segítségükre.337

A Teremtő miatt a teremtmények iránt tanúsított szeretetéről,
az Úr neve iránti tiszteletéről,
az ünnepen állított jászolról
és látomásáról

63 Isten embere túlcsordult a szeretet érzésétől, és nemcsak az emberekkel viselkedett jószívűen,338 hanem a néma és vadállatokkal, valamint a többi teremtménnyel is. Mit gondolsz, mekkora szeretettel szerette a madárkákat vagy a báránykákat, egyszerű természetük kedvessége, és Urunk Jézushoz való hasonlatosságuk miatt, akit a Szentírásban ők jelképeznek? Ugyanis gyakran kiszabadította őket azok kezéből, akik meg akarták ölni őket, és miután kifizette
a vételárukat, hogy ne vágják le, visszaadta őket az életnek.339 Az árban nem volt semmi nehézség, mert amit az emberek túlontúl nagynak tartottak, azt ő semmiségnek tekintette.340

64 Még a férgeket is fölszedte az útról, nehogy az arra járók lába kárt tegyen bennük, együtt érzett ugyanis velük, mert olvasta az Üdvözítőről szóló kijelentést: „Én azonban féreg vagyok és nem ember.”341 A méhek számára, nehogy a fagyok idején a hidegtől elpusztuljanak, télen a méhkasokat melegíttette,342 és mézet, sőt kiváló minőségű bort adatott.343

65 Ugyan ki tudná elmondani azt az édességet, amiben akkor volt része, mikor a teremtményekben a Teremtő bölcsességét, hatalmát és jóságát szemlélte? 344 Különös és kimondhatatlan örömmel telt el azáltal, hogy a napot és a holdat, a csillagokat és az égboltot csodálta.345 Bizony prédikált a virágoknak, erdőknek, fáknak és köveknek is, mintha értelmes lények volnának. A vetéseket és szőlőskerteket, a mezők ékességeit,346 a forrásokból kibuggyanó vizet és a kertek növényeit is, a földet és a tüzet, a levegőt és a szelet347 a legőszintébb tisztasággal emlékeztette az isteni szeretetre, és [az Istennek való] készséges szolgálatra biztatta. Sőt az egy ős ok miatt minden teremtményt testvér néven nevezett.348

66 Azáltal, hogy az Úr nevét 349 megemlítette, az emberi megértést meghaladó állapotba jutott, és az örömben egész lénye szinte új embernek és egy másik kor 350 emberének látszott. Ezért bárhol méltatlanul elhelyezve talált valamely Istenről vagy emberről szóló írást, tisztelettel összeszedte azt, és az Üdvözítő iránti tiszteletből illő helyre vitte. Kétségkívül így válaszolt, miután egy testvér megkérdezte tőle, mi értelme van annak, hogy még a pogányok szavait is összegyűjti: „Olyan betűk vannak ott, fiam, amelyekből az Úr neve 351 tevődik össze. A jó, ami ott van, nem a pogányoké, hanem egyedül Istené, akié minden jó.”352 Ezért szüntelenül a legnagyobb figyelemmel idézte fel lelkében az Úr minden szavát és cselekedetét, és különösen azokat, melyek az evangélium szentséges könyveiben Krisztusról szólnak, a miatt a hatalmas szeretet miatt, ami lángolt benne, valamiféle szemléltetés segítségével meg kívánta jeleníteni.353

67 Ezért történt az Úr születésének egyik ünnepén Greccio354 közelében, hogy az újszülött Üdvözítő gyermekségének megjelenítésére olyan dolgot tett, ami nagyon méltó a boldog emlékezésre. Azon az éjszakán, amelyen Krisztus megszületett a földön, jászlat
állíttatott,355 a jászolba szénát tétetett, melléje pedig ökröt és szamarat356 helyeztetett. Több helyről357 hívják
a testvéreket, hogy az ünnepi vigíliát celebrálják. Összesereglenek az emberek, hogy lássák az új misztériumot, és fáklyákat, gyertyákat véve magukhoz, ragyogóvá teszik az éjszakát. Éneklik a testvérek az Úrnak a köteles dicséretet, és Betlehem ősi üzenetét új szertartással idézik fel Greccióban. Ott állt Isten szentje a jászol előtt, és miután lelkét az ég felé fordította, kimondhatatlan öröm árad el rajta. Mondják az ünnepi misét a jászol fölött, és a papnak újszerű vigasztalásban van része.358

68 Felöltözik Isten szentje a leviták ruhájába – mert diakónus volt359 –, és zengő hangon énekli a szent evangéliumot. Mézédesen beszél a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról. Amikor Jézust akarta megnevezni, a mértéket nem ismerő szeretet miatt, ami lángolt benne, gügyögve360 betlehemi kisded néven emlegette. Megsokasodnak ez alkalommal a Mindenható adományai, és egy erényes férfi 361 csodálatos látomást lát. Úgy találta, hogy a jászolban egy élettelen gyermek fekszik, és Isten szentje odalépve hozzá, mintegy az álom kábultságából serényen ébresztgette azt. Jól és helyesen jelent meg a csecsemő és gyermek Krisztus annak, aki gyermekségét idézte fel, mert szolgája révén sok olyan ember emlékezetébe újból visszatért, akiknek szívében már feledésbe merült.362

69 Az ünneplés végeztével, és miután mindenki hazatért, a jászol szénáját megőrzik, amitől beteg állatok szabadulnak meg, s amitől – Isten kegyelmének hatására – asszonyok és férfiak is felgyógyulnak betegségeikből. Később a jászol helyét az Úr templomává 363 avatják, és a boldogságos atya, Ferenc tiszteletére a jászol fölött oltárt s vele együtt templomot szentelnek.364

A könyv felnyitásáról és a szeráf megjelenéséről,
valamint Krisztusnak rajta megjelenő
sebhelyeiről

70 Miután ezek így megtörténtek, betelt megtérésének tizennyolcadik éve.365 Abban az időben az a legszentebb ember, a világi lármát elhagyva, nyugalmas helyet keresett és az egyedüllét rejtekébe vonult.366 Szokása volt, hogy idejét felosztja, és – aszerint, hogyan volt célszerű – egy részét felebarátai lelki hasznára fordítja, más részét pedig a szemlélődés boldog elvonultságában tölti.367 Vett maga mellé néhány társat, hogy a zavaró dolgok mindenféle támadásától ők védjék és őrizzék a nyugalmát. Miután valamennyi időt már ott töltött, és az állandó imádság meg
a gyakori szemlélődés révén az Isten barátságát kimondhatatlan módon elnyerte, egész lényével arra vágyott, hogy megismerje, mit tud magában az Úrnak bemutatandó legkedvesebb áldozatként felajánlani.

A legistenfélőbben igyekezett megtudni, hogy miben tud még tökéletesebben ragaszkodni Isten akaratához.368

71 Minthogy ehhez a vágyához napról-napra hevesebben ragaszkodott, egy napon a remeteségben, amelyben tartózkodott, áhítatosan odament az oltárhoz, és tisztelettel rátette az evangéliumos könyvet. S így a földre borulva, áhítattal és nagy tisztelettel imádságban kérte az Urat, hogy a könyv első felnyitásakor méltóztassék neki kinyilatkozatni rá vonatkozó akaratát.369 Végül, könnyektől ázottan370 fölkelt az imádságból,371 és a kereszt jelével megerősítve magát, vette az oltárról a könyvet, és a felvett könyvet félelemmel felnyitotta. Mivel először Urunk Jézus Krisztus szenvedésére bukkant, nehogy valamiképpen azt gondolhassa, hogy ez csak véletlenül történt, másodszorra és harmadszorra is felnyitotta a könyvet, és ugyanarra vagy hasonló írásra talált. Ez nem kavarta fel Krisztus rettenthetetlen katonáját, és nem omlott össze lelkileg, mivel ő vágyában már korábban vértanú volt.372 Továbbra is rendíthetetlen és jókedvű maradt, és az öröm énekeit forgatva mindig szívében és száján, kevéssel később nagyobb misztérium kinyilatkoztatása örvendezteti meg, és jelesebb kegyelemmel gazdagodik.373

72 Két évvel azelőtt ugyanis, hogy lelkét visszaadta az égnek,374 az Alvernának375 mondott remeteségben Isten barátja,376 Ferenc látomásban látott 377 a levegőben maga fölött lebegni egy hatszárnyú, kezével és lábával keresztre szegezett szeráfot. Két szárnya feje fölé emelkedett, kettő a repüléshez volt kiterjesztve, végül kettő befödte 378 az egész testét. Ennek láttán a szent ember erősen elcsodálkozott, de nem tudván, mire akarja figyelmeztetni ez a látomás, öröm és bánat felváltva töltötte el szívét nyugtalansággal. Örült annak, hogy látta azt a kedves tekintetet, amit a szeráf rávetett, akinek szépsége teljesen fölfoghatatlan379 volt, de hogy keresztre volt feszítve, az riasztotta. Nyugtalanul gondolkodott azon, hogy mit jelenthet ez a látomás, és nagyon sokat gyötrődött a lelke,380 hogy a látomás jelentését fölfogja értelmével. Mégsem tudott belőle világosan semmit sem megérteni,381 míg végül saját magán meg nem látta
a legdicsőségesebb csodát, amiről mit sem hallottak az elmúlt századokban.382

73 Eközben kezdtek kezén és lábán feltűnni a szögek nyomai, úgy, ahogyan kevéssel azelőtt látta a keresztre

feszített férfin.383 Keze és lába a közepén átszúrtnak látszott, a szögek feje kezének 384 belső részén,385 lábfejének pedig a felső részén jelent meg, hegyük pedig az ellenkező oldalon 386 tűnt elő. Ezek a jegyek ugyanis a kezeken a tenyerek felé gömbölyűek, kifelé pedig hosszúkásak voltak, és mint a szögek visszahajlított és visszakalapált hegye, látszott egy kis hús darabka is, ami a többi húsból kiállt. A lábakba is ugyanígy be voltak nyomódva, illetve
a többi húsból kiemelkedtek a szögek nyomai. Lándzsával mintegy átdöfött jobb oldalán is volt egy behegedt seb, amelyből gyakran szivárgott vér, úgyhogy tunikáját az alsóruháival együtt sokszor szent vérével hintette be.387

74 Mivel tehát ilyen igazgyöngyök keletkeztek benne, Isten embere rendkívüli módon igyekezett, hogy ezt
a nagyon értékes kincset minden élő szeme elől elrejtve őrizze meg, nehogy megtörténjék, hogy valamiféle barátság ürügyén a neki juttatott akkora kegyelemben388 kárt szenvedjen.389 Ezért mindig szívében 390 hordozta és gyakran száján volt a prófécia: „Szívembe rejtettem beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” 391 De jóllehet, míg testben élt a Keresztrefeszített barátja,392 kezének és lábának jegyeit sokan látták, ellenben drága oldalsebét

senki sem pillanthatta meg, csak Illés testvér,393 aki abból
a különleges szeretetből kifolyólag, amit a szent tanúsított iránta,394 egyszer az általa viselt tunikába öltözött, az övét pedig cserébe neki adta. És így, kegyes csalással kijátszva [ti. Ferencet] meglátta, amit [látni] kívánt.395 Rufinusz testvér396 pedig, akinek megengedte, hogy vakargassa, kezével érzékenyen, de véletlenül megérintette397 azt. A seb megérintése nagyon fájt Isten szentjének, és kezét eltaszítva magától, odakiáltotta neki, hogy az Úr legyen hozzá irgalmas.398

Testének betegségéről

75 Az idő gyors elmúlása tehát egyre jobban elkezdte
a testét a szokásosnál súlyosabb betegségekkel szorongatni. De a gyenge testben a lélek készségesebbnek 399 érezte magát, és különböző vidékeket – minthogy másként nem tudta – szamárháton bejárva 400 mindenütt hintette Isten igéjének magvait.401 Lelke uralkodott testén, és az önként követte mindabban, amit tennie kellett.402

76 Miután a drága kis edény, amelyben az a bizonyos mennyei kincs el volt rejtve, már mindenütt repedezett,
a testvérek lankadatlan kitartással, alázatosan könyörögve kérték a szent atyától, hogy orvosok segítségével erősítse meg azt. Ő azonban azzal az ég felé fordított nemes lelkületével, mely már csak feloszlani és Krisztussal lenni 403 vágyott, sokáig megtagadta, hogy ezt megtegye. De miután ezenfelül már a szeme is megbetegedett, Illés testvér, akit magának anyául választott, a többi testvérnek pedig atyjává tett,404 jobb belátásra bírta, és csodálatos érvekkel405 rávette, engedje meg, hogy gyógyszerekkel segítsenek rajta. A szent atya jóságosan engedelmeskedett, és ahogy szokta, alázatosan belenyugodott.406

77 Mikor tehát betegségének gyógyítása végett Rieti városába407 ment, az egész római kúria – minthogy ezekben az időkben408 ott tartózkodott – tisztelettel fogadta. Hugolino úr, az ostiai püspök,409 akit a legszentebb férfi Honoriusz pápa úr akaratából az egész rend fölé úrnak és atyának választott, mégis mindenki másnál barátságosabban mindenben segítségére volt neki.410

78 Az időtől fogva ragaszkodott hozzá a boldog atya, amióta az áldást hozó úr Toscanában legátusként tevékenykedett.411 Isten szentje éppen akkor akart Franciaországba menni, holott még csak kevés társa volt. De az előbb említett úr, miután utazásáról tudomást szerzett, megfontoltabb tanáccsal visszahívta. Az pedig Isten akaratából történt, hogy olyan erős segítő vállalja magára
a testvérekről való gondoskodást, mivel ez a fiatal szőlőtő ültetésének 412 kezdetén sok cselszövőt tűrt el, akik azon iparkodtak, hogy megnyessék, sőt kitépjék azt. Ez az áldott úr ezeket mind, mint tolvajokat és rablókat elűzte, és mesterkedéseiket semmivé tette.413

79 Ezen felül [Hugolino] igyekezett a szent rendet mindenütt „elültetni”, és ragyogó jó híre a távoli tájakon is nagyban terjesztette a szerzetet. Alkalmazkodott a testvérek szokásaihoz, és törekedett úgy viselkedni – már amennyire ez szabad volt neki –, mint egy a többiek közül.414 Ezért a szent atya mindenféleképpen alávetette magát neki, és csodálatos szeretettel tisztelte. Mert Isten lelke által, amivel el volt telve,415 nem csak szavakkal mondta meg előre, hogy pápa lesz, hanem tettekkel is sokféleképpen előre jelezte. Amikor ugyanis írt neki, az egész világ püspökének szólította, és a szokatlan üdvözletekkel megáldva őt, a hatalmas méltóság jövendő dicsőségét is kifejezésre juttatta benne.416

80 [Mondjunk még néhány szót] Rainaldus úrról is, aki később utódja lett neki az ostiai püspökségben. Amikor még klerikusa és írnoka volt, kérte őt,417 hogy nevezze ki püspökké, és ezt a Rainaldus urat priorjának hívta.418

81 Ez az úr 419 is szerfelett nagy szeretettől égett a szent férfi iránt, olyan tiszteletet adva neki, mint Krisztus apostolának: 420 gyakran, mindkét ember meghajlása után,421 kezet csókolt neki. Tanúskodott róla,422 miután apostoli méltóságra jutott,423 hogy soha nem volt úgy felháborodva vagy olyan heves indulatban, hogy a szent atya látására és szavától lelkének minden felhője el ne oszlott volna, és vissza ne tért volna a derű. Ez [ti. Hugolino] kitartóan figyelmeztette Isten szolgáját, hogy viseljen gondot magára, az pedig alázatosan engedelmeskedett is neki. De szembetegsége már annyira előrehaladt, hogy fejének több helyen történt megégetése, az érvágások, a tapaszok felrakása, és a szemorvosságok bejuttatása semmit sem használt 424 egészségének, hanem szinte mindig csak növelte a bajt.425 Ezeket csaknem két éven át426 teljes türelemmel viselte, négy testvérre bízva betegségének ellátását, miután lelkét Isten felé fordította.427

82 Nagyon nagy vágytól égett,428 hogy szinte a már halálra vált testben és elgyengült végtagokkal új versenyre keljen, és noha minden erény kegyelme egyesült benne, alig valaminek vagy inkább semminek tartotta azt, amit tett. „Kezdjünk már el Istennek szolgálni, testvérek – mondogatta –, mert eddig csak keveset haladtunk.” Újra vissza akart térni a leprások szolgálatába, és a szent újrakezdés szándékában fáradhatatlanul kitartott. Azt javasolta, hogy meneküljenek az emberek társaságától, és hogy költözzenek teljesen eldugott helyekre.429 A kormányzás gondjától messze távol tartotta magát, és azt állítva, hogy ebben az időben veszélyes elöljárói tisztet betölteni, leginkább az alávetettséget ajánlotta.430

Miként juttatta vissza betegen Sienából Assisibe Illés testvér.
Az áldásról, amit neki adott, és a dicséretről, amit állandóan énekeltetett, és hogy miként látta valaki égbe szálló lelkét

83 Az eltávozásának napja előtti hatodik hónapban pedig,431 amikor Siena432 mellett volt, szembaján felül433 elhatalmasodott rajta a gyomorbetegség is, és egész testében a szokásosnál súlyosabban elgyengülve, úgy tűnt, hogy közeledik a halálhoz. Illés testvér sietve elment hozzá. Érkezésének örvendezve erőre kapott, és visszament vele Celle di Cortonába,434 de mivel ott betegsége egyre jobban súlyosbodott, Assisibe vitette magát. Örvendezett a város 435 jövetelének,436 és azt remélve, hogy ezt a rendkívül értékes kincset hamarosan náluk rejtik el,437 mindnyájan egy szívvel-lélekkel ujjongtak.438 Míg az assisi püspök palotájában439 volt, betegségének súlyosbodása miatt testének minden életereje elhagyta, és minden erejétől megfosztva440 szinte minden egyes tagjában egyre kimerültebben kezdett szenvedni. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit gondol a test olyan nagy szenvedéséről,441 mint amit elviselt, azt állította, hogy tűrhetőbb lenne neki a vértanúság bármely más fajtája. „De Isten akarata – mondta – könnyűvé tesz minden nehézséget.”442

84 Mivel pedig már látta, hogy végső napja közeledik,443 miként azt Illés testvértől két évvel azelőtt megtudta, akinek az Úr méltóztatott kinyilatkoztatni444 az atya eltávozását, miután magához hívta azokat a testvéreket és fiait, akiket akart, 445 ahogy ezt felülről kapta,446 mint egykor Jákob patriarcha,447 megáldotta mindegyiket. Mivel pedig Illés testvér448 neki bal felől ült, többi fia meg körülülte, kezét keresztbetéve, a jobb kezét tette a fejére. 449
De külső szeme világától és szeme használatától szinte teljesen megfosztva megkérdezte: „Ki fölött tartom a jobbomat?” – „Illés testvér fölött” – válaszolták. „Magam is így akarom” – mondta. „Téged fiam – mondta –, aki az én terhemet véve saját válladra, derekasan hordoztad a testvérek nyomorúságát,450 mindenben és minden által 451 megáldalak.452 S amint kezeidben megsokasította és megőrizte453 őket a Fölséges, úgy téged is mindenben megáldalak. Az égben és a földön 454 áldjon meg téged a mindenek királya, az Isten.455 Megáldalak téged, ahogy csak tudlak, és még annál is jobban. Amit pedig [már] nem tudok én, azt meg tudja [tenni] benned az, aki mindent megtehet. Emlékezzék meg az Isten 456 fáradozásodról és munkádról, és az igazak jutalmában 457 őrizze meg részedet. Nyerj el minden áldást, amit kívánsz, és teljesedjék, amit méltón kérsz.458 Éljetek,459 fiaim, mindnyájan Isten félelmében,460 és maradjatok meg benne mindig. Mivel pedig közeleg a jövendő kísértés és szorongattatás,461 boldogok, akik kitartanak 462 azokban, amiket elkezdtek.
Én immár az Úrhoz sietek, akinek kegyelmébe ajánllak titeket, mindnyájatokat.”463

85 Ezek után megparancsolta, hogy vigyék a Sancta Maria de Portiunculához,464 hogy ott adja vissza lelkét az Úrnak, ahol először ismerte föl465 a tökéletes igazság útját.466 Úgy tapasztalta, hogy ez a hely termékenyebb kegyelmekkel teljes, és hogy magasabb rendű lelkek gyakran felkeresték látogatásukkal.467 Azt akarta, hogy ezt
a helyet a testvérek mindig tisztességesen őrizzék azért, mert a rend468 újonnan telepített 469 ültetvénye először ott növekedvén töltötte be a földkerekséget.470

86 Pár napig tehát az óhajtott helyen pihenve, mivel felismerte,471 hogy hamarosan elközelgő halálának ideje már közel van,472 hívatta a számára mindenki közül legkedvesebb Angelus473 és Leó474 testvért, és megparancsolta nekik, hogy ily közeli átmenetele miatt lelkesen énekeljék el475 az Úr dicséretét.476 Ő pedig – már amennyire képes volt – erre a zsoltárra kezdett: „Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.” 477 Majd megparancsolva, hogy tüstént hozzák oda az evangéliumos könyvet, azt kérte,478 hogy olvassák fel neki a János szerinti evangéliumot attól a helytől, mely így kezdődik: Hat nappal húsvét előtt.479 Ekkor odafordult valakihez, akit szeretett,480 és ezt mondta: „Áldd meg az én nevemben minden testvéremet, úgy a jelenlévőket, mint a távollévőket. Minden bűnüket és hibájukat megbocsátom, és amennyire csak tudom, feloldozom őket.” 481

87 Végül, mikor feltették rá a cilíciumot, és meghintették hamuval,482 síró fiaitól és testvéreitől körülvéve, ez
a legszentebb lélek eloldódott a testtől, és beleveszett
a ragyogás mélységébe, a test pedig elszenderült az Úrban.483 Tanítványainak egyike pedig – egyáltalán nem átlagos hírű ember484 – látta a szentséges atya lelkét, mint egy hold 485 nagyságú és a nap ragyogását 486 felülmúló csillagot, a nagy vizek fölött 487 egy hófehér felhőcskén 488 felfelé vitetve, egyenes úton az égbe szállni.489

88 Ezért aztán sok ember sereglett össze, akik dicsérték és dicsőítették az Úr nevét. Csapatostul rohan490 Assisi egész városa,491 és az egész környék 492 siet,493 hogy lássa Isten nagy tetteit,494 melyeket az Úr dicsőségesen nyilvánított ki 495 szolgájában. Siránkoztak az ilyen atya után árvaságra jutott fiak, és szívük kegyeletes érzését könnyekkel és sóhajtozásokkal mutatták ki. Mindemellett a csoda újdonsága siralmukat örömre, gyászukat ujjongásra fordítja.496 Látták a boldog atya Krisztus sebhelyeivel 497 ékesített testét, kezének és lábának közepén tudniillik nem a szögek okozta szúrásokat, hanem magukat a húsából képződött, sőt testével [szinte] vele született szögeket, melyek megőrizték a vas fekete színét, és vértől pirosló jobb oldalát.498 Teste, mely korábban természeténél fogva sötét volt, rendkívüli csillogó fehérségtől ragyogva
a boldog feltámadás jutalmát ígérte. Végül beteg végtagjai is hajlékonnyá lettek, nem pedig merevvé, ahogy a halottaké szoktak, olyan lággyá válva, mint gyermekkorban.499 Sírtak a fiak szívük örömében,500 és az atyában a legfőbb Király pecsétjeit csókolgatták.501 A testvérek és fiak tehát, akik az emberek egész sokaságával 502 együtt összegyűltek, azt az éjszakát, melyen a szent atya eltávozott, Isten dicséretében töltötték, úgyhogy az ujjongás édességétől és a fények ragyogásától olyannak látszottak, mintha angyalok csapatai lennének.503

89 Mikor pedig megvirradt, a sokaság, amely összegyűlt,504 olajfa- és más faágakat szedve,505 megsokszorozódott fénnyel, trombiták harsogása közepette 506 himnuszokkal és dicséretekkel, Assisi városába vitte a szent testet. Mikor a fiak vitték a kegyes atyát, és miután arra
a helyre értek, ahol a szegény úrnők rendjét először
ő maga ültette el,507 San Damiano templomában508 egy kis időre megálltak. Miután pedig kinyitották azt az ablakot, melyen keresztül Krisztus szolgálói megszabott időben509 az Úr testének szentségét magukhoz szokták venni,510 íme, Klára úrnő – aki az érdemek szentségétől valóban ragyogó [clara] volt511 – jött oda elsőként – mivel ennek a szent rendnek ő volt az első palántája512 –, hogy többi leányával együtt lássa az édességes atya testét.513 Sűrűn sóhajtozva, szemükben sok könnyel tekintve rá, visszafojtott hangon kezdtek jajgatni: „Atyánk, atyánk, mit csináljunk? Miért hagysz el bennünket, szerencsétlen asszonyokat?514 Miért hagysz bennünket így egyedül? Veled elvész minden vigaszunk,515 és nekünk, akik a világ számára el vagyunk temetve, nem marad hasonló vigasztalónk.”
S így, értékes drágakövekkel és válogatott igazgyöngyökkel ékesített kezeit csókolgatva, felhagytak a nagy sírással.516 Miután pedig [Ferenc testét] elvitték, bezárták rájuk az ajtót,517 mely soha többé nem nyílik majd meg ily fájdalmas esemény előtt.518

90 Amikor végül mindnyájan felértek a városba, nagy vidámsággal 519 és örvendezéssel 520 megszentelt helyen helyezték el a szentséges521 testet.522 Hogy azon a helyen, ahol kisgyermekként először írni tanult, és ahol később először prédikált, ott kövesse a boldog kezdetet, a nagyszerűbb dicsőség csúcsához illően, a még boldogabb befejezés.523

Átmenetelének idejéről, valamint szenttéavatásáról és átviteléről

91 Az Úr megtestesülésének 1226. évében, október negyedikén, vasárnapi napon, miután már húsz év telt el azóta,524 hogy az apostoli férfi,525 Ferenc, az apostolok életét és nyomdokait követve 526 Krisztushoz a legtökéletesebben ragaszkodott, a halandó élet bilincseiből feloldva boldogan Krisztushoz költözött. Miután pedig az előbb említett helyen527 eltemették, oly sok különféle és tüneményes csodával kezdett mindenütt tündökölni, hogy rövid időn belül a világ nagy részét az új kor csodálatára vezette.528

92 S mivel a csodák új fényétől már a legkülönbözőbb vidékeken híres lett, és mindenünnen tódultak, akik annak örvendeztek, hogy jóvoltából bajaiktól megszabadultak, Gergely pápa úr, minthogy Perugiában529 volt, az összes bíborossal és más egyházi elöljárókkal elkezdett a szenttéavatásáról tárgyalni. Minthogy egyetértettek, mindnyájan ugyanazt mondták. Felolvassák és hitelesítik a csodákat, melyeket szolgája által művelt az Úr, és a boldogságos atya életét, viselkedését a legnagyobb dicséretekkel magasztalják.530

93 Erre a hatalmas ünnepre összehívták tehát a föld fejedelmeit,531 és a főpapok egész népes gyülekezete
a nép végtelen sokaságával, a megállapított napon,
a boldog pápával együtt megérkezik Assisi városába. Megérkezve erre az oly ünnepi alkalomra készített helyre,532 először Gergely pápa prédikál az egész népnek,533 és mézédes érzéssel hirdeti Isten nagy csodáit.534 Szent Ferenc atyát is rendkívül fennkölt beszédben magasztalja, és amikor viselkedésének tisztaságát hirdeti, [arca] könnyektől ázik.535

94 Miután tehát a beszédet befejezte, égre emelt kezekkel 536 Gergely pápa fennhangon kiáltotta: „A mindenható Isten, az Atya és a Fiú és a Szentlélek, a dicsőséges Szűz Mária, a szent apostolok, Péter és Pál dicséretére és dicsőségére, valamint a dicsőséges Római Egyház tiszteletére! – mondta. – Testvéreink537 és más prelátusok tanácsára elrendeljük, hogy a boldogságos atyát, Ferencet, akit Isten megdicsőített a mennyben, mi pedig a földön tisztelünk, iktassák a szentek névjegyzékébe, és ünnepét halála napján üljük ünnepélyesen.” E bejelentés után tehát
a bíborosok a pápa úrral elkezdik fennhangon énekelni a „Te Deum laudamus”-t. Erre aztán fölhangzik az egész nép 538 hangos kiáltása, és míg zúgnak a harangok és harsognak
a trombiták,539 véget nem érő hangokat visszhangoz
a föld. Örömmel telik meg a levegő, a föld pedig könnyektől ázik. Különleges ez a nap, és a szokásosnál ragyogóbb napsugarak színesítik. Ez alkalommal virágzó olajfaágak és más fák 540 friss lombjai [díszlenek]. Ez alkalommal mindenkit világosabban ragyogó öltözet ékesít, és az egybegyűltek lelkét a béke áldása örvendezteti.541

95 Végül Gergely pápa leszáll trónjáról, és az Istennek szentelt testet magába záró sírt boldog ajkaival megcsókolja. Imádságokat ajánl fel és sokszoroz,542 majd szentmisét celebrál. Az egész nép [átvette] és felerősítette Isten dicséretét,543 és szentjében lerótta neki a hálaadás kötelezettségét. Ez pedig az Úr megtestesülésétől számított 1228. évben történt, Gergely pápa úr pápaságának második évében, július 16-án.544

96 Két évvel azután,545 hogy ezek így lezajlottak, a legszentebb atya testét arról a helyről, ahol korábban eltemették, tiszteletteljesen a városfalakon kívül a tiszteletére újonnan épített templomba vitték át.546 Ugyanott a nagy ünnepre való tekintettel nagykáptalant is tartottak akkor, és a világ különböző tájairól a testvérek nagy sokasága gyűlt ott össze.547 Ezen­felül az embereknek oly nagy tömege sereglett oda, hogy, mivel a város nem volt képes befogadni őket, körös-körül mindenfelé ellepték a mezőket és az utakat. Mivel Gergely pápa úr sem tudott jelen lenni ezen a hatalmas ünnepen, mert az egyház más gondjai akadályozták, elrendelte, hogy ott levelével548 együtt ünnepi küldöttek adják elő távollétének okait.
A Szent Ferenc-bazilikának is küldött egy drágakövekkel díszített arany keresztet, melybe az Úr keresztfája van belefoglalva. Küldött még az oltár szolgálatához tartozó öltözeteket és edényeket is, valamint más, nem kevésbé értékes ünnepi öltözékeket is. Magát a templomot pedig, amelyben az alapkövet ő maga helyezte el,549 apostoli hatalmánál fogva, minden más alacsonyabb rendű joghatóság alól kivette.550 Istennek legyen hála. Ámen.

Vége Szent Ferenc legendájának.

Kezdődnek a csodák

1 Miután – amilyen röviden csak tudtunk – beszéltünk551 szentséges atyánknak, Ferencnek életéről és életmódjáról, átmeneteléről [tranzitusáról] és szenttéavatásáról, most arra lesz gondunk, hogy Isten dicsőségére csodái közül írjunk le néhányat, melyekről hitelt érdemlő férfiak vagy azok írásai révén552 szereztünk tudomást. Mindazonáltal nem mindenhez fűztük hozzá a szív érzéseit, amit elbeszéltünk, mert amiképpen ezek [ti. a szív érzéseinek] haszna miatt üdvös sok mindenről beszélni, éppen úgy amazok [ti. a csodák] sokasága miatt kénytelenek vagyunk még több mindenről hallgatni.553

2 Boldogságos Ferenc tehát, az Örök Király jegyeinek viselője,554 azon a napon, amelyen eltemették,555 ezt tette első csodájaként. Egy lányt vittek oda sírjához,556 aki senkire sem tudott ránézni, csak oldalt tartott fejjel, mert vagy egy éve nyaka borzasztóan meg volt hajolva és feje [szinte] a vállához tapadt. A lány, míg a koporsó alá hajtotta fejét, melyben Krisztus szolgájának557 drágalátos teste rejtezett, azonnal kiegyenesítette nyakát,558 és állapotának hirtelen változásától megdöbbenve elkezdett futni és sírni. Vállán egy gödör tűnt elő, amit a sokáig tartó betegség alakított ki. [Rendellenes] állása miatt ebbe volt beletapadva a feje.559

3 A narni560 tartományból egy fiúnak a szörnyű bénulás miatt lábszára annyira hátra volt csavarodva, hogy sehogy máshogy nem tudott járni, csak két bot segítségével. Minthogy ez a betegség kisgyermekkora óta nehezítette életét, koldus lett, apját és anyját egyáltalán nem ismerte.561 Szent Ferenc érdemeiért az említett bajtól megszabadulva, bot nélkül szabadon ment bárhová, ahová akart.562

4 Egy bizonyos Miklós nevű folignói563 polgár, aki – mivel jobb lábszárának megbénulása miatt rendkívüli fájdalmai voltak – korábbi egészségének visszaszerzéséért annyit költött orvosokra, hogy akaratán és lehetőségén felül is adósságokba verte magát. Végül, miután azok segítsége egyáltalán semmit sem használt neki,564 a hatalmas fájdalomtól már annyira szenvedett, hogy állandó jajgatásával nem hagyta éjjel aludni szomszédait, fogadalmat téve Istennek és Szent Ferencnek, annak sírjához vitette magát.565 S mikor egy éjszakát átimádkozva töltött a szent sírjánál, miután a lábát kinyújtotta, a nagy örömtől vidáman, bot nélkül tért vissza otthonába.566

5 Egy fiú is, akinek a lábszára össze volt zsugorodva, de úgy, hogy térde a mellkasát, sarka pedig a fenekét érte, amikor Szent Ferenc sírjához vitték,567 miközben apja cilíciummal sanyargatta saját testét, sőt anyja is keményen gyötörte magát érte, teljesen és váratlanul visszanyerte egészségét.568

6 Fano569 városában volt egy sorvadásos ember, akinek fekélyekkel teli lábszárcsontjai a fenekéhez értek. Ezek
[ti. a fekélyek] oly nagy bűzt árasztottak, hogy a kórházak vezetői semmiképpen sem akarták őt sem kórházba fogadni,570 sem ott tartani. Ez az ember boldogságos atyánk, Ferenc érdeméből, akinek irgalmát segítségül hívta, nem sokkal később megszabadulásának örvendezett.571

7 Egy gubbiói572 lányt, miután kezének megbénulását követően egy év alatt teljesen elvesztette minden végtagja használatának képességét, dajkája egy viasz fogadalmi képpel együtt a boldogságos atya, Ferenc sírjához573 vitt, hogy visszanyerje az egészség kegyelmét. S amikor nyolc napon át ott tartózkodott, egy napon úgy helyreállt minden végtagjának funkciója, hogy azok korábbi feladataikra a szokásosnál is alkalmasabbak lettek.574

8 Egy másik montenerói575 gyermek is, aki több napon át feküdt annak a templomnak az ajtaja előtt, ahol Szent Ferenc holtteste nyugszik576 – mivel sem menni, sem ülni nem tudott, deréktól ugyanis és attól lefelé minden ereje és végtagjainak működése elhagyta –, mikor egy napon bement a templomba, hogy megérintse boldogságos atyánk, Ferenc sírját, egészségesen és gyógyultan lépett ki. Maga a fiúcska szokta elmesélni, hogy míg a dicsőséges szent sírja előtt hevert,577 a síron mutatkozva megjelent neki egy, a testvérek habitusába578 öltözött ifjú. Ez kezében körtéket hozva hívta, és egy körtét nyújtva neki bátorította, hogy álljon föl. Mikor a fiú elfogadta kezéből
a körtét, így válaszolt: „Íme béna vagyok, és sehogy sem tudok fölállni.” A neki adott körtét mégis megette, és kezdte az ifjú által mutatott másik körtéért kinyújtani a kezét. Mialatt az ifjú ismét biztatta, hogy keljen fel, úgy érezte magát, hogy ránehezedik a betegség, és nem kelt föl. Azonban míg a körtéért nyújtotta kezét, az említett ifjú, miután odaadta neki a körtét, megragadta a kezét és kivezetve őt, eltűnt a szeme elől. Ő pedig látva, hogy egészséges és meggyógyult, elkezdett fennhangon kiabálni, mindenki számára nyilvánvalóvá téve, hogy mi történt vele.579

9 Egy asszonyt a Coccoranónak580 nevezett várból ládában hoztak a boldog atya sírjához.581 A nyelvét leszámítva ugyanis egyetlen testrésze sem maradt működőképes. Egy kevéskét időzve 582 tehát a szentséges férfiú sírja előtt, a legteljesebben meggyógyulva kelt föl.583

10 Egy másik gubbiói ember, amikor béna fiát egy ládában elhozta a szent atya sírjához,584 egészségesen és épen nyerte vissza. Ugyanis olyan rendkívüli módon görcsbe volt állva, hogy fenekéhez érő lábszárai teljesen el voltak száradva.585

11 A volterrai586 egyházmegyéből egy férfi, név szerint Ricomagnus, aki kezével is alig tudta magát a földön vonszolni, minthogy szörnyű elhízottsága miatt tulajdon anyja elhagyta, alázatosan Szent Ferenc oltalmába ajánlva magát, azonnal megszabadult.587

12 Ugyanabban az egyházmegyében588 két asszony, név szerint Viridis és Sanguinea, akik minthogy annyira meg voltak bénulva, hogy egyáltalán nem tudtak mozogni, csak ha mások vitték őket, miután kezükről – amire mozgás közben támaszkodtak – lehámlott a bőr, kizárólag fogadalmuk révén visszanyerték egészségüket.589

13 Egy bizonyos férfi, Jacobus de Poggibonsi,590 mivel oly szánalmasan meg volt görbülve és bénulva, hogy arca
a térdét érte, anyja, egy özvegyasszony591 elvitte őt Szent Ferenc egyik kápolnájába,592 és miután [a betegségből való] szabadulásáért buzgón imádkozott, egészségesen és épen vitte őt haza.593

14 Vicalviban594 egy asszony elszáradt keze, a Szent Atya érdemeiből az [egészségesen] megmaradthoz lett hasonló.595

15 Capua596 városában egy asszony megfogadta, hogy Szent Ferenc sírját597 személyesen meglátogatja. De mivel családi gondjai miatt tett fogadalmáról megfeledkezett, jobb oldalát [ti. annak egészségét] hirtelen elveszítette. Fejét ugyanis és karját – idegbénulása lévén – nem volt képes semmilyen irányba sem fordítani. Így aztán teljesen eltelve fájdalommal, szomszédjait állandó jajgatással zavarta. A háza előtt elhaladó két testvér598 tehát egy pap kérésére betért a szerencsétlenhez. Az asszony, miután meggyónta fogadalmának elmulasztását, és áldást kapott tőlük, még abban az órában egészségesen kelt fel. A büntetés révén pedig bölcsebbé válva, késedelem nélkül teljesítette, amit fogadott.599

16 A narni Bertalan, egy fa árnyékában szundikálva, ördögi mesterkedés folytán, teljesen elveszítette lábszárát és lábfejét [ti. annak egészségét]. Nagyon szegény ember lévén, azt sem tudta, hová forduljon. Ám a szegények kedvelője,600 Krisztus zászlóhordozója,601 Ferenc, álmában megjelent,602 és megparancsolta neki, hogy menjen egy bizonyos helyre.603 Amikor arrafelé vonszolta magát, de a helyes útról letért, szózatot hallott, mely azt mondta neki: 604 „Béke veled! 605 Én vagyok az, akinek fogadalmat tettél.” S elvezetve őt a [kívánt] helyre, egyik kezét – amint látta – a lábfejére, a másikat pedig a lábszárára tette, és így az elszáradt végtagokat megújította. Ez az ember akkor már élemedett korú volt,606 és hat éve volt így megbénulva.607

A vakokról, a némákról
és a süketekről

17 Egy asszonyt, név szerint Sibiliát, aki szemének vakságától sok éven át szenvedett, a vakság miatt szomorúan vezették Isten emberének sírjához.608 Miután azonban visszanyerte korábbi látását, örvendezve és ujjongva tért vissza otthonába.609

18 A sorai610 egyházmegyében fekvő Vicalvi várában egy születésétől fogva vak lány, akit anyja Szent Ferenc egyik kápolnájába611 vitt, miután Krisztus nevét segítségül hívta, Szent Ferenc érdemeiből kiérdemelte, hogy látásra jusson, amelyben soha nem volt része.612

19 Arezzo613 városában egy asszony, aki hét éve nem látott, Szent Ferencnek a város közelében épített templomában614 nyerte vissza elvesztett látását.615

20 Ugyanabban a városban616 egy szegény asszony fia, akit az anyja felajánlott Szent Ferencnek, visszakapta általa szeme világát.617

21 Egy spellói618 vak a szent testet rejtő sír előtt619 nyerte vissza rég elvesztett látását.620

22 A firenzei621 egyházmegyében lévő Poggibonsiban egy vakon élő asszony azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy látogassa meg Szent Ferenc egyik kápolnáját.622 Amikor odavitték, és szánalomra méltóan feküdt az oltár előtt, látását mindjárt visszanyerte, és vezető nélkül tért vissza otthonába.623

23 Egy másik asszonynak pedig Camerinóból,624 mivel jobb szeme világától teljesen meg volt fosztva, szülei egy olyan posztót tettek beteg szemére, amit Szent Ferenc érintett.625 S így, minthogy fogadalmat tettek, visszanyert látása miatt az Úristennek és Szent Ferencnek rótták le hálájukat.626

24 Hasonló eset történt egy gubbiói asszonnyal, aki fogadalomtételének következtében örvendett korábbi látása visszanyerésének.627

25 Egy assisi polgár, aki – míg Szent Ferenc élt, mindig meghitt barátja volt neki628 –, miután öt éve elveszítette szeme világát – mikor korábbi barátságukra emlékeztetve imádkozott a szent férfiúhoz –, sírjának érintésétől gyógyult meg.629

26 A narni Albertinus, miután elveszítette szeme világát, és akinek szemhéjai egészen a szemgödréig lenyúltak, Szent Ferencnek fogadalmat téve érdemelte ki, hogy lásson és meggyógyuljon.630

27 Città della Pievében631 volt egy születésénél fogva 632 süketnéma fiatal koldus. Nyelve olyan rövid és csonka volt, hogy amikor többször többen keresték, úgy látszott, mint amit teljesen kitéptek. Egy férfi, név szerint Márk, Istenért633 ezt befogadta és szállást adott neki. Úgy ítélte meg, hogy [a süketnéma] jó szolgálatot tesz neki, és
[a fiú] kezdett állandóan vele időzni. Egy este, amikor
a fiú jelenlétében az előbb említett férfi a feleségével vacsorázott, ezt mondta feleségének: „Én hatalmas csodának tartanám azt, ha Szent Ferenc ennek [a fiúnak] visszaadná hallását és beszédképességét.” És hozzátette: „Megfogadom az Úristennek,634 hogyha ezt Szent Ferenc kegyes lesz véghezvinni, az iránta való szeretetből ennek a fiúnak a költségeit fizetni fogom, amíg csak él.” És valóban csoda! A fiúnak hirtelen nyelve nőtt, és szólt mondván: 635 „Szent Ferenc él! Látom, hogy feljebb áll, és beszédképességet meg hallást ajándékoz nekem! Mit mondjak tehát immár a népnek?” Gondviselője ezt válaszolta neki: „Dicsérni fogod Istent,636 és sok embert üdvözíteni fog.637” Az odavalósi emberek, akik őt régente ismerték, hatalmas csodálkozással teltek el.638

28 Egy fiatal, név szerint Villa, sem járni, sem beszélni nem tudott. Anyja hitbéli fogadalomból viaszszobrot639 készített érte, és nagy tisztelettel arra a helyre vitte, ahol a boldogságos atya, Ferenc nyugszik.640 Amikor hazaért, fiát úgy találta, hogy jár és beszél.641

29 A perugiai püspökség642 területén egy szavától és beszédétől teljesen megfosztott férfi, mindig tátott szájjal járva borzalmasan ásítozott. Torka ugyanis erősen meg volt dagadva és fel volt puffadva. Miután eljutott arra
a helyre, ahol az igen szent test nyugszik,643 és a lépcsőkön át sírjához akart lépni, sok vért hányt. De [betegségétől] a legeslegjobban megszabadulva, beszélni kezdett, és elkezdte normális módon becsukni és kinyitni a száját.644

30 Egy asszonynak, minthogy kő volt a torkában, a túl nagy hőség miatt elsorvadt a nyelve. Nem tudott sem beszélni, sem enni, sem inni. Mivel sokféle gyógyszer alkalmazása után sem érzett semmiféle javulást és megkönnyebbülést, végül szívében fogadalmat tett Szent Ferencnek, és hirtelen, miután megnyílt a húsa, kiadta
a torkából a követ.645

31 Greccio646 várában egy ifjú elveszítette hallását, emlékezetét és beszédképességét. Szülei alázatosan fogadalmat tettek Szent Ferencnek, és miután fogadalmukat teljesítették, egészségesen és épen kapták vissza fiukat.647

32 Bertalan Arpino648 várából, a sorai püspökség területén, aki hét éve volt megfosztva hallásától, Szent Ferenc nevének segítségül hívására visszanyerte azt.649

33 Szicíliában, egy Piazza Armerina650 faluba való beszédképességétől megfosztott asszony szívének nyelvével imádkozott Szent Ferenchez, és a vágyva vágyott beszéd kegyelmét visszanyerte.651

34 Nicosia652 városában egy pap a reggeli zsolozsmára
a szokott módon fölkelt, és amikor a felolvasó a szokásos áldásra kérte,653 valami érthetetlen nyelven válaszolva csikorgatta a fogait. Így vitték haza, elméjében háborodottan, és beszédképességét egy hónapra egészen elveszítette. Mikor azonban Isten egy emberének tanácsára fogadalmat tett Szent Ferencnek, az őrültségtől megszabadulva, ismét tudott beszélni.654

A leprásokról és az ördögtől megszállottakról

35 San Severinóban655 volt egy teljesen leprás ifjú, név szerint Acto. Minden tagja dagadt és püffedt volt, úgyhogy szörnyülködő tekintettel látta mindezt maga is.656 A szerencsétlen állandóan a betegágyában feküdt, és így sok szomorúságot okozott szüleinek. Egy nap az apja odalépett hozzá, és azt tanácsolta neki, hogy ajánlja magát Szent Ferencnek. Miután a fiú örömest beleegyezett, apja hozatott egy gyertyakanócot, amivel megmérték a magasságát, és az ifjú megfogadta, hogy minden évben ilyen nagyságú gyertyát visz Szent Ferencnek.657 Amint a fogadalmat letette, az ágyból azonnal felugorva megtisztult a leprától.658

36 Egy másik, egyik felére béna és leprás férfi, név szerint Bonushomo, Fano városából, miután szülei Szent Ferenc templomához659 vittek, mindkét betegségből teljesen felgyógyult.660

37 A folignói Péter, amikor egy időben Szent Mihály szentélyébe661 zarándokolt, s közben egy forrás vizét megkóstolta, úgy tűnt neki, hogy [a vízzel együtt] ördögöket [is] ivott. S így megszállottan három éven át nagyon csúnyán beszélt, és olyan dolgokat tett, amiket látni is borzalmas. Ez az ember a boldogságos atya sírját662 érintve, miközben az ördögök kegyetlenül tépték-szaggatták, csodálatosan megszabadult.663

38 Egy Narni városába való, ördögtől megszállott asszonynak Szent Ferenc látomásban664 azt parancsolta, hogy vessen magára keresztet. Mivel azonban eszét vesztve, ő egyáltalán nem tudott keresztet vetni magára, a szent atya jelölte meg a kereszt jelével, és elűzött tőle minden ördög által okozott szenvedést.665

39 Férfit is sokat és nőt is megszabadított Isten szentje az ilyenfajta szerencsétlenségektől. De mivel ezek száma hihetetlenül nagy, teljesen indokolt, ha sokról hallgatunk.666

Négy, halálból feltámasztottról667 és sok más halálból visszahívottról

40 Capua városában, mialatt egy fiú sok-sok társával együtt játszott a Volturno folyó668 partján, nagyon óvatlan lévén beleesett a folyóba. A folyó árja 669 gyorsan elnyelte, és a halottat az iszapba temette. A gyerekek hangos kiáltozására pedig – akik a folyó mentén együtt játszottak vele – gyorsan sok férfi és asszony érkezett oda. Amikor megtudták, hogy mi történt a fiúval, sírva kiáltozták: „Szent Ferenc, Szent Ferenc, add vissza a gyermeket a szolgálatodban fáradozó apjának és nagyapjának!” Valóban,
a gyermek apja és nagyapja lehetősége szerint áhítatosan szolgált egy Szent Ferenc tiszteletére épített templomban.670 És amikor az egész tömeg alázatosan és gyakran Szent Ferenc érdemeit hívta segítségül, a lármát hallva, odajött egy messze távol álló [tapasztalt] úszó. Miután hosszú késedelmeskedés után [végre] kiderült számára, hogy egy fiú a folyóba esett, segítségül hívván Krisztus nevét,671 és bízván Szent Ferenc érdemeiben, ruháit levetette, és meztelenül beleugrott a vízbe. Mivel azt a helyet, ahol a gyerek beleesett, nem egészen jól ismerte, elkezdte a folyó partját és medrét itt is, ott is gondosan átvizsgálni. Végül, isteni akaratból, megtalálta azt a helyet, ahol az iszap sírdomb módjára fedte a fiú holttestét. Majd kiásva és partra vonva azt, szomorúan nézte a halottat. Jóllehet
a nép, mely ott állt, hogy lássa a halott ifjút, valóban sírt és jajgatott, de továbbra is kiáltotta: „Szent Ferenc, add vissza a gyermeket az apjának!” Még a zsidók is, akik természetes emberi érzéstől indítva odajöttek, ezt mondogatták: „Szent Ferenc, add vissza a gyermeket apjának!”672 Szent Ferenc, a nép iránta érzett nagy tisztelete miatt, mintegy annak hatására megjelent, és az imádságoktól megindítva a halott fiút rögtön föltámasztotta. Az pedig, miután mindenki örömére és csodálkozására föltámadt, könyörögve kérte, hogy vigyék Szent Ferenc templomába.673 Erre mindnyájan dicsérték az Istent, aki szolgája által ily nagy dolgokat volt kegyes művelni.674

41 Sessa városában675 az „oszlopokhoz”-nak nevezett negyedben, a lelkek elvesztője és a testek gyilkosa, a gonosz lélek lerombolt és összedöntött egy házat. Mert bár megkísérelte, hogy sok gyermeket elpusztítson, akik a körül
a ház körül gyermeki önfeledtséggel játszottak, csupán egy ifjút ragadott el, akit a leomló ház azonnal megölt. Mindenhonnan összefutottak a férfiak és asszonyok, akiket az összedőlő ház robaja riasztott, és a gerendákat innen is, onnan is eltávolítva, mutatták a halott fiút a szerencsétlen anyának. Ő pedig arcát marcangolva és haját tépve, a lehető legkeservesebb zokogással telten, könnyek záporát ontva, úgy, ahogy tudott, fölkiáltott: „Szent Ferenc, Szent Ferenc, add vissza nekem a fiamat!” De nem csak ő, hanem mindenki, aki ott volt, úgy a férfiak, mint az asszonyok, keserűen sírtak mondván: „Szent Ferenc, add vissza a fiát a szerencsétlen anyának!” Az anya, amikor az oly súlyos fájdalom után ismét lélegzetvételhez jutva, egy óra múltán magához tért,676 ilyen fogadalmat tett:
„Ó, Szent Ferenc, add vissza nekem, legszerencsétlenebbnek szeretett fiamat, és én körülveszem oltárodat ezüstfonallal, betakarom új terítővel, és gyertyákkal rakom körül egész templomodat.”677 És így, mivel éjszaka volt, a holttestet egy ágyra fektetve várták a következő napot, hogy eltemessék. Éjfél körül azonban az ifjú ásítani kezdett, és minthogy tagjai felmelegedtek, mielőtt a nap felvirradt, teljesen újraéledt, és a dicséret szavai törtek elő belőle. Mivel csodálkozva látták, hogy egészséges és sértetlen, az egész nép és a papság a lehető legájtatosabban rótta le háláját Szent Ferencnek.678

42 Szicíliában egy Raguzából679 származó ifjú, név szerint Gerlandino, szüret idején szüleivel együtt kiment a szőlőbe. Amikor [a fiatalember] bemászott a szőlőprés alá, hogy a borosmedencében a tömlőket megtöltse, miután a gerendaszerkezet magától megmozdult, azok az óriási kövek, melyekkel a szőlőtörkölyt préselik,680 váratlanul halálos ütéssel zúzták össze a fejét. Sietett az apa a fiához, de kétségbeesésében nem segített kövek alá temetett fián, hanem úgy hagyta a kőrakás alatt, ahogy az ráomlott. Odafutottak a gyorsabb szőlőművesek, főleg, akik a robaj baljóslatú hangját hallották, és szánva a szerencsétlen apát, kihúzták a fiát az omladék alól. Majd félretéve az élettelen testet, letakarták, és a megrendült emberek csak temetésével foglalkoztak. Apja azonban állhatatosan Jézus lábához vetette magát, hogy Szent Ferenc érdemeiért, akinek ünnepnapja akkor közelgett,681 egyetlen fiát kegyeskedjék visszaadni neki. Megkétszerezte a könyörgéseket, vallásos szolgálatokat fogadott, és megígérte, hogy a szent férfi földi maradványait682 a lehető leghamarabb meglátogatja. Közben odafutott a szerencsétlen anya, teljes erejéből rohanva roskadt halott fiára, és maga is gyászolva, méltán kétszerezte a gyászolók gyászát. A fiú ezután mindjárt feltámadva megdorgálta a gyászolókat, és örvendett annak, hogy Szent Ferenc támogatásával visszatért az életbe. Azután az emberek, akik összegyűltek, dicsérték az Urat a magasságban,683 aki szentje révén megszabadította a halottat a halál kötelékétől.684

43 A negyedik halottat Németföldön támasztotta föl, amiről Gergely pápa úr Szent Ferenc átvitelének idején685 minden testvért, aki az átvitelre és a káptalanra összegyűlt Assisiben,686 apostoli levéllel687 értesített és örvendeztetett meg. Ennek a csodának a menetét, mivel nem ismertem, nem írtam meg, mert hiszem, hogy a pápai tanúsító irat minden állítás kiemelkedő bizonyítéka.688 De most már térjünk át a többiekre, akiket magának
a halálnak a torkából ragadott ki.689

44 Szicíliában, Piazza falucskában egy olyan ifjúnak
a lelke, akit egyházi szertartással már Teremtőjének ajánlottak,690 mialatt egy nagybátyja fogadalmat tett, a szent atya támogatásával, magából a halálba szállásból fordult vissza.691

45 Ugyanabban a faluban,692 amikor egy Sándornak nevezett fiatalember egy magas sziklán társaival együtt kötelet húzott, a kötél elszakadt, ő pedig a szikláról lezuhant. Mikor elvitték, úgy vélték, már halott. Amikor apja sírással és zokogással telten Krisztus szentjének,693 Ferencnek fogadalmat tett, épen és egészségesen kapta vissza.694

46 Egy bizonyos városban695 egy szárazbetegségtől696 szenvedő, már halálán lévő asszony fölött a lélekajánlás szertartását697 végezték. A körülötte állók azonban a legszentebb atyát hívták segítségül, és ezután mindjárt egészséges lett.698

47 Mialatt két ember dolgaik intézése végett együtt Monte Trapaniba699 ment, egyikük halálosan 700 megbetegedett. A gyógyítására hívott orvosok rohantak, de semmit sem javítottak egészségi állapotán. Az egészséges másik társ Szent Ferencnek oly módon fogadott fogadalmat,701 hogy ha a beteg az ő érdemeiből visszakapja egészségét, ünnepét évenként ünnepélyes misével tartja meg. Miután tehát fogadalmat tett, és visszament a házba, a beteget, akit beszédképesség nélkül és eszméletlenül hagyott ott, és akiről azt gondolta, hogy a halál kényszerét már magára vette, ismét korábbi jó egészségében találta.702

48 Egy gyermek703 Todi704 városában nyolc napon keresztül szinte halálra váltan ágyban feküdt: 705 szája teljesen összezárva, szeme világa elvesztve, arcának, kezének és lábának bőre, mint a kormos fazék, teljesen megfeketedve. Életének megmentéséről már mindenki lemondott, de anyjának fogadalmára csodálatos gyorsasággal egészségessé vált. Ő pedig, jóllehet kis fiúcska volt, aki nem tud beszélni,706 gügyögve mégis azt mondogatta, hogy Szent Ferenc által szabadult meg.707

49 Egy fiatalember, amikor egy igen magas helyen tartózkodott, onnét lezuhanva beszédképességét és végtagjainak minden funkcióját elveszítette. Minthogy három napon át nem evett, nem ivott,708 sem nem érzékelt semmit, halottnak hitték. Anyja azonban semmiféle orvos támogatását nem keresve Szent Ferenctől kérte egészségét. S miután így fogadalmat tett, és elevenen és sértetlenül visszakapta, dicsérni kezdte az Üdvözítő mindenhatóságát.709

50 Egy arezzói gyermek, név szerint Gualterius, állandó láztól szenvedett, és két részből álló fekély710 gyötörte. Már minden orvos felhagyott a reménnyel. Miután szülei Szent Ferencnek fogadalmat tettek, visszanyerte az óhajtott egészséget.711

A vízkórosokról, a bénákról és gutaütöttekről,712 valamint a sérvesekről

51 Fano városában egy vízkórság betegségével fogvatartott személy Szent Ferenc révén kiérdemelte, hogy ettől
a betegségtől teljesen megszabaduljon.713

52 Egy asszony Gubbio városából bénán ágyban feküdt.714 Amikor megszabadulásáért Szent Ferenc nevét harmadszorra hívta segítségül, a betegsége elhagyta, és meggyógyult.715

53 Egy lány Arpinóból, a sorai egyházmegyéből, akit
a bénulás betegsége annyira fogva tartott, hogy végtagjainak rendezetlensége és az idegek általi kicsavarodása miatt minden emberi cselekedetre képtelenné vált, úgy tűnt, hogy inkább gonosz lélek háborgatja, semmint emberi lélek élteti. A betegség által okozott sérülések ugyanis annyira visszavetették [a fejlődésben], hogy úgy látszott, mintha egészen korai bölcsős korához tért volna vissza. Végül anyja, isteni sugallatra, Szent Ferencnek a Vicalvi mellett lévő templomába716 vitte bölcsőben. És ott, miután könnyeit ontotta és megsokszorozta imádságait, a betegség minden veszedelmétől megszabadulva visszanyerte előbbi életkorának megfelelő állapotát és egészségét.717

54 Ugyanabban a városban718 egy ifjút anyja a már említett templomba vitt,719 mert a bénulás annyira fogva tartotta, hogy bezárta szájának ajtaját, és szemeit félrefordította. Mivel pedig az ifjú sehogyan nem tudott mozogni, anyja imádkozott érte alázatosan, és mielőtt hazaért volna, visszakapta korábbi egészségét.720

55 Poggibonsiban egy lány, név szerint Ubertina, mivel olyan súlyos betegségbe esett,721 hogy gyógyíthatatlanul szenvedett, szülei emberi orvosságban már nem reménykedve, minden igyekezetükkel Szent Ferenc támogatását kívánták. Ezért egyetértően megfogadták, hogy ha lányukat ebből a szokatlan betegségtől megszabadítja, a boldogságos [atya] vigíliáján722 minden évben böjtölnek, ünnepnapján pedig megvendégelnek néhány szegényt. Miután fogadalmat tettek, a lány az ártalmas betegségnek723 semmiféle hatását nem érezve többé, teljesen megszabadulva meggyógyult.724

56 Petrus Mancanella, gaétai725 polgár szélütés betegségének következtében elvesztette az egyik karja és keze használatának képességét, szája meg egészen a füléig csavarodva eltorzult. Amikor pedig az orvosok tanácsára bízta magát, elvesztette látását és hasonlóképpen hallását is.726 Végül alázatosan fogadalmat tett Szent Ferencnek, és így a boldogságos férfi érdeméből minden említett betegségtől megszabadult.727

57 Egy todi polgár a köszvénytől annyira szenvedett, hogy a fájdalom hevessége miatt egyáltalán nem tudott pihenni. Végül, amikor már úgy látszott, hogy a végét járja, miután az orvosok semmiféle orvossága nem hozott neki megkönnyebbülést, egy pap színe előtt Szent Ferenchez kiáltott, és fogadalmat téve visszanyerte korábbi egészségét.728

58 Egy Bontadosus nevű embernek, mivel a lábában olyan súlyos fájdalmai voltak, hogy egyáltalán nem tudott mozogni, miután elvesztette étvágyát és aludni sem tudott, egy asszony azt tanácsolta, hogy alázatosan tegyen fogadalmat Szent Ferencnek. De ő, amikor túl nagy fájdalom miatt, ami hatalmába kerítette, azt mondta, nem hiszi, hogy Ferenc szent, az asszony nem kevésbé állhatatos buzdítására, ily módon tett fogadalmat: „Szent Ferencnek ajánlom magam – mondta –, és elhiszem, hogy szent, ha engem három napon belül megszabadít ettől

a betegségtől.”729 Nem sokkal ezután, maga is csodálkozva ezen, felkelt, mert visszatért egészsége, amely elhagyta.730

59 Egy asszony, mivel sehogyan sem tudott mozogni, sok éven át feküdt betegágyában. Miután Szent Ferenc révén meggyógyult, teljesítette életének megszokott feladatait.731

60 Egy ifjút Narni városában tíz éven át igen súlyos betegség tartotta fogva, úgyhogy teljesen fel volt puffadva, és semmiféle gyógyszertől nem tudott meggyógyulni. Anyja fogadalommal Szent Ferencnek ajánlotta, és tüstént visszakapta tőle jó egészségét.732

61 Ugyanabban a városban733 egy asszonynak nyolc éve el volt száradva a keze, úgyhogy semmi munkát nem volt képes végezni vele. Látomásban megjelent 734 neki Szent Ferenc, és kezét kinyújtva735 a munkában az egészségessel egyenrangúvá tette.736

62 Spello várában egy ember737 két éve oly súlyosan szenvedett a sérvétől, hogy [a has] alsó részein keresztül zsigerei mind kitüremkedtek. Hosszú időn át ugyanis nem tudta azokat sem belülre visszahúzni, sem visszahelyezni. Ezért orvosokhoz folyamodott, de kiábrándulva belőlük,738 az isteni segítség felé fordult. Amikor áhítatosan segítségül hívta Szent Ferenc érdemeit, azonnal csodálatosan meggyógyulva, ámulatra késztette azokat, akik őt korábban ismerték.739

63 Egy fiatalembernek, név szerint Ionathasnak a sorai püspökségben belei kifordulása már annyit ártott, hogy az orvosok semmiféle gyógyszere nem tudott rajta segíteni. Történt, hogy egy napon felesége Szent Ferenc egyik templomába ment.740 Amikor férje egészségéért imádkozott, a testvérek közül741 valaki egyszerű lélekkel ezt mondta neki: „Menj, mondd férjednek, hogy ajánlja magát fogadalommal Szent Ferencnek, és a sérv helyét742 jelölje meg a kereszt jelével.” Az asszony, amikor hazatért, ezt elmondta férjének. Az pedig fogadalommal Szent Ferencnek ajánlva magát, a baj helyére keresztet rajzolt, és belei azonnal visszatértek eredeti helyükre. Elámult
a férfi a nem várt hirtelen egészség miatt,743 és hogy vajon tényleg ez-e az igazi egészség, ami ilyen hirtelen rámosolygott, elkezdte sokféle gyakorlattal kipróbálni. Amikor pedig magas láztól szenvedett,744 álmában megjelent neki 745 Szent Ferenc, és nevén szólítva őt, ezt mondta:746 „Ne félj,747 Ionathas, mert meg fogsz gyógyulni betegségedből.748” Ennek a csodának legnagyobb hiteléül az szolgált, hogy egy Róbert nevű vallásos férfinak megjelent Szent Ferenc, és amikor megkérdezte tőle, hogy kicsoda, azt válaszolta: „Én vagyok, Ferenc, aki azért jöttem, hogy meggyógyítsam egyik barátomat.”749

64 Szicíliában csodálatosan megszabadított egy Péter nevű embert, aki nemi szerveinek hirtelen keletkezett sérvétől szenvedett, amikor az megígérte, hogy elzarándokol sírjához.750

Két vérfolyástól megszabadított asszonyról és néhány más betegről

65 Egy nemes asszony, név szerint Rogata a sorai püspökségben, mivel huszonhárom éve vérfolyásban szenvedett,751 amikor hallotta, hogy egy fiú római tájszólásban752 azokról a csodákról énekel, amelyeket Isten ezekben a napokban művelt Szent Ferenc által, a rendkívüli fájdalomtól megrendülve, keserves sírásban tört ki. És mivel így bizalom ébredt benne, ezt kezdte magában mondogatni: 753
„Ó, boldogságos atya, Ferenc, aki által ekkora csodák ragyognak, bárcsak kegyes lennél engem megszabadítani ettől a betegségtől! Eddig még nem műveltél ilyen hatalmas csodát.” A túlzott vérfolyástól ugyanis az előbb említett asszony gyakran úgy látszott, hogy meghal, ha pedig valamikor a vérfolyás megszűnt, egész testében fölpüffedt. Mit mondjunk még többet? Néhány nap elteltével érezte, hogy a boldogságos Ferenc érdemeiből megszabadult.

Fiát is, név szerint Marinuszt, akinek a karja béna volt,754 Isten szentje csupán a fogadalomra megszabadította.755

66 Egy szicíliai asszonyt, akit hét éve vérfolyás 756 gyötört, Szent Ferenc, Krisztus zászlóhordozója,757 egészségessé tett.758

67 Egy asszony, ugyanazon a szigeten,759 bár tudta, hogy Szent Ferenc ünnepnapja van, nem törődve azzal, hogy a szolgai munkától 760 távol tartsa magát, maga elé készítette a kenyérsütő edényt. Miután lisztet tett bele, és azt feltűrt karokkal gyúrta, a liszt csakhamar olyan lett, mint amit alvadt vérrel hintettek be.761 Mikor az asszony ezt megdöbbenve észrevette, kiáltozva hívogatni kezdte a szomszédasszonyait. De minél többen gyűltek össze
a látványra, annál inkább sokasodtak a vérerek a tésztában. Bánta az asszony, hogy azt tette, amit tett, és fogadalmat fogadott,762 hogy az ő ünnepén többé szolgai munkát nem merészel végezni. Miután tehát ígéretét megerősítette, megszűnt a vér szivárgása a tésztából.763

68 Egy vicovarói klerikus, név szerint Máté, halálos mérget ivott.764 Ettől annyira rosszul lett, és ez annyira nyilvánvalóan ártott neki, hogy nem lévén ereje sehogyan sem beszélni, csak a rögtön bekövetkező halált várta. Még az
a pap sem bírt belőle egy szót sem kicsikarni, aki azért jött hozzá, hogy meggyóntassa. Ő maga azonban szívében 765 alázatosan Krisztushoz imádkozott, hogy Szent Ferenc érdemeiből szabadítsa meg. Amikor pedig végre Szent Ferenc nevét megnevezte – tanúsítják a jelenlévők –, kihányta a mérget.766

69 Egy emberen, mivel a fejét súlyosan megsebesítette egy vas nyílhegy, és maga a nyílvessző a szemüregén át behatolva, ott maradt a fejében, az orvosok semmiféle orvosszere nem tudott segíteni. Ezért aztán áhítatos könyörgéssel Isten szentjének, Ferencnek ajánlotta magát fogadalommal, azt remélve, hogy az ő kedvezése révén majd meg tud szabadulni. Mialatt valamicskét pihent és aludt, álmában azt mondta 767 neki Szent Ferenc, hogy a nyílvesszőt a fej hátsó részén át húzassa ki. Másnap pedig úgy cselekedvén, ahogy álmában látta,768 minden nagyobb nehézség nélkül megszabadult.769

70 Egy testvér770 az ágyékában lévő fekély miatt olyan súlyos beteg volt, hogy már lemondott egészségének bármiféle ápolásáról. Amikor miniszterétől771 engedélyt kért Szent Ferenc nyughelyének772 meglátogatására,
a miniszter pedig – nehogy a fáradtság miatt nagyobb baja essék – megtagadta tőle, a megszomorított testvérnek ez egy kicsit rosszul esett. De egy éjszaka megjelent neki Szent Ferenc, mondván: „Ne búsulj többet, fiam, hanem vesd le a bundát, amit felvettél, tedd le a flastromot
a sebről, valamint tartsd meg reguládat,773 és mindjárt szabad leszel.” Ő pedig reggel felkelvén,774 parancsa szerint mindent megtett, és birtokába jutott annak a hirtelen jött egészségnek, amiről hallott.775

Arról, akit bilincseiből szabadított ki,
és két másik csodáról

71 Mikor Péter székében kilencedik Gergely pápa úr ült,776 különböző vidékeken777 elkerülhetetlen eretneküldözés támadt. Ennek során Rómában elfogtak többek között egy eretnekséggel vádolt, bizonyos Péter nevű embert, Alife778 városából, akit Gergely pápa úr a tivoli püspök779 őrizetére bízott. A püspök úgy vette át, hogy püspökségével felel érte, ezért béklyókkal megbilincselte. Igaz, hogy mivel egyszerűsége az ártatlanság reményét keltette, később enyhébb őrizetet kapott. Ahogy beszélik, a város néhány nemese, akik azt kívánták, hogy a pápa által említett büntetés érje utol a püspököt,
a püspök iránti régi keletű gyűlöletből780 titkon azt tanácsolták az említett Péternek, hogy szökjék meg. Péter beleegyezett, és egy éjszaka kijővén, gyorsan távolabbra menekült. A szökés kiderülését a püspök igen rosszul viselte: a büntetést is megszeppenve várta, de nem kevésbé fájlalta, hogy ellenségeinek kívánsága valóra vált. Ezért gondosan figyelmet fordított a dologra, és miután a mindenfelé kiküldött nyomozók a szerencsétlent ismét megtalálták, mint háládatlant, a továbbiakban a legszigorúbb őrizet alá helyezte. Sötét tömlöcöt kerestetett, körös-körül erős falakkal. Belül pedig vastag deszkákból készült ketrecbe záratta, amit vasszögekkel fogatott össze. Sokfontnyi súlyú, nehéz vasbilincsekbe verte,781 ennivalót súly szerint, és italt mérték szerint782 juttatva neki. Egyébként a szabadulás minden esélye el volt már zárva előle, de mert Isten nem hagyja az ártatlant elpusztulni,783 kegyességével Isten gyorsan segítségére sietett. Az ember elkezdte sok sírással és könyörgéssel Szent Ferencet segítségül hívni, hogy könyörüljön rajta, annál is inkább, mert hallotta, hogy ünnepének már itt
a vigíliája.784 Ez az ember nagyon bízott Szent Ferencben, mert, ahogy mondta, hallotta, hogy az eretnekek rendkívüli módon csaholtak ellene.785 Mikor már közel volt ünnepének estéje,786 úgy szürkület táján Szent Ferenc szánakozva leszállt a tömlöcbe, és őt saját nevén szólítva megparancsolta neki, hogy hamar keljen fel. Amikor félelmében megrettenve787 megkérdezte, hogy ki az, azt hallotta, hogy Szent Ferenc van itt. Ő pedig fölkelve magához hívta őrét, és ezt mondta neki: „A hatalmas rémület788 egészen összezavar, mert itt van valaki, aki azt parancsolja, hogy keljek föl, magát pedig Szent Ferencnek mondja.” A börtönőr azonban ezt válaszolta neki: „Feküdj vissza nyugodtan, nyomorult, és aludj! Elment az eszed, mert keveset ettél ma.” Mikor azonban eljött a dél is, és Isten szentje még mindig azt parancsolta neki, hogy keljen fel, azt vette észre, hogy lábbilincsei összetörtek és gyorsan a földre hullottak. Amikor pedig tekintetét a börtönre vetette, látta, hogy a deszkák, mivel a szögek messzire kihullottak belőlük, szétnyílnak, és szabad utat kínálnak neki a távozásra. Megszabadult hát, de a döbbenet miatt nem tudott elmenekülni, hanem az ajtónyílás felé kiabálva rémületbe ejtett minden őrt. Mikor az őrök jelentették a püspöknek, hogy az ember megszabadult bilincseiből, a püspök azt gondolta, hogy megszökött. Mivel addig még soha nem hallott ilyen csodáról, a félelemtől úgy megrémült, hogy a helyről, ahol – mivel beteg volt – üldögélni szokott, leszédült. De amikor a dolgok rendjét megértette, áhítatosan odament a börtönhöz, és Isten erejét nyilvánvalóan felismerve,789 éppen ott imádta az Urat.790 A bilincseket végül is a pápa úr és a bíborosok színe elé vitték. Ők pedig, amikor látták és hallották, hogy mi történt,791 csodálkozva áldották az Istent.792

72 Bertalan, gaétai polgár, mikor Szent Ferenc egy templomának építésén nagyon intenzíven fáradozott, éppen egy gerendát akart az épülethez illeszteni. A rosszul elhelyezett gerenda azonban leesett, és [súlyosan] összezúzta a nyakszirtjét. Mivel hatalmas vérvesztesége volt, és már éppen csak lélegzett, kérte a szent útravalót egy testvértől.793 De a testvér képtelen volt azt mindjárt megtalálni, és mivel azt hitte, azonnal meg fog halni, Szent Ágoston egy mondását idézte neki: „Higgy, és vetted.”794 A következő éjszaka tehát megjelent neki Szent Ferenc tizenegy testvérrel, és karján egy bárányt795 hozott magával. Odament az ágyához, és nevén szólította796 őt, mondván: „Ne félj, Bertalan! Nem bír veled 797 az ellenség, aki meg akar akadályozni abban, hogy nekem szolgálj, mert íme egészségesen föl fogsz kelni. Itt a Bárány is, akit kértél, hogy adják neked, és akit jóra irányuló vágyakozásod révén magadhoz is vettél. Mert a testvér is hasznos tanácsot798 adott neked.” Így kezével végigsimította a sebet, és megparancsolta neki, hogy térjen vissza a megkezdett munkához. Ő pedig kora reggel felkelve,799 sértetlenül és egészségesen jelent meg azoknak, akik félholtan hagyták ott. A nem remélt gyógyulás miatt nyilván mindnyájan azt gondolták, hogy kísértetet800 látnak és nem embert.801

73 Egy vallásos nő,802 aki az Örök Jegyes iránti szerelemből zsenge gyermekkorától kezdve, már mintegy harminc éve803 szűk „börtönbe” vonult vissza, míg élt Szent Ferenc,804 kiérdemelte a vele való barátság vigasztalását. Mikor egy napon a számára szükséges dolgokért fölment cellácskájának tetőteraszára, valami képzelt lökés805 következtében súlyos eséssel a földre zuhant. Ennek következtében lába a lábszárával együtt teljesen összetört, válla pedig teljesen kifordult eredeti helyéből. Mivel tehát Krisztusnak ez a szüze számos év elmúltával, már senkinek
a tekintetét nem ismerte, és szilárd elhatározása volt, hogy soha ne is ismerje, most, mint egy darab fa hevert a földön és senkitől segítséget nem remélve, azt sem tudta, hová forduljon. Egy magas rangú főpap806 parancsával, szerzetesek pedig tanácsukkal már többször erőltették, hogy szakítsa meg remeteéletét azért, hogy igénybe vehesse egy vallásos nő segítségét, és elkerülje a halálveszélyt, ami gondatlanság és hanyagság folytán könnyen előfordulhatott volna. Ő azonban ennek megtételét állhatatosan visszautasítva, minden lehető módon megpróbált ellenállni, nehogy ellentétbe kerüljön a fogadalmával. Ezért tehát rendíthetetlenül az isteni irgalmasság lábához borult, és mivel már beesteledett, 807 kegyes panaszokkal hangosan így panaszkodott a szentséges atyának, Ferencnek: „Szentséges atyám – mondta –, aki jóságosan mindenütt sok olyan embernek segítesz szükségében, akiket testben élve nem is ismertél, miért nem sietsz segítségemre nekem, nagy bajban lévőnek, aki édességes barátságodat – amikor még éltél – valahogyan kiérdemeltem? Amint látod, szent atyám, vagy meg kell változtatnom elhatározásomat,808 vagy pedig a halál ítéletének kell magam alávetnem.” Miközben újra és újra ilyen beszédeket forgatott szívében és száján, és szánakozást keltő állapotát gyakran ismétlődő zokogással tárta fel, hirtelen álom fogta el, és elragadtatásba 809 esett. És íme, a jóságos atya, a dicsőség ruhájában 810 tündökölve, alászállván a sötét cellába, édességes szavakkal szólni kezdett hozzá: „Kelj föl,811 áldott leányom 812 – mondta –, kelj föl,813 ne félj! 814 Fogadd teljes egészséged jelét, és sértetlenül őrizd meg elhatározásodat!” És miután kézen fogva fölemelte őt,815 eltűnt. Ő pedig cellácskájában hol ide, hol oda fordulva, sokáig nem tudta, mi történt vele Isten szolgája révén. Azt gondolta ugyanis, hogy látomása van.816 Végül az ablakhoz lépve a szokott jelet adta. Erre a lehető leggyorsabban érkezett egy szerzetes,817 és annál is jobban csodálkozva, amit hinni lehet, mondta neki: „Mi történt, anya, hogy föl tudtál kelni?”818 De ő még mindig azt hitte, hogy álmodik, és azt gondolva, hogy ez nem ő819 [ti. a szerzetes], azt kérte, gyújtsanak tüzet. Miután már tüzet hoztak, és magához térve 820 semmi fájdalmat nem érzett, sorjában 821 elmesélt mindent, ami történt.822

74 Ennek az elbeszélésnek mi is véget vetünk immár, mert a megírandó csodák sokasága hallgatást parancsol.823 Istennek legyen hála. Ámen.824

Rövidítések825

1Cel Celanói Tamás: Vita Beati Francisci, Boldogságos Ferenc élete (Vita Prima).

1Reg Assisi Szent Ferenc: A meg nem erősített Regula.

2Cel Celanói Tamás: Memoriale in desiderio animae,
Emlékezés a lélek vágyódásában (Vita Secunda).

2Reg Assisi Szent Ferenc: A megerősített Regula.

3Cel Celanói Tamás: Tractatus de miraculis beati Francisci,
Szent Ferenc csodái.

3Társ Legenda Trium Sociorum, A három társ legendája.

A Assisi, Biblioteca comunale, 338, f.44r–53v.

A’ Assisi, Biblioteca comunale, 686.

AK Assisi Kompiláció.

ÁldLeó Assisi Szent Ferenc: A Leó testvérnek adott áldás.

C Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Chig. C.V. 136, f. 28ra–vb.

ESz Sacrum commercium Sancti Francisci cum domina Paupertate, Szent Ferenc menyegzője a Szegénység Úrnővel.

IK Illés testvér körlevele Szent Ferenc haláláról.

LLeó Szent Ferenc Leó testvérnek írott levele.

LM Szent Bonaventura: Legenda maior Sancti Francisci,
Szent Ferenc élete.

LMCs Szent Bonaventura: Legenda maior Sancti Francisci,
Szent Ferenc csodái.

Lm Szent Bonaventura: Legenda minor Sancti Francisci,
Szent Ferenc kisebb életrajza.

NapH Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz.

N1 Nápoly, Biblioteca Nazionale Vittorio Emanule III. VI.E.20, f.399ra–40rb és 404ra–vb.

N2 Nápoly, Biblioteca Nazionale Vittorio Emanule III. VI.E.16,
f. 485va–487 va.

OJS Juliani De Spira: Officium Sancti Francisci.

P Párizs, Bibliothèque nationale de France, NAL. 3245.

PN Anonimus Perusinus, A Perugiai Névtelen: A Rend kezdete
vagy alapítása.

R Róma, Collegio San Lorenzo da Brindisi, AB/23.

RÉ Celanói Tamás: Vita beati Patris nostri Francisci, Vita Brevior (VB), Boldogságos Ferenc atyánk élete, Rövidebb életrajz.

RÉCs Celanói Tamás: Vita beati Patris nostri Francisci, Vita Brevior (Miracula) (VBM), Boldogságos Ferenc atyánk élete,
Rövidebb életrajz: Csodák.

T Terni, Biblioteca Comunale, 227bis (C.IV.M.11), f.231ra–236ra.

TE Thomas De Eccleston: Liber de adventu Fratrum Minorum
in Angliam.

UL Celanói Tamás: Umbriai legenda (a RÉ töredékei).

Végr Assisi Szent Ferenc: Végrendelet.

V1 Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Vat. lat. 8738, f.251va–254rb.

V2 Città del Vaticano, Biblioteca Apostolica Vaticana, Reg. lat. 1738, f. 219rb–220rb.

VJS Juliani De Spira: Vita Sancti Francisci.

ZSL Celanói Tamás: Legenda ad usum chori (LC), vagyis a Zsolozsmában használt legenda.

A szentírási rövidítéseket az Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 1997. kiadásából vettük.

Boldogságos Ferenc atyánk élete
és a fontosabb korai Szent Ferenc-legendák összehasonlító táblázata

A kiadó előszava

Felemelő, szívet melengető érzés újra és újra elővenni egy régi fotót, a családi albumot. Miközben nézzük a képeket, felélednek a régi emlékek, szívünkbe idézzük azokat, akiket látunk, megerősödve abban a kötődésben, amit velük megéltünk, az elhatározásban, hogy megtegyük mindazt, amire tanítottak és példát adtak.

Assisi Szent Ferenc életrajzain, a korai legendákon keresztül a karizma eredeti frissessége ér el hozzánk. Olvasásuk elmélyít a ferences lelkiségben, megerősít identitásunkban. A most kezünkben tartott legenda a korábban ismertekhez képest kevés újdonságot hoz. Pillanatképeket látunk, amelyek emlékezetünkbe idézik lelkiségünk alapelemeit. Az a két történet, amely ebben a forrásban újszerűen jelenik meg, mégis jelentős, mert pontosan arról beszél, ami korunk ferencességében lényeges. A legenda 61. pontja Szent Ferencet kereskedőként ábrázolja, aki a római Szent Péter téren felölti a koldusok ruháját, magára vállalva sorsukat, élethelyzetüket. A ferencesség nyolcszáz esztendeje küzd azért, hogy a szent szegénységet az alapító szellemisége szerint élje. Története mintegy összefonódik a szegénység megélésére való törekvéssel. Tudjuk, hogy
a szegénység nem érték önmagában, hanem az istenkapcsolatban nyeri el értelmét. A közösségnek pedig újra és újra emlékeztetnie kell önmagát identitása e fontos elemére. Az 59. részben Szent Ferencet így szólítja meg valaki: „Igyekezz, testvér, hogy olyan legyél, amilyennek mondanak az emberek. Mert sokan bíznak benned nagyon. Ezért figyelmeztetlek: soha ne legyen másként, mint ahogy remélik.” A hitelesség, a külső és a belső azonossága korunk nagy kihívása. A felhívás, melyet rendalapítónk hall, nekünk is szól: felnőni ahhoz, amit hivatásunk, a ferences lelkiséghez való tartozásunk és az emberek felénk áradó bizalma jelent. Ajándék valamennyiünk számára, hogy e rég elfeledett legenda mostani felfedezése életünknek ezekre az alapelemeire irányítja figyelmünket.

Kötetünk megjelenésekor szívesen mondok köszönetet Jacques Dalarun professzornak, aki rendelkezésünkre bocsátotta a szöveget és annak kiadását engedélyezte, Varga Kapisztrán rendtársamnak és munkatársainak, hogy hatalmas és aprólékos munkával lehetővé tették a ferences források ezen új kötetének magyar nyelvű megjelenését, megelőzve számos nagy világnyelvre való lefordítását. Kívánom, hogy olvasása erősítse meg identitásukban mindazokat, akik Szent Ferenc útján követik Krisztus Urunkat!

Dobszay Márton Benedek OFM

tartományfőnök